Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Az élet

Valakit megismerni,

Hirtelen megkedvelni,

Végül egy nap belé szeretni.

Küzdeni érte,

Hogy úgy szeressen, ahogy Őt Te!

Küzdeni szerelméért, egyetlen szerelmes szaváért,

Te légy benne, neked szóljon; egy ilyen mosolyáért.

Egy érintésért, egy csókért,

Egy simogatásért, egyetlen ölelésért.

Egyetlen pillanatért, egyetlen érzésért,

Mikor csak az van benned, hogy a szíve már a Tiéd!

De ha elbuktad a küzdelmet,

Már semmi más nincs benned.

Csak annyi, hogy elvesztetted,

És egy kérdés: Mi értelme élned?

Szeretni reménytelenül, szeretni azt, kit nem lehet,

Mikor látod, hogy boldog, a szeme ragyog, de nem melletted.

Küzdeni, és kaparni a földet,

S a fájdalomban már-már kiég a lelked.

Szeretni úgy, hogy odaadod a büszkeséged,

Szeretni úgy, hogy eldobod érte életed.

De te még látod a reményt, és még egyszer megalázod magad,

Hátha most rádöbben, hogy téged szeret, hátha most sikert arat.

De nem kellesz neki,

És az önbecsülésed a porban marad.

Kit imádtál,szerettél,

Úgy kellett neked, mint egy falat kenyér,

A Tiéd nem lehet,és bele pusztul tested-lelked,

Hervadozik szíved,

S egy nap ezt olvassák feletted:

"Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett"

Egy nap felnőni, Reménytelenül szeretni, Fájdalommal szívedben hazug

mosollyal élni,

A maró könnyeket eltitkolni, S a földi életet elhagyni,

Ez az élet, semmi más, Harc, szeretet, fájdalom és csalódás!"

Sorsunk...

Sorsom immár sorsodhoz kötődik.

Látod? Már létem léted része lett.

Mosolyom napfényként beléd szövődik,

s te ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad zenéje incselkedik velem,

s csengő kacagásom kísért, ha alszol.

Öledben hálok minden éjjelen,

mert akkor is vágylak, ha haragszol.

Lelked derűje a fénylő napom,

s szívem békéje az éjed csendje.

Öleljen lágyan szerelmes dalom,

hogy életed sebeit befedje!

Sorsom keresztezte az utadat,

lényed beivódott az életembe.

Hiába keresel ebből kiutat

mindig találkozunk a végtelenbe.

Így akarok emlékezni

"Ma még drága vagy nekem, s hiányzol

De mi lesz velünk, ha e kötelék

A pletykák irigy tűzében elég,

S szégyenedben szívem megalázod -

Ha csalódnék? A múltba zárom

Szerelmünk minden tiltott örömét,

De veled küldöm lelkem hű felét,

Hogy szíveddel újra rám találjon.

Időnk, oly rövid ma, míg velem vagy

Nevess! Hadd fesse színvirágait

Fehér arcodra játékos tavasz.

Jöjj hozzám majd, szerelemmel mindig,

Hadd sárguljon a locsogó világ,

Míg élek hívlak, s emlékezem rád!"

Csak jó...

Az álom is csak Téged rajzol fel,

Pár vonal, karc, álmommal felel,

Mint ablak porába húzott kusza ábra:

Kileshetsz általa a fényes napvilágra.

Így képzelheted a kinti világot,

Százszínű szívárványt, fekete virágot,

Kavargó lelkednek édes kínjait,

Mik élővé festik buja, vad vágyaid.

Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok,

Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok,

Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve,

Lobbantva minket is, színes szerelemre.

És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel,

Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel.

Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság?

Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság.

Megöltél...

"Tetteid, mint tőr hatolnak szívembe,

Szívem csak vérzik - persze, nincs kedve -

Orvosság nincs a búra,

Már csak egyre gondolok, a múltra.

Bárhová mész, lábnyomodat vérfolt jelzi,

Bárhol látlak, érzem szemedér’ meg kell veszni.

Iszonyat, hogy hidegvérrel próbálok emlékezni Rád,

Gyilkosomra, kire szívem eddig várt.

De ez még nem megy,

Sebeimet felváltja a heg.

Folyton tisztítom, hogy ne maradjon nyoma,

Rájöttem, ez fájdalmam kénköves pokla.

Mikor Rád gondolok, feltépem a sebeket,

S csak nézem izzó, forró véremet.

Lassan üszkösödik a szívem és a lelkem,

De emléked ÖRÖKRE itt él bennem!"

Te vagy nekem



Behunyom a szemem

A lelkem vár halkan,

Érzem a fényedet, ahogy

Lassan áthatol rajtam.

Felvillan bennem most újra

Egy kép, gyönyörű látvány.

Minden együtt van benn,

Remény, szerelem, szivárvány.

Szívem megnyílt előtted,

De szemem bezárom újra.

Lelkünk csak így lehet

Teljesen egymáshoz bújva.

Nincs kiút innen többé,

Te vagy nekem az álom.

Gyönyörű testedet ezután

Szerelmem szirmaiba zárom.

El nem húzhat tőled

Már semmilyen örvény,

Mert szerelmünk az élet,

Ez az igazi törvény.

Valóravált álom



Szeptemberi este volt, mikor ajkunk összeért,

Valórávált csodás álmom, mit szívem remélt!

Te vagy kire mindig vágytam,Te vagy kit kerestelek,

Most, hogy végre megtaláltam, boldogabb nem lehetek!

Ígérem szeretni foglak, hisz Te vagy minden kincsem,

Hihetetlen szerelmünknek akadálya nincsen!

Nap



Látom a napot ha szemedbe nézek,

Ajkad íze akár a méznek.

Leírni nem tudom milyennek látlak.

Csoda vagy szívemnek és imádlak.

Azt akarom, amíg lehet szeressél,

Rajtam kivül mást ne keressél.

Feledd a múltat s gondolj a jövőnkre,

Gondolj a következő szép időkre.

Csók

Pici csókod az arcomat kereste.

mikor elbúcsúztál tegnap este.

Ajkamra cuppant és megpihent,

izzó szerelmedet átadva üzent.

Üzente hogy szeretsz nagyon,

és velem lennél egész napon.

Egész nap csak szeretkeznénk,

s gyönyörünkbe feledkeznénk.

Ugye jó lesz mond, hogy nagyon,

de hisz nem pihensz a vállamon.

Mondhatnád de nem vagy velem,

csupán csak játszik a képzeletem.

Őrangyal

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra

Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra

Ha a bánat már nagyobbra nôtt, mint a szerelem

Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet

Ha az életedet veszed újra fontolóra

És a szívedet próbálod meggyôzni, hogy végleg leteszel róla

Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet

Ott leszek és megmentem összetört lelkedet

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom elôtted az utat, amelyet hiába kutatsz

Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda

Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda

Mert én vagyok az ôrangyalod

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból

És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól

Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól

Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj

Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj

Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz

És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!

Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess

A végsô pillanatban fogom meg a kezed

És az egész világot odaajándékozom neked

Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom elôtted az utat, amelyet már régóta kutatsz

Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak

Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog

Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod

Merj és bízz

Tudom mit éltél át, tudom mennyire fájt.

A fájdalom múló dolog, de a pillanat is,

Amit nem szabad elszalasztanod sohasem.

A pillanat, amikor tovább kell lépni és élni.

De légy kegyes, ne ellenséges, merj bízni és hinni.

Szegényebb lenne nélküled a világ, hiszen olyan vagy,

Mint egy tavasszal nyíló gyönyörű virág.

Érted bárki tűzbe menne, de ha nem engedsz közeledbe senkit

Nem lesz olyan ki megmenthet és elveszhetsz.

Sokan várnának rád éveket számolnák a perceket,

Vajon erejük elég-e, bírják –e a sok türelmet, várakozást.

Hányan állnák a sarat, hányan buknak el ?

Megvárnád-e történéseket végignéznéd haláltusájukat ?

Minden ember más nem oly ,mint hiszed hidd el és bízd ,

Van értékes ember, aki egy esélyt megérdemel.

Ne légy konok, embertelen, hiszen eme világ ilyen.

Legyél kegyes, tudom nehéz, de boldogság lesz jutalmad,

Nem bánat, s bú, örömtelen kapcsolat.

Tudom úgy érzed néha, mintha beszorítanának, gyötörnének,

S nem találod helyed sodródsz az élettel kevés életkedvvel.

Sokan űznek, hajtanak, de vannak akik csak az embert,

Azon keresztül látják meg a csodálatos nőt benned.

Ezek csak szavak, de te élettel töltheted meg-e sorokat.

Te döntesz a felelősséged nagy!

Hiszen aki érez, becsül, szeret, nőként kezel igen sérülékeny,

Olyan ,mint egy csiga, aki ha veszélyt érez visszahúzódik,,

S ki tudja mikor nyílik meg újra.

Rohanó élet? A boldogság hajszolása mindenkit éltet?

Talán, de mindenki máshogy éli meg.

Van aki nem gázol át senkin, nem bánt meg senkit

Csak szeretni akar boldogságot adni és viszont kapni.

Ne tagadd meg eme embereket ismerd fel őket, mert

Elszalasztod őket és megtagadod akkor belőlük erőtlen,

Csalódott, elcsigázott szerencsétlenek lesznek.

Merj bízni, merj hinni, merj szeretni, merj boldog lenni,

Merj lépni a bizonytalan felé, hiszen nem tudhatod mikor

Mit veszthetsz el, de mire feleszmélsz, lehet már késő lesz.

Adj esélyt, légy bátor, mert boldog lehetsz bárhol!

Amit megőriztem

"Még annyi mindent mondhatnék neked,

mégis évek óta írok egy levelet.

Csak egyetlen sornyi hazugság-röviden

"Már megtanultam élni nélküled."

Egy vetetlen ágy, amire emlékszem,

és egy szoba, ahol laktunk, már elfelejtetted?

Csak a neved őriztem meg, kedvesem,

hiszen minden régi fényképet eltéptem.

Illetve

még egy apróságot, amit nem is említettem.

Azt, amit csak egyedül te adtál nekem

e világon, szerelmem."

lehetnek

lehetnek elcsókolatlan

boldogtalan csókjaink

ha mindig csak várunk

lehetnek el nem simított

elárvult simogatásaink

ha csak dermedten állunk

lehetnek elmondatlan

drága-szép szavaink

ha mindig csak beszélünk

lehetnek soha nem kapott

örökké kielégítetlen vágyaink

ha sohasem kérünk

Dal az elmaradt vallomásról

Úgy vágyna hozzád

ezer puha szó,

ezer csudaszó,

színes, szomorú

szerelemmel lázadozó.

Úgy beborítna,

mint földet az ég,

mint fénnyel az ég

a remegő rózsát,

mely lengve, lobogva ég.

S meghal mind, mire

kinyíló ajkamhoz ér,

mosolygó ajkamhoz ér,

csomóba alvad,

mint fagyban a földön a vér.

S megkopva lassan

megyek egy hűs gödörig,

megyek a sírgödörig

s a vallomás is

fakul és üszkösödik,

csak mélyül a csend

s őszibb lesz mind a vidék,

november lesz a vidék

s az egyetlen szép szerelemre

késik a bizonyíték.

...Míg aztán én leszek

fölötted a reggeli fény,

fürtödön alkonyi fény.

szó, ami néma

és mégis költemény,

minden magam leszek,

emlék és friss levegő,

szentség és tág levegő

s az édesbús öröm,

a testeden átremegő,

házad fölött a csillag,

mely álmaidba rezeg,

csillog és szívedbe rezeg,

szerelem, szerelem,

karácsonyfádon gyertya leszek.

Viharban dörgés,

mely lángoló csodákra hív,

háborgó csodákra hív

s egy világnak zengi, mire

kicsi volt s gyönge a szív.

Karom a földre cikázik

haragos villám gyanánt,

csattanó villám gyanánt

s lesújt körülötted

mindenkit, aki bánt...

Hideg és sötét van nélküled.

"Kérdezik sokan arcom miért halovány?

Mert nem süt rám fényed soha tán.

Minden éjjel megalkotlak.

Nézek az éjboltra, ott kutatlak.

Láttalak ezerszer holdas éjszakán.

Minden fénysugárból te nézel rám.

Vártalak már sokszor! Kínoz a láz.

Lelkemet széttépi maró vágy.

Tükörképed mindenhol ott ragyog

De nem rám sugárzod mosolyod.

Vágyaim veled az égig érnének

Most neked mondom nem az égnek.

Kellesz nekem, mint tükörnek a kép

Holdnak a nap, csillagnak az éj

Mint tónak a folyó,

Mint télnek a hó

Mikor lesz, hogy csókodra ébredek fel?

Mikor hajolhat ívbe testem testeddel?

Mikor lesz, hogy mindig ott leszek veled?

Mikor simítja arcom bársonyos kezed?

Hideg és sötét van nélküled."

Álom

"Maradj, és szeress, úgy, mint régen

Zárj a két karodba, ölelj, csókolj

Vigyél el oda, ahol még nem jártunk

És mesélj, mesélj, fürkészem szavad.

Ringass álomba, mint régen és

Simogatva ébressz fel, ha alszom

Vigyázz rám, figyelj, én követlek

Csak szeress, szeress, nagyon szeress!"

Boldog álmod

Arcod fürkészem,

Úgy tűnik,

Mintha nevetnél,

Pedig álmodsz.

Mintha rám mosolyognál

S mondanád,

Nyúlj felém,

Érints meg,

Simogasd arcom,

S nyugtasd meg álmom.

Mosoly!!!

Szemed sarkában, vidáman ott ragyog,

Arcodon árad, s legjobb ha ott hagyod.

Ha másra nézel, majd úgyan ezt kapod,

És szebbnek látod már ma a holnapot.

Mosolynak hivják, arcodon feldereng,

Járványként terjed, s ahogy az emberek

elkapják töled, a szívükben meleg,

biztató érzás és hála kap helyet.

Add hát tovább, mert meg nem tarthatod

Indljon el igy minden napod.

S hidd el nekem, ha szívedből adod,

Akinek nyujtod, majd vissza is kapod.

“Veled boldog vagyok,

Veled szelíd vagyok,

Veled erős vagyok,

Veled nyugodt vagyok,

Veled mindig mosolygok,

Veled én, énmagam vagyok,

Nincs többé olyan, hogy nélküled,

Tervem és jövőm van veled.”

(Balzac)