"Nyámnyilák" a szülőszobán (beszélgetős fórum)
Ez igaz:)
A gerincsérvem nem fájt annyira, hogy elájuljak, így tényleg sokkal rosszabb volt...
Nem félek én attól,hogy ne üvöltenék majd, mint a fába szorult féreg. :)))
Viszont!!
van egy baromi nagy előnyöm: rajtam kívül senki se fog magyarul beszélni az adott pillanatban, így kedvemre káromkodhatok majd, mint egy bengál matróz (ahogy a mindennapjaimban is előszeretettel teszem. :)))
nem vagyok bosszús
a fiam 6 éves
nem néz ki úgy, mint akinek nagy gondja lenne
de ha még 1x szülnék, tuti, másképp tenném
:-)
Ez már akkor késő bánat volt, hogy anya nem jógázott.
Csinált épp elég mást...
:-)
Ez a visszacsuszas dolog erdekes, de szukseg van ra, amolyan 2 lepes elore, 1 lepes hatra, igy van ideje a szoveteknek egy icipicit hozzaszokni.
Amikor jogazik valaki, akkor sem egybol megy le spargaba, hanem fokozatosan, de vegulis a babak nem csusznak mar vissza annyit mint amennyit kinyomtal, csak kevesebbet. Persze, ha a doki ugy allitja be, hogy ettol baja lesz stb, azzal talan csak surgetni akar egy picit.
En senkitol nem hallottam a kornyezetemben, de gyakorlatilag egyedul is meg tudtam volna, rendszerint mire bementem a korhazba, mar nagyon uton voltak.
A konyokoles repedest okoz, ezert nem eroltetik, ezt mar az eldo szulesi tanfolyamon is elmondtak, egy baratnom nogyogyasz, egy masik pedig szuleszno. Nem veluk szultem, ugy jott ki a lepes, de toluk sem hallottam ilyet. Mifelenk a praxis inkabb az, hogy ha nincs utban a szules, ha lehet, haza is kuldik az anyukakat, mert senkinek sem jo bent maradni napokig mint egy oskovulet a korhazban. 48 oras bent maradas van, ha a szules pl delben, koradelutan van, akkor ennyi sem, mert reggel van elbocsatas.
Igen, én is hang nélkül szültem (kivéve az említett kézzel tágítást, az egy artikulátlan jajdulás volt).
Ne spirázd már ennyire előre magad:) Úgy tűnik, kb. olyan fájdalomnak képzeled el, mint a háborús filmekben, amikor a katonák lábát amputálják, vagy én nem is tudom:) Erről szó sincs. Fáj, de hogy őszinte legyek, a gerincsérvem sokkal jobban fájt és sokkal tovább, amikor éppen a legrosszabb állapotban volt, és egyáltalán nem igaz, hogy a szülési fájdalom a legnagyobb, meg hogy azt egy férfi nem bírná ki. Vannak nagyobb fájdalmak, amiket férfiak is átélnek, nem kell annyira eltúlozni ezt az egsézet.
Nekem volt,aki azt mondta, a jóslófájásoknál kifejezetten vidám volt, aztán meg csak a babára koncentrált, ezért nem érzett fájdalmat.
Visszatekintve, vagy így volt-akkor valami földöntúli lény ő, vagy az idő megszépítette az emlékeket.... sztem utóbbi
Létezik!! :)
Én csendben vajúdtam,még csak nem is káromkodtam,pedig alapból mocskos a szám.Egyszer mondtam annyit hogy aú,gátmetszéskor.
Hát ezzel kicsit szórakoztunk, mert amennyit nyomtam ki, annyit csúszott vissza fájásszünetben a nyakára tekeredett köldökzsinór miatt, de végül is megúsztuk károsodás nélkül.
Csak azért tartom nyámnyilának magam, mert ordítottam, s nem mosolyogtam.
én egyedül voltam, azért mertem szabadjára engedni magam,.
Ebben a helyzetben megmondom őszintén, engem sem érdekelt túlságosan mások véleménye.
Végig azon izgultam, hogy egészséges legyen a baba, és ne legyen a nyakán a köldökzsinór. És a nyakán volt....
Én is nyámnyila voltam.
Pontosan tudtam, mi, meg hogy történik majd. Nem is féltem, tisztában voltam vele, hogy irgalmatlanul fog fájni.
Hajnali 3-kor rámjöttek a fájások. Tudtam, van idő még bőven. Nyugodtabb voltam, mint a férjem. 7.30-ra nyugiba bementünk a kórházba. 09.00-re fel is vettek.
Délre még semmit sem tágultam, úgyhogy kaptam oxitocint.. Állva vajúdtam,mert másképp abbamaradtak a fájások.Estig még kétszer ue., akkor már azt hittem, lekaparom a falat,állva vajúdni, a férjem meg elment haza,mondván, másnap neki dolgozni kell....21 órakor már ordítottam, úgy fájt.Bejött egy doki, h minek ordítok-aki kapott oxitocint, tudja miért ordítottam-. Mondom neki:mert épp szülök. -és akkó'?
-Maga szült már?
-Nem
-És maga a szülészem?
-Nem
-Akkor meg húzzon innen a fenébe!
Végül is 25 órát vajúdtam, z ügyeletes dokinál szültem meg. És igen, az oxitocin után minden fájásnál ordítottam. Nyámnyila vagyok, mert nekem olyat meséltek, hogy nevetve szültek. Én nem.
Nekem sem volt fogadott orvosom, mert az elveimmel nem fért össze. A férjem sem volt bent, mert nem akartam és nem is tudott ott lenni.
Az ügyeletes orvosnál szültem elvileg, de az összes orvos velem foglalkozott. Amikor épp nem voltam elájulva, akkor érzékeltem, hogy egyik fogja az egyik kezemet, a másik a másik kezemet, a harmadik figyeli az én egészségemet, a negyedik a fiamét, stb. Tehát az összes doki velem foglalkozott. Nagyon kedvesek, rendesek voltak velem. Lehet azért, mert nem üvöltöztem, hanem csak elájultam a fájásoknál, meg lehet tudták, hogy miért nincs ott a férjem (bár én nem mondtam el nekik). Ahol szültem ott egymásból több vajúdó/szülőszoba nyílt és a fogadott orvosos nőre rászólt az orvosa, hogy ne kiabáljon már annyit, miközben velem egy tündér volt ugyanez az orvos. Én azt gondolom, hogy ez nem attól függ, hogy fogadott e az orvos, de azt nem tudom megmondani, hogy mitől, mert ugyan az az orvos velem kedves és figyelmes volt, a másikkal meg nem. Sőt, ez az orvos engem minden nap többször meglátogatott, de a saját betegét nem, csak ritkán. Lehet én szimpatikusabb voltam neki vagy nem tudom...
Az eset, amit leírtál.... felfoghatatlan nekem, hogy lehet bárki ennyire tapintatlan. nagyon finoman fejeztem ki magam. Emberségből nulla az ilyen. És persze, hogy az minimum elvárható, hogy maradjon inkább csendben, vagy hallótávolságon kívül tegyne ilyen megjegyzést.
Szóval az emberség az alap, mindnehol az életben. Amire én gondoltam, hogy nem várnám el, az az extra pátyolgatás, a homlok törölgetése, a kéz simogatása, ha ott van a férj vagy anya vagy barátnő. Jó, ha a szeméyzet is ilyen, de erre előre nem számítanék, és nem lennék meglepve vagy megsértve, ha nem tapasztalnék ilyesmit.
A nők sorsa a szülés.
Minden nő kibírja .
Én is túl éltem ,te is túl fogod.
Ennyi a történet.