Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Lelkünk bugyrai fórum

Lelkünk bugyrai (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
468. virgo
2019. febr. 23. 22:48

Egy ágyon, egy kenyéren,

szemünkbe hulló fényben,

tétovázó sötétben,

szerelem fenyvesében,


egy földön, egy hazában,

égve egyforma lázban,

hidegben, nyári lángban

egyforma szó a szánkban,


torkot fájdító perben

tanúként egymás ellen,

homlokod melegében,

homlokom melegében,


zárva eleven kőbe,

lélekben összenőve,

gyönyörű csecsemőnkre,

ráhajlunk az időre.

Ratkó József

467. virgo
2010. aug. 10. 09:42

Szabó Lőrinc


Vasárnap


Az éjszaka tündér kezével

kihímezte a réteket.

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

jó reggelt, virágok, füvek!


Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,

minden virágnak köszönök,

látogatóban vagyok én itt

ezer kis ismerős között.


Köszöngetek és fütyörészek,

minden szép, minden érdekel.

Pedig tegnap, szombaton este,

de szomorún aludtam el!


Egész nap pénz után szaladtam,

a remény, mint a nap, fogyott.

Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,

ami jön, a vasárnapot:


míg volt remény, mindent gyülöltem,

és nem jött pénz, és este lett.

Aztán az éj ezer virággal

hímezte ki a réteket,


s most itt vagyok az Ördögormon,

ünnep van, pénz nem lesz ma se,

nézem, hogy ring sárgán a zöldben

a gyermekláncfű tengere,


nézem a felhőt, lent a csárdát,

a hátán hempergő csikót,

s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,

hogy viszi nagy hasát a pók,


és letelepszem és az erdő

mint zöld város tolong körül,

s kívül az emberi világon,

minden társadalmon kivül,


túl kötelességen s reményen

egészen jól érzem magam:

holnapig már nincs mit csinálni,

örülök annak, ami van.


Egész nap pénz után szaladtam,

hajszolt és megcsalt a remény:

reménytelenül, megnyugodva

heverek a tisztás gyepén,


és oly jó ez a felelőtlen,

embertelen semmittevés,

hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő

s a gond megint, hogy lesz-e pénz.


Szinte fáj, - de mire kimondom,

már tűnik is a fájdalom,

nincs tegnap, nincs igazi holnap

ezen a gyönyörű napon, -


s egyszerre, boldogan, felugrom,

hogyne! hisz már érezni, hogy

lassankint vers lett a panaszból,

amit a fejem forgatott:


vers lett! s holnap pénzt adnak érte!

Rendben van! És megyek tovább:

Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,

jó reggelt, gyönyörű világ!

466. virgo
2010. ápr. 6. 19:14

"Eszmél, ki még csak részem,

s tétován ad jelet,

betölti majd egészen,

amiért küldetett.


Testemből egy nő teste

lép ki, - karjába vesz.

Rettentő csoda lesz, de

éppoly természetes."


(Illyés Gyula)

465. virgo
2010. ápr. 3. 11:00

Halotti beszéd



Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.


Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.


Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.


Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.


Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.


Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.



(Kosztolányi Dezső)

464. virgo
2010. márc. 18. 07:08

Koma

Mert így akarom...


Kezemben tartalak,

rabom vagy Kismadár!

Éledő vágyad, sóhajok

kalitkájába zár.

Végig símítalak

és bár még ellenállsz,

a ruhád alatt lüktet már a tested,

érzed "elested".

Mikor bőrödhöz érek

és nem kérek, de

követelek, kicsit harcolsz,

de gyorsan megadod magad.

Fejed hátra hanyatlik

és én lágyan csókolom végig

márvány-ívű pelyhes nyakad.

Ruháid engedelmesen hagynak el

mint a hólepel tavasszal

a földeket.

Folyó a karom és tested

ívelő hidat épít fölé.

...mert így akarom...


Nincsenek már titkaid

az enyém minden gondolatod.

Fátyolos szemeid mögé

rejtem el az időt.

Ziháló lélegzeted,

már mindent betölt.

Bőröd pórusai

mohón isszák magukba

símogató leheletem.

Már mozdulnál,

már csókolnál

de nem engedem.

Arcodra vágyak

pírját gyújtom,

már tombol az élvezet,

de tovább nyújtom.

...mert így akarom...


Szempilláid megremegnek,

testeden hullámok futnak át,

ajkaim fent is lent is

nyitják a kéj kapuját.

Kitárod magad nekem,

enyém már mindened.

Nincs rejtett részed

mit nem birtokoltam.

Úgy érzed a csúcson vagy

és már zuhanni vágysz...

De én még nem engedem!

Még nem lehet!

Még nem akarom!

Még szállj tovább,

Angyalom!


Egyre csak beszél

szemérmeddel a szám.

Még tovább kutatok.

Már a bőröd alá is befolyok,

én vagyok testedben a vágy.

Már nem vagy ura magadnak.

Én viszlek tovább!

Emellek, repítelek!

Minden sejted átjárom,

egész lényed kéjjel itatom át.

Izmaid összerántom,

majd elernyesztem.

Testedben a gyönyör

hullámait gerjesztem.

Lassan magadba öleled

a végtelen teret,

múltat és jövőt tagad meg

vonagló jelened.

Testedből források fakadnak

zuhognak és magukkal ragadnak.

Hegyek születnek

és korlátok szakadnak át.

Szemedből könnycsepp indul útra,

sikoly szakad fel újra, meg újra.

Kiálltasz lázba, könnybe fúlva.

A kéj elönt,

tehetetlen vagy.

Szorosan tartalak,

hiába vergődsz

vágyad szítom tovább.

Kegyetlen vagyok!

Csak élvezd!

Látni és érezni akarom!

Hírtelen egyetlen

ponttá zuhansz,

majd kitárulsz

és mindent magadba fogadsz.

Lüktetsz, mint a

születő világegyetem.

Akár a teremtő Ősrobbanás,

szakad ki belőled sóhajod.

Újra és újra megszületsz.


S mikor elcsitulsz,

lágyan takar be karom.

...mert így akarom...

463. virgo
2010. febr. 10. 17:02

Baranyi Ferenc - Megbocsátom


Neked még azt is megbocsátom,

hogy nincs mit megbocsátanom

kegyetlenül jó vagy Te hozzám

a jóságod már fájdalom.

Neked még azt is megbocsátom

hogy vak gyanusításaim miatt

én bűnhődöm,

felőröl a magam-fabrikálta kín

Neked még azt is megbocsátom

hogy szüntelen kedvembe jársz

s már nem tudom, mi ejt karomba:

odaadás, vagy megadás.

Neked még azt is megbocsátom,

hogy már e csöpp kétség miatt

még selymes szóval símogatni rendelt

sorom is vádirat

Neked még azt is megbocsátom,

hogy tiszta vagy, mint ... Nem tudom.

Csak azt tudom, hogy tisztaságod

csak úgy hiszem, ha piszkolom

mert égi már e tisztaság,

hogy földibb legyen - szennyezni kell.

Neked még azt is megbocsátom,

hogy megcsallak valakivel.

462. virgo
2010. febr. 5. 21:03

Markó Béla: Milyen legyen az új esztendő?


Ha tél, hát legyen csupa hó,

szánkázni, csúszkálni való,

rázzon nyakunkba zúzmarát,

s virágozzék a jégvirág.


Ha tavasz, legyen csupa zöld,

vegyen fel új ruhát a föld,

szelek cibálják fűhaját,

s madarak lessék óhaját.


Ha nyár, hát legyen csupa fény,

rigó fütyüljön fák hegyén,

tanuljatátok meg víg dalát,

s keljetek útra, cimborák.


Ha ősz, hát legyen csupa méz,

arany a napja, holdja réz,

gyümölcse édes, kedve nagy,

s ne csípje fülünket a fagy.

461. virgo
2010. febr. 4. 12:30

JÓZSEF ATTILA

RÖVID ÓDA A KELŐ NAPHOZ


Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas

Antik istenség, örökifjú Élet!

Fellobog most dús ereimben orcád,

Zendül a vérem.


Fölkelő Nap, nem borulok elődbe,

Rég-pogányosan dalolok Neked most,

Égfelé tartott tenyerekkel, arccal

Állok előtted.


Őseink, ó ládd, Neked áldozának,

Mért hagyod hát el megesett Hazámat?

Adj erőt e bús magyarokba, Élet!

Élni meg élni!


Ősapámnak bús fia lettem én is.

Rám örökségnek csak a Név maradt már,

S én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre

Friss-vizü kancsóm.

460. virgo
2010. febr. 3. 08:11

Reviczky Gyula : Ne sírj, ne sírj


Ne sírj, ne sírj! Szelíd szemedben

Nem nézhetem a könnyeket.

Kacagd ki ezt a gyáva népet,

Mely ujjong bánatod felett.

Övé a szenny, övé a bűn is;

Te csak szeretsz, nem vétkezel.

A csillagok mind azt beszélik,

Hogy az új Messiás közel.


Olvastam lelked bánatában;

Hisz annyiszor volt árulód

Kisírt szemed borult világa...

Ó, hadd legyek vigasztalód!

S viseld, nehéz bár, a keresztet,

S ne hagyjon jó reményed el.

A csillagok mind azt beszélik,

Hogy az új Messiás közel.


Emeld büszkén, magasra fődet,

S mutasd víg arcodat nekik.

Kik szívedet kifosztogatták,

A büntetést is elveszik.

Lejön az istenember újra,

És megvált minket vérivel.

A csillagok mind azt beszélik,

Hogy az új Messiás közel.


Nem látod-e a láthatárnak

Alján a vészes felleget?...

Nem hallod távol ama zúgást?

Nem érzed a forgószelet?...

Szaladjon, aki gyáva, majd ha

Az Úr haragja ünnepel!

A csillagok mind azt beszélik,

Hogy az új Messiás közel.


Vihar lesz! A pokol megindul!

S az ördög sír: Ez ő! Ez ő!

De himnuszt zeng a zivatarral

Sok bánatos, sok szenvedő.

E bűzhödt lég megtisztul, és ránk

Új nap süt... annyi már a jel,

Hogy a világot megjavító

Új Messiás, az Úr közel!

459. virgo
2010. jan. 31. 16:34

Tóth Árpád:


Új tavaszig vagy a halálig



Most, hogy megint útfélre estem,

Eltűnődöm e téli esten,

Mi volt az élet, Uramisten?


Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,

Fakó robot és kénytelenség,

Száz bús határ reménytelenség.


Borult egek kevés azúrral,

Koldus pajtásság pár nagy úrral,

Pár ájult nóta tépett húrral.


Egy-két vad mámor nyoszolyája,

Egy-két asszony jó, meleg szája;-

Volt nincs. Csöndes a szívem tája.


Most itt ülök, roppant hegyek közt,

Betegen a többi beteg közt,

Múltnak háttal, halállal szemközt.


Lesz-e másképp? várjam? ne várjam?

Lassan szétszéled a homályban

Bitang jószágom, kedvem, vágyam.


Nyomában, mint fekete bundás,

Begyűrt süvegű, öreg kondás,

Hallgatva ballag a lemondás.


S mégis e csönd-paplanú télben,

Nagy nyugalom évadját élem-

Érzem, az Isten gondol vélem.


Mint a bokrok setét bogyókkal,

A hó alatt zamatozókkal,

Megrakva szívem hűvös jókkal.


Hogy mire jókkal, majd elválik,

Mire a hó gyapja lemállik,

Új tavaszig vagy a halálig.


Fekszem megadva, békén, resten,

S néz rám, át a végtelen esten,

Tűnődve sorsomon, az Isten.

458. virgo
2009. dec. 1. 10:44

Télhó*

Álom hava


Még izgat a tél frissessége, és

nyitásra vár egy–két Borbálaág,**

vélt varázskörök volt hangulatát

idézi fel a koszorúkötés***.


Az év kitelt, jön a számadás:

hogyan sikerült aratás, vetés,

miből volt elég és miből kevés,

mi van mögöttünk, és hogyan tovább?


Egyedül nézni téleste elé…

ne taszítsd el az élet örömét,

hisz rövid napot vált az esthomály,


hát várhat még a Szent János–pohár!****

Szép lassan az évtől elköszön, és

indul a Nap a Bak jegye felé.


Kisszőlősi Szánthó Lóránt

457. virgo
2009. dec. 1. 10:40

Csoóri Sándor - Hóhullásban


Hullnak a pelyhek egyre-egyre,

fehér körökben keringőzve,

szempilláidra zuhannak,

elalélnak és meghalnak.


Nézem a pillád lágy ívét,

mint gyönge virágkerítést,

s mögötte azt a kertet,

mely télben is melenget.


Csendes az este, menjél be,

hullongó álom hintsen be,

öröm száll a pelyheken;

hóhullás a szerelem.

456. virgo
2009. szept. 2. 08:08

Szakály Éva: Élet vagy halál / Alkudozás



Uram, ma lettem nyolcvanéves,


Túl gyorsan múltak el az évek.


Még oly sokat szeretnék tenni,


Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.



A pár kis tervem, mi még lenne,


Ha tán több időt igényelne,


S egy év nem lenne elegendő,


Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.



Jó lenne még sokat utazni,


Újabb helyeket látogatni.


Halálom perce még tán várhat,


Megérhetném a nyolcvanhármat?



Uram, Te látod a világot,


Gyorsan jönnek a változások.


Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,


Esetleg lehetnék nyolcvannégy.



És ahogy a technika halad,


Sok újat lát, ki élve marad.


Még oly sok minden ideköthet,


Úgy örülnék a nyolcvanötnek!



Az emberiség sokat tehet,


A világ oly csodás hely lehet,


Jó annak, aki itt maradhat,


Nem olyan sok az a nyolcvanhat!



Tudom, Uram, hogy sokat kértem,


Hisz oly szép lehet fenn az égben.


S én mégis arról tervezgetek,


Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.



Elfáradok a hosszú úton,


El is kések majd sokszor, tudom.


Tudasd velem, ha meggondoltad,


Betöltöm-é a nyolcvannyolcat.



Addigra már oly sokat láttam,


Emlékeimet regisztráltam.


Mily nagy kár lenne, ha elmennék,


Mielőtt nyolcvankilenc lennék.



Már igazán csak egyet kérek,


Uram, ne vedd szemtelenségnek,


Éveim száma kerek lehet,


Ha meglátnám a kilencvenet.



És hogyha ezt már megengedted,


S ezt a lépést értem megtetted,


Neked már úgyis mind egyre megy


Könnyen lehetnék kilencvenegy.



Minden szemérmet félreteszek,


Hogyha még egyet kérhetek.


Tudom, ez a kor hajmeresztő,


De hadd legyek kilencvenkettő.



Úgy megszoktam az életemet,


És hátha lesz még, ki megszeret,


Ki pótolná elvesztett párom,


Ha lehetnék kilencvenhárom.



Addigra már reszket a kezem,


De ha még helyén lesz az eszem,


A magas kortól én nem félek,


Megadod a kilencvennégyet?



A korra nincsen szabadalom,


Számításom megtalálhatom.


Ha őrködsz egészségem fölött,


Akkor lehetnék kilencvenöt.



Manapság már hallani olyat,


Emberekről készül másolat,


Ezt talán én is megvárhatom


Segíts át a kilencvenhaton!



Ha még hirtelen meg nem halok,


Kis vagyonkámmal rendben vagyok,


Elég lesz talán még egy évig,


Kihúzhatnám kilencvenhétig?



Hála Neked, nagy a családunk,


Még pár dédunokát is várunk.


Láthatnám őket? – ugye azt mondtad,


Megadod a kilencvennyolcat.



Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,


Megköszönöm a sok esztendőt.


És még kérem, tán el sem hiszed,


A kilencvenkilencediket.



Még egy év és akkor valóban


A népek azt mondhatják rólam


„Ez aztán igen szép kort ért meg,


Hisz tegnapelőtt volt száz éves!”



Uram, az életet Te adod,


Úgy veszed el, amint akarod.


Nem is zavarlak többet Téged,


Ne vedd komolyan amit kérek,


Csak beszélgetni vágytam véled.

455. virgo
2009. júl. 12. 08:12

Illyés Gyula : Tíz lépcső

p, 2007-03-23 10:21 - Katinka



Szórd szét kincseid –

a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid –

a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid –

a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid –

a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid –

az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid –

a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid –

a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid –

a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid –

a világ legyél te magad.

Vesd egybe életed s halálod –

a teljesség legyél te magad.

454. virgo
2009. júl. 12. 08:11

VARGA NÓRA:


ÉBER-ARCÚ ÉJSZAKA


Ében-arcú éjjel szárnya

ráhajol most a világra,

ében-ízű puha csókját

kortyolgatják hegyek, lankák.


Sötétből varrt nagykabáttal

vonja be a házakat,

szendergő hold

- illó álom -


megcsillanó ezüstszállal

fonja át az utakat.

Fátyol-szelíd hálót terít

merengő ég sátora,


pille-kézzel szerteszórja

kincseit az éjszaka.

Könnyű talpak lépte koppan

fázós kövek rejtekén,


fogvacogva meg-megkoccan

éji ábránd idején.

Dideregve fel-felsejlő

bíbor-bőrű pirkadat,


fények között átderengő

hajnal-szellő hívogat.

453. virgo
2009. júl. 9. 17:46

Áprily Lajos: Ködös évszak előtt


Most gyűjtsd a fényt. Magashegyekre menj,

ahol kékebb, s ragyogóbb a menny.


A lelked csűr-szélességre tárd

és kéve számra szedd a napsugárt.


Azt is, amit a nap búcsúzva ont,

ha arany küllőt vet a horizont,


s ott is, hol késő délutánokon

még megragyog fémsárga lombokon.


Sietni kell. Egy nap leszáll a köd

és szűkre fogja szemhatár-köröd.


S egy éjjel is jön, mely csillagfényt sem ad,

s évmilliókig nem lesz sugarad.

452. virgo
2009. jún. 16. 07:48

Baranyi Ferenc


A kérdések folytatása



"S mondd, mit érlel annak a sorsa,

ki költõ s fél és így dalol"

(József Attila: Mondd, mit érlel)


És annak a sorsa mit érlel,

aki már mindent feladott,

kiegyezett a szenvedéssel

s szíve megtörve sem sajog?

Már azt se bánja, ha reményét

vesztegetik a Halleron,

egyetlen kincse a szegénység -

és el se rejti már nagyon.


És annak a sorsa mit érlel,

akit nem véd szakszervezet,

beéri szárazabb kenyérrel

s betegen is dolgozni megy?

Asztalra még akkor se verhet,

ha igaza nyilvánvaló,

szótlanul cipeli a terhet

s futtában székel, mint a ló.


És annak a sorsa mit érlel,

aki máról holnapra él,

ritkán kerül gyomrába étel

s feje fölött már nincs fedél?

Bûzlik a metróállomáson,

szánalmat kelt s orrot facsar,

neki nem ünnep a Karácsony

s nem büszke arra, hogy magyar.


És annak a sorsa mit érlel,

kit éhe a szépnek, meg egy

bizonyos fajta lelki kényszer

verset olvasni késztetett?

Költõk siralmas árulása

úgy döf szívébe, mint a tõr,

mert mind a múltját magyarázza

s nem a jövendõért pöröl.


És annak a sorsa mit érlel,

ki komolyan lelkesedett

a proletár utókorért, mely

mára nevetség tárgya lett?

Vigasza, hogy e kacagásnak

hideglelõs felhangja van...

Akit riasztanak az árnyak -

az nevet ilyen hangosan.


1996

451. virgo
2009. máj. 17. 06:37

Istenem, légy velem


Én nem verset írok, néha csendben sírok.

Néha felsóhajtok, feljajdul a lelkem:

Istenem légy velem, én édes Istenem.

Nem azért, minthogyha valamim is fájna,

Minthogyha a szívem valamire várna.

Csak jólesik néha magamba beszélni,

Csak jól esik néha a múltat idézni.

Csak hívom az Istent, mint anyámat hívtam,

Amikor, mint gyermek a sötétben sírtam.

Pedig tudtam, szavam anyám már nem hallja,

Megnyugtatott mégis magam hívó hangja.

Nem hallhatott anyám, mert halott volt régen,

De eltûnt a sötét, eltûnt mitõl féltem,

Mert az a drága szó, mit suttogott ajkam,

Megölelt, mint anyám, s simogatott halkan.

Istenem légy velem, én édes Istenem,

Nem minthogyha fájna, valami is nekem.

450. virgo
2009. máj. 8. 07:45

Kedves János!


Nagyon köszönöm!



Radnóti Miklós


Álomi táj


Clemens Brentano emlékének



Ha az éjszaka korma lecsöppen,

Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:

fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben

csillagkoszorúit az éj.


Ha a hold feje vérzik az égen

s gyürüző köröket ver a tóban a fény:

átkelnek az árnyak a sárga vidéken

s felkúsznak a domb peremén.


S míg táncra libegnek az erdőn,

toppantva, riadtszivü fészkek alatt,

lengő levelek szeme nézi merengőn

a tükörre csapó halakat.


Majd hirtelenül tovalebben,

nagy szárnyakon úszik az álomi táj;

sodródik a felleges égen ijedten

egy féleleműzte madár


s a magány szelidebb a szivemben

s rokonabb a halál.

449. virgo
2009. máj. 1. 14:34

József Attila:


A HETEDIK


E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!

Egyszer szűljön égő házban,

egyszer jeges áradásban,

egyszer bolondok házában,

egyszer hajló, szép búzában,

egyszer kongó kolostorban,

egyszer disznók közt az ólban.

Fölsír a hat, de mire mégy?

A hetedik te magad légy!


Ellenség ha elődbe áll,

hét legyen, kit előtalál.

Egy, ki kezdi szabad napját,

egy, ki végzi szolgálatját,

egy, ki népet ingyen oktat,

egy, kit úszni vízbe dobtak,

egy, ki magva erdőségnek,

egy, kit őse bőgve védett,

csellel, gánccsal mind nem elég, -

a hetedik te magad légy!


Szerető után ha járnál,

hét legyen, ki lány után jár.

Egy, ki szivet ad szaváért,

egy, ki megfizet magáért,

egy, ki a merengőt adja,

egy, ki a szoknyát kutatja,

egy, ki tudja, hol a kapocs,

egy, ki kendőcskére tapos, -

dongják körül, mint húst a légy!

A hetedik te magad légy.


Ha költenél s van rá költség,

azt a verset heten költsék.

Egy, ki márványból rak falut,

egy, ki mikor szűlték, aludt,

egy, ki eget mér és bólint,

egy, kit a szó nevén szólít,

egy, ki lelkét üti nyélbe,

egy, ki patkányt boncol élve.

Kettő vitéz és tudós négy, -

a hetedik te magad légy.


S ha mindez volt, ahogy írva,

hét emberként szállj a sírba.

Egy, kit tejes kebel ringat,

egy, ki kemény mell után kap,

egy, ki elvet üres edényt,

egy, ki győzni segít szegényt,

egy, ki dolgozik bomolva,

egy, aki csak néz a Holdra:

Világ sírköve alatt mégy!

A hetedik te magad légy.


1932

448. virgo
2009. márc. 27. 20:22

Romhányi József - Focimeccs


Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,

egymás hátán-hegyén

nyüzsög lenn a pályán.

Mások mája táján taposnak,

és ha elég laposnak

lát a bíró minden egyest,

megítél egy tizenegyest.

S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,

a fele közönség átkozza a bírót!

De senki sem csendes a nagy embertömbből,

mert a másik fele harsány éljent bömböl.

Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,

szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem

a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.

A vad középcsatár átgázol a bekken.

Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,

azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!

Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,

ordítva paskolja a szomszédja hátát:

vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,

azt a kerek tököt! S feje felé bökött.

Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?

Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:

Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!

Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.

Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!

S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.

De a két okozót rejti már a bozót.

S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.

A többit azután alig egy-két nappal,

a derék rendőrség verte szét kardlappal.

Le a kalappal!

447. virgo
2009. febr. 20. 16:37

Nagy László: Virágok térdelnek



Virágok térdelnek, a dérrel

meggyötört kis-kedveseim,

egyenes én maradok itt,

én maradok a bajaimmal

ember, aki így is virít.


Szemeim előtt aranysárgán

mint az utolsó villamos,

elrohan sikoltva a nyár –

s már emlőd forró hegységére

fázva se vágyhatnék, anyám.


Téllel örvényes agyam csúcsán

mint a tiroli lavina,

támad egy irtó gondolat,

hallom a zúgást: meg kell adnod

csontodat, pompás húsodat.


Csúffá csak így tehet a sorsom,

szívem: a világ-zaklató

csak ott csúfol meg majd alul,

ha farsangol a kémiával,

s féreggé, fűvé boldogul.


Szerelemre, dalra erősnek

szült meg az Édes, jól van így:

pusztulok, de szép hogy vagyok.

Szívem nem tunyul, tündér-szépet

s rettenetest még mondhatok.


Veszélyes új mezőn én küzdök,

életem gondja az enyém,

s nem kérem senki könnyeit

fehér ingbe ha bebújtatnak

s elakadt karom tördelik.


Most még üthet a dér is, bírom,

hóbika is bömbölhet rám,

nem ront meg bú-baj, rágalom,

vérharmatos fejjel is izzó

égitestek közt álmodom.

446. virgo
2009. febr. 20. 16:16

Reményik Sándor:Régi nóta



Valamikor régesrégen,

Mesebeli erdőszélen,

Hogy hirtelen zápor szakadt:

Megbújtunk egy ernyő alatt.

Napsugárra nem is vártunk,

Napfény volt a mosolygásunk.

Egymás arcát derítettük,

Hogy borult: számba se vettük.

Mint fiatal fák a szélben,

Egymáshoz hajoltunk szépen,

Szűzi szívvel, tiszta szemmel,

Céltalan, szép szerelemmel.

S vert az eső, vert az áldás,

Tavasz volt. Tündérvirágzás.


Az alkalom csak elszaladt.

A pillanat csak elszakadt.

Mivé lett a régi erdő?

Hová lett a vén esernyő?

Az ég egyre csak feketült,

A záporba jég is vegyült.

Már ernyőt sem feszítettünk,

Jégnek puszta fejjel mentünk.

S külön bánat, külön zápor

Vert és sodort el egymástól.


Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,

Ajakunkon vihar-ízzel

Megint csak egymásra leltünk

És kérdeztünk és feleltünk.

Véghetetlen béke-vággyal

Egymás lelkét fontuk átal.

A csalánból, ami éget

Szőttük a nagy csendességet.

Álltunk, mint valaha régen

Mesebeli erdőszélen.

Álltunk enyhe borulatban,

Ünnepesti alkonyatban.

Álltunk őszbe hajló nyárban,

Ritka másodvirágzásban.

S feszült fölénk árnyat ejtő,

Vak vihartól mosolyt rejtő

Tündér-gomba: régi ernyő.

445. virgo
2009. febr. 20. 16:10

Henry Longfellow: A természet


Mint nyájas anya, ha letelt a nap,

ágyba vezeti apró gyermekét,

ki menne már, de ellenkezne még,

tört játéka a padlón ott maradt,

az ajtón át is arra nézne csak;

csillapító vigasznak nem elég

ha bátorítják: lesz helyette ép -

szebb lesz talán, de több gyönyört

nem ad.


Így bán velünk a természet, keze

játékainkat sorba elszedi,

s pihenni úgy kísér, oly kedvesen,

menjünk, maradjunk,

nem tudjuk mi se;

elménk se érti, álommal teli,

hogy nő fölé a messzi rejtelem.


Fodor András fordítása

444. virgo
2009. febr. 16. 14:55

Baranyi Ferenc


TAKARNA SÍRIG IS


Én várom azt az éjszakát,

mikor álmából felriadva

a lelkiismeret magát

sietős hévvel összekapja

és elszalad a házakig,

ajtón és ablakon bezörget -

meghallja aki bent lakik,

s lerúgja magáról a csöndet.


Födetlenül, a csönd pehely-

paplanával már nem takarva

didergőn és kapkodva lel

az este széthagyott szavakra

s ajkára gyűjti végre mind,

hogy eltökélt beismeréssel

tisztán kimondja szó szerint,

amit a tisztesség igényel.


Nem lehet várni reggelig

azzal, mit éj érvényesíthet,

az alkalom gyorsan szökik,

akár a pillanatnyi ihlet,

gyalázatban hagyhat hamar,

hogy mindent elnapolna benned

a csönd, amely puhán takar

s takarna sírig is.

Ne engedd.

443. virgo
2009. febr. 16. 11:58

Harcos Katalin:

Holdudvar


Lassan az esti homály belep.

Vágtázó fellegeket hajszol a szél,

Holdfény űz csalfa játokot veled,

s csodát varázsol körénk a tél.

Aranyló fénykaréj öleli

ragyogó fényű jégudvarát,

s míg a felhő a csillagot elfedi,

a telihold nevetve néz rajta át.

Csodámtól ámulva, gyönyörködve állok.

Úgy szeretném veled ezt megosztani,

de közénk feszülnek végtelen határok,

és csak versben tudom elmondani.

Ha hozzád bújva lesném az eget

hallgatva, amint nekem magyarázod,

dupla öröm lenne, kettős élvezet,

hogy tanítasz, miközben velem látod.

De ím, magamban állok az ég alatt.

Csak sóhajom oson megint feléd...

A Hold csúfondárosan rám nevet,

majd álomra hajtja ezüst fejét.

442. virgo
2009. jan. 30. 22:05

Károlyi Amy: Így


Halkan mondjad, - hangosan hallik, -

vissza ne verjék messzi falak.

Leírni talán nem is szabad.


Orcádra fessed rózsaszínnel,

bújtasd mosolyos csigaházba,

didergésbe és könnyű lázba.


Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,

akadó lélegzetbe vessed.

Hogyha szereted, így szeressed.

441. virgo
2009. jan. 30. 21:57

Pilinszky János: Tilos csillagon



Én tiltott csillagon születtem,

a partra űzve ballagok,

az égi semmi habja elkap,

játszik velem és visszadob.


Nem is tudom, miért vezeklek?

Itt minden szisszenő talány,

ne fusson el, ki lenn a parton,

e süppedt parton rám talál.


S ne félj te sem, ne fuss előlem,

inkább csitítsd a szenvedést,

csukott szemmel szoríts magadhoz,

szoríts merészen, mint a kést.


Légy vakmerő, ítélj tiédnek,

mint holtak lenn az éjszakát,

vállad segítse gyenge vállam,

magam már nem bírom tovább!


Én nem kívántam megszületni,

a semmi szült és szoptatott,

szeress sötéten és kegyetlen,

mint halottját az itt hagyott.

2009. jan. 30. 16:18

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünõdve


Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és okos

fejével biccent, nem remél.


Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

Ezüstös fejszesuhanás

játszik a nyárfa levelén.


A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyûlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok

2009. jan. 30. 16:12

nem értjük egymást,

vérző óriásokként borulunk egymásra

és eközben összedöl alattunk minden.

Vizsgáljuk egymás homlokát

és nevetünk a barázdákon,

eloltjuk a lámpát és belebámulunk a csöndbe.

Ilyen csöndben születtem én is,

ilyen hideg és sötét csöndben,

és ami azóta mögöttem van, nem több,

mint egy haldokló jelentéktelen lábnyoma.


matolcsi papp zoltán

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook