Fundamenta befektetés (beszélgetés)
Ami engem elfordított a Fundamentától az, hogy az MBH 76,35%-ban lett tulajdonosa.
Az MBH-ról pedig jobb nem beszélni.
Mondom, régen volt előttem a téma. Abban az időben katonák, rendőrök, bírók szerepeltek az állami kamattámogatottak között.
Ma a pályázatokon lehet "keresni", de azokat utólag finanszírozzák.
Ezt szoktam mondani;)
1988-ban a nagymamám 700 eFt-t adta el a budapesti házát, azaz kb. 140 havi teljes fizetésért (5000Ft/hó).
3 éve 48 millióért vettem budapesti házat, ami szintén kb. 140 havi átlagbér (kb. 343 eFt/hó), én ennél bőven többet kerestem 3 éve is.
Mi időnkben nem volt, a gyerekeink már kinőttek belőle. Még az első házassági adókedvezményből is, pedig minimális összeg.
Egyébként kiszamoltam, hány havi fizetésből lehetett venni lakást 30-40 éve, és hányból most, hát régen sem volt könnyebb. Csak kiszámíthatóbb.
Szerintem, elég kevés embernek jár már támogatott hitel.
Babváró, csok, felújítási, vállalkozói, de pl. én már nem kapok támogatott hitelt és a fiam se.
Minket, nincs miért támogatni.
Kevés olyan lakáshitel van, ami ne lenne támogatott valamilyen módon. Ki vinné, ha teljes tőkét+kamatot vissza kéne fizetni?
Nem néztem utána és már évek óta nem vagyok benne a lakossági hitelezésben.
További ajánlott fórumok:
- Mi a teendő Fundamenta, Lakáskassza lejárata esetén?
- OTP lakástakarék és Fundamenta lakástakarék. Vélemények, tapasztalatok? Melyiket válasszam?
- Van itt valaki, aki a Fundamentánál dolgozik ügyintézőként?
- Mennyi a Fundamenta hitelelbírálási idő?
- Valaki megtudja mondani mikor lehet felvenni a fundamentát?
- Férjemmel 2008-ban fundamentával kombinált hitelt vettünk fel. Ezzel kapcsolatban tudnátok válaszolni kérdésemre?