Lelkünk bugyrai (beszélgetés)

Kállai Emőd: MA IS

Ma is itt kezdem el,

egy cseppet sem jobb, mint tegnap.

Pedig azt hittem, mára minden más lesz,

megy, épít az ember, mint a

bolond állat, ámde várában kárt tesz

még a szél is. S holnap újra

toldoz, holnap újra hiszi, hogy másnap

csendes, szép idő lesz, s nem fúj a

szél, nem mar a szó, s él akaratának

(mint a bolond ember!)

A verselő asszonyok

Nővéreim, verselő asszonyok,

Hogyan látjátok ti a Szépet?

Szebben kacag? hangosabban zokog

Tibennetek az élet?

Szerelem, szülés, lét és költözés:

Az élt-Szfinx nem asszony mása?

Bizonyosan nagyobb megkönnyülés

Az asszonynak sírása.

Bizonyosan szebb az örömötök

S harc nélkül jobban mertek sírni.

Óh, áldott az az asszonyok között,

aki verset tud írni.

Ady Endre

„Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.”

Popper Péter

Bognár Barnabás: Gyertyafényben

Csendre vágyunk, melegségre,

s csendben várunk az estére,

hogy majd a négyes gyertyafényben

élet születik a reményben.

Arcunk sima, rezzenetlen,

s mosoly repül az üzenetben,

halkan suhanva szerte a tájon,

hogy a szép még szebbé váljon.

Szeretve lentről felemelnek,

és csak szeretetből követelnek,

mert örülnek, hogy szerethetnek,

s hogy teret adnak a szeretetnek.

Kedves kezünk egymásba olvad,

szép a ma, s még szebb lesz a holnap,

csodák mennek végbe az éjben:

élet születik a reményben.

Helen Csok

Szavak

Szavak!

Csodálatos, mindenható szavak.

Ezerszínű üveggolyók,

Puhán lelkünkbe gurulók.

Símogató meleg szavak,

Mint rózsaszirmok hullanak

Igaz szavak. Őszinték, mélyek,

Emlékké válnak, s bennünk élnek

Örökre.

Szavak!

Ostorcsapásként zúduló szavak.

Jégeső fagyos cseppjei,

Sziklák szögletes élei,

Sértő, bántó, hideg szavak,

Mint koppanó jég hullanak.

Fájón, mélyen lelkünkbe vájnak,

Emlékké válnak, s bennünk fájnak,

Örökre.

"Az emlékezet varrótűje

fércelődik bennem"

Az emlékezet varrótúje nem fércelődik. A varrótű legfeljebb fércet varr.

Üdvözlettel: Láng Eszter

Simek Valéria:

Változás

Becsaptad a szeretet kapuját.

A gyűlölet csillagszórói

szóródnak szét szemedből.

Oly megraboltan állsz, s egy

magányos mondatod száll felém.

Az emlékezet varrótűje

fércelődik bennem, szorosra

húzva kettőnk különbözőségének

lényegét. Rejtett rugó a rejtett

óraszerkezetben enyhíti az

elviselhetetlen nyomást,

feloldja feszültségem.

Elhallgatsz, mikor észreveszed

tévedésed, tévedésem.

Meglepetéssel nézzük a változást,

melyet az idő végbevitt rajtunk.

Sík Sándor

A legnagyobb művészet

A legnagyobb művészet tudod, mi?

Derűs szívvel megöregedni…

Pihenni ott, hol tenni vágyol,

Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett.

Csendben viselni a keresztet!

Irigység nélkül nézni végig

Mások erős, tevékeny éltit.

Kezedet betenni öledbe

S hagyni, hogy gondod más viselje.

Hol segíteni tudtál régen,

Bevallani nyugodtan, szépen,

Hogy erre most már nincs erőd,

Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett vidáman,

Istentől rádszabott igában!

De ezt a békét honnan vesszük?

Onnan - ha azt erősen hisszük,

Hogy a teher, mit vinni kell,

Az égi honra készít el.

Ez csak a végső simítás

A régi szíven, semmi más!

Ez old fel minden köteléket,

Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani.

Azért kell sok harcot vívni

Idősen is, míg csendesen

A szív az Úrban megpihen,

S kész vagy az Ő kezéből venni:

Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

Gábor Ferenc

Hiszek neked

Szerettél mást is.

Sosem tagadtad.

Jobban mint engem?

Választ ne kapjak:

szépek a titkok, ha megmaradnak.

Végére érünk lassan az útnak.

Hiszek,

legjobban teneked hiszek

azok közül, akik hazudnak.

Ady Endre

Akkor sincsen vége

Te vagy ma mámnak legjobb kedve

És olyan gazdag ez a ma,

Hogy, ha egy életet akarsz,

Ma nézz jól a szemembe.

Végig-nézhetsz a vágyak boltján,

Láthatsz ezer kirakatot,

Neked én vagyok egyedül

Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan

És hogyha nincsen örömöd

És hogyha nem érted a mát,

Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörüsége

És a ma öröme telít

És hogyha véget mondanál,

Hát-akkor sincsen vége.

Bocsánatkérés, egy "azthittembarát"-tól

Bocsáss meg,

Amiért barátomnak tekintettelek!

Bocsáss meg,

Amiért sokáig túlértékeltelek!

Bocsáss meg,

Amiért feltétel nélkül szerettelek!

Bocsáss meg,

Amiért vakon megbíztam benned!

Bocsáss meg,

Amiért sokszor megalázhattál engem!

Bocsáss meg,

Amiért sértegethettél, gyötörhetted lelkem!

Bocsáss meg,

Amiért másokat védhettél velem szemben!

Bocsáss meg,

Amiért állandóan védelmembe vettelek!

Bocsáss meg,

Amiért engedtem, hogy becsméreld jellememet!

Bocsáss meg,

Amiért irigyeimet többre becsülhetted!

Bocsáss meg,

Amiért soha nem számíthattam rád!

Bocsáss meg,

Amiért türelmes voltam hozzád!

Bocsáss meg,

Amiért kivívhattad közönyösségem!

Bocsáss meg,

Életemért, melyben már nem lesz részed!

Mindezekért bocsáss meg - kérlek!

Köszönöm, hogy fejlődhetett általad a lelkem!

(pinczem)

Az idő...

túl lassú azoknak, akik várnak,

túl gyors azoknak, akik félnek,

túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,

túl rövid azoknak, akik örvendnek.

Ám azoknak, akik szeretnek,

az idő nem számít.

Henry Van Dyke

SZAKÍTÁS

Tudod mit? Nem védekezem.

Nincs rád időm.

Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?

Átnézek rajtad, mint a levegőn.

Elég volt annyi éven át remélni

és várni kíméletesen;

már nem kíméllek: nem is figyelek rád.

Vállallak, és léted megszüntetem.

Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,

de kibírlak, mint bármi mást:

Úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,

nézlek majd, mint egy sorscsapást.

Téged csak a magad fájdalma izgat,

ma is csak a dühödnek élsz;

nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,

egyszer, talán, ha észretérsz.

Szabó Lőrinc

Juhász Gyula:

TESTAMENTOM

Szeretnék néha visszajönni még,

Ha innen majd a föld alá megyek,

Feledni nem könnyű a föld izét,

A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,

Könnyek vizét és a Tisza vizét,

Költők dalát és esték bánatát:

Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,

Szelíd kísértet volnék én nagyon,

Csak megnézném, hogy kék-e még az ég

És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,

Világ árváját sorsa veri még?

Van-e még könny a nefelejcs szemén?

Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,

Szakolcán és Makón a hold alatt,

Vén hárs alatt az ifjú szerelem

Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e

S álmában megcsókolni a szivét

S érezni, most is rám gondol szive:

Szeretnék néha visszajönni még!

HozzászólásElküldve: 2007. Április 25. Szerda, 7:23 Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Várnai Zseni

KI A LEGSZEBB A VILÁGON?

Tündöklésem szép idején

nem néztem a tükörbe én,

két kisgyerek szemefénye

volt az arcom tükörképe,

s szólt a szívem: - Édes lányom,

ki a legszebb a világon?

- Te vagy a legszebb, anyám,

hidd el nékem igazán!

- Édes fiam, mondd meg nékem:

ki a legszebb e vidéken?

- Édesanyám, Kedvesem,

nincs nálad szebb, senki sem! –

Csillagtükrön néztem arcom,

mint egy tündér királyasszony,

aki hol volt... hol nem volt...

de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,

nem nézhetek a szemébe,

s másnak mondja: - Kedvesem,

nincs nálad szebb senki sem!...

Kislányomból kisasszonyka,

csillagszeme rám ragyogja,

mint egy fényes tükörkép:

- Szebb a jóság, mint a szép!

Tó tükréhez megyek s kérdem,

ki a legszebb a vidéken?...

Tó tükrét a szél kavarja,

arcom girbe-gurba rajta...

- Hamis a tó! - Futok messze,

csorba tükör a kezembe,

csorba tükör felel nékem:

- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves, öreg Szülőanyám,

Te mondjad meg, de igazán,

elhervadtam, csúnya vagyok?

Édesanyám szeme ragyog:

- Hidd el nékem, édes lányom,

te vagy a legszebb a világon...

S ahogy szólott, könnye fénylett,

arcom benne tündérszép lett.

(1932.)

Buda Ferenc

Szürkeszemű

Szürkeszemű szelid este

ereszkedik a szívemre.

Szürkeszemű szelid éjjel

elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgysem bánod,

úgysem voltam, csak barátod.

S egyszer úgyis el kell menni.

Szerettelek és szeretlek.

Akarom, hát elfeledlek.

Elfeledlek, de megtartlak

régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt;

de szíveden fehér hó volt.

Fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen.

Nem tudtam, hogy ilyen forró

a fehér hó, a fehér hó.

Moretti Gemma

Majd elfelejtek emlékezni...

Majd megpróbálok úgy élni ezentúl,

hogy elfelejtek emlékezni rád.

Nem engedem, hogy bármi is idézzen,

s eszembe juttassa az arcod,

a szád simogató szirmát,

puha kendőt: az érintésedet,

és ahogy ölelőn nézett a szemed.

Mint csodálatos kaleidoszkóp,

villan sok emlék, játszik és forog.

A híd, hol vártalak, a szél, a nád...

régmult öröm, most hol lehet tanyád?

Ugy eltüntél, vajon hová maradtál?

Olyan nagyon-nagyon magamra hagytál.

Most megtanulok úgy élni ezentúl,

hogy nem emlékszem, nem gondolok rád.

Mint őszi ág, levelét,

emléked úgy elejtem.

Ha meghalok majd,

mindezt elfelejtem.

Szabó Lőrinc

Mindenütt ott vagy...

Mindenütt ott vagy, ahol valaha

tudtalak, láttalak, szerettelek:

út, orom, erdő veled integet,

falu és város, nappal s éjszaka

folyton idéz, őszi hegy téli hava,

vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg

az első vágy s a tartó őrület

huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.

Mindenütt megvagy: mint virágözön

borítod életemet, friss öröm,

frissítő ifjúságom, gyönyöröm:

minden mindenütt veled ostromol,

de mindig feljajdul a halk sikoly:

a sok Mindenütt mindenütt Sehol!

Friedrich Schiller:

A nő méltósága

Tiszteld a nőket! ők szővik és fonják

Földi sorsunkba a mennyei rózsát,

Szövik a szerelem hű kötelét.

Rajtuk a báj szűzi fátyola lengve,

S élteti szent kezük egyre

A nemes érzelem tiszta tüzét.

Szűkek a vad férfivérnek

A valóság gátjai,

Lelke csak a szenvedélyek

Tengerére szállna ki,

Egyre messzebb űzi szomja,

Szíve nyugtát nem leli,

Messze bolygó csillagokba

Csalják álma képei.

Ámde varázsosan úgy megigézik:

A szökevényt a jelenbe vezérlik

Visszaterelve szemükkel a nők,

Itt a honuk: megbújva szerényen,

Élnek a szükkörü otthon ölében,

A természet hű lányai ők.

Küzdelemre lett a férfi,

Zord erővel zúzva jár,

Vad haraggal tud csak élni,

Nyugtot, enyhet nem talál;

Mit teremtett összedúlja,

Vágya sodra egyre nő,

Mint ahogy kisarjadt újra

A levágott hidrafő.

Hirre, babérra a nő sose vágyott,

Ő csak a percről szakaszt le virágot,

Táplálja szorgosan és szeretőn,

S dúsabb, szabadabb, bár kőbe zártabb,

Mint az, a képzelet és a tudás nagy

Titkai közt s egein lebegőn.

Csak magának él a férfi,

Nyers és büszke, keble jég,

Szívvel nem tud érni,

S elveszíti édenét;

Lelket lelken nem cserélhet,

Boldog könnyre nem fakad,

Zord zsívét a harcos élet

Zordonabbra edzi csak.

Ám, ahogy éri zefir puha ujja,

Zeng az eolhárfának a húrja:

A szelid asszonyi szív is olyan;

Sajdul a lelke, ha látja a kínok

Gyász-jelenéseit, és szeme csillog

Mennyei gyönggyel harmatosan.

Birtokán a férfinépnek

Az erősebb joga áll:

Kardot ránt a szíta érvnek,

És a perzsa szolga már.

Nyers haraggal összecsapva

dúlnak a vad ösztönök,

S úr ott Erisz durva hangja,

Honnan Kharisz elszökött.

Ám szelid arcuk esdő mosolyával

Jönnek a nők az erény jogarával,

Hamvad elöttük a láng, a viszály;

S minden erő, noha dúlt dühe váltig,

Nyájasan engedelemre juhászik,

És ami széthúzott, egybetalál

Garai Gábor - Sokáig élni

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,

hogy öregen is megismerjelek,

mikor tüzedből már nem futja égni

s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,

szemedtől ez a fény nem múlik el;

magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,

s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen

tündököl majd e lágy önkívület;

két csillagod a test mögötti térben,

hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,

s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;

hol öntudatlanul váltja valóra

csömörtelen varázslatát a csók.

Ady Endre - Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:

“Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

“Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Bács Ferenc - Észrevétlenül

Észrevétlenül, mint az esti árnyak

Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak

Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken

Észrevétlenül, mint a fű a réten

Észrevétlenül, mint a csend az éjben

Észrevétlenül eljött a szerelem

Van úgy, hogy pár ellopott perccel

Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk

Van úgy, hogy felébredünk reggel

És rögtön tovább álmodunk

Észrevétlenül jött felém az arcod

Észrevétlenül ér így hullám partot

Észrevétlenül így találtam rád

Észrevétlenül, ahogy hozzám értél

Észrevétlenül életembe léptél

Észrevétlenül rögtön más lett a világ

Sárközi György: Példa a bodzabokorról

Győztes életem kivirágzó bodzaágai szertecsapódtak,

Dús ernyővel, édes illatozással

Széditik a szédülni vágyót, takarják a takaródzni akarókat.

Törzsök-szivemből immár nemcsak kósza venyigék hajtanak ki -

Megnőttem s dalolva kitárultam,

Éltem, szenvedtem: fekete gyümölcsöm nem tudom többé eltagadni.

Kifelé az első ifjuságból, hős nyarak felé lombosodva,

Siratom néha sok elveszett virágom,

De mélyebb boldogság vigasztal: nem lettem Júdás bodzabokra!

Azé vagyok, aki szeret, elfedezem, aki hozzám huzódik,

Aki hisz bennem meggyógyitom,

És bűvös körömből ellököm a bogáncs-szavak hazudozóit.

Vegyetek: a tiétek vagyok, törjetek ágamból kalitkát,

A hosszu télben is az én szavam szól,

Amig a rabmadár elzokogja élet-halál egy füttybe férő titkát.

Őri István: Álomtakaró

2007.01.28. 19:43 :: janedoe

Álmaidból szőjj puha takarót,

s terítsd magadra,

mert kint hideg van.

Sződd nagyra,

hogy nekem is jusson belőle,

mert én is fázom.

Sződd még nagyobbra,

hogy mindenkit betakarhass vele,

mert hideg a világ és idegen.

Énekeld el az álmaidat,

és táncolj hozzá.

Dalod legyen melegem, táncod erőm.

Serény kezekkel öltsd a szálakat

készítsd el hamar, mert fázom

siess, hogy minden a helyére kerüljön,

mielőtt lemegy a fény.

Énekelj nekem,

suttogva, tündér-éneket

hogy gyönyörű álmunk legyen,

míg csendben alszunk,

s feledjük a fagy-sötét éveket.

André Chénier

Alszom s szívem virraszt

Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.

S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom.

A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg

érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.

S egy indulat riaszt, az álomképi béke

széthull és zaklatott , rossz ébredés a vége;

magamban fekszem itt, felgyúlva az hívém,

szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;

és álmomban karom ölelni vágyva tested,

a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

Radnóti Miklós fordítása