Pánikbeteg vagyok! (beszélgetés)
Kezdeném.
Tapasztalataim:
Nem érdemes sem pszichiáterhez, sem pszichológushoz, sem természetgyógyászhoz, satöbbi járni. Erősíti a betegségtudatot. Ez egy magányos harc. Ezt annak ismeretében merem mondani, hogy megfordultam számtalan fent említett helyen.
Első, sikerre vezető lépésem az volt, mikor megadtam magam a betegségnek. Ezalatt azt értem, hogy mikor rosszullettem, a szokásos reakciók helyett elgondolkodtam valamin. Éspedig azon, hogy mi van akkor, ha bekövetkezik a legrosszabb, amire számítok, és meghalok. Meghalok. És? Mindenki meghal egyszer, ha most van itt az ideje, hát rajta. Azzal, hogy megkeserítem a saját életemet az ettől való félelemmel, nem leszek örökéletű.
Mikor ezt így elrendeztem az agyamban, azt vettem észre, hogy már nem is ver olyan gyorsan a szívem.
Közben alkalmaztam azt a legeslegegyszerűbb légzéstechnikát, ami elképzelhető: nylonzacskóba fújtam ki a levegőt, és ezt szívtam vissza. Ugyanis -bizonyára tudjátok, bocs, hogy okoskodom- a kapkodó légzés miatt az oxigéncsere elégtelen lesz, nem lesz tökéletes égés, és szénmonoxid halmozódik fel a szervezetben. Persze nehéz ezt elhinni, és megvalósítani, mikor úgy érzi az ember, hogy mindjárt megfullad, nem kap levegőt. De ez egy ördögi kör, amiből csak akarattal lehet kitörni.
Szóval, miután megvitattam magammal saját halálom lehetőségét, már nem is volt olyan félelmetes a dolog, egyre ritkábban lettem rosszul. Mindig önerőből jöttem ki a rohamból, és ez önbizalmat adott. A rohamok a megnyugodott adrenalintermelésnek hála egyre ritkábbak és egyre gyengébbek lettek, és már két éve teljesen eltűntek.
Hozzá kell tennem, mielőtt megadtam volna magam a sorsomnak, olyan állapotban voltam, hogy a kutyát nem mertem levinni sétálni, a közértbe nem mertem lemenni. Ekkor tettem fel magamnak a kérdést: érdemes-e így élnem. És a válaszom az volt, hogy NEM ÍGY érdemes élnem.
Sziasztok pánikosok!
Én itt a fórumon új vagyok igaz, de pánikosnak már korántsem: 22 évig keserítette meg többé-kevésbé életemet, de 2 éve nem csak tünetmentes vagyok, hanem elmúlt végre, remélem, végleg.A pánikosok kálváriájának minden zegzugát ismerem, ha kíváncsiak vagytok, szívesen megosztom veletek tapasztalataimat.
Sziaszok,
Bolondfáni: írtam neked privit, mert megint körmöltem egy csomót. :)
Mermo: ne izgulj, én 38 évesen szültem az elsőt, és gondolkozom a másodikon, csak ez a pánik ne lenne... :(
Egyébként megövetlek kineziológiával kapcsolatban, mert annyiban hiszek benne, hogy az izmaid jelzik a gondot, meg azt is hiszem, hogy megmondja a lelkisérülés mikor történt, csak tudod az ember életében annyi lelki dolog történik, ha minden apró lelkisérülés kitisztázását a kineziológiára bíznék, akkor lehetne járni ugyanannyi időt, ahány éves az ember.
Pl. nekem jelzett egy gondot 1 évesen, amikor egy idősebb nő összaszidott, és én ezt zokon vettem, Kérdeztem Anyut mi történt? Nos én a kiskanalakat bedobáltam a wc-be és a nagyi "leszúrt". Ettől sokkal nagyobb gond, hogy Anyuval kapcsolatban sohasem volt meg a bizalom, és ezt a kineziológus, amig jártam, soha sem hozta felszínre, csak a doki...
Erre mondtam, hogy ha valaki csak himi-humi beszélgetésre "vágyik"... :)
Barack
Szia Barack, köszönöm a reagálásodat a hozzászólásomra, na és az érdeklődésedet.
Hogy mitől kaptam "dührohamot"? Hát ennek több összetevője is van, azt hiszem.
Az egyik leghúsbavágóbb tán az volt, hogy a nevezett pszichológus hölgy alkalmanként nyolcezerért vállalt, és előre megegyezett velem abban, hogy minimum 12 alkalommal( heti egy óra) el kell jőjjek, mert ennyi idő kell ahhoz hogy megtanítsa ezt a tuti kis feszültség-oldó módszert. Én hülye meg belementem, pedig már az első alkalommal is tudtam, hogy nem fogom tudni kifizetni a csaknem 100 ezer forintot. A másik meg, hogy ragaszkodott ahhoz, csukjam be a szemem és feküdnöm kellett, ő meg lekapcsolta a villanyt, majd tök idegesítő, monoton hangon elkezdte a mondókát: "elnehezüüüüüül a jobb karoooooommmm.... és így tovább.Egyszer csak úgy kíváncsiságból felpislantottam hogy míg beszél vajon mit csinál, és azt láttam, hogy a mobilján sms-t ír, miközben nekem "kántál". Mikor ezt szép finoman szóvá tettem, rámförmedt, hogy miért nyitottam ki a szememet, így nem lehet együttműködni, ha ennyire nem fogadok neki szót.
Ekkor felálltam, kifizettem a borsos óradíjat és eljöttem, igaz addigra 48 ezrem ott maradt nála, mert ez a hatodik alkalom volt :(
Voltam aztán sztk alapon is áternél , ott meghallgattak 2 egész percben, és közölték hogy be kéne feküdnöm a diliházba, mert csak ott lehet beállítani a gyógyszereket, amiket adni szeretnének.
Ezt se vállaltam, erre ráírák a kartonomra, hogy "autonóm, agresszív" beteg, és szélnek eresztettek.
Azóta magam próbálok lendíteni magamon olyan módon, hogy a kapható és fellelhető összes cikket meg szakirodalmat meg tájékoztatót átböngészem, hátha találok valami "nyomvonalat" amin elindulhatok.
Amúgy én nem kifejezetten pánikos vagyok, hanem inkább hangulatzavaros, szorongó és "renitensen" halnivágyó.
Sziasztok!
Én 41 éves vagyok és rövidebb szünetekkel már 20 éve pánikbeteg. Csak régen nem volt neve a dolognak. Szóval én is megcáfolom, hohy 30 éves korig lefut. Nekem mostanában elég erősen előjött (sajnos). Most dolgozom a leküzdésén.
34 évesen lettem pánikos,most 41 vagyok...Októberben "jubilálok".Április 7-én volt utoljára rohamom,de a bogyókat még mindíg szedem.Kicsi mennyiségben,de még mindíg.Az viszont haladás,hogy nincsenek tüneteim.
Szóval,az a 30-ig nem stimmel...
Nem jó ez semmilyen életkorban,a fene enné meg!
Szia,
Nekem hála, az első gyerkőcnél nem volt pánikom. 18 évesen előjött aztán egy ideig nem volt. 21 éves voltam amikor a lánykám született, és utána jött újra elő. Kisebb nagyobb kihagyásokkal.
Az biztos, hogy nekünk kell akarni meggyógyulni. megtalálni az utat.
Drukkolok, hogy sikerüljön neked is, nekünki is kilábalni ebből a nyavalyából. Megtudja keseríteni az ember életét sajnos :(
Jó lenne egy babóca, hisz már 34 éves leszek decemberben:(
Hali Móni,
Nem lehet, hogy a kérdések-sírógörcs használt inkább, a lötyi csak ráadás? :)
Nekem a doki úgy magyarázta, hogy képzeljek el egy piramist, ez a szorongásom/pánikom. A piramis legtetejét, azaz cirka 1/4-ét "gyógyítják" a gyógyszerek, a többit a pszichoterápia. Amit írtam, hogy a jó doki majdhogynem tövig nyomja a tőrt, de a gondolataidat neked saját magadnak kell átrendezni...
Egyébként mi is szeretnénk második lurkót, csak szeretnék én is a pániktól valamennyire szeretnék megszabadulni.
Bár az első gyerkőcömmel gyógyszerek mellett maradtam terhes, és sajnos néha (9 hónap alatt talán 3x) muszáj voltam bevenni gyógyszert. :(((
Barack
Hali,
No látod, „a város legnevesebb specialistájától” ez rögtön baj! :( és egyben :)
Én is így kezdtem, hogy akkor ha már az SZTK doki nem segít, akkor a legjobbat. Én Gábor S. Pálnál kopogtattam, de ő nem vállalt már, és kaptam egy nagyon jó specialistát, hát mondanom sem kell kakát nem ért!!! Egyébként (most már tudom) Gábor S. Pál sem spéci tudor csak… No hagyjuk!
Szóval a jó dokik nem reklámozzák agyon magukat, csak szelíden elvannak. :)
Elmeséled mit csinált veled, vagyis mit mondott, hogy dührohamot kaptál?
Barack
Szia, köszi a választ, egyezünk, igen, ahányan vagyunk, annyiféle dolog jön be nekünk szerintem is.
"Egyen-terápia" mint olyan nem létezik, mint ahogy két egyforma szorongás vagy pánikroham sincs még ugyanannál a személynél sem, nem hogy egy másvalakinél.
Szia, én azért írtam, hogy mindenkinek más-és más gyógymód jön be. Nem vagyunk egyformák, ahogy a pánikrohamok között is vannak különbségek.
Amúgy én a kinezíologusnál érezetm így magam. Menekültem tőle! Azóta sem látot engem :)
Szió,
Sajna én is tudom, hogy mi a pánik. 18 éves koromban kezdődött, gondolhatod, hogy hány orvoson vagyok túl.
A sok nyugtató szrtól álomkorban szenvedtem, szexulis vágyamról ne is beszéljünk. Elkezdtem, más gyógymódok után nézni, mert szeretnénk még egy kisbabát, (13 éve szültem) és nem szeretném tovább mérgezni a szervezetem.
Akkor találtam rá a kinezíologiára, mondjuk Nekem sem jött be. De vszínű én nem jó embernél voltam, de én egy alkalom után már nem is mentem többet hozzá. De tudom, hogy vki meggyógyult tőle, azért írtam Neked.
Aztán jött a homeopátia. De nem a gyógyszertárban vettem gyógyszert, hanem kerestem egy homeopatát, aki elbeszélgetett velem, olyan kérdéseket tett fel, amitől sírógörcsöt kaptam. Ezután kaptam tőle egy személyemre összeállított folyadékot.
Azóta a paroxátot és frontit nem szedem. Jól vagyok! Nem mondom vannak rosszabb napjaim, de tudom kezelni, megtanultam kezelni.
További szép estét :)
Puszi: Móni
Szia, ez így leírva valóban nagyon igaz és logikus , én pont ezen meggondolásból el is kezdtem a város legnevesebb specialistájától tanulni az autogén tréninget. Az első öt ülés után mindössze addig jutottam, hogy vad dührohamaim lettek már a "relaxálás" puszta gondolatától is( amik előtte sose voltak nekem) és a hölgy ezt tapasztalván mást nem tudott tenni, mint hogy elállt a további terápiáktól, de azt nem mondta hogy mi a fittyfenét csináljak :(
Ilyenkor mi van?
Hali,
Szerintem örülj, hogy vége, és nézz „vissza”. :)
Nekem sajna sok „mocskot” kell kitakarítanom az életemből. :( Én születésemtől kezdve szorongó vagyok, és mint kiderült a szüleim tehetnek róla nagy részben. :(
Feltettem a dokimnak a nagy kérdést, hogy ugyan árulná már el, ha a férjem szülei ittak, de nem akárhogy, akkor ő miért nem szorongós/pánikos, holott az én családom harmonikus? És jött a válasz: hiába Apám nem ivott, de nem vett részt a nevelésünkben, ha volt valami Anyám intézte, vagy „elmenekült” horgászni, kocsit szerelni. Anyám karrierista, egész életemben a szeret-nem szeret között hintáztatott, hiányzik közöttünk az Ősbizalom. Most keservesen építhetem magam újjá sok pénzért, 8 évnyi szenvedés árán.
Igen, az ember börtönben él!!! Én 8 éve nem metrózom, kerülöm a nagyobb bevásároló helyeket, vagy ha bemegyek egy idő után úgy rohanok ki, mint akit kergetnek (hogy az őrök még nem jöttek utána kész csoda), ha valahová mennem kell előre agyban felkészülök, és nem mindegy milyen lábbal ébredtem aznap, mert akkor nem megyek sehová. A szegény férjem is a minap kérdezte, hogy nem megyek vele az Auchanba? Mondom szó sem lehet róla! Válasz: Húh, azt mondja olyan képet vágtam az Auchan szóra, mintha az mondta volna feküdjek az asztalra, és megműt…Munkahelyről már nem is beszélve, lecsúszol, tesznek egyik osztályról a másikra, szar melóért, kevés bérért, holott rendes munkaerő vagy, csak hát pánikbeteg. Kinek kell egy „megbízhatatlan” munkaerő?
És a végére a mentősök, mert azért azok is megérik a pénzüket! :(
2 éve nagy szúrást éreztem jobb oldalon a hasamban, összegörnyedtem mozdulni sem tudtam (volt némi előzmény, de hosszú lenne). Kihívtam a mentősöket, már nem tudom mit csináltak velem, a lényeg NosPa injekció, közölték menstruációs görcs. 10 perc múlva az ágyban majdnem elájultam, visszahívtuk a mentősöket, közölték bizti a pánikbetegség, a magány, hogy most szakított a párjával. 2 nap múlva a műtőasztalon feküdtem 1,5 liter vérrel a hasamban, méhen kívüli terhességgel….
Barack
A 20-as éveimben én is pánikbeteg voltam. De annyira, hogy mindenhová kísérgetni kellett, mert nem mertem egyedül elindulni. Olyan, mintha az ember börtönben élne...a saját rögeszméjének börtönében. Egyik szilveszter este olyan szívdobogás jött rám, hogy ki kellett hívni az ügyeletet. Azt hittem, szívinfarktusom van. 28 évesen. Aztán a doki kiröhögött, hogy nincs semmi bajom, és beadott egy nyugtató injekciót. Akkoriban még nem tudtuk, mi is az a pánikbetegség.
Aztán otthagyott a férjem egy másik nő miatt, és attól a naptól kezdve a pánikbetegségem is elmúlt...ma sem tudom, hogy miért.
És ennek már 13 éve.
Beszúrnék ide egy idézetet, hogy aki olvas minket értse a pánik (szorongás) lényegét:
Ha az ember ingerlékeny vagy ideges, akkor nyugtalan. A belső nyugtalanság feszültségérzésig fokozódhat, s ezáltal az egyén fejlődése zavart szenved, tehát korlátozottá válik. A beszorítottság érzése alakul ki, ami szorongást válthat ki; a beszorítottság és a szorongás két olyan szó, amely nemcsak a német nyelven áll egymással rokonságban. Ez az egymásba kapcsolódó mechanizmus: nyugtalanság-feszültség-beszorítottság-szorongás olyan zárt kört alkot, amely önmagába visszatér. Ebből eljuthat az ember a túlfeszítettség és a görcsösség állapotában, amely belső pánikká és leblokkolássá fokozódhat, vagy hajlama és fejlődése szerint agresszióval (dühvel és támadással), ill. depresszióval (rezignációval és szomorúsággal) válaszolhat. Végül olyan "tünetegyüttes" alakulhat ki, amelynek fejfájás, alvászavarok, szív- és légzési panaszok, gyomor-bél rendszeri panaszok stb. az összetevői. Más szavakkal: a belső, lelki feszültségek testi panaszokban jutnak kifejezésre, amelyeket pszichoszomatikus zavarok és megbetegedések megnevezéssel már említettünk.
Az autogén tréning hatása abban áll, hogy a feszültségeket leépíti, feloldja. Ezáltal a nyugtalanság is oldódik az egyre növekvő belső, nyugalmi tónus következtében, a szorongás csökken és eltűnik, a beszűkültségből pedig oldott kitárulkozás lesz.
Hali,
Semmi gond, hogy közbeszóltál, azért vagyunk itt, hogy megvitassuk a dolgokat…
Szóval kineziológia…
Hát én hittem, de nem kicsit, nagyon!!!! Csináltam rendesen a „házifeladatokat” (még a melóhelyem wcjén is!!!!), ittam a vizet, olvastam a pozitív mondatokat, ráírta a vizesüvegre a pozitív mondatokat, belenéztem a napba és sorolhatnám….. Semmi, éveken keresztül!
Persze mindenkinek magának kell eldönteni mi a jó gyógymód!
A himi-humit arra írtam/ gondoltam, hogy egy 15 éve berögződött pánikbetegséget nem tünteti el a kineziológia, max. egy egyéveset. Az ennél régebbi pánik (de ez nem is pánik, hanem szorongás, ha utána olvasol-érdeklődsz) bevésődik az ember agytekervényeibe, és onnan egy kuruzsló (nagyon bocsi, de jobb szó nem jutott az eszembe) nem tudja kivarázsolni.
Ha olvastad, én 8 éve vagyok pánikbeteg elfogyasztottam pár dokit, kineziológust (pontosan 2 db), és most vagyok olyan orvos „kezében”, aki ért is a szakmájához! Cirka 3 hónap alatt elértük, hogy csökkenthetem a gyógyszeradagot!
De vissza a kineziológiához és egyébb „marhaságokhoz…
Szóval szakember azért kell, mert ő olyan kérdéseket tesz fel, amin te elgondolkozol, esetleg rájössz a megoldásra, az agyadban más helyre kerül, és lassan íme a gyógyulás (persze ez most csak a lebutított folyamat). DE hangsúlyozom nagyon kevés a jó szakember, mert sajna a mai világ olyan, hogy mindenki meg akar gazdagodni más kárára azaz egy pszicho doki ma nagyon jól keres, mert sok a fóka, de kevés a jó pszicho doki, aki érti a munkáját.
Mondom, nekem 8 évembe és egy ház árába került, mire megtaláltam a jó dokit!
Barack
Szia,
Ne haragudj, hogy közbe szólok. De van aki a kineziológiában hisz és meggyógyul,van aki a homeopátiában és attól gyógyul meg. Te másban hiszel, te attól gyógyulsz meg.
Lényeg , mindenki megszeretne gyógyulni és nem gyógyszerekkel , gyógyszereket szedni egy életen át.
És ha egy "himu-humi" beszélgetésre van szüksége annak aki kinezilógiára jár? Ha használ, akkor miért baj?
Nekem a homeopata jött be. Van olyan akinek nem. Nem vagyunk egyformák!
Sziasztok, jó reggelt!
Én is örülök, hogy "láthatom" régi sorstársaimat.
Köki! Örülök, hogy ilyen jól vagy!
Többiek! Titeket is megviselnek ezek a hülye frontok?
Sziasztok!
Örülök, hogy végre valaki van itt a régiek közül is.
Remélem mindenki jól.Puszi Köki és Fáncsi.
Szia Kökikém, nagyon boldoggá tett hogy jól vagy, maradjon is így, kívánom neked !!!!!!!
Amit bemásoltam tényleg nem hülyeség--mert hogy Szendi G. nem hülye ipse-- csak mikor a kivitelezés jönne, akkor sajna nem ennyire egyszerű, itt van a bibi.
De biza, Fáni tökéletesen bolond, de nem baj,hisz nincs ezzel egyedül, max. nem sokan vállalják be hogy "zizzentek" :)
Szia Drága Fáni!
Néha, néha benézek, és rohanok, remélhetőleg jól vagytok mindannyian!!
Amikor vihar támad, az erőtől duzzadó fa ága letörik, a kicsiny törékeny fűszál, csak elhajlik...
A fa küzd, és veszít, nincs alázat, elfogadás. A fűszál enged a szélnek, és alázattal meghajol...
"Engedd magad, hamarabb szabadulsz".
Pánikos voltam, 3 hónap alatt gyógyszer nélkül meggyógyultam a hülye állapotból.
Nem betegség, állapot.
Szval Fáni, nem is olyan bolond :D:D:D Tökéletesen igaz, amit hozzáfűzött e témához.
Minden jót nektek!
Köki
A valódi változás útjára nem könnyű rájönni, mert sokszor illogikus, paradox. Sokszor az vezet el a változáshoz, ha azt csináljuk, ami elől addig menekültünk.
Az a pánikbeteg gyógyul meg örökre, aki elfogadja tüneteit, vagyis nem kezd el szorongani egy hevesebb szívdobogástól, egy szédüléstől, egy mellkasi szorító érzéstől. A pánik ugyanis nem más, mint egy rossz megoldási kísérlet eszkalálódása. A tünetmentesség túlhajtása. Egy nő pánikkal járt hozzám. Apja korán elhagyta őket. Most felnőtt fejjel mégis ő látogatta rendszeresen, de mindig pánikrohamot kapott az odafele vezető úton. Egy nap dugóba került, és olyan heves rosszulléte alakult ki, hogy úgy érezte ütött az utolsó perce. Ekkor hirtelen az jutott eszébe, hogy nem azért megy a papájához, mert kell, hanem mert szereti őt. A rosszullétek megszűntek. Nem a tünetet, hanem az érzést kellett megváltoztatnia.
Egy híres történet szerint egy közlekedési félelmektől szenvedő férfi egy nap úgy döntött, inkább öngyilkos lesz, de nem élhet tovább a lakásba bezártan. Azt gondolta, ha beül a kocsijába, már ott szörnyet hal. De nem történt semmi. Elindult, de semmi. Felment egy magas hegy tetejére, kiszállt, lenézett a mélységbe - és meggyógyult.
Kolleganőm egy konferencián készületlenül adott elő - a szorongásról. Persze már eleve szorongásai miatt halogatta a felkészülést is, de a végzet így is, úgy is beteljesült: ott állt a rémisztő szakértő tömeg előtt, és hangja egyre jobban elment. Ekkor végső kétségbeesésében elcsukló hangon azt suttogta: "mióta a szorongással foglalkozom, egyre jobban szorongok". A hallgatóságból kitört a nevetés, és kolleganőm innentől vidáman és könnyedén mondta végig mondókáját. Mert már nem volt mit veszítenie.
Aki szorong valamitől, ne kerülje, hanem menjen szembe vele. Aki fél az eleséstől, tanuljon meg esni. Aki éhezik, annak ne adományt, hanem munkát adjunk.
Valódi változás akkor történik, ha a dolog lényegét értjük meg. Korábban mindenki szembeszállt Napóleonnal, és veszített. Kutuzov úgy verte meg, hogy nem bocsátkozott vele csatába. Ha valaki fogyni akar, azt kell megértse, miért eszik annyit. Minden szenvedélyt és függést a körülmények és a körülmények kiváltotta viselkedés tart fenn. Nem az a változás, ha minden marad a régiben, csak mi "erősek" próbálunk lenni. A körülmények hatalma végül mindig erősebbnek bizonyul. Hanem változtassunk a körülményeken. A valódi változtatás mindig a dolgok jelentésére, üzenetére irányul, a látszatváltozás a dolgokra magukra. A látszatváltoztatás konzerválja, sőt súlyosbítja a problémát. Nem tud aludni? Ne akarjon aludni. Tanuljon meg relaxálni, és relaxáljon reggelig. Tuti, hogy közben el fog aludni. De csak mert nem akart. Le akar fogyni? Ne fogyni akarjon. Éljen érdekesebb életet, s majd alig jut eszébe enni. És merjen éhes lenni, hisz sok ember ettől fél, s ezt megelőzendő tömi magát. Fedezze fel a éhség új ízét.
Hogyan kezdjük az újévet?
Eddig mindig meg akartunk változni. Ezt általában úgy képzeltük, hogy most végre majd összeszedjük akaraterőnket, meg majd erősek leszünk, meg majd nem tűrjük tovább. De ami nem megy akaraterővel, az ritkán megy még nagyobb akaraterővel. Az igazi változás olykor a megváltozásról való lemondás.
Na jó, de akkor mi legyen helyette? Az elfogadás. Fogadjuk el, hogy lehet nikotinéhséggel is élni, hogy lehet éhesnek lenni, hogy lehet szorongani ("rosszul lenni", ahogy a pánikosok mondják), és fogadjuk el, hogy a másik olyan, amilyen. A nagy dolgok itt, vagyis ezután kezdődnek.
Sok igazság van ezekben a sorokban, talán több is mint első olvasásra tűnik.
Szép napot Mindenkinek aki itt jár és hajlandó volt értően elolvasni a fentieket.
Sziasztok, megengeditek hogy Szendi Gábor véleményét megosszam Veletek?
....vegyük a tipikus pánikbetegeket. Mindenáron teljesen tünetmentes akar lenni. Elege van a tünetekből, elege van a rosszullétekből. Szorong minden apró tünettől, mert a roham kezdetének tekint. És ettől van a roham, és a folyamatos rettegés. A pszichiátria készségesen a segítségére siet, gyógyszert ír fel a tünetek ellen. De a tünetek nem szűnnek meg. Akkor még erősebb gyógyszerek következnek. De a tünetek nem szűnnek meg, sőt: már a gyógyszer-mellékhatások is tünetek. Minél inkább a tünetmentességre koncentrálunk, annál súlyosabbá válik a helyzet. Így működik minden fóbia is: minél jobban igyekszünk elkerülni a szorongást kiváltó helyzetek számát, annál több dologtól kezdünk félni, s annál jobban beszűkül az életterünk.