Milyen érzés szeretőnek lenni? (beszélgetés)

Úgy volt, hogy találkozunk végre tegnap. Fel is készültem a beszélgetésre.

Még napközben msn-eztünk, minden oké volt. :)Jó hangulatban, bizakodva indultam el, mert a beszélgetésünk alapján úgy éreztem, hogy azt a választ fogom kapni, amit szeretnék.

Aztán rámüzent, hogy még tárgyal, én vissza, hogy üzenjen, ha végzett. Nem üzent, annyit se, hogy sajnálom. Végül hazajöttem. Csak 2 percem volt msn-re, pár másodperccel később lépett be ő is, mint ahogy én. Azt mondta akkor végzett. Csak annyit beszéltünk, hogy akkor péntek, ma nem dolgozik, otthon van. Kértem, hogy írjon még smst, aztán még írtam is neki, hogy akkor pénteken mikor dolgozik, hogy tudunk találkozni és, hogy örülnék egy jó éjt smsnek. De nem kaptam... :(((

Egyszerűen nem tudom, mi van, ég sohasem csinált ilyet, hogy nem reagált.

Szia! :)

Ígértem a beszámolót.

Sajnos még sehogy sem állnak a dolgok. . . :(

Tegnap behívták hamarabb dolgozni, így sajnos nem tudtunk találkozni. Így a kérdés még várat magára, de ha minden igaz, akkor ma sort kerítek rá, délután látjuk egymást.

Kicsit azért optimistábban nézek a dolgok elé, msneztünk tegnap, és most valahogy jobban megnyílt érzelmi kérdésekben, nem hárított úgy, mint eddig. Próbáltam puhatolózni, hogy milyen válaszra számíthatok ma, és sok olyan dolgot mondott, ami biztató. Tudom, mondani bármit lehet, főleg így, hogy még a szemembe se kell néznie. . .

Egy számomra nagyon lényeges dolgot azért megtudtam. Kérdeztél a házasságáról, amiről nem sokat tudok. Tegnap azt mondta, hogy míg nem voltam neki, érzelmileg az hiányzott a legjobban, hogy ennyire, és ily módon fontos legyen valakinek.

Így már értem a felesége reakcióját, hogy nem is akadt ki, nem is balhézott, mikor kiderült a dolog. Ha valaki nem fontos az embernek, ha közönyös vele szemben, akkor miért is tenné?

Szóval ma lesz a nagy nap. Majd beszámolok.

Drukkolj azért! :)

morris07! Nem vagy egyedül, van rajtad kívűl is még jó néhány aki ugyan így van. Amikor a lányommal terhes voltam, és tanácsadásra jártam, egy kismama bevalotta nem a férjéé. Andrologus dokinál voltak előtte valamivel. Kimutatta az eredmény Nem lehet tőle gyermek. És persze egy kis időre amig teherbe nem ejtette az előző társa, visszament hozzá. Na ez se semmi. Csak igen nehéz lesz elmagyarázni ha hasonlóságot külsőre nem látni, de miért nincs az én gesztusaim, jellemzőimből ebbe a gyerekbe? Vagy az anyám-apámnak se voltak ilyen-olyan megnyilvánulásai...

Nem dolgom hogy elitéljelek, nem is ítéllek el. Neked kell a lelkiismereteddel elszámolni.

ezek szerint a kérdésemre adott válaszod: nem.

Nincs több kérdésem.

Nekem, ha a helyedben lennék-egyetlen nyugodt napom nem lenne a lelkiismeretfurdalástól.

Nem haragszom, ha elítélsz miatta, de nincs lelkiismeretfurdalásom. A lányom születése előtt mindent megtettem volna, hogy Vele lehessek, nem kellettem neki. Természetesen nem azonnal tudtam, hogy ki a lányom apja és az abortusz eszembe sem jutott. A lányomnak mindenképpen el fogom mondani az igazságot, ha nagyobb lesz, most nem értené.

Egyedül a férjemmel szemben lehet kellemetlen a dolog, de úgy ézem, nem csak rajtam múlt, hogy ebbe a helyzetbe kerültem (nem akarom magam menteni). Ez persze nem jelenti azt, hogy ezzel büntetni akarnám, visszacsinálni viszont nem tudom, nem is akarom.

:)persze, nem múlhat ilyesmi el nyomtalanul.

Nem tudom kivenni a szavaidból igazán, de ha jól sejtem, akkor a férjed nem tudja, hogy nem az övé a kislány?

Húh, ha így van, akkor cseppet sem irigyellek! Ezt nagyon nehéz lehet épp ésszel csinálni!:(

Próbáltuk megbeszélni a dolgokat a férjemmel, de csak ígéreteket kaptam, vagy 1-2 hónapig működött a dolog. Tisztában voltam vele, hogy a férjem értünk dolgozik, ezért sem gondoltam válásra.

A lányom még pici, 2,5 éves, szerencsére rám hasonlít. Ugyanis itt a buktató a későbbiekben.:(

Egy nagyon jó férfi barátom tud csak erről a helyzetről, tőle szoktam tanácsot kérni, ha tud, segít...nem egyszerű!

Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, sokáig rágódtam rajta, de minél tovább húzom, annál nehezebb, pedig ilyen helyzetekben kifejezetten gyáva vagyok...vagy kényelmes?. Inkább az volt a kellemetlenebb, hogy a gyerek miatt tartottam/tartom vele a kapcsolatot...így nehéz szakítani! Amikor megszületett a lányom, ő volt az első, aki látta. Utána teljesen kiborult, megbánta, hogy így alakult, de már jobbnak láttam, ha nem kezdjük újra. Egyébként a mai napig érzem azt a jóleső borzongást a közelében.:)

Örülök, hogy rendbe tudtátok tenni a házasságotokat!

A lányoddal mi lett? A férjed tudja, hogy nem az övé vagy nevelkedik, és nem tud erről senki?

Szerelmesen, terhesen, borzasztó lehetett:(

Sziasztok! Pár napja olvasom, amit írtok. Gondoltam, megosztom veletek a történetemet, így talán jobban érthető lesz, bizonyos esetekben szükség van a szeretőkre, oka van, ha valaki már nem tud máshogyan lépni. Ne feltétlenül csak a párotokat hibáztassátok, ha szeretője lesz! 9 éve vagyunk együtt a férjemmel, 4 éve házasok. A házasság után 1 hónappal ismerkedtem meg egy velem egykorú férfival, mert magányosnak éreztem magam a kapcsolatban...érzelmileg. A férjemtől mindent megkapok, de nagyon sokat voltam egyedül abban az időben, hiányzott a társasága, válni nem akartam, nem lett volna értelme; más megoldást választottam. Tényleg igaz, amit írtok, hogy csak a szépet, jót kapja az ember ebben az új szerelemben, de igazán nem is ismeri a szeretőjét, ezért ragaszkodik hozzá, tűnhet tökéletesnek. Az új szerelem miatt a házasságom a mélypontra került, akár fel is adtam volna érte mindent. Azt hittem, örül majd...nem így volt. Kiderült, a volt barátnője miatt nem tud dönteni. Ekkor viszont már vártam a nagyobbik lányomat(tőle), beláttam, hosszú távon nem működhet a kapcsolat. A bizonytalanra nem alapozhatok. Nehéz volt, de lezártam. Ezután a " beledöglős" időszakot senkinek nem kívánom.

Több évbe!!! telt, mire teljesen túltettem magam rajta, és közben próbáltam is pótolni, de ezzel tönkre tettem pár ember életét.:( Rájöttem, hogy magamban kell helyre tennem a dolgokat, különben sosem lesz vége ennek az ördögi körnek.

Közben szerencsére a férjem más munkakörben dolgozik, többet vagyunk együtt, és lehet, hogy furcsa, amit írok, de újra jó úton halad a házasságunk.:)

További szép estét Nektek!

Ez tényleg elég érdekes. Talán, mert már ő sincs olyan érzelemmel ebben a házasságban. Én azt gondolom, kár ilyen kapcsolatot fent tartani, még egy kisgyerek kedvéért is. Hiszen neki sem jó, ha közömbösségben nő fel.

Pontosan ez a baj a mintaházasságokkal. Ahány eddig körülöttem volt, előbb-utóbb kivétel nélkül felbomlott. Nem hiszek benne, abban hiszek, hogy jót tesz egy-egy kiadós ajtócsapkodás:)

Köszönöm, hogy drukkolsz, rám fér!:)))

És feltétlen beszámolok, amint túl leszek rajta.

Igazából sokat nem tudok a házasságáról, nem az a fajta ember, aki ilyenekről szívesen beszél. Összességében annyit, hogy a külvilág számára mintacsaládnak tűnik, de régen már csak úgy élnek egymás mellett. Nincs közös téma, nincsen meg az egymás iránti érdeklődés. Van egy kisfiuk, 2 és fél éves.

A felesége tudja, hogy vagyok, pár hónapja belenézett a telefonjába, elolvasta az sms-eket.

Akkor elmondta neki, hogy hónapok óta tart ez köztünk. Amit furcsállok, hogy igazából ki se akadt rajta, balhét se csapott.

Nem, ezt személyesen kell. Úgy láthatod a reakcióját és leszűrhetsz belőle sokmindent. Drukkolok neked! Majd számolj be!:)

Az ő házasságáról mit tudsz?

Köszönöm, aranyos vagy. :)

Nyilvánvaló, hogy nem szeretnék életem végéig csak szerető lenni. Egy ideig rendben is volt, de egyre nehezebb azzal a tudattal élni, hogy nem én vagyok az első számú a sorban.

Rászántam magam a kérdésre, lesz most pár napom, hogy lelkiekben felkészüljek rá, és felkészítsem magam egy esetleges negatív válaszra. Mert ugye azzal is számolnom kell.

A munkája miatt csak kedden találkozunk, addig csak telefon van. :( Ez pedig egyáltalán nem telefontéma.

Sziasztok!

Az én barátnőm is szerető és meg kell mondjam egyre jobban szenved.

Sziasztok!

Én biztosan rákérdeznék, kerek-perec. Nyílvánvalóan te azt szeretnéd, hogy veled legyen, hát ezt tartsd szem előtt, ne az ő érdekeit elsősorban! A te szándékaid egyértelműek, hiszen már lakást keresel. Eljött hát az ideje, hogy ő is tisztességesen feltárja előtted a szándékát. A rosszabik esetben, ha a válasza negatív, legalább tisztában leszel a helyzettel és nem élsz kétségek között a továbbiakban. Arról nem beszélve, hogy hacsak nem akarsz egy életen át szerető státuszban maradni, akkor pazarolod az idődet, kótyavetyéled a lehetőségeket.

Jó döntést kívánok!:)

Az én költözésem folyamatosan téma közöttünk, segít megfelelő lakást keresni. Tehát az számára nyilvánvaló, hogy amint az meglesz, én már költözök is.

Arra is felkészültem, hogy nem azt a választ fogom hallani, amit szeretnék. Talán ezért is vagyok bizonytalan a kérdés mikéntjében.

Ez igaz. Ha ott akarja hagyni a családját, megteszi, elköltözik.

De jó neki egy lelki támasz. Hiszen mást beszélnek meg a szeretővel, és mást a családdal. Más a program....

Szerintem ha ott akarta volna hagyni a családját, már megtette volna, vagy többször is rákérdezett volna nálad, hogy mikor költözöl el otthonról.

Ettől függetlenül megkérdezheted, hogy mi a véleménye, de számíts rá, hogy esetleg nem azt a választ kapod, amire vársz. De ne legyen igazam!

Szia!

Nem bántottál. Attól, hogy egy ember nem beszél az érzelmeiről, még vannak neki. :) Tudom, és érzem.Lehet, hogy rosszul fogalmaztam ezt a túl nag yelvárást.

Én sem egyik pillanatról a másikra döntöttem el, hogy elköltözöm. Nem volt könnyű és gyors döntés. És neki sem lehet az. Nem hagyhatja el sittysutty a családját. Nem akarom, hogy azt érezze, itt a válaszút, rögtön döntenie kell.

A szeretők táborát népesítem én is.

Az elején semmi gond nem volt, jó volt úgy, ahogy volt, elég volt.

Aztán egymásba szerettünk. És innen jött a szenvedés... Már nem elég, hogy csak titokban találkozunk.

Mindketten családosak vagyunk.

Én a költözés határán állok, a férjemmel abszolút megromlott a kapcsolatom, bár ő nem tud a szeretőről.

A szeretőm egyszer régebben említést tett rá, ha elköltöznék, ő is megtenné.

Aztán ez a dolog annyiban maradt. Ő nem az az ember, aki érzelmekről, ilyesmikről szívesen beszél.

Szeretném megtudni, hogy még mindig így gondolja-e?

Szerintetek hogyan kérdezzem meg tőle?

Félek, ha nekiszegezem a kérdést, és ő mégsem áll még erre készen, azt gondolja majd, hogy túlzott elvárásaim vannak vele kapcsolatban.