Pánikbeteg vagyok! (beszélgetés)

Amíg az okkultimizációt fojtatja-és mennél több dolgot enged magába-az állapota rosszabb lesz-mint előtte volt.

tudod: mindent szabad(hisz saját akarat elven működnek a dolgok)-csak nem minden használ, sőt van ami egyenesen nyomorba dönti-hogy egyenesen beszéljünk.

Rengeteget változtatott a dolgain,egy teljesen önálló életet élő ember.

Sokat tett azért is,hogy ne kelljen gyóygszerhez nyúlni,ezt hány pánik betegről lehet elmondani(??!)És az is nagy dolog hogy kontroll alatt tudja tartani.Viszont teljesen nem szűnt meg és ettől valóban"szenved".

Szia! Nekem van egy barátnőm,aki gyerekkora óta küzd a pánikkal.Soha nem szedett rá gyógyszert,pszichológus kezelte.Általában a rohamai esténként jönnek rá,és ő mindig a megőrüléstől retteg,hogy elveszti az uralmat maga felett és olyat tesz amit nem akar.Ha erős rohama van felhív és telefonon keresztül beszélgetéssel megnyugszik.Azt mondta nekem hogy ő úgy kezeli ezt, hogy tudatosítja magában hogy a pánik beteg nem őrül meg,hogy ezt az állapotot ő teremti és így ő meg is szüntetheti ,erőteljesen másra koncentrál....,de kigyógyulni nem gyógyult ki. Van hogy hónapokig nincs neki,van hogy heteken át minden nap van.

Szerintetek hogy lehet még ezt kezelni? Úgy segítenék neki,néha anynira rossz amikor kétségbe esve hív...azt gondolom nála ez nem "hiszti".A kiváltó oka pedig nagyon bagatel dolog volt,igazából azt mondta neki a pszichológus,hogy sokat szorongott.

Szia!

Megkérdezhetem mi a terápia lényege?

Sziasztok!

Én gyakorló pánikbeteg voltam... :) Vagy talán ez nem is olyan vicces.. A lényeg, hogy pánikbetegségem "fénykorában" nekem nem egyszer volt rohamom egy évben, hanem szinte napi gyakorisággal, a tünetek széles skálájával bírtam (szédülés főként, hányinger, heves szívdobogás, izzadás, halálfélelem, az önkontrollvesztéstől való félelem és legdurvább szakaszában társult a megőrüléstől való félelemmel...). Hogy még izgibb legyen a szitu, egy kis agórafóbiával is társult a dolog, utáltam hosszabb távon buszra ülni, nagy bevásárlóközpontokban fél óránál tovább időzni, autópályákon utazni. Mivel az orvosi társadalom elég érdekes fajta, és minden testi tünetet valamilyen tényleges szervi bajjal akarnak megindokolni, és mivel vizsgálatok sora után sem találtak tényleges szervi bajt nálam, és diagnózisként csak annyit mondtak, hogy ne foglalkozzak annyit magammal, mert túl fiatal vagyok még (akkor voltam 23-24) úgy gondoltam, hogy ha már a több tíz évet tanult orvosi réteg nem tud rajtam segíteni, akkor majd én rájövök hogy mi a bajom, mert nem akarom az életem elcseszni a csodára várva.. Több tíz könyvet elolvastam a témával kapcsolatosan, keresgéltem a neten, és elég sok ismeretet szereztem. Olvastam a hipnoterápiáról is nagyon sokat, és elkezdtem olyan pszichológust keresni, aki a foglalkozik ezzel a technikával. Találtam is egy nagyon jó szakembert (mint utóbb kiderült) és neki köszönhetően nem egészen egy éves (heti egy alkalommal) terápiát követően sikerült komoly pánikbetegségemtől megszabadulni. És ami a legfontosabb gyógyszeres kezelés nélkül... Azt tudni kell, hogy főleg pánikbetegség esetében a gyógyszerek (tudatmódosító szerek) hatásosak ideig-óráig (az elején én is szedtem Rivotrilt amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom), de mihelyst az ember abbahagyja a szedésüket, és újból egy olyan szituációval találja szembe magát, mellyel nem tud mit kezdeni, újult erővel lesz úrrá rajta a pánikbetegség. Nem a tüneteket kell gyógyszerrel elkendőzni, hanem azokat a szituációkat kell megtanulni kezelni, melyek pánikot-szorongást gerjesztenek bennük, és erre tökéletes módszer a hipnoterápia. Azt mondhatom, hogy 1,5 hónapja hagytam abba a terápiát, és azóta nagyon jól érzem magam, az igaz, hogy volt alkalom, amikor nem éreztem olyan jól magam, de ezen mindig felül tudtam kerekedni a terápián tanult módszerekkel(gyógyszer nélkül).

Sziasztok!

Ma voltam fogorvosnál amitől rettegtem, mert a legutóbbi 3 alkalommal rosszul lettem a székben. De ma nem, hurrá:-)

Előtte nagyon izgultam, majd kiugrott a szivem, aztán sikerült kicsit elterelnem a figyelmem, ráadásul szóltam, így másfajta szurit kaptam (ami nem pörget fel). Igaz, hogy a fogam kihúzták, de nekem most az volt a fontos, hogy túllegyek rajta rosszullét nélkül. Ez összejött. Most fáj a helye, de ez majd elmúlik.

Ma nem írt senki. Most van itt valaki?

Nálam abban az időben ez valamilyen megfelelési kényszerből jött. Anyám sokat betegeskedett abban az időben, és valahogy a bajait mindig vissza tudta vezetni, hogy úgy érezzem, ha nem leszek tiszta ötös tanuló, akkor neki rosszabb lesz. Valószínűleg nagyon bölcs tanács volt a dokitól, aki meg akarta tiltani az iskolába járást. Most azonban már ebből arra következtetek, ha meg van az a kis löket, az a bölcs tanács, vagy más, amire éppen szükség van, akkor a pánikbeteg kigyógyulhat.

Egy időben ezt egy kalap alá soroltam a depresszióval. Most már látom, hogy ez egészen más. Éppen azért, mert ezt a betegséget a beteg elismeri, és nem érzi benne magát jól. A depressziós viszont nagyon nehezen ismeri el a betegségét, és igazából akkor érzi jól magát, ha depressziós (szomorú, csalódott, magányos, számkivetett) lehet.

Szia Ryta

Nem akartam egyenlőre megszólalni ezen a fórumon, de Te most rávezettél az elbeszéléseddel arra, hogy 13 éves koromban valószínűleg pánikbeteg voltam. (Nem mostanában volt). Tipikus tünetek, amit itt leírsz, akkor nekem az orvos annyit mondott, hogy túlságosan ideges vagyok. Való igaz, amikor a gumikalapácsával a térdemre vágott, le ugrottam az ágyról. Meg akarta tiltani, hogy tovább iskolába járjak. Végül is megegyeztünk (én, ő és a család), hogy járhatok, csak nem szabad tanulnom. A lényeg az, hogy én akkor gyerekésszel fölfogtam, hogy csak magam segíthetek magamon. Kigyógyultam. Huszonévesen már azt állapították meg rólam, hogy kötélidegeim vannak. Soha többet nem volt problémám a tanulással, sőt volt mikor kettesével szedtem az osztályokat.

Lényege, hogy a betegnek ismétlődő pánik-rosszullétei vannak, amely során pánik, "páni félelem", szorongás tör rá olyan helyzetben, ami nem indokolja a szorongást (nem vizsgaszituációban, veszélyhelyzetben vagy sok ember előtt "szerepelve").

A rosszullét során az alábbi tünetek léphetnek fel: fulladás, légszomj, szédülés, ájulásérzés, heves szívdobogásérzés, remegés, izzadás, torokszorulás, hányinger, hasi feszülés, hasi fájdalom, zsibbadás, szurkáló érzés a bőrben (főleg a kézujjak területén), kipirulás, forróság vagy hideg érzete, mellkasi fájdalom (szívinfarktust kísérő fájdalomra emlékeztethet), halálfélelem, a megőrüléstől valamint az önkontroll elvesztésétől való félelem.

Fontos, hogy egyetlen lezajlott pánikroham még nem jelenti azt, hogy az illető pánikbeteg. Ha a rosszullétek havonta legalább négyszer ismétlődnek, illetve az egyén egy lezajlott rosszullétét követően legalább egy hónapon keresztül az újabb rohamtól retteg, akkor mondható ki a pánikbetegség diagnózisa. Különböző felmérések szerint az emberek 15 százaléka él át életében legalább egyszer pánikrohamot, 1 százaléka pedig hosszabb-rövidebb ideig pánikbetegségben szenved.

Pontosan nem lehet tudni, mi okozza a betegséget. Feltételezik, hogy az agy locus coeruleus nevű területének noradrenalin-felszabadulással járó kisülései okozzák a tüneteket, illetve a magatartás szabályozásában fontos úgynevezett prefrontális kéregterület is szerepet játszik a rohamok közötti időszakban megfigyelhető elkerülő magatartásért. Valószínű, hogy a szerotonin-receptrorok érzékenységének csökkenése is fontos tényező.

A pánikszindróma a 20-40 év közötti korosztályban a leggyakoribb. Kezelésében jó hatásúak az antidepreszánsok, a nyugtatók és a pszichoterápia. Természetesen ezek mindegyikéhez orvosi segítségre van szükség. A pánikbetegség a kezelt esetek többségében maradványtünet nélkül gyógyul.

Sziasztok.

Ne haragudjatok, de nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen tünetek jelzik azt, ha az ember pánikbeteg. Én járművökön szédülök, hányingerem van. Próbálom elterelni a gondolataimat olvasással. Eddig még nem ájultam el, nem volt semmi baj. A fejem viszont gyakran fáj. Ez pánikbetegségre utal? Ha igen, hova forduljak segítségért és milyen vizsgálatok várnak rám? Köszönöm

TIZENVALAHÁNY ÉVES pánikolásom alatt néha szedtem gyógyszert,de mindig csak néhány hónapig,aztán rájöttem,hogy nem segítenek, csak hülye leszek tőlük.

AKARATERŐ a kulcsszó.

Érdekes,mert amíg a gyerekek kicsik voltak, nem mertem kimozdulni velük, mert féltem,mi lesz ha akkor leszek rosszul amikor velem vannak.Mára elmúlt.