Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Jöjj már! Hogy ölelésünk egybegyúrja
csók tépte szánkat, szétmart lelkünk vágyát,
s az idő itt leljen ránk szertezúzva.
Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.
Pilinszky János
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Babits Mihály
Látogass meg álmomban, és
Boldogabb lesz az ébredés.
Mert úgy éjjel elfeledem,
Hogy nappal a vágy reménytelen.
- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az.
- Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt?
- Igen, azt hiszem.
- Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted.
- És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
- Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
Boldogok vagyunk,
Mert eggyüt vagyunk
Nekem nem kell semmit mondanod, ha látom arcodat
A tekinteted mindent elárul, mikor ilyen vagy
Tudod, sokkal jobban szeretném, ha dobnád morcodat
Inkább gyere ide, ölelj meg, s nyújtsd az ajkadat
Szeress még, ölelj még
És nem lesz nálad fontosabb, ígérem én
Ölelj még, szeress még
És nem lesz nálad boldogabb ezen a földtekén
Mi fáj, gyere, mesélj
Mondj el mindent, tőlem ne félj
Kedved elrepült, ó, hol jár
Távol, messze száll
Mi fáj, gyere, mesélj
Van-e ború, van-e veszély
Mondd el bánatod énnekem
Súgd meg csendesen
Úgy kérlek, ne hazudj
Mire jó, gyorsan mondd csak el
Hisz a zord élet oly rohanó
Nincs idő, hát ne várj
Állj elém, bátran állj
Mondd csak el, mondjad el
Mi fáj, gyere, mesélj
Mondj el mindent, tőlem ne félj
Bennem bíznod kell
Úgy, ahogy sorsom bíztam rád
Bújj ide hát, s mondd el, hogy mi fáj
Megfogom kezedet és megígérem neked,
Hogy az élet rögös útjain végig elkísérlek.
Boldogok leszünk,
Hiszen én is szeretlek,
Amíg szívem dobogni fog,
Hozzád mindig hű leszek.”
„Ha szeretni fogsz, egyet szeress,
Akit gondolod, hogy tied és szeret.
Mert valakit megszeretni egy pillanat is elég,
De azt elfeledni egy élet is kevés."
(Petőfi)
Tudod mi az: Szeretni?
Letagadni, ha kérdezik
Minden utcán őt keresni,
S ha jön közömbös arcot vágni,
Dalolni büszkén, de szíved ég.
Tanuld meg: Ez a női büszkeség!
Köszönöm a könnyes éjszakákat
Köszönöm, hogy szerethettelek
Egy világot törtél össze bennem
De mégse hidd, hogy elfelejtelek!
Hogyha látlak, visszatér, az emlék
a párnámat könnyel öntözöm,
Tudom, nem leszek másba szerelmes,
hogy szerettél egyszer, köszönöm!
Köszönöm, hogy arcodra volt írva,
Amit ajkad nem mondott soha.....
Távol vagy, s én mégis itt érezlek,
Mert szerelmem nem tűnhet tova!
Nagy kincs a szerelem, azért olyan drága
Nem adják azt pénzért...,szeretet az ára
Szeress hát mindenkit, irigyelt lesz sorsod,
Mert akit szeretnek...,csak az lesz igazán boldog!
Adj erőt nekem, hogy tudjak nevetni,
Adj erőt ahhoz, hogy tudjak szeretni
Hogy szeressem őt ki oly sokat jelent nekem
Szükségem van arra hogy itt legyen velem
Milyen szép is lenne, ha az álmok valóra válnának
Boldogabb embere nem lenne az egész világnak
S most mégis úgy félek...,könnyes lett a szemem:
"Óh élet, óh sors, te tréfát űzöl velem!"
Ha csalódni fogsz az életben
Csalódni abban kit igazán szeretsz
Titkos bánat képződik szívedben
S könnyel telik meg bánatos szemed
Ne átkozd azt, ki így akarta
S ki bajodon segíteni tudna.
Ha nem bízol a jóságos istenben
S tanuld meg: Hogy és hogyan kell igazán szeretni!
"Rád gondolok
Rád gondolok télen-nyáron
Hosszú, sötét éjszakákon.
Rád gondolok nappal-éjjel
Szívem minden verésével.
Képed ott van ágyam felett,
Nem hagy aludni szellemed.
S ha mégis ellep tündérálom
Minden álmomban arcod látom.
Ahogy tárt karokkal futsz felém,
S eltűnsz éjnek éjjelén.
Felébredek, hangod hallom
S mikor lágy szellő érinti arcom
Mintha simogatna kezed…
Ilyen amikor nem vagyok veled."
"Szeretlek
A világ legjobb dolga Téged szeretni
Még vaksötétben is pillantásod lesni
Szeretem az arcod minden rándulását
Szeretem hibáid napfogyatkozását
Szeretem a madarat mely neked énekel
Szeretem azt is hogy sosem érlek el
Szeretem minden hibád is ha kell
Szeretek minden porszemet melyet lábad ver
Szeretem minden szívverésedet
Szeretem hogy szavad oly messze elvezet
Szeretem a szemed minden fénylő pontját
Szeretem ajkad gondtalan mosolyát
Szeretek minden szót mely ajkadat elhagyja
Szeretem hogy mindig nyitva szíved ajtaja
Szeretlek akkor is ha haraggal nézel
Szeretlek akkor is ha Te nem így érzel."
"Lehetek csinos, vonzó, s szép,
Lehetek egy tökéletes, hibátlan kép,
Lehetek humoros, bájos, kedves,
Lehetek okos, művelt, rendes,
Lehetek a tudásod, boldogságod bölcsője
Lehetek a gondolatod, szavad őrzője
Lehetek egy fénylő csillag feletted
Lehetek egy barát ott, melletted.
Lehetek az, kivel sorsod mindig összefut
Lehetek az, ki nélküled is mindig ugyanoda jut,
Lehetek a mindened, a végzeted, az életed,
De semmi leszek, ha ezt észre nem veszed..."
Ha tehetném
Szemed fényében nézném magam,
mosolyoddal búmat feledném,
elállna lélegzetem, szavam
karodba bújnék, ha tehetném.
Gondodat elvinném örökre,
mindent, mi rossz, mélyre temetném,
táncolnánk szédülten, pörögve,
mint a forgószél, ha tehetném.
Testem, s lelkem kinyitnám Neked,
a megváltást nálad keresném,
sóhajtva suttognám a neved,
lágyan csókolva, ha tehetném "
"Nem tudod
Nagyon nehéz téged így szeretni
Minden éjszakát végig szenvedni
Rágódni azon hogy Te miért nem szeretsz,
S tudatában lenni, hogy erről nem tehetsz!
De tudom jól, hogy valamit érzel
Valamire gondolsz ha a szemembe nézel
Valami jár a fejedben mikor arcom simogatod
De hogy mi van az én szívemben, nem tudhatod
Nem tudom mit kéne még tennem hogy szeress
hogy az álmaidban Te is engem keress
Hogy várj rám Te is némán és féltve
Ezért hajtom le fejem most is félve
Félve attól hogy nem tudod meg többé
Hogy most is veled lennék, mindig örökké
Félve attól hogy nem tudod meg már
Hogy ez a szerelmes szív még a sírban is rád vár."
Csak én?
Síri csend. Megőrjít! Csendes angyalok tánca...
Bedobom a tűzbe képed, csak nehogy valaki meglássa.
Mindenki. Mindenki rajtam nevet, érzem,
Hisz nálam magányosabb most, a világon nincsen.
Csak én? Én vagyok, kit az élet magányosan hagyott?
Kit már senki sem szeret... Csak... Csak én vagyok?
Kit láncbaverve rúgtak a kínzó, sötét napok,
s ki hiába sírt csak... Csak én vagyok?
Csak én voltam a por, a boldogság alatt,
s hiába... Hiába nyújtóztam, nem jutott, csak egy falat...
S az a falat is... Óh, mily édes volt, de elvették tőlem.
Hiába sírtam: "Nem... Kérlek, csak őt nem!"
Én vagyok csak, kit szeretni senki sem tudott,
S kit senki sem hall? Egyedül én vagyok?
Én vagyok, én? Ki hiába szeretett,
csak megaláztak, s önzőn a szemembe nevettek.
Én, én? Egyedül csak a világon?
Kinek régi, kedves csókja ott ég még a számon...
S porigzúz minden kiejtett, tehetetlen szót,
s mióta egyedül hagyott, nem találom a jót...
és most képe ott ég a lángok között el,
s kérdésemre senki nem felel?!
Síri csend. Megőrjít! Rajtam nevet az élet.
Egyedül én, itt vagyok egyedül... óh, annyira félek...
Képed hamu már csupán. Nem nevethet rajtam.
Porcelán játékbaba
Akár egy mese, talán túlságosan szép volt
a történet, mely kettőnkről szólt.
a mesénk kezdetére emlékszel vajon még?
Olyan szép volt... Túlságosan szép!
Azon a napon is úgy vágytam a szeretetre...
Mikor beléptél az életembe... Te!
Egy porcelán játékbabához hasonlítottál engem,
Mikor felélesztettél valamit bennem...
Napokig vártam: "Hol marad már?"
Minden egyes perc nélküled még ugyanúgy fáj,
mint rég, de akkor nem tűntél el.
Érzem még, ahogyan kezed körülölel...
Egy porcelán játékbaba voltam akkor régen,
hiszen nem szenvedett akkor senkiért még szívem...
Sápadt arcom, sötét hajam, akár egy mesebeli lány,
kinek lelke törékeny, akár a porcelán.
Szerettél, s én tudom, ugyanúgy szerettelek,
De egy nap eltűntél, s én hiába kerestelek.
A mese végetért, széttörött a porcelán...
Így lett a játékbabából szenvedő lány.
Túl könnyű volt az állarc mögé bújni,
s téged tiszta szívemből imádni...
Most mindenem elveszett, mi szép volt régen.
Már tudom: Kár hinnni a mesékben...
Te vagy
Te vagy, kinek tekintete a szépről mesél,
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél,
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki.
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni.
Te vagy, kinek minden mozdulatától szívem úgy ver,
Te vagy, kire szemem már nézni sem mer,
Te vagy, ki nélkül létezni nem tudok,
Te vagy, kit gondolataimból kiűzni nem bírok...
Te vagy, ki a gyönyörű szót szívembe véste,
Te vagy, ki beástad magad lelkembe oly mélyre.
Te vagy, ki nekem a világot, a létet jelenti.
Te vagy, ki megtanított engem a legszebbre: szeretni.
Te vagy, óh te, ki elhozta az örök nyarat.
Te vagy, ki zavartá teszed pillantásomat,
Te vagy, aki nélkül lelkem darabokra szakad,
s akit utálni nem lehet... Az is te vagy.
Jelentéktelen árnyék
Ezen a fáradt, gyenge éjjelen
Átkozom miattad megszületett szégyenem,
S büszkeségem, mely vele egyszerre halott.
Te tettél ilyenné, s most gyenge vagyok.
Érzem, nem érhet még véget.
alig ismerlek, de már felednem kéne téged.
hiába mondják, te rég mással vagy boldog,
de szívemben érted oly kínzó érzést hordok.
...de neked ez nem számít már.
Hiába mondanám szemedbe, hogy fáj.
Súlyos könnyeim gördülnek az éjben,
sorra csillannak a gyenge Holdfényben.
Megfürödnek a homályos mélyben.
Újult erőt ad, ahhoz,hogy éljen,
de én nem akarom! Többet sírni érted...
nem vagy hibás, hisz te sosem kérted.
Fáradt dalával sújt engem az éj,
s arra bíztat: Kislány remélj!
De minek? Mondd! Van egyáltalán értelme?
Ne bíztass! Kérlek! Ne... Ne!
Mondd inkább, hogy így is halottak a tettek,
s hiába fürödnek a Holdfényben a könycseppek!
Én sem vagyok több, mint a Földön egy lány.
Most már annyi sem... Csak egy fiú mögött az árny.
A betonon, én vagyok, ki követi léptét,
s hallom tisztán szaggatott lélegzetét...
óh, hallom, hallom, tudom már, mit eddig csak hittem:
hogy ő nem csupán egy embernek öltöztetett Isten.
Amiket mondok, azok szavak csupán.
Hiába ejtem ki őket most bután,
holnap úgy is újra küzdeni akarok érted.
Ez a játék talán sosem ér véget.
Sosem jössz rá, hogy a betonon az árny,
nem más, mint egy álmodozó lány,
kit te egy jelentéktelen folttá tettél.
S te nem érzed mégsem, hogy vétkeztél.
Nem mondtad soha, hogy reméljek,
ezért nem tudlak semmiért számonkérni téged,
de azt hiszem szeretlek. Én. A miattad már semmit nem érő lány..
A betonon követlek, ha nem is leszek több, mint egy árny.
Nem hiába szép a neved,
Elfeledni nem is lehet!
Arra kérlek, te se feledd
Ki -e pár sort írta Neked!
Szép vagy, mint a hajnal csillag,
Kedves,mint a napsugár.
Boldog lesz majd az a fiú
Aki egyszer rád talál.