Mit csinálok rosszul? Vagy tényleg megbuktam, mint anya?! (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Mit csinálok rosszul? Vagy tényleg megbuktam, mint anya?!
a mai gyerekek már születésük pillanatától kezdve másként vannak nevelve, mint anno 20-30 éve. A mai anyukák igény szerint szoptatnak, nem 3-4 óránként, mint régen, így nem a gyerek alkalmazkodik, hanem az anyuka a gyerekhez, és nagyon sok anyuka magára kötözi a gyereket és a mai gyerekek többsége nem járókában nevelődik, hanem övé az egész lakás, szabadon jöhet mehet, éppen ezért gondolom, hogy a mai gyerekek talán akaratosabbak, hisztisebbek, türelmetlenebbek és szófogadatlanabbak, mint mi ennyi idősen voltunk..és az első konfliktusok akkor jönnek, mikor elérkezik a 1,5-2 éves kor, mikor kicsit tudatukra ébrednek, önállóbbak, és ekkor jön az, hogy szembesülnek a nem szabad dologgal..
a szülő is rengeteget alkalmazkodik, de ugye senki nem gondolja azt komolyan, hogy a gyereknek ne kellene alkalmazkodni?!
szia,
én az a "fajta" Anya vagyok, aki a gyermeke születése után is szeretne megmaradni Nőnek, Feleségnek, Szeretőnek és Barátnak is. attól a pillanattól kezdve, hogy az a bizonyos teszt pozitívra változott a fiam lett az első az életemben. de ez nem azt jelenti, hogy meghaltam volna, sőt csak onnantól kezdve kezdtem el igazán élni!! 23 évesen szültem, de sosem csinálnám másként!! és igen, heti többször megy a Nagyikhoz, és igen ott is alszik kicsi kora óta. ilyenkor csinálom azt a minden mást :) ilyenkor vagyok Nő, Feleség, Szerető, Barátnő, mert ez nélkül a fiam egy idegbeteg testet találna maga mellett egy idő után, aki sem érzelmi, sem fizikai szempontból nincs a toppon!! sokkal több hasznát látom, ha egy kis pihenés után türelmesen tudom 500x is elmagyarázni miért ne csináljon bizonyos dolgokat, mintha a 10 próbálkozás után leordítom a fejét vagy rávágok... ezzel nem azt szerettem volna mondani, hogy még sosem csináltam ilyet, mert csináltam... nem vagyok rá valami büszke, szakadt a film, lendült a kéz... ezeket igyekszem megelőzni azzal, hogy magamra és természetesen a férjemre is szánok időt, ami csak a miénk!!!! mert én az a fajta Anya vagyok, aki ezzel is a gyermekének szeretne jót!!
:DDDDDD
LATOD, ezert nekem megadatott mindket polus:))) netan panaszkodnek hogy az egyik mamlasz, ott a masik aki rafkos;)
Egyebkent ezert nem is torom annyira le oket, mert a fiubol annal romantikusabb es szereny ferfi lesz, a lanybol meg amazon... Es manapsag kell ez, kellenek az eros nok es kellenek a gyenged ferfiak is. Szoval nem veletlen, hogy ilyennek szulettek.
Meg mindig hallgattam a szuleimtol hogy megerdemelnem hogy olyan "rossz" gyerekeim legyenek mint en voltam. Azert sztem rossz gyerek nem letezik de mindegyikben van egy kicsi belolem, jo is es rossz is;)
Persze! Sok felnőtt elvárja, hogy a gyerek alkalmazkodjon hozzá, és ha nem megy, kész a cirkusz. Ők maguk gerjesztik, aztán meg a gyereket okolják.
Hogy még világosabban fogalmazzak: Olyan dolgot várnak a gyerektől, amire ők maguk sem képesek...
Ja, és még valami. Én utálom a nyugatmajmolást, de egy valamit megtanulhatnánk tőlük: a DICSÉRETET. Pl. az amerikai filmekben láthatjuk, hogy szinte bármit csinál a gyerek, mindig a pozitív oldalról ítéli meg a felnőtt. Nálunk, ha egy kisgyerek összetöri a poharat, rácsapunk a kezére, és leordítjuk, hogy milyen ügyetlen... a másik oldalon azt mondják, milyen szerencse, hogy nem vágta el a kezét...
Mi mindig, mindenben a negatívumot látjuk, és ezt erősítjük a gyerekben is. Ha pedig sokszor hallja, idomulni fog a ráosztott szerephez. Ezért kellene a sok dicséret, biztatás, nem pedig a folyamatos büntetés.
Higgyétek el, meg lehet tanulni, és ettől mi is jobb kedvűek leszünk! :)))
Még nincs gyerekem,így véleményt csak saját magamból kiindulva tudok mondani...
Minket gyerekkorunkban megfegyelmeztek,ha rosszat csináltunk,ami alatt annyit kell érteni,hogy egy "seggreverés",vagy kézre ütés,esetleg jól irányzott szavak,megfelelő hangerővel...
Sosem haltunk bele egy-egy pofonba,pláne mert megérdemeltük....Tényleg!!!!!
Mondjuk mi rengeteget veszekedtünk,verekedtünk,ilyenkor egyikünk az egyik sarokba másikunk a másikba,és nem szólhattunk egymáshoz.Az volt a legnagyobb bünti,mert olyankor már békültünk volna...
Aztán szép lassan megtanultuk ezeket a dolgokat.
Sokszor gondolkoztam,hogy ha majd én is anya leszek,engedékeny,vagy "szigorú" leszek,de az biztos,hogy ha a gyerekem megütne nem hagynám annyiban!!!(Nincs gyerekem,ne ítélkezzek...tudom!!!)De akkor sosem tanulja meg,márpedig a szülőt nem veheti semmibe,mert akkor borul az egész rendszer,az egész nevelési stratégia kútba esik,és a gyerek onnantól csak azt fogja tudni,hogy akármi van,ő irányít!Ha megütheti az anyját,akkor később sem lehet mást várni tőle.
Egy jól irányzott,nem túl nagy,de határozott anyai,(vagy apai) pofon a megfelelő időben csodákra képes!
(Itt tenném hozzá,hogy mélyen elítélem azokat,akik VERIK a gyereküket!!!!Tehát senkit sem erre buzdítanék,csak értessük meg vele,hogy ROSSZat tett.)
Én 20 évesen szültem az első gyermekemet, akivel nem nagyon volt gondom, nem hisztizett gyorsan tanult, stb. Most ott járunk, hogy nincs olyan nap, hogy ne kellene felemelni a hangomat, mert tuti, hogy ha valamit mondok neki, azt még legalább 3-szor megkell ismételnem persze már hangosabban, mert nem jut el hozzá az információ. Este már ott járunk, hogy szinte normál hangnembe nem tudok szólni, mert már nincs türelmem. A kisebbik fiam 2.5 éves. Ő a nehéz eset. 1.5 éves korában megfogta a forró izzót a kislámpába, húlyagos is lett a keze, kicsit később elesett a nappaliban, úgy hogy a kis újja elrepedt, 2 hétre sínt kapott, szinte hetente úgy elesik a lakásban a nagy rohangászásban, hogy felreped a szája. A hisztiről nem is beszélve. Vannak időszakok amikor 1-2 hét arról szól, hogy reggeltől estig hiszti van. Ilyenkor szokott az lenni, hogy már nem bírom és van, hogy csak sírok mert már ki vagyok idegileg. Én a nap 24 órájában együtt vagyok a germekemmel, mert nincs más választásom, nincs senki akire bízzam. Pont ezért nem szabad, hogy elhanyagold magad, mert az igen is feltölt téged, ha tudsz egy kicsit magaddal törődni és akkor nyugodtabban és boldogabban tudsz együtt lenni a gyerekekkel. Büntetésre én is a sarokba állítást használom, szerencsére ott marad, de torka szakadtából üvölt, de mikor lejár a bünti és megkérdezem, hogy nincs több hiszti, akkor mondja, hogy nincs hiszti. Van, hogy vissza kell állítani, mert folytatja, de az ritka. A szomszédok már biztos azt gondolják sokszor hogy ütöm a gyereket, mert hihetetlenül tud sírni.
Még egy megjegyzés a végére, sokszor azt látjuk a tv-be, hogy a "celebek" milyen szuper anyák, mutogatják épp akkor hogy játszanak a gyerekekkel a szobájukban és azt mondogatják milyen szuper anyának lenni. Ne mondja nekem senki, hogy ők annyival jobbak lennének. Nem higgye senki, hogy létezik olyan anya aki mindig türelemmel szeretettel tud szólni a gyerekhez még a legnagyobb hiszti közepette sem, mert ilyen nincs. Vannak rosszabb és vannak jobb napok, a lényeg szeressük őket.
Én sem csaptam akkor még sehova nekik:)
De én úgy érzem, most, hogy önállóak szinte teljes mértékben, sokkal nehezebb nekem velük. De tényleg.
Alig vártam, hogy ne kelljen rántás közbe a feneküket törölnöm, meg az esti fürdetéseket megússzam, meg hogy ne kelljen beletuszkolnom a kocsiba az 5 pontos biztonsági öves ülésbe.
Most egyedül fürdenek, egyedül megmelegítik a kakaót, bepattannak a kocsiba, bekötik magukat (lassan el is vezetik:) ) és mégis sokkal nehezebb, mint amikor mindezt én csináltam velük.
És még mi lesz később?!
Vagy még leírathatom vele 100x, hogy többet nem szólok vissza az anyámnak,de pikk-pakk leírják és ugyanúgy visszaszólnak.
Egyébként óvodás korukra tudtak cipőt kötni, két évesen folyékonyan beszéltek, késsel-villával ugyan még nem ettek, de úgy láttam, az óvónénik örültek annak is, ha magától fogja marokra a villát és nem nekik kell etetni:)
Én azt csináltam, hogy ha nem tették meg, amit kértem, kezembe vettem egy könyvet, lefeküdtem és olvastam. Aztán amikor jöttek, hogy éhesek, meg ki kellene vasalni, meg hogy is van a lecke, mondtam, hogy most nem érek rá, és különben sincs kedvem hozzá... és addig "nem értem rá", amíg ők nem teljesítették a feladatukat.
Egyébként egy jól irányzott pofon miatt én sem ítélek el senkit, egyszer én is kaptam az anyutól kb. 10 éves koromban, mert azt mondtam, hülye a tanító néni... azóta nem mondom... De itt a kismamák azt bizonygatják maguknak meg egymásnak, hogy igenis helyén való az 1-2 éves csöppségre rácsapni... hát ez kihoz a sodromból!
Ja, es pl en ugy oldottam meg, amikor sem kezre utes sem szep szo nem hatott, hogy hideg vizzel megmostam az arcat.
Ettol rendszerint meg pipabb lett, de kicsivel kesobb megnyugodott. Es ezt pedagogus mondta, hogy pl hideg vizet locsolva az arcukra, annyira meglepodnek, hogy hirtelen elfelejtik mitol is blokkoltak igy le. Hat az enyem meglepodott de jol be is mergesedett:)))) aztan valahogy 2 perc mulva megnyugodott, mert akkor vizes volt az arca, ez uj problema volt, es anyu megtorolte, igy szent a beke...
Nagyanyáinkat nem kötötte le a tévé, számítógép, kozmetikus, műkörmös, baráti társaság, színház, mozi meg mittomén. A gyerek mindig ott volt vele, beszélt hozzá, énekelt neki. Ha volt nagyobb gyereke, rábízták a kicsiket...
A mai gyerekeknek sincs többre szükségük, csak annyira, hogy az anyjuk közelében lehessenek, és az tudomást vegyen róluk. Ez csak pár évig van így, aztán megindul a leszakadás, és egyre több időt fordíthatunk másra is. Nagyon fontos fontossági sorrendet felállítani, hogy ne rokkanjunk bele a feladatokba. Kb. 3 éves korig otthon első a gyerek... nem lehetünk egyszerre tökéletes anyák, háziasszonyok, feleségek és munkaerők. Valamiből engednünk kell... én a tisztaságmániám "adtam fel". Kezdetben nehéz volt elnézni, hogy fut a lakás, én meg a gyerekekkel játszom, de aztán beletörődtem... most, hogy felnőttek, újra takaríthatok a kedvemre. :))) És nem zavar benne senki :(((
Szia Jozsu!
Nekem tulajdonképpen tetszik a hozzáállásod a nem ütjük meg a gyereket dologhoz, és valahol irigyellek is érte, de nekem több okból is gondot okoz ennek 100%-os kikerülése. Még egyszer hangsúlyozom, nem ütjük-verjük őket, csak hébe-hóba csattant el egy-egy saller.
Amikor hazajössz a munkából, netán még szar napod is volt és akkor 20x mondod (pontosabban szépen megkéred) a pimasz gyereknek, hogy vigye le a szemetet, akkor is azért szól vissza olyan hanglejtéssel, hogy a pattanásig feszült idegeiden táncol, mert nem foglalkozom vele, pedig ő itt van?
Lehet azt mondani, hogy azért kapott a szájára, mert nem tudtam lekezelni a helyzetet. Igaz is, csak az a baj, hogy ezek a dolgok nemhogy mindennaposak, de óránként ismétlődőek, bármit kérek, visszaszólnak, nem kell bemutatni...
Én nem azért adok sallert, ha becsusszan egy négyes, de még karóért sem adnék, hanem mert egyszerűen eldurran az agyam. Igen, eldurran!
akkor mi a megoldás?
Vegyek be sanaxot vagy éppen tanulhatnék ilyen emberektől, mint Te, aki állítása szerint mindent lehet higgadtan kezelni. A baj csak az, hogy körülöttem egy ilyen ember sincs! A szüleim sem így neveltek. Nem ütöttek-vertek, de a mindent higgadtan elmagyarázok dolog távol állt tőlük.
Még így is ösztönösen tök jól csinálok dolgokat (mert később pl. olvasok róla egy cikkben).
Egyébként szoktam nekik mondani, hogy jól van, majd ti is kérhettek, hogy ezt csináljak meg azt nektek, majd én sem fogok(Pl. lefénymásolni a dalszöveget vagy bármit amit kérnek, igyekszem örömöt okozni nekik.) Akkor ez most zsarolás?
Vagy kérjem meg szépen a 11 évest huszonegyedjére is, hogy vigye már le a szemetet?
További ajánlott fórumok:
- Segítsetek Helga lányom hisztijét megszüntetnem!Én már mindent bevetettem!Mit csinálok rosszul?
- Süteménykrízis...valamit rosszul csinálok
- Mit csinálok rosszul?
- Vajon mit csinálok rosszul? Kire hallgassak? Akik tapasztaltak, és akiben bízom, vagy a gyermekorvosban?
- Mindenkinek ilyen nehéz az eleje vagy én csinálok rosszul valamit?
- Most vettünk mosogatógépet, de az edények piszkosak maradnak benne. Mit csinálok rosszul?