"Nyámnyilák" a szülőszobán (beszélgetős fórum)
3800 az mar egy szep nagy baba:)
A dokim mondja mindig, hogy o mindenkinek a pilatest ajanlja, terhesseg alatt is, egy 50 eves no szult nala (elso baba) 4,5 kilos babat, gatmetszes, repedes nelkul, vegig pilatesezte a terhesseget. De ugy altalaban aki sportosabb, konnyen szul
Az én csípőm, akkor 88 cm volt, és a fiam 3800 g. Ez nekem nagy volt, mert ráadásként nem is tágultam megfelelően. A császárt megúsztam. délre volt a műtő előkészítve, de 11:46 kor megszültem:)
Nem volt egyszerű...
De, számít. Az előző hozzászólásomban leírtam. Ezeket a "dokim" mondta. A fiam majdnem 4 kiló volt (3800 g), a doki azt mondta, hogy nekem egy 3 kilós is sok lett volna.
Nem csak kívülről kicsi a csípőm, hanem belülről is, az izmaim kötöttek a sporttól, stb.
De valóban léteznek olyan helyek, ahol nincs ennyi segítség a szüléshez, de az ott van.
Mennyire keskeny? 85-os csipom van (48kg vagyok), gond nelkul 3,3 kilos baba megvan csaszar nelkul (babaim 2,7-3,3 kilosok voltak). Ekkora babaval, ekkora csipovel nem letezik teraranytalansag. Ha ennel kisebb csipod van es ennel nagyobb a baba, nem tudok nyilatkozni, de elottem valaki irt erre is peldat.
Hajlekonysag, rugalmassag fuggo is, sportolo nok kevesbe szenvednek, kevesebb komplikacio, es kevesebb surgossegi csaszar.
Kicsit számít a csípő is.
Nekem is kicsi a csípőm és kötöttek az izmaim a sportolástól, illetve a fiam is nagy volt ehhez az alkathoz, de megszültem.
Ne aggódj! A dokik tudják mit kell tenni:)
Nem az a lényeg, hogy kívülről nézve milyen keskeny a csípőd, hanem hogy "belülről" milyen a medencéd, illetve hogy az hogyan fog tágulni.
Nem érdemes ennyire túlzásokba esni, húsvágóbárdról beszélni, és iszonyú keskeny csípőről.... félre ne érts. De épp ezen a fórumon hangzott el már vagy ezerszer, hogy a terhesség nem betegség. Hát akkor a szülés sem olyasmi, amitől ennyire félni kellene. Gondold meg, eredetileg arra is képesnek kéne lennünk, hogy a fűben leguggolva, akár egyedül hozzuk világra a kicsit, mindenféle trükkök nélkül. A világ elég nagy részén így is teszik az asszonyok, mégpedig nem egyszer-kétszer életükben, hanem sokkal többször, csak tapasztalt asszonysegítőik vannak mellettük, nem egy egész team, aki lesi minden kívánságukat.
Ha nagyon csúnyán akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy aki kibírja a gyermekkészítés aktusát, az ki fogja bírni, annak ki kell bírnia a szülést is (mindig az alapesetre, a sima, komplikációmentes szülésre gondolok). Aki A-t mond, mondjon B-t is.):)
Huhh, végig olvastam a fórumot, és egy csomó mindenre akartam reagálni. De a felét elfelejtettem.:D
Szóval, én kipróbáltam mindkét lehetőséget. A fiamat 12 óra vajúdás után hasba tenyerelősen, kézzel tágítósan, vácuummal szültem meg, gátmetszéssel, repedéssel. Baromi nehezen dolgoztam fel az élményt, fél évig hajszál választott el a depressziótól.
Fizikailag is nehéz volt utána, mert a repedés elég fájdalmas volt sokáig, az aranyérről meg ne is beszéljünk.
Ezek után a lányomat várva egy szemernyi félelem sem volt bennem, mondván én megjártam a poklot, túléltem, ennél csak jobb jöhet.:D
De tudtam ezt is fokozni.:D
Életmentő császárral született meg, ahol mindkettőnk életét menteni kellett. 17 centis vágással a hasamon ébredtem. Az első 2 nap baromi nehéz volt, az átvágott hasizmok rendesen megizzasztottak minden nagyobb lélegzetvételnél is. De nagyon gyorsan regenerálódtam mint fizikailag mint lelkileg, megkockáztatom gyorsabban mint a "természetes" szülés után.
Szóval a szép szülés nekem nem adatott meg.
DE!!!!! És itt jön a lényeg.
BÁRMIKOR, akár holnap is újra mennék a szülőszobára ha tehetném. Egyrészt akármilyen nehéz is, egy életre szóló élmény maga a szülés is.
Másrészt az a pillanat amikor először kezedbe fogod azt a pici, illatos, puha kis csomagot, az mindent megér. Tényleg mindent. Sosem értettem a nagyon sok gyerekes családokat. Aztán a második babám után megértettem. Ez függőséget okoz, rosszabb mint a drog.:DD Újra és újra vágyik rá az ember hogy átélje az az eufóriát ami elönti utána.:)
Szóval lehet félni, nem könnyű az tuti. De amikor megkapod a babádat akkor értelmet nyer a kín amit addig átélsz.:)
Nem kell félni a szüléstől. Nekünk nőknek természet adta képességünk a szülés. Többek között erre teremtettünk és a többség minden probléma nélkül képes szülni. A rémtörténetek, a bonyolultabb esetek persze mindig jobban megragadnak az ember fejében, pedig jóval kevesebben vannak, akiknél problémás a szülés. A fájdalom az vele járója sajnos, de azt hiszem ez a kérdés is túl van spilázva. Belénk nevelték, hogy a fájdalom rossz, ennek megfelelően borzasztó rosszul viselik az emberek, pedig a fájdalom mindig valamiféle iránymutató, jelzés. Ha figyelsz rá, még segíthet is. Egyébként meg engedd keresztül magadon az érzést, hagyd, hogy fájjon és érezd, ahogy a testeden keresztül áramlik a fájás és hagyd, hogy távozzon az érzés. Furcsán hangzik, de a fájdalmat is meg kell élni, sokkal könnyebb így elviselni.
A lényeg, hogy a szülés, a terhesség nem betegség, hanem egy teljesen természetes állapot és folyamat.
Nyugi, csak készítsd fel a dokidat, hogy extrahisztis eset vagy!:)
Amúgy ha szerencséd van, szülés után a mensid is normalizálódik, legalábbis találkoztam már ilyennel...:)
Amúgy miért fél az epiduráltól??
Én most vagyok a 28. hétben, és effektive nem tudom elképzelni,hogy képes leszek megszülni. Abszolút nincs fájdalomküszöböm, de még csak minimális sem, szó szerint véve. Egy pici fejfájást sem bírok ki.
Olyan menstruációs görcseim vannak alapból, amire gyógyszer sem hat, a legerősebb ketoprofén sem, aminek 12 órán át kéne hatnia. padlón szoktam kb. fetrengeni. (Ebben az a pozitívum mondjuk,hogy nem létezik,hogy a szülési fájdalmak ennél durvábbak lennének az elején.) Az biztos,hogy nagyon várom már,hogy lássam a gyereket, de az is, hogy engem szívlapáttal fognak az első öt percben agyonütni,hogy ne hisztériázzak már. Abban az egyben bízom,hogy az adott pillanatban majd kapok valami isteni erőt, ami segít végigcsinálni, különben tuti,hogy belehalok. Az ezer százalék,hogy az első tizedmásodpercben epidurált fogok kérni, de az is tény,hogy attól sokkal jobban parázok,mint az egész szüléstől együttvéve.
Nekem volt egy osztálytársam még általános iskolában. 8-an voltak testvérek. Az anyuka kb. 45 évesen úgy nézett ki, mint egy 70 éves.
Sőt, ismerek egy olyan embert is, akinek 14 édestestvére van, egy anyától. Az anyukája negyvenegynéhány évesen halt meg...