Veszprémben szült vagy szülni fogó kismamák (beszélgetés)
Szia!!
LEnt a földszinten kell regisztrálni csnt2-re. Ezután felmenni a harmadikra, és minden ott van egy folyosón. ott ki lesz írva az ajtóra, hogy csnt2, ott lesz az ultrahang, és majd onnét küldenek nőgyógyászati vizsgálatra, de az is ezen a folyosón van. legalábbis nekem így volt.
A regisztrációnál meg a kismamáknak szóló gombot kell megnyomni, így nem kell sokat várni, rögtön előreveszi a rendszer a számodat. Azért kb negyed órával, húsz perccel előbb odamennék, max vársz picit:)
Sok sikert!!
Sziasztok, nekünk is hat hét van hátra...
Ha találtok valami felkészítőt mégis, akkor szóljatok légyszi, nálunk is ő az első baba.
Miért kellett bemenned a kórházba? Ez mostanában volt, vagy még korai terhességben?? Remélem nem tartod tolakodásnak, hogy megkérdezem:)
:)
Szia!
Nekem is 6 hetem van vissza.
Izgulok már kicsit. Nekem Ő az első.
Lehet együtt szülünk :)
Hali de rég voltam :) Sok az elfoglaltság.
Hát mit ne mondjak, nem voltam elájulva a vajúdótól. 5 ágy egymás mellett és tényleg egy ajtó választja el a szülőszobától. (volt "szerencsém" eltölteni ott egypár órát, mikor beteg voltam és félő volt, hogy elveszítjük Emma babát, de szerencsére minden rendben)
Amúgy 6 hetünk van vissza. Szívesen mennék valami szülés felkészítő félére, de nem igazán láttam a listán ami ki van függesztve a terhesgondozóban.
Ma voltam UH-n, hát mit ne mondjak Gáspár doki amolyan fekszik-húzkod készüléket-felkel orvos. Mint a futószalag :( Remélem nem nála fogok szülni.
Kár, hogy a Bagarus doktort nem lehet megfogadni. Fantasztikus az a doki!!!
sziaszutok..
mi ujság veletek??hogy vagytok???
Sajnálom, hogy angyalkák....
Kicsit izgulok, de annyira nem félek, inkább várom hogy lássam.
Tudom hogy fájni fog, de ez ellen nem tehetek semmit...ez az élet rendje...csak remélem, hogy minden simán fog menni.
Néha van kis para, de elmúlik...
Igen, apást tervezünk, jó lenne ha összejönne...
Tanfolyamról sajnos nem tudok semmit. Majd ha megyek nst-re, pár hét múlva, majd tudakozódom.
szép neve lesz :))
mennyire vágytam én is egy kilányra..:((
de megbeszéltük párommal,hogy a 3 elhalt babánk tuti lány lett volna :((és nekünk is van lányunk,csak épp angyalkák..:(((
izgulsz nagyon?apás szülés lesz?
tudsz valamit a tanfolyamokról?egyik barátnömet is érdekelné...
Kislány lesz, és Anna Róza lesz a neve.
Nekünk Ő az első picink.
Nagyon várjuk már :)
szia.
hát igen,sajna a szülőszoba nem épp a legszebb itt veszprémbe,de ugyis le fog kötni a szülés,kedvesek a szülésznők,ha meg még nagyon könnyű szülésed lesz,nem is fogod észrevenni.:))max utolag filozol rajta,ahogy én..:)
pedig nekem hálisten mindhárom szülés tök jo volt :)
mid lesz?fiu?lány? név esetleg?
Köszi a válaszokat :)
Asszem ha megyek majd NST-re akkor sasolok, hogy mi hol van :)
Nincsenek illúzióim, hogy milyen lehet a szülőszoba....ami fura kicsit és bizar, hogy egyszerre egy helyen többen szülnek..hm...gondolom mindenki a sajátjára koncentrál. :DDDDD
sziasztok.
homeosbogyókat a kórházban a gyogyesztárba vettem én,bár nem használtam,de ott le van irva nekik hogy mi mire valo,ugyhogy tudnak segiteni.meg kell mondani pl vajudáshoz,vagy szülés utánra ,vérzésre,gátsebre ..kész e ,azt adnak,felsorolják mire valo,hogy kell beszedni stb..átlag áruk 400-600ft.
a szülésznők nagyon normálisak,a dokik meg..hát ki kell fogni, de rossz tapasztalatom nekrm személy szerint nincs.
a szülésfelkészitő elöadásokrol fogalmam sincs,mert én egyen se voltam sajna, de azon filozok,hogy tök elmennék egyre most _:DD
szerintem a volot ultrahangos várót csinálták meg ilyenre ,az a liftből balra..:)
a vajudót meg a szülöszobát csak egy ajto válassza el,ha ugy van,vagy vajudó,vagy már a szülöszoba,nst.3 szülőágy van.../nem épp a legkellemesebb hely :((,.
elkisérjek valakit tanfolyamra????:DD
Hát azt megköszönöm :)
pl, hogy hol lehet homeós bogyókat venni vp-be, ahol értenek is hozzá, és elmondhatják nekem rendesen hogy és milyet mennyit kell szedni szülésre készülve....
Meg hogy vajon hol lesz a kórházban a 26-ára meghirdetett szüléses előadás?
Hol vannak az ilyenek????? (és mikor)
És milyen tapasztalataid vannak a különböző dokikkal, szülésznőkkel?
Ha bekerülsz a vajúdóba, akkor onnét már csak babával jösz ki? Oda ugye nem engednek be senkit családtagot, bárkit?
Én május 26-ra vagyok kiírva, úgyhogy elég közel vagyunk:)
szia.
én segitek szivesen ,ha gondoljátok..:)) pár infoval stb..
sziasztok
:)
Szia!
Én is ugyanebben a cipőben járok!
A kórházban csak az AFP vérvételen voltam Azt se tudom ha jön a pici hova kell menni :(
Én is Csongrádihoz járok...
én vettem és nagyon jó a kórházi, 3000ft volt.
de a régi hagyományos pumpásat meg a gyógyszertárba vett az egyik szobatársam 1500ft-ért és neki az jött be. /a 12ezres a.ent nem szivta neki, 2óra=10ml.,a pumpás meg 10perc 2deci!!!:D/
a nővérek,szülésznők,dokik elég kedvesek,nekem mindkét szülésemnél csak dicsérni tudom őket,pedig mindkétszer pont váltásba szültem,ugyhogy volt szerencsém pár dokihoz,szülésznőhőz..:)
ja és nem adtam pénzt senkinek!
Köszi a gyors választ:)
Igen, tudom, hogy tavaly is átalakították a nőgyógyászatot, én se nagyon értettem, miért lenne megint valami felfordulás.
Mellszívót lehet bent venni, nem? Vagy inkább vigyek be sajátot?
szia.
apás szülöszoba csak egy van,ugyhogy vagy bekerülsz vagy se :D
mivel tavaly nyáron volt az átalakitás a kórházba,szerintem nem lesz mostanába.
amiket mindenképp vigyél a kórházba:
betét.
wc papir
2 papucs
babának:
popsitörlö
pár pelenka
textilpelus
mellszivó
betétet semmiképp ne felejts el vini ,mert nem adnak!!!!!!!!!!!
Sziasztok!
Május végére várjuk első babánkat, Veszprémben fogok szülni. Terhesgondozásra Dr. Csongrádyhoz járok, ezért nem nagyon vagyok tisztában a kórházi viszonyokkal, az orvosokat sem ismerem. Ezért kicsit félek az egésztől és szívesen olvasok mások tapasztalatairól. Esetleg valaki hallott arról, hogy májusban valami átalakítás lesz a szülészeten, és így kevesebb lesz az esélye az apás szülésnek?
Esetleg nincsen bevált listátok arról, hogy miket kell vinni a kórházba, illetve mire lesz szüksége a kisbabának az első időben?
Előre is köszönöm a segítséget!
hüü most nézem csak,alig van már vissza neked..:))
kitartást!!!:)))
Szia.
szerintem, meg a nővérek szerint is....nemnagyon érdemes bevinni sapit se.de ha te gondolod,vihesz,de mivel éjjel, meg fürödni elviszik a babokat,nem bizti hogy visszakerül..
kiskesztyűt ha kell a babára,ott adnak rá..
Sziasztok!
Akkor ha apás szülést szeretnénk, egyszerűen csak menni kell ha itt az idő?
Hogy lehet szülőszobát látogatni?
Úgy értem valami szervezés van, vagy csak bemegy az ember?
Kissapit sem kell a picinek vinni?
babaápolás: ruhát semmiképp ne vigyél be, mert nem biztos hogy visszakapod!!!
popsikenöcsöt adnak,de törlőt neked kell vinni, +pelust is vigyél,de azt adnak ,napi 5öt.
textilpelust mindenképp vigyél.
fürdetni a növérek fürdetik,ahhoz semmi nem kell.
a köldökhöz adnak mindent.
sőőt cumit is adnak..:O..:)) igaz haza nem hozhatod.:).
szia.
irtam üzit neked.
én is a bagarushoz jártam, de én ügyeletesnél szültem a 2 kisebbik fiam.
nem választottam se dokit,se szülésznőt,de nem bántam meg, aranyos volt mindenki,pedig mindkét fiut pont váltásnál szültem:)))
Sziasztok!
Június elejére vagyok kiírva első babával.
Hol tudok utána érdeklődni szülésfelkészítő ügyében, továbbá szülőszoba látogatásra. Van egyáltalán ilyesmi Veszprémben? Sajnos terhestornától el vagyok tiltva :(
Terhesgondozásra Bagarus doktorhoz járok, nagyon jó orvos. Viszont mivel Őt nem lehet megfogadni, kénytelen leszek ügyeletesnél szülni, ami miatt parázok. (Asztma, hipertónia és többszörös gyógyszerallergia miatt még mindig nem tudni, hogy szülhetek-e vagy császár)
Kell fogadni szülésznőt? Vagy automatikusan aki benn van az lesz.
Babaápoláshoz mit kell vinni, és mit adnak? Ruhácskát sajátot kell a benntartózkodáshoz is?
Húúú egy csomó kérdésem lenne még :)
További ajánlott fórumok:
- 35 feletti kismamákkal (illetve akik ebben a korba szültek) szeretnék beszélgetni.
- Mohácson illetve Pécsett szülni készülő kismamák tapasztalatai
- Siófokon szült kismamák véleményére lennék kíváncsi
- Kismamikkal szeretnék megismerkedni, akik 2008.dec.-re várják a kisbabájukat és Veszprémben fognak szülni.
- Szült valaki az elmúlt 1 hónapban Veszprémben?
- Tapolcai kismamák, akik Veszprémben szültek/nek!