Laktációs (szoptatási) szaktanácsadó gyakornok válaszol (beszélgetés)
Kedves Ezti!
Hidd el minden rendben. A gyermekeknek 1 éves korukra kell meg 3x-ni a súlyúkat ez Nálatok majdnem meg is történt, képzeld ha úgy fejlődne mint eddig 14 kg lenne 1 évesen (a 6 éves kisfiam 19 kg, régen 18 kg-t kellett elérni, hogy iskolába mehessen egy gyermek). Egy szóval a növekedési ütem lelassul amikor megkétszerezik a súlyukat. 6 hónapos koruk után pedig még jobban. Az éjszakai és a korai ébredéseknek nem csak az éhség az oka. 7-8 hónapos korban jelenik meg az első szeparációs szorongás időszaka. Sokszor csak azért kell, hogy tesztelje megvagytok-e. Inkább eddig voltál szerencsés, hogy így aludt :-)!
Kedves Hiribi!
Már korábban hozzátáplálással kapcsolatban segítettél 7 hónapos kislányom kapcsán.
Sajnos azzal nem haladunk, nem igazán eszik, főleg csak szopizna.
3200g-vel született, 5,5 hónaposan már 9350g-volt, csak anyatejes táplálással. Viszont most 1,5 hónap alatt hízott csupán 20 dekát, holott idáig volt, hogy havi 1 kilót is.
Mit tegyek? Nem kevés ez nagyon?
Szinte csak anyatejet eszik, szoptatás után kínálom napi 2x gyümölccsel, de 30- max. 50 grammnál nem eszik többet.
Sajnos reggelente egyre korábban kel, holott régebben aludt este 8-tól reggel 8-ig is.
Köszönöm a segítségedet előre is: Eszter
szia
a vizelet negatív, viszont vérszegény
vvt 3,41
hgb 112
hct-re nem emlékszem mert telefonon kérdeztem az orvost
vasat és folsavat írt
sajnos nem hajlandó szopizni és üvegből is csak akkor hajlandó enni ha már szinte félig alszik. így fejem a tejet azt adom oda neki, de mióta fejek sokkal több van, mint amit ő kér. tudom , hogy nem normális dolog ilyen sok tej mellett fejve odaadni a tejet, de hidd el nem tudok mit csinálni, lekileg teljesen kivagyok. Tudom, hogy sokan letojnák az egészet, sőt nem is nagyon fejnének, adnának tápszert és élnék boldog mindennapjaikat én meg kikészítem magamat, mert nem érzem magamat elég jó anyának, sőt...
Fáj, hogy elveszítem azt az élményt amikor mászva, akár szaladva odajönne a kicsim és kérne egy kis cicit majd továbbszaladna játszani. A lefejt tejjel tudom, hogy megkapja a tápanyagrészét, de a lélek része elveszik. Több gyermekem nem lesz, így sajnos ez az én életemből ki fog maradni....
A vérképe szerinted tényleg nagyon rossz, mert az orvos ezt mondta?
Még annyit kérdeznék, hogy ha lelkesen fejek meddig tartható fent így a tejtermelés? Ha szükséges lefejem akár 2 óránként is, ha majd érzem, hogy kevesebb, de tényleg úgy beindult, hogy szívem szerint másfél óra múlva is lefejném, főleg délelőtt. Fura, hogy a nagy idegeskedés mellett megnőtt a mennyisége. A hónaljam is fáj.
Félek, hogy a gyerkőc átveszi a hangulatomat...
Esetleg volt valaki aki lefejt tejjel etette a gyermekét? Meddig sikerült?
Tudom, hogy a lelki megnyugvás lenne a legjobb, de néha ha ránézek csak bőgök, jön magától, mert rossz hogy nem tudom megadni neki ami járna. Persze azzal is vigasztaltam már magamat, hogy ő se akarja, de ez enm vigasz. Ha van időd írj, szia
Drága hibri)
Tényleg nagyon jo h itt vagy
Én már tapasztalt fejjel is látod tudok kicsikét aggodni és kérdezni is))
Balázs már 1 én született 34 hétre 2100 -al Amikor haza engedték 1900 volt. Tegnap 3600-volt a védőnéninél) Alig 7 hét alatt
Sajan kicsi baki volt Nagy a család 3 hatalmas felnőtt fam meg egynak már menyasszony) és lányom aki 11 na borso leves volt griz gombocot csináltam vele És bizony elfelejtkeztem..) Odaültem én is Alig ettem mert kapcsoltam de elég is volt.)
Azért irom csak le mert jo ha saját tapasztalatainkat is meg osszuk
Puszi neked a segitségekért) még be be nézek
Kedves Pasdechat!
Ha szépen tud szopni a gyermeked, igény szerint szoptatod, ne törödj azzal, hogy a bal melledben kevesebb van. Mindenkinek van különbség a két melle között a tejtermelésben. Van aki végig csak egy mellből szoptat. Esetleg próbáld azt, hogy minden szopizásnál ráteszed a bal melledre is, így ez gyakrabban kiürül is több tej termelődik majd. Kb 1,5-2 hónapos korra beáll, hogy mennyi tejet termelsz és ugynannyi elég lesz a nagyobb babának is mert már jobban hasznosítja. Szedhető nyugodtan a vitamin, nem baj ha mellette a babának is adsz, elhanyagolható mennyiségben jut át a tejbe. Ha engem kérdezel én a változatos vitamin, rostdús táplálkozásnak vagyok a híve. A természetes táplálékokból sokkal jobban tud hasznosítani bármilyen vitamint vagy ásványi anyagot a Te szervezeted is. Minden jót kívánok Nektek!
Kedves Böbe071!
Bátran ehetsz, arra törekedj, hogy egészségesen és változatosan táplálkozz. Füstölt dolgokat is ehetsz, csak módjával, hiszen az Neked sem egészséges. Inkább több féléből keveset, mint egyoldalúan valamiből sokat.
Sajnálom, hogy kimaradtál a pizzazasból. Attól, hogy koraszülött a Te étkezésedre nem kell másképp figyelni, mint ahogy eddig tetted. Gratulálok, sok eröt kívánok az apró néphez és a nagyobbacskákhoz is. Isten áldjon Benneteket!
Igen kedves hibri )
Tudod ő az ötödik de aprocska)) Mind 4 kg volt még az ikerek is 3 fölött böven Őt féltem picit a koraszülöttsége miatta vagy az nem érzékenyebb a kajára? Egyik nap pizza volt a nagyoknak de nem mertem enni. van ahol nem javasolják a gombát pld Én meg imádom)
Vagy a füstölt dolgokat Jo nem habzsolva enném de mégis..?
kedves hiribi!
1 hónapos baba anyukája vagyok. pár nappal a szülés után szoptatással és fejéssel beindult a tej, és fokozatosan nő a mennyisége (2,2 hete abbahagytam a fejést), de pár napja a bal oldalon alig termelődik, a jobb oldalon meg sok (mérem is, de látszik is a különbség). mi a teendő? próbáltam fejni most csak a balt szoptatás után, de nem sokat változott, igaz, nem sok jött belőle utána.
más: szedhető/ kell szedni magzatvédő vitamint vagy vasat és folsavat szoptatás alatt? a terhesség alatt a gravidát szedtem, de abban van 400 ne d-vitamin. a babának napi 1 csepp vigantolt kell adni, úgyh kérdés, h nem sok-e, ha még a tőlem is kap (nem tudom, h átmegy-e a tejbe). ha sok, kell-e a vas/folsav, esetleg c-vitamin?
Kedves Tigramka!
Az írásaid alapján egyre inkább úgy gondolom a cumisüveg okozza a zavart. Kipróbáltad a szoptatásbarát pótlási módot?
A 380 ml vizelet mellett, biztosan van széklete is abban is van folyadék, ez rendben van. A súlya is gyarapszik, ne izgulj. Bátran tedd el a mérleget és egy hét múlva mérd meg a meztelen súlyát. Ne ess kísértésbe :-)! Próbáld "visszaédesgetni" a melledre. Soha ne erőltess semmit. Ügyes vagy, hogy a nehézségek ellenére nem adod fel.
Kedves Wanita77!
Igen, érezd jól Magad!
Kedves Földlakó!
Tornázz nyugodtan az testileg-lelkileg jót tesz. Kifejezett súlyzózás, karizom erősítés súlyzókkal nem ajánlott. Persze a verseny sport sem, de egy kis Réka alakformáló mindkettőtöknek jót tesz. Jó mozgást kívánok.
gyarapszik, de már abszolút elutasító a mellel, tegnap már csak úgy kapta be ( de utána kiszívta) hogy a játszócumit bedugtuk a szájába majd kihúztuk és gyorsan kicseréltem a cicire. hozzáteszem soha nem cumizott és mindig is utálta.
Lelkileg nagyon rossz érzés hogy az én kisfiam elutasít, ő aki eddig rajongott a ciciért és egész nap szopizott volna most meg egyik napról a másikra nem kell.
a súlya így is gyarapszik, tegnap 380 ml-t pisikt 24 óra alatt, azt mondtad orvos vagy, ez ugye kevés?
Kedves Tigramka!
Ne izgulj a mellekben folyamatosan termelődik tej, így ha délután kicsit kevesebb is van az táplálóbb, zsírdúsabb. Ha gyakrabban szopik a baba, akkor is táplálóbb tej termelődik. Annak nagyon örülök, ha látja őt gyermekorvos. A súlya még mindig gyarapszik?
szia
számomra nagyon rossznak tünik a helyzet, mert még mindig nem akar enni, ez főleg délelőtt van. ma reggel 6tól du 1 ig 70 ml-t pisilt, még mindig csak a második pelus van rajta. délelőtt lefejem a tejet mert 2szer szopott 50et. holnap adok le vizeletet, nincs e benne valami ami az étvágytalanságát indokolja. az a baj, hogy már kevesebb a tej, hiába fejek, így amit lefejek nagynhezen megissza cumiból, de nehéz belőni hogy mikor fejjek mikor ne hátha fog szopni. most is már 5 óra telt el az egyik cicinél, már jó lenne ha kiszívná
délután jobban eszeget, de keveseket. nem tudom miért nem lakik jól egyszerre és állna be valamilyen rendszer szerűség. de tudom hogy 50től nem lehet elvárni 3 órát, viszont a cicik meg erre az evészetre nem tudnak ráállni, főleg, hogy inkább délután és este eszik, amikor eleve kevesebb. az éjszakai pisije 160ml volt, tehát 160+70 eddig, meg majd amit leveszek róla fürdés előtt, egyre kevesebb
kedves Böbe071!
Úgy érted, hogy Te mit ne egyél? Igazából a legújabb kutatások szerint mértékkel bármit ehetsz. Mégis, ha hasfájós a babád is valamelyik élelmiszernél megfigyeled, hogy jobban fájna a hasa azt érdemes kihagyni. Céklát és uborkát biztonsággal ehetsz. Változatos és nem egyoldalú táplálkozás a fontos!