Pánikbeteg vagyok! (beszélgetés)

Ha megpróbálunk mindenféle misztikus pánikos dolog helyett egyzserűen, logikusan gondolkodni, nem lehet valószínűbb, hog teljesen szimplán túlvállalod magad fizikailag? Én nem tudom, hány órát dolgozol naponta, de azt már a hozzászólásaid alapján sejtem, hogy valami nehéz fizikai munkát, fönn baromi magasan, amitől mi itt mindannyian összetojnánk magunkat, te meg csinálod hősiesen.Viszont lehet, hogy még téged is megterhel.

Elveszted a munkádat, ha kevesebbet melózol, akár csak átmenetileg is? Nincs szabadság esetleg?

Mert ennek az egésznek szerintem nincs köze a pánikhoz, egyszerűen túlhajtod magad, úgy, mint bárki mást, és szerintem ugyanazokat érzed, amiket más is érezne egy ilyen heylzetben.

Nem lehetséges ez? Péhenned kéne egy kicsit.

És nem lehetséges, hogy azért nem érzed jól magad, mert nem szereted ezt a munkát?

Mert ahány leveledet eddig olvastam, mind azzal kezdődött, hogy nehéz, sőt szenvedés elmenni a melóba, és ilyen van. Csak az embert annyira ledarálják a szürke hétköznapok és a megélhetés, hogy nincs ideje ráeszmélni arra, hogy nem jó helyen dolgozik.

Csak segítő szándék vezérel, remélem, nem bántottalak vele. :)

Nem kezdek most itt sírni, de lenne rá okom

Rosszúllétig kifáradtam a 4napos melóban és még 2 hátra van

Nem tudom túlélem-e, de csinálni kell ha már bevállaltam

Begolyóztam teljesen. Az jár a fejemben, hogy ott találnak meg a hegesztőtrafó és a vasszerkezet mellett

Radnóti:Eröltetett menet

Pedig azok még pánikosak sem voltak!

Aztán meg a duma "miért erőltette meg magát"

De vazze, erröl sírtam évekig a dokiknak

Ugyanmár, csak pánik!

Ja, a vastol meg a kalapácstol

:((

Ha hiszed ha nem, ezen a kérdésen én is rengeteget filóztam már, és hiába próbáltam higgadtan átgondolni hogy ez az Élet rendje.

Először mi kapunk kapaszkodót, majd fordul a kocka nekünk kell megerősödnünk annyira hogy belénk lehessen kapaszkodni.

Úgy érzem képtelen leszek helyt állni ha eljön az ideje annak hogy kapaszkodó legyek valamelyik rokonom életében, márpedig vészesen itt lebeg a kard a fejem felett, Apám ma 72 éves és elég régóta komoly beteg.

bár szerencsére most még ott van mellette Anya, de biztosan jólesne Neki a tudat hogy a Lányára számíthat a bajban, remélem így is lesz, csak még ne mostanában legyen rám szükség hogy addigra meg tudjam erősíteni magamat.

Szia, a Lányodban ( illetve családjában, ha van) nem tudnál valamiféle kapaszkodót találni?

Remélem nem írtam butaságot, ugye jól sejtem hogy már felnőtt a Lányod?

Igen, tudom hogy van olyen sérv ami magától is képes helyreigazodni időben elkezdett speciális gyógytorna meg gyógymatrac hatására.

Nekem 2000 őszén diagnosztizálták MR-rel hogy sajna ott van, de akkor még kicsi volt és csak néha fájt ha hülyén mozdultam, 13 év alatt viszont szépen "megérett".

tudtam, mert orvos mondta hogy eljön az idő amikor műteni kell, csak az volt a kérdés, meddig lehetett elodázni.

Hát eddig lehetett, de bízom benne hogy soha többet nem kell műteni a gerincemet mert marhára nem kellemes és tisztában vagyok azzal is hogy minden egyes beavatkozással csak gyengébb és kevésbé teherbíró lesz, egyik szervünknek se tesz jót ha mesterségesen kell belenyúlni.

Szia, igen, ez tökéletesen így van, keresni kell olyan elfoglaltságot ami ha eleinte rövid időre is, de képes maximálisan lekötni a figyelmedet.

Nálam ez a zenehallgatás, hogy éppen mit és mennyi ideig hallgatok, az hangulatfüggő, lényeg hogy minden idegszálammal a zenére és a szövegre tudjak összpontosítani.

Van amikor az istennek sem megy, van mikor meg órákra leköt, aktuális pszichikai állapot befolyásolja.

Az idegbecsípődés is van olyan fájdalmas mint a sérv, utóbbinál az a tény a kimerítő, hogy hiába csinálsz vagy szedsz rá bármit is, a majdnem észveszejtő fájdalom nem enyhül egészen addig míg meg nem műtenek.

Na ez is le tudja ám kötni az ember idegrendszerét annyira hogy egyből "elfelejt" szorongani meg pánikolni, de inkább sose kelljen ily módon "relaxálnom" hátralévő napjaimban.

Köszi a biztató szavakat, én is úgy érzem, hogy rajtam semmi és senki nem tud segíteni. Saját magamra vagyok hagyatkozva, csak még "nem tudom hogy fogjak hozzá" (régi Illés szám). A legfontosabb, hogy az ember lefoglalja magát valamivel, ami teljesen leköti az elméjét, de ez sokszor nagyon nehéz.Én sem klasszikus pánikos vagyok, csak erősen szorongó, mint Te, bár extrém helyzetben produkáltam már igazi pánikrohamot is (pl.:metróban alagútban állás, liftebe beszorulás stb.).

Egyébként át tudom érezni a fizikai szenvedésedet is, nekem is volt már idegbecsípődésem néhányszor, de szerencsére pár nap fetrengés és némi konzervatív kezelés után helyrejött. Emelni, hajolni nem igen szabad, ha megfeledkezem róla jön a bünti.

semmiféle szervi öröklődésben nem hiszek"

MAjd talán este kommentelek erre mert nem egészen igy van. Öröklődés egy bonylult valami, nem csak "5lábú borjúban" mutatkozik meg :)

Ahogy mondod

Nálam ezt a "rosszullétig kifáradás munka miatt" is ráfogja a pánikra

Kérdeztem a dokit, amikor tényleg tombolt a pánik, miért is tudtam, ha szédelegve is, de egész nap dolgozni és a fáradtság normális volt, mint másnál?

Mert már megöregedett

Vazze, akkor nem pánik, hanem szervi baj

Jaj, magának 35 éve "szervi baja" van

Csak azért kezdek sokszor iylen vitába a dokival, hogy nehogymá' hülyének nézzen :)

Mint anno, váltson barátnőt, váltson munkahelyet, váltson lakókörnyezetet

Amikor mindez megtörtén hosszú évek alatt, rákérdeztem hogyakkormost?

Bla-bla, ez nem ilyen egyszerű, volt a válasz

Azért ha a "megunt" b.nőt leváltottam másikra és megváltozott a "kifogásolt" élethelyzet, 10 év mulva csak kellene jó hatásának lenni

Áh, kár is düdörögni ezen

Lemerülök lassan , kezdőggyék a napi robot :)

Nem vagyok én sem egy szakértő, csak valahogy az ösztöneim azt súgják, hogy ezt a dolgot nem lehet életkorhoz kötni, mert bármikor megjelenhet.Az elmúlt 15 év során folyamatosan kísérleteztem magamon, mert észrevettem ugyanis, hogy végleges megoldásokat csak én tudok csinálni az állapotomban, a pszichiáter csak feltár, és életmód tanácsokat ad, de az is nélkülözhetetlen, mert egy idegen ember más szemszögből látja az életemet, és megláthat olyat, amit én nem látok.

Ugyanis a pániknál semmiféle szervi öröklődésben nem hiszek, hülyeség. Az ember a szüleitől eltanul rossz mintákat, ha szorongóak a szülei. De inkább talán az lehet a kirobbantó tényező, ha szorongató élethelyzetek adódnak. Van két nagyon jó könyvem, amit azt hiszem, lelkiismeretfurdalás nélkül ajánlhatok azoknak, aki a hagyományos gyógyászati hülyeségektől megcsömörlöttek, hátha valakinek segítenek, sok értelmes dolgot írnak:

Aaron T. Beck: A szorongásos zavarok és fóbiák kognitív szemlélete (ez bemutatja a viselkedés terápia lényegét, amit pofátlan módon a pszichiáterek igyekeznek kihagyni a terápiás módszerek közül, mert nincs rá megfelelő képzettségük, ez ugyanis egy saját szakterület, és mindehol azt írják, hogy a legsikeresebb terápiás módszer a szorongás és pánik leközdésében).

A lényege, hogy a stressz, mint olyan, nem kerülhető el az életben. Mindenki megkapja egyformán, csak a stresszhez való viszonyulás más a kiegyensúlyozott, és más a szorongó embereknél. Meg kell tanulni pozitívan kezelni a stresszt, és kijavítani az életünkben jelenlévő hibás gondolkodás és viselkedés mintákat. Ehhez kell a pszichoterápián az okok megkeresése.

A másik könyv: Reneau Z. Peurifoy: Szorongás, fóbiák, pánik. Ez is jó könyv.

Én még egyiket sem olvastam rendesen végig, mert lusta malacka vagyok, de "cellatársaimat" nem akarom megfosztani eme lehetőségtől. Mert azt még olvasgatva is fel lehetett mérni, hogy két zseniális könyvről van szó.

Mindkét könyv teljesen tudományos alapú, mindenféle ezotériától és okkultizmustól mentes, és orvosok írták.

A pszichoterápiát kellene folytatnod, mert lehet, hogy nem a megfelelő emberhez jártál, vagy nem tartott elég sokáig ahhoz, hogy használjon.Én 5 pszichiáterhez jártam eddig, közben évek teltek el orvosok nélkül, és mindegyik épített rajtam valamennyit, hogy olyan állapotban legyek, amilyenben most vagyok, és ez sem hibátlan. Mert igenis van fóbiám. De legalább nincsenek rohamaim, dolgozom, vezetek, vásárolok, ezeket el tudtam érni.

Ha 50 éves korodban jelent meg, akkor mostanában kellett valaminek megváltoznia, lehet, hogy bizonyos motivációkat elvesztettél, talán kirepülnek a gyerekek, és ezt még te sem tudod, hogy esetleg zavar, talán túl sok nyomasztó dolog jött össze egyszerre. Az egyidőben fennálló túl sok nyomasztó, vagy nem rendben lévő probléma vagy kapcsolatrendszer, vagy munkahelyi probléma képes bármely életkorban produkálni a szorongást és pánikot.

Helo Regin, egyetértünk, hülyeség és sablonduma amit az okosok nyomnak, hogy sanyarú gyerekkor meg felnőttkori nagy traumák, francokat, minden embert ér kisebb-nagyobb trauma az életében aztán mégsem lesz tőle mindenki beteg.

Az okosabbnál okosabb doktoroknak halvány segédfogalmuk sincsen az agy működéséről, illetve egy- egy életeseményre adott eltérő reacióiról, márpedig amíg ez így van, addig a megoldás is várat magára.

Szia, mindenkinél eljön az a bizonyos pont amikor kicsúszik az önkontroll ( a tudatos irányítás) a kezéből.

Van akinél ez korábban, van akinél késöbb következik be, de aki ilyen önanalizálós mint amilyen Te vagy meg én vagyok, annál előbb-utóbb mindenképp bekövetkezik a "talajvesztés". :(

Tenni ellene szinte lehetetlen, ezzel orvoshoz hiába mész, gyógyszer, analízis, autogén tréning és egyebek nem segítenek, majd Te saját Magad fogod tudni egy picit tompítani a dolgot de sajnos ahhoz idő kell mire az ember lassanként kitapasztalja hogy mivel és hogyan élje túl önmagát.

Szia, nem tudatosan és bátran csináltam végig, hanem a fájdalmam "csináltatta velem" végig és így már nem ugyanaz az indíték---ahogy az előbb is írtam, mikor egy gerincvelői ideget tartósan és alaposan összenyom a sérv a gerinccsatornában az olyan intenzív fájdalommal jár, ami képes az összes többi érzést totálisan kisöpörni az ember fejéből.

Nem pánikbeteg vagyok ,hanem "csak" szorongó, a csak azért van idézőjelbe téve, mert a volt áterem szerint ez az enyhébb a két betegség közül.

( Nem hinném hogy ugyanezt állítaná ha egy kis időre a bőrömbe bújna kipróbálni hogy érzem magam amikor úgy istenigazából szorongok)

Az Öregnéne Őzikéje gyerekkorom kedvenc meséje volt, annyira bele tudtam élni magamat a történetbe,mert nagyon szépen van az egész leírva, nem lehet nem szeretni a gidát meg a nénét ha az embernek egy csöpp szíve is akad. :)

ez miért csak 50 éves korom tájékán robbant ki belőlem."

Érdekes tényleg

Az okosok a 20-30-as éveket mondják a pánik kitörésére. Ugyanakkor miért pont ezek?

Nem tudnak semmit erröl a szemétségröl az orvosok még

A "szomorú gyerekkor" szokták mondani

Ja, 50 évesen a gyerekkor, odáig meg nem jött a pszihéjébe

Tudom, a más baja nem vigasz, de én 31 évesen kezdtem. Neked kevesebbet kell kinlódni ezzel

Szia, köszi, nem hősies volt a viselkedésem, hanem annyira észveszejtően fájt a lábam, hogy az felülírt bennem mindenfajta hezitálást meg szorongást---nem hittem,de van ilyen, nem kívánom senkinek hogy megélje milyen...:(

10 nap fájdalmas fetrengés után egyetlen dolog maradt a fejemben: segítsenek rajtam bárhogyan bármivel mihamarabb, mert ez a borzalom minden további nappal elviselhetetlenebb .

Amit a nyaralásról meg a kimozdulásról írtál, az akár rólam is szólhatna, annyira ugyanezt érzem, igaz nekem talán azért nem furcsa mindez mert régebben sem voltak más élményeim.

Már gyerekként is inkább szó szerint "megbetegedtem" hogy ha valahova el akartak passzolni anyámék nyaranként egy hétre.

Itthon szeretek lenni, és ha lehet akkor magamban, a magam kusza gondolataival.

Jó hajnalt

Minél fáradtabb vagyok annál korábban ébredek. Ma már 4 órakor fent kukorékoltam, most esnék vissza az ágyba, de meló van és ez még vagy 3 napig íyg lesz

:(

Hát ezért vagy te hős, hiába vitatod. :)

Végigcsináltad az egyik legkomolyabb műtétet, szerintem aki ezt végicsinálja, az onnantól kezdve nem pánikbeteg többé. Mert mi van annál nagyobb bátorság, minthogy ilyen helyzetben megállod a helyed? Ez nem egy vizsga, nem egy válás, ez egy nagyon komoly műtét volt, és megcsináltad.

Mindig eszembe jut rólad az a kedves kis gyerekkori vers, az Öregnéne őzikéje. Volt egy könyvem erről, szép rajzokkal, és emlékszem, kiskoromban rongyosra olvastam.

Igen, sajnos valóban kiveszett az eü dolgozókból az összes empátia, meg az is hogy közöljenek veled bármi infot ami fontos lehetne ahhoz hogy nyugodtabb lehess.

Kicsit inkább úgy van beállítva a dolog hogy örülj hogy egyáltalán ott lehetsz és egyszer sorra kerülsz a bajoddal, hogy közben parázol-e vagy mi a baj a lelkeddel az a kutyát sem érdekli.:(

A kémiai szerektől is ugyanúgy parázok, mint Te. Jó néhány gyógyszert nem szedtem be - amit felírtak - mert én azzal kezdem, hogy elolvasom a mellékhatásokat. Eleinte még kiváltottam őket, mondván nem baj az, ha van otthon. Most már a neten előre lecsekkolom őket.

A nagy melegtől természetesen rosszul vagyok, de most már a hidegtől is. Pár éve simán órákig képes voltam dél körül napozni a vízparton (napimádó voltam), most már csak árnyék. Áprilisban már fürödtem a 17 fokos Balatonban, most 24 fokos vízben pánikrohamot kapok a stresszhatástól. Ezért sem értem mi történt velem az utóbbi 3-4 évben. Persze Frontint nyomatom napi 1-2db 0,25-öst, de már nem nagyon használ.