Fogyókúrához keresek társat (beszélgetős fórum)
Elhiszem, de képtelenség 1 kiló izmot építeni ilyen rövid idő alatt.
Valószínűleg vízvisszatartás (akár hormonális is lehet), ha nem kaja (mondjuk ettél valami növényieredetűt és nem ittál elég vizet, emiatt lassabban ürül).
Fel ne hagyj a sportolással emiatt, ha végre sikerült magad rávenned! Hidd el, hogy lesz majd szép eredményed is, kis kitartá és türelem addig is :)))
Köszi a tanácsot, de pont ezt kezdtem a múlt héten és ezek után nőtt a súlyom.
A múltheti tapasztalatom és az itt olvasott hozzászólásokból még annyit szeretnék hozzátenni az eddigiekhez, hogy odafigyelek még a szénhidrát bevitelemre is.
Köszi a sok biztató szót. Nem találom a centimet, a gyerekeim szoktak vele mérickélni, ezért most nem mértem magam.
Tartottam a kitűzött célomat az étkezéssel kapcsolatban, de arra is gondoltam, hogy most több volt a haszontalan kalória. Most jutott eszembe, hogyha készülök a havimra, ilyenkor 2-3 kg-mal több vagyok.
Nem edzek minden nap, mert akkor hamar fel kellene adnom, mert nem bírom a májbetegségem miatt.
Sziasztok!
Így szép kezdeni a hetet:D
2 szigetkör (11 km, 1 óra 4 perc alatt, tudom, hogy lehetne jobb is, de rég futottam ennyit és meleg is van már) oda-vissza bicajjal és már tudom, hogy ez 8,4 km, mert jó a kilóméterórám is :D
:)
Két nap alatt 1 kiló izom pluszban egy nőn?
(Egy sportoló férfi átlagosan 4-5 kiló izmot épít magára egy év alatt...)
Annyi hájat szinte képtelenség elraktározni két nap alatt, úgyhogy ha nem ettél meg 3kiló csokit és ittál rá 1 liter olajat, akkor nyugodt lehetsz, hogy csak vízvisszatartásról van szó vagy a szokásostól eltérő összetételű kaját fogyasztottál, ami lassan halad át a tápcsatornán.
Ha visszaveszel a kajából és/vagy felpörgeted mozgással az anyagcserédet (ami nem egyenlő a "wc-aktivitásoddal"), akkor biztos lehetsz benne, hogy 1-2 nap alatt visszarendeződik a súlyod.
Sziasztok.
Én híztam egy kg-ot a hétvégén, pedig kb tartottam az étrendet, és úsztam vasárnap. Szerintetek ez azért lehet, mert többet iszom sokkal, mint a kúra előtt.
Evian gratulálok a sikeredhez.
Sziasztok!
Olyan szépen süt a nap:D azt tervezem, hogy elmegyek futni a szigetre:D a héten több időm lesz, jó lenne minden nap eljutni :D és növelni a mennyiséget :D
Tegnap tekertünk 51 km-t:D egy részét terepen, emelkedőn.. jó volt nagyon :D
Sziasztok!Én az Atkiss diétát csinálom.Meg amikor tudok tekerem kicsit a szobabiciklit, vagy megyek a kutyávalegyet.Azt kész edzés visszatartani:-)ég nem nőtt be a feje lágya:-)Holnap meg veszek be valami hashajtót, mert muszály:-(
Cm: derék 75, úszógumi 90,csípő 96,comb 62 cm.Ebből indultam.Most derék, comb - 1 cm a többi maradt, de hát 1 hét alatt nem történnek csodák:-(Gratulálok eviani, nekem meg a 6- al kezdődő a fő cél:-)
Wow :D gratula ;)
Én elég rosszul aludtam, de azt tervezzük, hogy kibicajozunk Mogyoródra :D
Jó reggelt lányok! 7-essel kezdődik!!!!!!
Hajnal óta zuhog az eső. Lehet a Forma 1-en is fog (közel lakunk).Így a mai kinnti munkám elmarad, csak benn takarítok meg főzök. Szóval a mai napi mérlegelésem 79,7 kg. Végre 7-essel kezdődik!!!!
Szia!
Ha betartod a diétát, akkor idővel megindul. Ne keseredj el. Nekem 3 kg elég hamar lement, aztán hetekig semmi. Most indult meg megint.
Kitartás kell a diétához és ha ez megvan siker lesz :D
Nekem sem lenne annyi bajom, ha csak 1-2 szombatot kellene dolgoznom egy hónapban, de van amikor 5 szombatot itt vagyok egymás után 6 napokkal. Főleg nyáron, amikor nagyon sok munka lenne a kerttel, itt a befőzések ideje, meg jó lenne kirándulni is, de így nem tudunk elmenni sehova. Ez megy 4 éve és már nagyon unom, hogy így megy el a nyaram.
Egyébként nem is kell nagy terveket, hogy egy hónap alatt ennyi, meg annyi, szerintem az ember annak is örül, ha annak a fele is sikerül, amit eltervez. A célt el lehet érni 1-2 hónap alatt is, de 1 év alatt is. Ha visszatérsz a régi étkezéshez, akkor szerintem mindegy mennyi idő alatt adtad le, akkor is visszajön. Szerintem. A lényeg, hogy később is így kell étkezni és legfeljebb-én úgy tervezem- heti egy "laza" nap lesz, amikor eszem mindenfélét. A barátnőmnek ez bevált és tartja a súlyát. Sőt, még fogyott is bár már csak havi 1-2 kilót, de ő már így is vékony. A biciklizés nagyon jó, sajnos nekem már régi a bicajom, nem valami jó pedig egy Gepida, de már 18 éves, kicsit fel kellene újítani, de a ház most fontosabb. A Balatonnál majd bérelünk egy napra, régen sokat kerekeztem.
Nem minden szombaton dolgozok, csak ha kell.
A szabadságot kivehetem, de a munkát végezzem el;)))
Nem panaszkodom, fejlődik a vállalkozás, most kell dolgozni, nekem is érdekem.
Ez az első hét, és nem is az a célom, hogy egy hónap alatt leadjam a 10-12 kg fölösleget, hanem hogy amit leadok az ott is maradjon:)))
Sziasztok!
Ma sajnos én is dolgozok!
Nekem ma ment le 0,5 kg, de ez az első, remélem folytatódik tovább.
Holnap úszni megyünk a gyerekekkel, ennek örülök, mert még bicajozni is fogok, meg lesz a heti edzés, amit kitűztem célul.
Jó reggelt lányok! Sajnos ma is dolgozom. Már benn vagyok a munkahelyemen. Júniustól augusztusig csak 3 hétvégém szabad. A többi szombaton dolgoznom kell, ha lenne egyben 2 napom hétköznap nem kellene ennyit dolgoznom. Most 6 napokat vagyok benn, mert kevesen vagyunk a fiókban és sajnos így jön ki nyáron. Várom az augusztus végét, mert akkor lesz 2 szabad hetem. Sajnos sokáig fogunk építkezni is, meg a kertrendezés is sokáig tart (ne tudjátok meg milyen volt mikor megvettük), mert mindent magunk csinálunk pénz híján. Sajnos ez van.
Ma 80,3 kg voltam. Remélem hétfőn már hetessel fog kezdődni. :)