Lelkünk bugyrai (beszélgetős fórum)
Sólyomfi Nagy Zoltán
Érints meg
Érints meg mélyen
a szavak mögött
magány árkába
ne meneküljek
Mélyből kitépve
felhők fölött
szíved Napjába
belemerüljek
Érints meg forrón
oly izzó tűzzel
hűvös homályba
vissza ne hulljak
Szemed tükrének
lángolásában
földi rögöktől
felszabaduljak
Érints meg tisztán
bársony-arcoddal
simuljunk eggyé
időtlenül
S hajunk hullámzó
fény-tengerében
létünk határa
alámerül...
Mirko Feesche:
Szeretet
(Túrmezei Erzsébet fordítása)
Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!
Várnai Zseni
SÍRÓ SZEMEK
Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felől
Magamba szívom a bánatokat.
Mi messze jajlik vérző távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szememből is elfogy a fény.
Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könnybefúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.
Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Felédhajlók és könnyen nevetők,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetők.
Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel,
Lelkem mélyén bús dalok zengenek,
Kacagások, víg játékok helyébe,
Nem tudom én, elég-e ez Neked?
Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?
Marceline Desbordes-Valmore : Az elváltak.. /Forditotta:Szabó Lőrinc/
Ne írj! Fáradt vagyok és szeretnék kihunyni;
A szép nyár nélküled fákjátlan szerelem
Ha karom el nem ér, jobb néki már lehullni;
síron kopog,aki kopogtat szivemen.
Ne írj!
Ne írj!Legyünk halál, magunknak is csak emlék.
Kérdezd az Ég Urát, hogy szerettelek-e
Hallgatásod mögűl hallani, hogy szeretsz még,
menyország volna mely nem fogad be sose.
Ne írj!
Ne írj!Tudom ,ki vagy s fáj rád gondolni,bízni,
hangod örzi a múlt és gyakran hivogat.
Ne nyujts élő vizet annak ki nem tud inni,
drága betűk elém idéznék arcodat.
Ne írj!
Ne írd a szót,melyet olvasni nem merek már;
úgy érzem az ragyog a mosolyodon át,
hangod abba ölel, amit a képzelet vár,
s csókod azzal süti szivembe parazsát.
Ne írj!
Illyés Gyula - Szeress, ne kérdezd...
Szeress, ne kérdezd, hogy miért,
ha nem magamért: magadért,
a jövőért, egy napodért,
ezért a meleg mosolyért,
mit mégis ízlelhetett ajkad,
ennyiért,
ízéért e friss pillanatnak.
Ki vagy te, mit gondolsz, mi vagy?
Az vagy, mit a szív, mit az agy,
a szem kintről kölcsönbe kap!
Ne félj kinyílni: szabadabb
leszel csak, minden porcikáddal
gazdagabb
nem is velem, de a világgal!
Szeretünk, már nem is neked
mondom, nem is kell értened,
örülj: a tested is szeret,
a falánk föld, mely eltemet,
az idő: hogy átfolyna rajtad!
Istened,
ki így sejtteti, mit akarhat.
Megért málnánál hamarabb
ecetesül, lesz poshatag
a jó íz, mit egy nappal ad:
a kosár édes pillanat! -
tanácsolták már, higgy azoknak,
kik alant
a csontjaikkal tanúskodnak
Tóth Árpád
Hívogató
Én szép ifjuságom
Sárgul hervadozva,
Ülök már a sutban
Lomhán darvadozva -
Ilyen vagyok én már,
Fanyar, csöndes, fáradt,
Így szeress, ha kellek,
Nem járok utánad!
Jó volt, hiszen jó volt
Fiatalnak lenni,
Kényesbús fejemnek
Nők keblén pihenni,
Víg, ravasz hunyással
Lesni alattomba,
Játszik-e földrengést
Keblük puha dombja...
Mint a kerekerdő
Májusi virággal,
Tele volt a szívem
Tréfás ifjúsággal;
Mint a kerekerdő
Novemberi gőzzel,
Tele már a szívem
Keseredő ősszel.
Zord egy kerekerdő!
Csupa sár és felleg!
Kivirul még? Mindegy!
Így szeress, ha kellek.
Ordas bánatommal,
Dércsípte kedvemmel,
Nagy hallgatásokkal,
Őszi szerelemmel!
Békítő vég-kortynak
Keresem a kútját,
E bolond világnak
Szent kifele-útját:
Ha van ajkad méltó,
Ily csókkal itass meg,
Ha van karod áldott,
Az útat mutasd meg!
Seress Rezső : Fizetek főúr
Fizetek főúr, volt egy feketém,
és egy életem, amit elrontottam én.
Sietek főúr, nincs már sok időm,
Tán ma éjszaka, akit vártam értem jön.
Holnap talán már egy másik főúr jön majd én felém,
és az égi kávéház teraszán így dalolok én:
Fizetek főúr, volt ezer remény,
és egy életem, amit elrontottam én.
Csillogó szép csodás világ,
búcsú nélkül megyek tovább,
soha se jó a búcsú szó,
s mire való a könnyes vád?
Halkan, csendben megyek el én,
mennyi színes, csodás remény,
suhan velem a szerelem,
s üzen nekem, hogy nincs már fény.
Fizetek főúr, volt egy feketém,
és egy életem, amit elrontottam én.
Sietek főúr, nincs már sok időm,
Tán ma éjszaka, akit vártam értem jön.
Holnap talán már egy másik főúr jön majd énfelém,
és az égi kávéház teraszán így dalolok én:
Fizetek főúr, volt ezer remény,
és egy életem, amit elrontottam én.
"Én leszek...
én leszek a vágy a szemedben
ha kell magammal is megverekszem
én leszek a sóhaj a szádban
amikor erőd elhagy a kéjes lázban
én leszek elűzött szemérmed
a tegnapom ölöm meg érted
én leszek elveszett csókod a magányban
ha majd ajkad reszket a rád zuhanó homályban
én leszek vadul lüktető szíved
ha már senki sem, én ott leszek veled
én leszek sivatagban a gyöngyöző harmat
amikor Neked már senkik semmit nem adnak
én leszek kínod egy álmatlan éjjelen
ha hiányzó örömök csordulnak ki szemeden
én leszek könnyed egy összegyűrt ágyban
amikor elmerülsz az egyedül-maradt vágyban
én leszek a szivárvány-híd a semmi felett
amikor majd lemondón nyújtod a kezedet
én leszek rémítő álmaid gyilkosa
a hazug hit, hogy nem hagysz el soha
én leszek fel nem tett kérdés helyett a felelet
ha hangtalan, csak magadnak súgsz neveket
én leszek halott virágok mosolya
a szerető, az édes és a mostoha
én leszek nevetésed a csendben
váratlan lázadás a rendben
én leszek bőröm íze a szádban
tegnapi emlék a holnapi lázban
én leszek a viasz, amikor cseppen
pillangó szárnya amikor lebben
én leszek a sikoly a beteljesült vágyban
a fájdalom az értelmetlen lázban
én leszek a nyugalom a gondolatban
az örök körforgásban a mozdulatlan
én leszek majd a Te helyedben
és Te élsz majd én helyettem"
( Komáromi János )
Ady Endre:
Elfogyni az ölelésen
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek mint csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Őri István: Dal az életről
Néha nehéz, néha könnyebb,
néha mosoly, néha könnyek,
néha megbocsátás, néha ítélet,
néha csüggedés, néha remények.
Az Élet az, mely nyomomba' jár
ha megállok, ő is megáll
s vár, hogy induljak már, mert nincs idő
ott van mögöttem a következő,
kit lökdösni, rúgni kell és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz! Végezd életed hamar!"
Néha ilyen, néha olyan,
a fő, hogy ne vedd komolyan
ne hallgass rá, mondjon, 'mit akar,
hisz nemsoká' minden jó lesz
a közömbös-kedves föld betakar.
Akasa : Álmodom
Sarkig tárom az ablakom,
talán ma jösz pilleszárnyakon.
Szemem se rebben
most jó nagyon,
ahogy csendben megülsz a vállamon.
... S dúdolom halkan mi fájt nagyon,
és könnyem remeg a szárnyadon.
S vigyázok meg ne sértselek,
mikor a karomba veszlek
mert féltelek.
Mert kóbor szél jön, és az Istenek,
elviszik egyetlen Kincsemet.
De sarkig tárom az ablakom,
talán ma jösz pilleszárnyakon.
Szemem se rebben,
most jó nagyon.
S most nem fáj az sem,
hogy csak álmodom.
Károlyi Amy:
Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.
Az előző versről le maradt a költő neve:
Dsida Jenő
Arany és kék szavakkal
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
Szilágyi Domokos
SZEMEDBE NÉZEK
Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
Németh Tibor: Mindennél több legyél...
Öltözz fel nekem,
hegycsúcsok fényébe,
az érintetlenség
hamvas fehérjébe,
hogy szerethesselek,
nappalból az éjbe,
s amikor véget ér,
öltözz feketébe.
Öltözz fel nekem,
friss füvek selymébe,
életágaimon
sarjadó levélbe,
hogy szerethesselek,
nappalból az éjbe,
s amikor véget ér,
öltözz feketébe.
Öltözz fel nekem,
a felhőtlen égnek,
ritka tengerszemek
illanó vízének,
hogy szerethesselek,
nappalból az éjbe,
s amikor véget ér,
öltözz feketébe.
Öltözz fel nekem,
a csend aranyába,
hulló borzongások
sápadt avarába,
hogy szerethesselek,
nappalból az éjbe,
s amikor véget ér,
öltözz feketébe.
Öltözz fel nekem,
tested melegébe,
vágyaimnak titkos
asszonyszerepébe,
hogy szerethesselek,
nappalból az éjbe,
s ha tudod, mennyit ér,
öltözz fel fehérbe.
Sárhelyi Erika
Hétköznapi józanság
Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.
Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet
Markó Béla: Számadás előtt
Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
És másik csillag, másik szerelem
És nincsen, aki megszabja nekem,
Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek
Miféle kínban, szenvedélyben éljek,
Kinek a szemére függesszem szemem,
És kinek a kezétől gyúl ki testemen
A láz, miféle éjben él a lélek
S miféle fényben fürdik boldogan
Mert nincs előre elrendelve semmi,
Hogy kit kéne gyűlölni és szeretni
S ha sorsa van, választott sorsa van
Mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
De nem azért, mert másként nem tehettem
Robesque:Meztelen
Feküdt az ágyon. Szemei lehunyva, pillái alig rebbentek.
Néztem őt. Még sosem láttam ilyen meztelennek.
Gyönyörű volt. Mint egy márványból faragott angyalszobor.
Csodáltam szépségét. S élveztem, ahogy a vágy magával sodor.
Kívántam. Úgy, mint még senki mást, mióta élek.
Éreztem, ahogy testünkben lassan eggyé válik a lélek...
Radnóti Miklós
(Szerelmi ciklus 1927-28-ból)
Az illatod bolondja voltam,
úgy hajtottam hozzád a fejem,
mint télen illatos, idegen
párás virágokhoz, amelyek
japán vázában remegnek egy
alkonyuló szobának asztalán
és az illatuk a nyárról mesél.
Oly vigyázva, halkan csókoltam
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
és sokáig megmaradj nekem,
de hiába, az illatod elszállt
és én egy régi parfőmnek fájó
emlékét hegedülöm el most
emlékezőn a papíroson.
Reményik Sándor:
Csak így...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt,
ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor,
s örök idegen.
József Attila:
Úgy szeress
Tedd a kezed
Homlokomra,
Mintha kezed
Kezem volna
Úgy őrizz, mint
Ki gyilkolna,úgy
Mintha éltem
Élted volna
Úgy szeress,
mintha jó volna
Úgy, mintha
szívem szíved volna
Úgy őrizz,
mint ki gyilkolna
Úgy, mintha
éltem élted volna
Szia!
Örülök,hogy rá találtál és annak még jobban,hogy tetszik!! :-)
Pusz:Gabi
Ábrányi Emil: Ne sértsd meg...
Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!
Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!
Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...
Komáromi János: Ne hidd
hányan gondolják
hogy különbek
többek
vagy fontosabbak mint mások
ez a hitük
mint fejre olvasott átok
kíséri őket útjukon
és foltot hagy a múltjukon
minden gőgös pillanat
vajon mi az
mi belőlük megmarad
hová lesznek
a vágyakkal teli percek
hová a gazdagság kincsei
hová tűnnek a színes valóság
szépnek hazudott percei
eloszlik
eltűnik mind
és nem marad semmi
valami mást kellene tenni
valami többet
szeretni és adni
007.05.07. 13:13 Donytella2
Tavasszal mikor, jő az éltető napsugár,
Vele sarjad az életet kezdő, zöld határ.
Fák levelet bontanak,előbújik sok virág,
Életre kelve,gyönyörű!Köztük 1rózsaszál!
Kihajtanak,mégcsak kedves kicsi bimbók,
Nap-nap után szebbek, és egyre kirívóbb;
Előbukkan aztán burkából, a szép bimbaja,
Látni már a színét is, lassan kibontakozva.
Este Ő is pihen,hogy ne fázzon összehúzódik
Reggel, jő a kikelet; Vele együtt nyiladozik!
Nem látni szebbet, amikor szirmait kitárja,
Illata bejárja a környéket,méheket csábítva.
Zümmögve szedi édes nektárját a virágnak,
Közben porozza a többit, nagy szorgalmával.
Virúl a rózsa! Illata szelíd, finoman édeskés,
Ránézel, s a szépsége felűlmúlhatatlan; Él!
De mond az ember mit művel e szépséggel!
Levágja, csokrot készít; Tán örömet szerez?
Nem gondolva arra, annak a szépségnek fáj!
Gyönyörködhetsz benne; De Neki ez a halál!
Jogvédett!!
ADY ENDRE
SZAKÍTS, FELEDJ!
Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a feledéshez:
Szakíts, feledj!...
Úgy sem volt az szerelmi mámor,
Csak egy szeszély, mit szít a távol.
-- Isten veled!...
Bolondság volt ez is, mint minden.
Silányság volt ez is, mint minden,
Álom csupán...
S én, aki mindent elvesztettem,
Hogy' rohantam e lehetetlen
Álom után!...
Befejeztük kis regényünket,
Bevégeztem már minden álmom:
-- Isten veled!...
Hogy ki vagyok, tudod Te, édes,
S ha van erõd a feledéshez,
Szakíts, feledj!...
LENNÉK...
Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.
Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.
Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.
Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.
Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.
S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod!
(Laren Dorr)
REMÉNYIK SÁNDOR
Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év múlva.
S ha még akkor sem - hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!