Jó-e a 3 gyerek egy családban a mai világban? (beszélgetés)
Hajrá!:)))
Most nagyon elhavazódtam, adok tejet egy kisbabának.
Még jó hogy jövő héten ha jó idő lesz megyünk haza a nagyszülőkhöz nyaralni, utána meg a két nagyot otthagyom egy hétre.
Még jó, hogy a Luca továbbra is angyal, most is alszik, igaz oltás után vagyunk.:(
Egyébként az előző témához:
Ma, ebben a világban, ugyanazzal a férfival élni évekig, mitöbb életünk végéig, ráadásul 3 gyermeket szülni neki az maga a deviancia.:(
Ne is várjátok, hogy dícséretet kaptok érte, az irígyektől, majd az élettől, már előttem van, hogy jönnek haza a kisunokáinkkal és főzhetek nekik, sosem fogok unatkozni és egyedül lenni... remélem!:) Nehezebb három gyerekkel, de olyan szép, még ha panaszkodom is utána mindig valahogy mosolyognom kell.
Teljesen megertelek. En eddig nyiltan hangoztattam, hogy harmat akarunk. Eloszor kettot es majd kesobb a 3-at, hogy legyen egy 'mindenki kicsikeje'.
De allandoan lehurrogtak, meg eleg lesz kettot felnevelni, meg nem lesz az sok, megoooorultetek, jezusom.. szoval hasonlokkal talalkoztam.
Aztan ovatosabb lettem, csak azt mondtam, majd meglatjuk.
Most, hogy 3-4 honapja probalkozunk, nem is mondom senkinek. Minek? Nekem az nem kell, hogy megprobaljanak lebeszelni rola, vagy rosszalloan nezzenek ram!
Ahogy irtad is, senki nem lat bele a mi eletunkbe, senkinek semmi koze hozza!!!!
Ugyhogy igenis hajra 3. babak! :)))))))
Heti szinten tapasztalom, hogy az emberek elképednek, hogy a harmadik gyereket várjuk! Nincs olyan hét, hogy valaki megjegyzést ne tenne! Most is sétálok a gyerekekkel, erre egy hölgy, mert a kislány után szóltam, hogy álljon meg, várjon meg minket, kinevet, hogy lesz bajom a három gyerekkel, mert az egyik pici a másik kicsi.. Erre mondtam neki, nem baj, idáig is megoldottuk, ezután is megfogjuk. Lépten nyomon azt kérdezgetik, hogy véletlen a harmadik?! Erre én azt válaszolom, hogy nézőpont kérdése, mindenképp hármat szerettünk volna, most jön a harmadik, most örülünk neki és várjuk nagyon. De volt olyan, aki azt kérdezte, hogy komolyan gondoljuk? Meg a hát ti tudjátok! Erre meg azt mondtam, tényleg a mi dolgunk, hogy hármat vállalunk. A csúcs idáig az volt, hogy AFP-n vérvétel közben azt mondja nekem a hölgy , hogy ne csak a barnabőrüek szaporodjanak.. Szóval most már kezdek kiakadni ezektől a primpitív emberektől. Senki nem lát bele a mi életünkbe, az én férjem mindent megtesz értünk, megérdemeljük, hogy nagy családunk legyen, sokat dolgozunk a gyerekekért, és lépten nyomon ezek a megjegyzések, pedig senki véleményét nem kértem ki.
De tapasztaltam már pozitív hozzáállást is, a gyerekorvosunk azt mondta, hogy neki ez a nap jóhíre, hogy a harmadik babát várjuk, mert az ilyen családban helye van a gyerekeknek, meg azt is mondta, hogy ő negyedik gyerek a családjukban és nem tervezték. (és lám lám a környék legjobb gyerekorvosa lett belőle) De találkoztam már olyan idős nénivel, aki elsírta magát, amikor meglátta a pocakom, mert akkor elmesélte, hogy neki is lett volna harmadik, az is pont fiú lett volna, de elvetette, most pedig nagy magányban él, a Jóisten őt azért bűnteti, mert nem szűlte meg, mert ha megszülte volna, lehet hogy soha magára nem maradt volna.
Kap az ember pozitívat, negatívat, de valahogy úgy érzem hogy ezek a keresetlen megjegyzések már kezdenek kiakasztani.
Ti is jártatok/jártok így? Hogyan reagáltátok le???
Bocs, ha kicsit indulatos voltam, de már kezd kiakasztani, hogy mindenki magyarázatot vár, holott ez a mi családi ügyünk.
Szia! Remélem már meggyógyultak a gyerekek! Szerintem egy kismama megérzi, hogy fia vagy lánya születik! Fiút szeretnétek?
Korábban nekem is voltak hasonló gondolataim a harmadik babával kapcsolatban.Én is úgy éreztem eleinte, hogy keveset " foglalkozok" vele, kevés idő jut rá, de rájöttem arra, hogy a lehető legjobb helyen, a pocakomban van, mindenféle törődést megkap. Most, hogy már a 26. hetet betöltöttem olyan erőteljesen mozog, hogy nem lehet megfeletkezni róla! Egyik délután sikerült volna kicsit szundítanom, mert a másik két fióka épp aludt, erre fél óra után arra ébredek, hogy csuklik a pocakomban. Én azt tapasztalom, hogy a gyerekek tudatosan alakítják, formálják, hogy mikor kell velük foglalkoznom, mikor igényelnek több figyelmet. A fiam 6-kor kel, délben is kevesebbet alszík, így ilyenkor csak vele vagyok. A lányom később kel, akkorra már a fiam visszaalszik, illetve ő este 10-kor alszik el, a fiam 8-kor, így őrá a közös programok mellett délelőtt és este jut idő. Imádják egymást, de azért mindegyik igényli, hogy egy kicsit csak ővelük, egyedül legyünk.
A hetek számolgatását pedig úgy oldottam meg, hogy van egy szép nagy naptárunk, és felírtam, mikor hányadik hetet töltöm, másképpen sose tudnám, mert annyira gyorsan múlnak a hetek-hónapok.
Abban nem hiszek, hogy a középső gyerekre jut a legkevesebb figyelem, szerintem ez szülő függő, de ilyen alapon ha már kettő van, már kettőnél is lehet különbséget tenni! Mi is hárman vagyunk testvérek, jó az öcsém a kedvenc, ő 9 évvel fiatalabb, de nem érzem, hogy annyira el lettem volna hanyagolva, viszont ő még megmaradt a kicsifiam szinten, holott már 22 éves.
Igen nagyon izgalmas! Szorítok mindkettőtöknek, de Kerinének írom, hogy egy átlag nő 3 és 6 hónap között fogan meg, tehát még ráérsz az aggódással szerintem.
Martamay:
Én tavaly ebben a hónapban fogantam meg!
Nekem majd 26-a korul kell megjonnie. Hat, igyekeztunk most beleadni mindent.. :) Most 2-3 nappal hatrebb tettuk az akciozos napokat, hatha..
Par nap mulva kiderul. Eddig amugy ilyenkor (felidoben) elkezdett fajni a mellem, eddig meg nem jelentkezett az erzes. Persze ez semmit nem jelent.. de hatha valamifele jel..
Izgalmas!
Szia! Köszönöm jól vagyok Az elején volt néha kis rosszullét, bár nem reggel, hanem inkább estefelére, de a fiamnál is így volt és éppen ezért gondolom, hogy a kislányomnak két testőre is lesz. De persze ez majd csak akkor derül ki, ha a kezemben tarthatom a kicsit. Aludni, ha a kicsik is alszanak jól tudok, de mostanában felváltva betegek...tipikus téli betegségek : megfázások, tüdőgyulladás a nyár közepén...és a melegben is nehezen alszik a kisebb. Az tuti, hogy nem lustulunk el...de sajnos ez azzal is jár, hogy sokkal kevesebb időt tudunk a legpicibbel tölteni, mert egyszerűen hiányzik az idő. Nem tudom Te hogy vagy ezzel, de az elsőnél napra pontosan tudtam mikor mennyi idős vagyok, a másodiknál már nem annyira pontosan, de azért tudtam...most pedig sokszor csak hozzávetőlegesen tudom megmondani... :), vagy utána kell számolnom. De azért ugyanannyira imádom mint a többieket. Hallottál már olyanról, hogy a három gyereknél általában a középsőre marad a legkevesebb figyelem, idő, törődés. Nem tudom Te/Ti(gondolok itt a többi anyukára is hogy vagy/tok ezzel, de szereintem ez nagyban függ a szülőktől is! Mikor Sára megszületett, Leventével sokkal többet foglalkoztunk mint azelőtt, nehogy hiányt érezzen, hisz ha a kicsi megkajált, ill. tisztba volt téve úgyis "csak" aludt, így volt bőven időm rá. Szerintem ez most sem lesz másképp.
Na további jó megsülést mindenkinek! :)
Gratulálok! Nagyon aranyosak a gyerekek! Úgy látszik motoros családban 3 gyereknek is helye van! Az én férjem is imádja a motorokat, de ő a veterán járműveket, a Pannóniákat.
Hogyan viseled a várandóságot, túl vagy már a rosszulléteken? Én a 19. hétig szörnyen éreztem magam, állandó fejfájás és a hihetetlen nagy fáradtságérzet.. Aludni meg csak szerettem volna, de két gyerek mellett nem lehetett. Most már sokkal jobb, így ami elmaradt, igyekszem bepótolni, amíg ilyen jól vagyok. Az biztos, két gyerek mellett nem hagyja el magát az ember!
Szia! Jajj, de jo, hogy kislany lesz a picuri! Persze, ha fiu lett volna, gondolom ugyanugy orulnetek, de igy aztan lehet kenyeztetni a kis hercegnot!!!
Megtudhatjuk, hogy direkt ennyi a korkulonbseg koztuk, vagy csak igy alakult? Meselj, ha raersz!
En is kivanok konnyu es gyors szulest!
Szia!
Gratulálok és szorítok, hogy minden rendben legyen. Könnyű szülést kívánok neked.
Szia!
Nálunk is ugyanennyi a korkülönbség:)Hidd el nagyon jó:)Viszont az első és a második között soha nem szerettem volna nagy korkülönbséget.
Szia!
Nekem a nagy fiam 15 éves múlt(most kezdi a gimit),a nagy lányom 13 éves múlt és a pici fiam 2 éves lesz augusztusban.Hidd el így kerek a család.:):)A lehető legjobb döntés volt hogy 3 gyereket vállaltunk.
Mondjuk azt nem írnám, hogy túlaggódod a dolgokat, mert mindeki ilyen és ez normális.
Amikor megszületik a pici még benne vannak az anya szervezetéből "kiszedett" immunanyagok, amik kb. fél éves korára ürülnek ki, ergo fél éves korban kevébé védett, mint újszülöttként.
Az meg hogy eleinte beteges lesz a kis ovis, egyáltalán nem biztos. Nekem egyik gyerekem sem volt beteges, hiába voltak kezdő ovisok.
Az hogy egyszer-egyszer hazahoztak valamit egymásnak az előfordul, de ez később sem kivédhető.
Ha úgy látod hogy nem szívesen megy amikor megérkezik a kistesó, akkor én sem erőltetném, de nem a betegségek miatt inkább pszichológiai okok miatt. De csak egy hétig, utána úgyis visszavágyik majd.
És jó nekik a közösség, a kortársak, a foglalkozások hidd el és ne aggódj!
Köszönöm a válaszokat és a bíztató szavakat!
Nekem sem volt könnyű, amikor a fiam született, mert a lányom két éves volt. Most pedig 3 és fél és másfél év lesz a korkülönbség, biztosan nem lesz egyszerű, de ahogy megoldottam/megoldottuk korábban, most is menni fog a dolog. A hasfájós időszaktól tartok kicsit.
Lányunk szeptembertől kezdi az ovit. Eredetileg csak jövő tavasszal szerettük volna oviba járatni, mert félünk attól, hogy sok betegséget hazahoz, és így veszélynek tesszük ki a legkisebbet. Most viszont már úgy látjuk, hogy annyira vágyódik gyerekek közé, nem szabad visszatartani, szeptemberben óvodás lesz. Október végén, amikor megszületik a harmadik gyerkőc nem visszük oviba, addíg, amíg úgy látjuk, hogy nem szeretne menni.
Mi a véleményetek? Mik a tapasztalatok? Tényleg sok betegséget hazahoz és ezáltal mind a három gyerkőc beteg lehet? Mire számítsak? Mit tanácsoltok? Merjem oviba vinni, vagy várjunk vele? Vagy csak túlaggódom a dolgokat?
Azzal tisztában vagyok, hogy az első időszakban a betegségek miatt többet lesz itthon, mint az oviban, de a betegségek árán lesz védett egy gyerek, csak nagyon féltem a legkisebbet mert egy pici baba még nagyon védtelen.
Nekem nagyon nehéz volt, amikor megszületett a 2.
10 hónapig voltam otthon velük egyedül, amire a nagyobbik elment oviba. 2,5 év van köztük. Most 8 és 6 év lesz a korkülönbség. Talán kicsit könnyebb lesz.
Szia!
Nekem van egy 7,5 és egy 4,5 éves és most tervezzük a harmadikat aki remélem már nem várat sokáig magára. Jó, hogy csatlakoztál.
Nálunk úgy van, hogy a nagy 8, a középső 5 éves és a kis jövevény 2 és fél hónapos.
Annyit tudok mondani, hogy a harmadik nem akkora változás és akkora nehézség, mint amikor a második érkezett az egy mellé! Nekem az 100 nehezebb volt. Mondjuk nálad a középső még kettő sem lesz... de te viszont már rutinos.
Örülök és gratulálok és ha még eleinte nem is lesz annyira egyszerű, hamar össze fognak nőni és az viszont nagy előny és nagyon jó lesz nekik is.
Sziasztok!
Csatlakoznék hozzátok! Harmadik babánkat várjuk október végére! Kislányunk áprilisban volt 3 éves, kisfiúnk pedig egy éves. Ahogy olvasom a fórumot sok olyan téma van, amely minket is érint. Adókedvezmény, svájci frank stb.. Hirtelen leszünk nagycsalád, de mi nagyon örülünk neki. A harmadik babát terveztük, de nem mostanra, pár évvel későbbre, nagy meglepetés számunkra, és nagyon nagy öröm, hogy most jön, mi ajándéknak tekintjük őt és nagyon várjuk érkezését. A véletlenekben pedig nem hiszek, véletlen lenne az, hogy október végére vagyok kiírva, amikor a férjemmel 10 éve lesz, hogy ismerjük egymást?
Van köztetek olyan anyuka, akinél hasonlóan kicsi a korkülönbség a gyerekek között?? Mi a tapasztalat?
További ajánlott fórumok:
- Indigó gyerek a családban
- Kisgyerek és kutya a családban
- Egyedülálló szülők és ilyen családban felnőtt gyerekek
- Egykeség, egyedüli gyerek a családban, élmények, tapasztalatok - szakdolgozathoz!!
- A Ti gyerekorvosotok hány hónapos korig ajánlotta a HA-s táp használatát, ha nincs tejallergiás a családban?
- Tartósan beteg gyerek van a családban. Nincs ez esetben valami adókedvezmény?