Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Családi kör
Reggel van, reggel van,
Mindenki ideges.
A ház ura üvöltve,
Tiszta zoknit keres.
Feketés csészével,
Boglya fejű asszony,
Ajánlja az égnek,
Hogy reája rogyasszon.
Mintha szélből volna a nagylánynak lába,
Sebesen bevonul a fürdőszobába.
Hosszú perceken át pingálja a szemét,
Testvéröccse kiállt: Gyere ki te szemét!
Konyha melegében jó pirítós mellett,
Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet.
Min vigyorog mama? - kérdezi a veje,
Csupa borotvahab összevagdalt feje.
WC-be zárkózik a legkisebbik gyermek,
Most írja a leckét - na még csak ez kellett.
Ajtó előtt jár a család furcsa táncot,
Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot.
Mire a rádió mondja a hét tízet,
Elromlik a bojler, nem ad több meleg vizet.
Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat,
Férj jeges vízben sziszegve mos fogat.
A nagyleánynak immár fél keze kabátban,
A másikba pöttyös kakaós pohár van.
Le is önti frissen mosott blúzát,
S kabátján vastagon megkent kiflit húz át.
Az utcáról szalad vissza a ház ura,
Lábán cipő helyett megszokott papucsa.
A reggel számára eléri a csúcsát,
A cipőben megleli elveszett slusszkulcsát.
Reggel van, reggel van, ideges mindenki,
Az asszony is elment, nincs már otthon senki.
Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít,
S a WC tartály halkan sistereg egy picit.
oooooooooops
Vénusz megadja magát
csak gyöngysorod volt rajtad, semmi más már,
azt is ledobtad. A szobába tévedt
késői napfényben rezgő szivárvány
ült rá. Közöttünk, mintha vízfestmények
lebegtek volna. Ledőltél az ágyra,
és combodat kitártad, s felemelted,
mint Danaé, mikor az istent várja
Tizián képén. Mozdulatlan melled
fölé hajoltam. lüktető szerelmem
ágaskodott s feléd mutatott, szépség.
Te utána nyúltál, mert behunyt szemmel
is megleled. Öledhez nyomtad végét,
hol az éjsötét hajtarajban legszebb
szegfűd vöröslő kelyhe már kifeslett
Óriás-súly a bánat,
elnyűtt nagykabát.
Rám nőtt. Lassan bőrömmé vált.
Fakó szürkére színez,
még jól sem áll.
Eddig hordtam, mégis jó lesz
eldobni már.
Sorsunk mikor elhagy
mint hűtlen jó barát,
csak állunk, s csodát várunk,
míg nem pörget tovább.
Aztán mégis újraindul
és új tüzet szít.
S egyszer újból velünk fordul
és égig repít!
Van tovább!
Vidd világ elsírt, régi könnyeim!
Ha ragyog a szívem, elmúlik a sötétség.
Van miért, van kiért vívnom őrült harcaim!
És mindig is így lesz, bárhol jár a sorskerék.
Százszor körbe-körbe,
míg el nem szédülünk.
Vagy áll és nem is mozdul,
míg lassan elveszünk.
Aztán mégis újra lobban
mi csendben feszít.
S egy apró láng is tűz, ha robban…
és égig repít.
Van tovább!
Vidd világ elsírt, régi könnyeim!
Ha ragyog a szívem, elmúlik a sötétség.
Van miért, van kiért vívnom őrült harcaim!
És mindig is így lesz, bárhol jár a sorskerék.
Az élet csak egy film; olyan mint a Dallas,
S benne néha Te is kudarcokat vallasz.
A lányokat folyton lakásodra hordod,
hogy megmutasd nekik csodás fúrótornyod.
Próbafúrást végzel, nem egyet nem százat,
s persze aztán végül tátod majd a szádat,
amikor először olajkutad sztrájkol,
s neked csak ennyi tör elő majd a szádból:
kedvesem ma inkább aludj másik ágyban,
úgy érzem ezúttal olaj helyett gáz van!
Akkor kedves Ori, itt a következő, csak, hogy jó kedvvel kezd a napot! :)
Egy kislány verse
Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli
A foglalkozásom nem háztartásbeli.
Főzni nem tudok a mosáshoz nem értek
A házimunkához kedvet nem érzek.
Ám egyet büszkén be merek vallani
Sok mindent nem tudok, de van ám valami
Amit oly pompásan értek
Mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban
Gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt fekve, láb fekve és háton
Ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes
S hogy hason is tudom az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én
Mivel tanítóm egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított ő
S nem voltam e téren tudatlan nő.
Bevallom először borsódzott a hátam
Mikor a fiú nagy rúdját megláttam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is
Lihegtem kapkodtam de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka
S feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szereztem
Hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam reggeltől korán felkelve
Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem
Még estefelé is mikor a nap lement.
Hull rólam a ruha mint fazékról a zománc
És testem olyan lesz mint a fénylő topán.
Van aki gumisapkát húz a fejére
Ám ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém ezt kell elhallgatnom
Én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek nem kell ezt megszólni
Nem kell mindjárt rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi amit elbeszéltem
Ha hiszitek ha nem az úszásról beszéltem
Drágám!
Szeretlek Téged, mint marha a lóherét.
Szeretem kancsal és mélabús szemed,
szeretem füled, mely válladon lebeg.
Szeretem hajad, mert korpás és deres,
szeretem lábad, mely térdig visszeres.
Te álnok! Búcsút intettél felém,
eperoham üldöz éjek-éjjelén.
Szeretlek én, mint virslit a kutya,
ha mással látlak megüt a guta.
A szerelem olyan, mint a felmosódézsa,
s Te benne úszkálsz, mint egy varangyos béka.
Szabad-e szeretnem orrod piciny lyukát,
melyen a kamion röhögve fut át?
Ha Nap lennék, csak Rád sütnék,
ha bolond lennék, hozzád mennék!
Kelt levelem kovász nélkül,
hogy vagy drágám nálam nélkül?
Csókollak százszor,
de nem most, majd máskor.
Csókollak össze-vissza,
ha nem tetszik, küldd vissza!
Nevem a bélyeg alatt.
A bélyeg?... a postán maradt!
Hogyha birka lennék...
Hogyha birka lennék,
ennék birkatápot,
birkaólnak nézném
a büdös világot.
Csatakos hátsómat
nem takarná gatya,
fejembe kuksolna
egy hülye birka agya
mulya-nagy pofámmal
egyrecsak bégetnék,
csipás kis szememmel
ide-oda néznék.
Azt bégetnám egyre:
"bee-bee-bee-bee-bee-bee"
Értelme nem vóna,
de legalabb rímelne.
Ez mitől szerelmes, romantikus?
Akkor már inkább ez Romhányitól:
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából eképpen:
Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tôgyemet,
gondolatom egyre Ön körül ôgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelôkelôbb!
Midôn megláttam a legelô elôtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önrôl ábrándozom kérôdzve,
vad féltés öl a szívemig férkôzve,
és átjárja ó mind a kín,
velôscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gôg,
mely után az egész tehéncsorda bôg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
s megszánja az Önért égô tehenet,
válaszoljon hamar rája.
Üdvözli Önt a marhája.
Im a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta elôtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
Leszek egy mozdulat a karodban,
Leszek egy árnyék a léptedben,
Leszek egy csillag a szemedben,
Leszek egy fájdalom a szívedben,
Leszek egy emlék a lelkedben,
És így veled maradok...
"Egy szú végrendelete
Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül még a tetejébe,
és az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott,
végül hát megírta e testamentumot:
-A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, és férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyves szekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyüvik a nyüvet.
Lányom, ki szégyent szégyenre tetézett,
s le-zabi petézett,
kinn éljen eztán
a szemétládában, kegyelemdeszkán!
Végül az anyósom.- Megérdemli nagyon:
rá a vadonat új, szép csőbútort hagyom."
(Romhányi J.):-)
Bakancsom kopott, falja az út porát.
Messze a célom, de a gondolat odatalál.
Bár lennék gyorsabb, mint az idő, hogyha száll.
Lábam úgy vinne, érzem valaki vár.
Azt hittem könnyű lesz, de a távolban oly nehéz.
Az ajtó most nyitva áll, és itt megáll az ész.
Jöjj, egy éjszaka nem a világ. Színes mint egy álom.
Jöjj, míg az óra körbejár, a szürke reggel nem ránk vár.
Egy éjszaka nem a világ - szebb a valóságnál!
Jöjj, míg az óra körbejár: a szürke reggel nem ránk vár
Ágyam a zöld fű, takaróm az ég.
Csillagok fénye nekem éppen elég.
A hajnal ébreszt, harmat fejemre száll.
Köröttem senki, csak álmodtam, valaki vár.
Azt hittem könnyű lesz, de a távolban oly nehéz.
Az ajtó most nyitva áll, és itt megáll az ész.
Jöjj, egy éjszaka nem a világ. Színes mint egy álom.
Jöjj, míg az óra körbejár, a szürke reggel nem ránk vár.
Egy éjszaka nem a világ - szebb a valóságnál!...
Jöjj, míg az óra körbejár, a szürke reggel nem ránk vár.
Jöjj, egy éjszaka nem a világ. Színes mint egy álom.
Jöjj, míg az óra körbejár, a szürke reggel nem ránk vár.
Egy éjszaka nem a világ - szebb a valóságnál!
Jöjj, míg az óra körbejár a szürke reggel nem ránk vár.
A szerelem létezése
“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”
(Marjorie Pizer)