Lelkünk bugyrai (beszélgetés)

Komáromi János:

Ha lenne aki…

Széttépném foszlott

bánat-köpenyem,

ha lenne aki hívna

engem.

Eldobnám könnyeimtől

áztatott titkaim,

ha lenne aki hinne

bennem.

Összetörném fájdalmam

kristály kelyheit,

ha lenne aki sírna

értem.

Szétosztanám szánalmas,

összegyűjtött kincseim,

ha lenne aki levenné harci

vértem.

Kivágnám lelkem sötét

erdejének minden rettegését,

ha lenne aki simítaná

arcomat.

Földbe taposnám

kínokkal terhes perceim,

ha lenne aki értelmetlenné tenné

harcomat.

Tűzre vetném mindennapi

hazug álarcaim,

ha lenne aki szeretné

hétköznapjaim.

Szétmorzsolnám legszebb,

legigazabb gondolataim,

ha lenne aki velem álmodná

álmaim.

Elfeledném kétségeim

be nem hegedt sebeit,

ha lenne aki reményt adna

nekem.

Szétdobálnám csókolatlan,

féltve őrizgetett csókjaim

ha lenne aki látni tanítaná

szemem.

Elhagynám örömtelen,

torz mosolyaim,

ha lenne aki szorosan simulna

hozzám.

Megtalálnám álmodott,

rég elvesztett boldogságom

ha lenne út, ami elvezetne

hozzád.

A szerelem sóhajok párájából fogant füst; ha szítják: tűz, mitől a szem ragyog; gyötrődve tenger, mit könnyár dagaszt. Mi még? Értelmes őrület, ádáz epe, mézédes fűszer.

/Shakespeare/

Gligorics Teréz:

Én legyek…

Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod.

Sötétben az égő gyertyafény.

Holnap is én legyek a láthatárod,

Szívedben vigasz, ha nincs remény…

Legyek a napfény a felhőtlen égen,

Az éjszakában a csillagod,

Találjam meg a lelked a szélben,

Ha időnként bárhol elhagyod…

Legyek az ölelés, perzselő vágyad.

Nekem szánj minden csókodat,

Legyek a hullám, a tenger, ha árad,

Könny, ha már mindenki megtagad…

Szíved örökre enyémbe zárom,

Nem leszek sohasem délibáb,

Árnyékod vagyok, a te utad járom,

S kimúlok ,ha a fény nincs tovább..

AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK

Remélni jót és alkotni szépet

Boldognak látni minden népet

Megetetni az összes éhezőt

Virággal ültetni be tar mezőt

És meglocsolni a sivatagot

Ez - mit az élettől akarok

Békében nevelni sok gyermeket

S ne legyen rémisztő a rengeteg

Fény gyúljon fel az agyakban

S az ember ne éljen akaratlan

Csak az örömök legyenek nagyok

Ez – mit az élettől akarok

Emlékezni arra mi régen volt

Becsülve tisztelni az öregkort

Mert tapasztalás tanít jövőt

És erős oltalmazhat serdülőt

Hogy városokat ne fedjen el homok

Ez – mit az élettől akarok

A vérnek legyen végre értéke

S nem kérdezve, hogy kérték-e

Csak adni, magadból őszintén

Hogy kísérjen a tudás, a fény

S a gyermekek legyenek boldogok

Ez – mit az élettől akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep

Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek

Legyen hit, megértés, szeretet, béke

Hisz az életnek van valódi értéke

Így büszke lehetek, hogy ember vagyok

Ez – mit az élettől akarok

/Horváth-Varga Sándor/

Fáj!Ha ezeket olvasom kicsit megnyugszik.Látom,hogy nem egyedül vagyok és ez vigasztal.

Azért néha nevetni is szoktam! :-)

Lehet,holnapra el múlik a lelkesedésem,így ma még olvasgatok.

Üdv:Virgo

Túrmezei Erzsébet: A HARMADIK

Valamit kérnek tőled.

Megtenni nem kötelesség.

Mást mond a jog,

mást súg az ész.

Valami mégis azt kívánja: Nézd,

tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet.

Messzire mentél.

Fáradt vagy. Léptél százat.

Valakiért mégegyet kellene.

De tested, véred lázad.

Majd máskor! - nyugtat meg az ész.

És a jog józanságra int.

De egy szelíd hang azt súgja megint:

Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.

Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.

Tán összetörte a szíved.

Az ész is azt súgja: Minek?

De Krisztus nyomorog benne.

És a szelíd hang halkan újra kérlel:

Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik

egyszer első lehetne,

és diktálhatna, vonhatna, vihetne!

Lehet, elégnél

hamar. Valóban esztelenség volna.

De a szíved békességről dalolna,

s míg elveszítenéd,

bizony megtalálnád az életet!

Bízd rá magad arra a harmadikra!

Mert az a szeretet.

"...Mit lelkem eddig félve sejtett

Előttem áll a nagy titok,

Hogy csak az halt meg, ami nem lett,

S az él örökké, ami volt.

S nem tudom mi fáj majd jobban,

Mi itt örökre elveszett,

Vagy ami él a múltban s onnan

Kivenni többé nem lehet?...

/Vajda János/

Kisfaludy György

Élet hímnusza

A Föld vagyok én, a Végtelen,

az Óceán, a szárnyaló Értelem.

Kezem a csillagokba ér,

s nem teszek semmit mindezért.

Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.

Én vagyok Istened, s angyalod.

Én vagyok benned minden őserő,

vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat,

csodák, minden alkotás,

bosszú, gonoszság, és megalkuvás.

Minden viruló parány önvaló,

a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.

Jelenek szerelme, teremtő ölelés,

herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,

színes lepkeszárny,

libbenő szellő és gonosz árny.

Viharnak villáma én vagyok,

Apám a Nap és anyám a csillagok.

Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,

folyó és minden vad folyam

már régen én voltam, én, magam.

Én vagyok te és te vagy én.

Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.

Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,

időknek tükre s irdatlan szárnyalás.

Bennünk vibrál múltnak rezdülése,

mi vagyunk asszonyunk ölelése.

És mi vagyunk minden rút is,

a szép, lépteink vezető út is.

Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,

Anyagkáprázat az idők tengerén.

A Föld vagyok én, mi eltakar,

cigány vagyok, zsidó és magyar.

Palesztin vagyok, s elűzött indián,

kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.

Kis kínai vagyok minden tank előtt,

én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

Hit vagyok szívedben és éledő remény,

szeretet, örömtánc, és zengő költemény.

Aszály után az első csepp eső.

Madárfióka, a kezedben verdeső.

Jézusnak teste, a szádban a kenyér.

Szeretet nélkül az életed, mit ér?

Én voltam veled minden vad csatán.

Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán?

Érett gyümölcsnek íze én vagyok,

végső bajodban reményt én adok.

Szeresd kedvesed és az ölelést,

gyönyör és minden pezsdülés

hozzám zengi az élet himnuszát.

Hisz én csináltam énalkottam szád.

Belőlem, bennem, rajtam, általam

mindenben Isten, Allah, Bráhma van.

Hiába miriád és százezernyi nép,

a perc olyan, mint a milliónyi év.

Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,

egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

Szülőid ölére én alkottalak,

léted kezdetén, csupa tiszta lap.

Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.

Kétkedsz, vagy a hit vezet,

ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.

A Szeretet vezessen fiam!

Ég veled!

Lévay László

Még mindig remélek

Minden nap egy másikat várok,

Hol kékebb az ég, pirosabb a hajnal.

Szebben süt a Nap, az emberek jobbak,

S nem kell küzdeni annyi búval, bajjal.

Minden nap egy másikat várok,

Okos napot, hol nincsen már talány.

Minden a helyén van, az ember ügyes,

S boldogulhat végre valahány.

Minden nap egy másikat várok.

Bolond fejemmel még mindig remélek.

És sétálok a szép ábrándok útján,

Mert hiszek az emberben, amíg csak élek

Egy jó barát

/Angela Labonte/

Egy jó barát belülről lát,

Ha a külsődet szemléli is.

Egy jó barát mindent megbocsát,

Nem mutat tükröt bűnöknek.

Egy jó barát felsegít,

Minduntalan lelkesít.

Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát,

Elhúzni nem tudja.

Egy jó barát céljaid elérésében segít,

Gátolni nem tudna.

Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat,

Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat.

Egy jó barát segítő kezet ad,

Téged támogat, nem másokat.

Őrült kis világunkban

Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?

Angyal vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor, - a gyermek, a szamár, a pásztor - az alomban, a jászol mellett, ha az élet elevent ellett. A csodát most ők is vigyázzák, lehelletükkel állnak strázsát. Mert csillag ég, hasad a hajnal, mondd meg nekik - mennyből az angyal.

/Márai Sándor /

Álmomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott

És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.

Kályhánk lángja is örömmel lobogott

S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.

A komoly falióra se mormogott

S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.

S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

(József Attila)

"Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

Őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe savak,

Ösztöneimmel belemartalak..."

/József Attila/

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!

Rádcsukom a szempillámat.

Benn zörömbölsz a szívemben,

s elsimulsz a tenyeremben,

s elsimulsz az arcom bőrén,

mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,

nagyon jó így, hogy velem vagy.

Mindenekben megtalállak,

s öröm markol meg, ha látlak.

Nézz rám, szólok a szemednek,

ne fuss el, nagyon szeretlek!

Szergej Jeszenyin: Nem siratlak

Nem siratlak, nem idézlek, múltam,

szirmok füstjét ontó alma-ág.

Hervadás aranyködébe fúltan

tünedezik már az ifjuság.

Lassúbb lett szívemnek lódulása,

csípi dér, belémar a hideg.

Mezítlábas nagy csatangolásra

nem hívnak már nyírfaligetek.

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve

olvasztgatja szóra ajkamat.

Hová lettél, kedvem frissessége,

szemem fénye, érzés-áradat?

Vágyaimat fukarabbul mérem;

álmodtalak volna, életem?

Mintha lovon szálltam volna fényben,

piros lovon tavasz-reggelen.

Csupa árnyak vagyunk a világon,

hull a juhar réz-szín levele.

Mégis mindörökre áldva áldom,

hogy virultunk s meghalunk bele.

Most, hogy vége lett,

Emlékpihékre hajtom szomorú fejemet,

Könnyeimet nyeldesve suttogom nevedet.

Most, hogy vége lett,

Elszürkült az eddig színes világ,

A nevedet ismételem, mint monoton imát.

Most, hogy vége lett,

Nem tudhatom lépted merre halad,

Soha többé nem hallhatom vágytól rekedt szavad.

Most, hogy vége lett,

Emlékedbe burkolódzva hunyom le a szemem,

Néma sikollyal ajkamon, zokog a szerelem.

Most, hogy vége lett,

Sírni kezd az ég és hull a hópehely,

Betakarja szerelmünk e fehér gyászlepel...

LadyMoon

„Csak az tud élni, ki mindig nevet,

Kiből kicsordul minden szeretet.

Kinek lelke élettől vidám,

Ki himnuszt zeng az ég hajnalán.

Ki minden könnyből virágot szakaszt,

Minden sziklából szivárványt fakaszt.

Az élet útján győztesen robog,

Csak az tud élni: ki mindig mosolyog!”

"A lelki életben, csakúgy, mint a testi életben, van belégzés, és van kilégzés: a léleknek magába kell szívnia, át kell hasonítania egy másik lélek érzelmeit, hogy aztán még dúsabban viszonozhassa azokat. E szép emberi tünemény nélkül nincs élet a szívben, s a szív, levegő híján, kínlódva pusztul el."

Balzac

Hervadni kezd a szerelem...

Egyetlen egy gyertya fénye világítja meg szobám.

Meleg fénye megcsillan az őszi alkony aranyán.

Bágyadt szeptemberi fény öleli magához a fákat,

Néhány sárguló levél készül, hogy elhagyja az ágat.

Vajon milyen titkot rejtenek e lehulló levelek?

Szólnak-e valakihez a rajtuk levő üzenetek?

Nem rég még fényt csókolt rájuk a parázsló nyári nap.

Most vacogó testüket remegteti a hűvös, őszi alkonyat.

Így vacog az én lelkem is, hisz nem vagy itt velem.

Lustán lélegzik a csönd, s bennem hervadni kezd a szerelem…

LadyMoon

Szent Ágoston

Ha hallgatsz, hallgass szeretetből;

ha beszélsz, beszélj szeretetből;

ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből;

ha megbocsátasz, bocsáss meg

szeretetből.

Egy…..

Egy sziget, ahol megpihen a lélek,

Egy hely, ahol újra érzem, hogy élek

Egy pont, mely mellet könnyű a feledés,

Valaki, akivel jól esik a nevetés.

Egy mosoly többet ér, mint bármi más,

Egy pillanat, egy csöndes szemvillanás,

Egy kar, mely meleget ad ha fázol,

Valaki, aki befogad, ha az élet elgázol.

Egy ölelés, mely biztos és meleg,

Egy szellő, mi suttogja neved,

Egy kicsit több szeretet, mint kérted,

Valaki, valahol csendbe aggódik Érted.

/Ismeretlen szerző/

Végh György

"Elmúlt, mint száz más pillanat,

S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,

mert szívek őrzik, nem szavak."

„A szeretet nem adó, nem követelés,

mely mögött áll végrehajtó.

A szeretet úgy árad, mint a napfény:

csöndesen és állandóan – egyedül

a maga csodatévő hevétől.”

Hekler Antal

Poldesz Albert: Ahogy én szerettem

Akit én szerettem

egészen szerettem

nemcsak a testemmel

szívemmel szerettem

nemcsak a szívemmel

mindenegy ízemmel

ereimben folyó

minden vércseppemmel

nemcsak a szívemmel

egész életemmel

életemen túl is

hűséges hitemmel.

Akit én szerettem

igazán szerettem

nem múló napokra

egy életre vettem.

Csendes Csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon,

És tűz nyelje el Szodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szivedre,

Hallgasdm figyeld, hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodálatosabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod fut előled,

Hogy nő, hogy törpül veled.

Nem csoda ez? S hogy tükröződni

Látod a vizben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól-jövök.

(Reményik Sándor)

Rajki Miklós: Ne rohanj

Mindig futsz valahová.

Soha sincs semmire időd,

Hangzik fel tőled a hivatkozás,

És csak folytatódik tovább

A versenyloholás.

Se látsz, se hallasz,

Senkire sem hallgatsz.

Csak lótsz-futsz, s loholsz,

Mint a versenyagár,

Aki csak a célban tudja meg,

Hogy a nyúl nem is volt valódi.

Elrohansz minden szép mellett,

Nem észlelsz semmit,

Amit pedig csodálni érdemes lenne.

Két hét alatt akarnád látni azt,

Amit egész évben észre sem veszel.

A léleknek nem kell pénz,

A lélek mindig valami szépet remél.

Kell neki mindennap a pillanat,

Amikor valami szépet befogad,

És felerősítve sugározza tovább,

Hogy szebb legyen tőle a világ.

Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.

Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,

Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.

A természet gyönyörű kincseit,

Évszakok hírnökét, virágok ezreit,

Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,

Akik mind feléd fordulnak.

Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,

Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,

S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,

A virágok szirmai más arcot mutatnak.

S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,

Van olyan, mint a színpadon a táncospár.

Látod, mi mindent hagysz ki naponta?

Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.

Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.

Autóból is másnak látszik a világ,

Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.

A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.

Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?

Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?

Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,

Soha nem fogod meglelni,

Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.

Mert mit nézel majd végig életed filmjén,

Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,

Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?

Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,

S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.

Gondolkodj, miért is rohansz és hová,

Mit ér, ha rohansz,

Mindig csak rohansz tovább?

Rohansz, és mégse érsz sehová.

Szeretettel gondolok Rád: Sissi

2007.01.18 20:23

Mindjárt itt a hétvége, így hát ... fóka, móka, kacagás .... meg persze egy kis hó :D Pihenj jól :) MOONka

image

Gyulai Pál

Éji látogatás

Három árva sír magában,

Elhagyott sötét szobában;

Zivataros hideg éj van,

Édes anyjok künn a sírban.

„Édes anyám, édes anyám!

Altass el már, úgy alhatnám!”

Mond az egyik s el nem alszik,

Sóhajtása föl-fölhallszik.

„Beteg vagyok édes anyám!

Hol maradtál? Nem gondolsz rám!”

Mond a másik s jajjal végzi,

A fájdalmat kétszer érzi.

„Édes anyám, gyujts világot!

Nem tudom én jaj, mit látok!

Harmadik mond mindenik sír –

Temetőben mozdul egy sír.

Megnyílnak a nehéz hantok,

Kilép sírból édes anyjok.

S tova lebben a vak éjben,

Haza felé az ösvényen.

Arca halvány hangja’ a régi

Fia lyánya megösméri,

Immár tőle hogyan félne?

Megcsókolják, mintha élne.

Az egyiket betakarja;

Másikat felfogja karja,

Elringatja, elaltatja;

Harmadikat ápolgatja.

És ott viraszt a kis ágyon

Míg elalszik mind a három;

Majd megindul, széttekinget,

Keresi a régi rendet.

Rendbe hozza a szobácskát,

Helyre teszi a ruhácskát;

Az alvókat hosszan nézi,

Csókját százszor megtetézi.

Kakas szólal üt az óra.

El kell válni viradóra!

Visszanéz a véghatárrul,

Sír megnyílik,, sir bezárul.

Oh a sír sok mindent elfed;

Bút, örömet, fényt, szerelmet;

De ki gyermekét szerette,

Gondját sír el nem temette.