2008 szeptemberében született manók... (beszélgetés)
Az jó, ha egyátalán nem okoz gondot az eper a leányzónak! Igen, én is néztem, hogy sokminden van a bébiételekben és -italokban. A védőnő barátnőm viszont felhívta a figyelmemet arra, hogy inkább nézzem meg, mi van bennük, ne pedig azt, hogy hány hónaposaknak gyártják.
A husit én úgy szoktam adagolni, hogy kb. a főzelék súlyának 10-15%-a a hús mennyisége. Egyedüli kivétel ebben a csirkemáj. Egy egész májat bele szoktam turmixolni a főzibe a husi mellé. Gergő először egy picit fintorog tőle, majd ezerrel tátja a száját a többi falatért :)
Az uzsival kezdd először a szilárdra való áttérést, majd kb. szerintem 1 hét múlva mehet a tízórai is. Én úgy csinálom, hogy délelőtt kap gyümit, délben főzi+gyümi desszertnek, uzsira simán főzi, reggel és este pedig szopizunk. Ha Ti nem szopiztok már egyátalán, akkor szerintem a tápszer helyett jobb a szilárd étel. Előbb hozzá tud szokni a "normális" kajához a kislányod. Tudom, hogy a tápszerek a lehető legjobb összetételűek (életkornak megfelelően), de nem tápszerren fog élni mindig...
Gergő nem szereti a cumisüveget! Nem is tud belőle inni, mert nem fogadja el. Amikor kicsi volt, a játszóscumit is mindig kilökte a nyelvével... Úgyhogy nekünk maradt a csőrös pohár, amiből nagyon ügyesen iszik.
Cuppogni Gergő is cuppog, de a többi "velejáróját" nem csinálja. A lányka igazi nőci! Már most tudja, hogy puszival és kedvességgel mindent el lehet érni :))
A tapsolás Gergőnek is remekül megy! A táncban is ügyes: olyan a mozgása, mint a rockereknek, rugózik a lábával és ritmusosan bólogat :)
Mi is próbálkozunk az álldogálással. 1-2 másodpercig meg is áll, de aztán inkább leül vagy megfog valamit. Viszont ügyesen próbál "menni": az egyik bútortól óvatosan átkapaszkodik a másikhoz úgy, hogy közben nem fog semmit, csak a testsúlyát helyezi az egyik lábáról a másikra. Nagyon látszik rajta, hogy tudatosan csinálja :) Az integetés nálunk még csak nem is kedvfüggő, Gergő nem csinálja. Mondjuk mi sem szoktunk nagyon integetni, nem is nagyon látta, hogyan kell. De azt hiszem, lassan elkezdem tanítgatni Neki :)
Tök jó, hogy 7 kilónál jársz már! Nem baj, ha egy kicsit bűnözöl, mert szerintem enélkül nem is nagyon lehetne bírni... csak óriási akaraterővel esetleg. Csak ügyesen! :)
Igen, én is úgy tudtam, hogy az eper - lévén allergén - kerülendő. Azonban észrevettem, hogy több (pár hónapos babáknak készült) bébiételben is van, amit örömmel fogyaszt a kislányom, hál Istennek problémamentesen. Az biztos, hogy nem adnék neki "töményen". Amitől kipattogot egy picit az arca, az a csirkehús volt. Valószínűleg túl sokat tettem bele, a krumplinak és a paradicsomnak kellett volna inkább "dominálni". Azt mondod, hogy többször kellene már szilárdat ennie? Köszönöm a tanácsot, elkezdem a tízórait és az uzsonnát is gyümölcsben-zöldségben adni. Egyébként a kislányom sokkal jobban kedveli a zöldségeket, mint a gyümölcsöket. Az almától sokáig fintorgott, azt hittem azért, mert am block fura neki a hozzátáplálás. Aztán megláttam, hogy eszi a karfiolos, spenótos, zelleres bébikaját... Úgy tátotta a száját, mintha egy etetés-oktatófilmben szerepelne. Én 5 hónapig szoptattam, de mindig kellett hozzá adnom tápszert is. Mi vagyunk az élő bizonyíték, hogy nem okoz gondot a cumisüveg használat, legalábbis a kislányom egyáltalán nem zavarta meg, nem "felejtett el" szopizni, csak elsajátította mindkét technikát.
A kislányom is csak cumisüvegből tudja magát "etetni", a fogó nélküli TommeeTippee üveget is szépen tudja tartani. Mi 3 fajta csőröspoharat is beszereztünk, de mindet eltolja.
Kislányomnál a puszidobás már hat hónaposan kezdődött, Húsvétkor a dédnagymamájánál egy családi összejövetelen (ahol persze sztereoban puszilgatta mindenki) elkezdett csettintgetni a nyelvével, majd ezt a hangot "tökéletesítette" és mára már rendesen cuppog. Főleg ha valamit el akar érni :-)
A nadrágokról: én szinte kizárólag macskanadrág típusú, rugalmas nadrágokat adok rá. Sok szép farmere, bársonynadrágja van, de rájöttem, hogy egyszerűbb ha nem kell sliccel, gombokkal küzdeni. Azért néha veszünk fel fazonos nadrágot is, de mostanában úgyis a szoknyák, nyári ruhák vannak terítéken. Két hónapja kapott egy akasztós szekrényt a ruháinak, most ott tartunk, hogy már szinte lehetetlen +egy válfát bepréselni. Mostanában születik a barátnőm kislánya (épp mára van kiírva), azt hiszem jól fog járni a kis Evelin a tőlünk megörökölt kelengyével :-)))
Gratula a fogacskához!
Mi most nagyon leálltunk a témával, de majd beindul egyszer. Tomi sokat tapsol, táncol is a járókában és próbál kapaszkodás nélkül állni. Sajnos az integetés kedv függő nála és max nekem hajlandó, de majd lesz máshogy is! :)
A fogyival most nem vagyok elégedett. 7 kilónál tartottam, de a hétvégén (és azóta is) bűnöztem nem is kicsit, így 1 most visszajött, de vacsira már csináltam salit, tehát újból max tempó! :)
Megvagyunk. Gergőnek kijött a 4. fogacskája a múlt héten, de már megint folyik a nyála, úgyhogy remélhetőleg ez egy újabb fogacska előjele :)
Egész jól bírja Gergő a meleget. Tegnap elmentünk babakocsival apa elé a munkahelyére, és kb. 3 órát voltunk kint. Még aludni is tudott ebben az időben! Árnyékban mentem nagyrészt (ahol tudtam), de a napocskát is egészen jól megszokta már. Az sem zavarja különösebben, ha a szemébe süt. Elfordítja a fejét és kész :)
Ti hogy vagytok?
Hogy állsz a fogyival? Én sehogy! ;( Most azt tervezem, hogy előre kitalálom, hogy melyik nap mit eszek majd a jövő héten, és ennek megfelelően vásárolok (csak ezeket, semmi nasit!). Így talán enni is fogok. Nagyon össze-vissza eszem és ez rettentő rossz! A rendszer hiányzik... Sok zöldséget, és gyümit fogok enni husival, amit nagyon szeretek is, így hátha könnyebb lesz...
OlíviaAnna! Nagyon ügyes a kislányod! Gergő is sokmindent meg tud csinálni azok közül, amiket leírtál, és nagyon büszke is vagyok rá! :)
A darabos kajával nálunk is ez a helyzet, vagy a másik variáció, hogy öklendezik tőle :(
Adsz a leányzónak epret?! Én úgy tudom, hogy csak 1 éves kor után szabad aprómagvas gyümit adni, mert könnyen allergiát okoz.
A sétálás nálunk is ilyen, mi viszont nem tudunk még ugrálni... mi csak rugózunk :)
Integetni még nem tudunk, de igazából nem is gyakoroltuk még, és puszit sem dobunk :(
Nálunk a nem kifejezése fejrázással történik, pl. mikor már nem kér több kajcsit, akkor rázza kegyetlenül a fejét :)
Gergő is felismeri magát, és nagyon meg van elégedve magával, mert mindig mosolyog magának :) Akár képen, akár tükörben látja magát, mindig fülig ér a szája.
Gergő a lépcsőházban szokott hangokat adni, majd időnként kacag is.
Amit Gergő tuti megért, az a "cici" szó, és máris próbál a cicizés helyére feküdni (párnára szoktam tenni magam mellé). Nem tud még odafeküdni, de édesen melléül és emeli a kezét, hogy odategyem. A másik szó: MACI :) Ezt rengeteget hallotta tőlünk, mert az apja is maciőrült. Megérti az anya, apa, hami, gyere szavakat. Biztos van még egy pár szó, amit megért, de nem nagyon gondolkodtam rajta...
Mi most tartunk a 4. fogacskánál. Teljesen még egyik sincs kint.
Csak egyszer kap pépes ételt a lányka?! Nem mondta a védőnő/doki, hogy többször kellene már szilárdat ennie? Nekem már 4 hónaposan azt mondta a védőnő, hogy adjak Gergőnek szilárdat :( Én persze megvártam a 6 hónapot, és csak utána kezdtem a hozzátápit. Mondjuk Ő végig csak szopizott, semmi tápszert nem kapott...
Gergő még nem iszik maga, mondjuk Ő csőrös pohárból próbálkozik, és nincs rajta fogás sem. Műanyag üvegből (sportkupakos) viszont már ügyesen iszik néha. Én sem hagyom, hogy maga egyen, csak ha pl. egy nagyobb darab almát adok Neki. Édesen elszenved vele :)
Öltözködni nagyon nem szeret Gergő! A felsőt még csak-csak ráadom és segít is, de a nacikkal bajban vagyok: igyekszik kihúzni azt a lábát, amire már sikerült rátenni a gatyeszt - sosem adja fel! Na és az egészben az a legjobb, hogy közben vigyorog a kis drágám! Szerintem direkt élvezi, hogy szenvedek! :)))
Nagyjából ennyi :)
szia
nem is egyszerű :D
Sziasztok!
Bocs, de mindig közbejön valami, mikor a géphez jutok...
Mi Újpestiek vagyunk,és az összes bölcsibe itt kell jelentkezni,úgyhogy ezért is vannak ilyen sokan.A mi kiszemelt bölcsinkbe Dorka volt a 27.,úgyhogy elvileg benn vagyunk.
Igen sajnos itt is hoztak még nagyon picike babát is.De nyilván annak is megvan a maga oka.
Az is lehet,hogy fölösleges volt a nagy utánajárás,ha addigra esetleg jönne a kistesó,de ha nem akkor viszont muszáj dolgozni mennem.Jobbnak láttam bebiztosítani magunkat.
Hát nem semmi, hogy a bölcsibe is, mint egy újonnan nyíló áruházban órákig kell várakozni!! Szégyen és gyalázat!
A 156-tal jók vagytok? Mennyi a férőhely?
Legalább az pozitív, hogy Dorkának tetszett!
:D
Az én fiam is szept. 22-én született!!
Sziasztok!
Ma bölcsödei előjegyzésen voltunk 2010 szeptemberére.Nyitásra odaértünk és a 156.sorszámot kaptuk.3 óra várakozás után sikerült bekerülnünk.Dorka jobban bírta a várakozást mint én.Jól elnézte magának a többi gyereket,mindenkire mosolygott,és mindenkivel barátkozott.
Szia!
Mi már nem büfizünk, megy saját magunktól nagyon jól! :D Tehát ne izgulj, nem gáz!! :D
Köszi a jótanácsokat; majd megpróbálom azért a megszokott dolgokat úgy csinálni, mint itthon, hátha könnyebb lesz minden. Mondjuk az alvás kicsit más lesz, mert ott köztünk fog aludni, de szerintem nem okoz majd gondot senkinek, főleg nem Tominak! :D
Gratula a sok foghoz! Tomi is egész nap a szájában lóg és úgy folyik a nyál, mintha vízcsap lenne neki ott. De majd lesz 20, aztán nem lesz ilyen gond.
Szia!
Örülök, hogy előkerültél! :)
Csak nyugi, majd mennek lefele, tudod a sokból könnyebb leadni! :D
Szia! Rég hallottam Rólad! Üdv a csapatban! :)
Gergő sokáig hasfájós volt, ezért a büfire nagyon odafigyeltem mindig. Persze nem úgy büfiztetek mostmár, mint 4 hónapos korában! A szopizás vége után útjára engedem, és közben 1-2 büfit elejt, s így jobb a kedve... :) Az evések után is úgy jó, ha megejt egy pár büfit. Este cicin alszik el általában, de ha nem, akkor mindig van 1-2 büfi, és megfigyelésem szerint olyankor jobban alszik. Lehet, hogy nem pont a büfi az oka, de én erre jutottam...
Egyébként pedig nem gáz, ha nem büfiztetted. Ha nem okozott panaszt ennek hiánya, akkor szerencsések voltatok!
Ti hogy álltok az evéssel? Hányszor szopizik- eszik a leányzó? Mennyit-mikor alszik? Szeret sétálni?
Gergő is nyűgösködik, meg tiszta nyál egész nap, úgyhogy szerintem Neki is jön a foga. Eddig 3 fognál tartunk.
Hú! Az utazás mindig igen macerás. Rengeteg dolgot viszünk magunkkal, hogy minél "otthonosabb" legyen Gergőnek az új hely. Mondjuk a mostani gyakori utazások egy kicsit változtattak a szokásaimon pakolás terén. Egyre kevesebb dolgot viszünk magunkkal :) Arra is rájöttem, hogy az éjszakai nyugodt alvás nem az ágytól függ. A tanácsom tehát annyi, hogy a szokásos rituálékat ne hagyjátok ki, és minden rendben lesz. A Balcsinál is voltak jó és rosszabb éjszakái Gergőnek. Lehet, hogy nem vagyok igazi anyuka, de sajnos még nem jöttem rá, hogy mitől függ a nyugodt alvás Gergőnél... Az egyik ötletem az, hogy ha van büfi rendesen, akkor jól alszik Manó, de persze ezer dolog megzavarhatja a nyugalmát... Na, mind1! Egyszer csak kijön az összes foga, és akkor lesz más ok, amiért rosszul aludhat :)
Most mennem kell! Üdv!
Van egy kis időm, úgyhogy gyorsan válaszolok!
Először is: bocsi, hogy ilyen sokáig elmaradtam, de mostanában sok jövés-menés volt nálunk. Utána meg nem győztem pakolni... Na, de mindegy!
Tök jó, hogy sikerült 4 kilót fogynod! Remélem, hogy amióta nem beszéltünk, még pár kiló lement! :) Szóval gratula! Én csak 1 kg mínusznál tartok, mivel nem figyeltem a kajára, csak rohangáltam... De nem adom fel! Valamit kitalálok, hogy jó legyen! Ez már nem állapot! Nagyon zavar, hogy a régi ruháimból nem sok jön rám! A pocakom is sokkal nagyobb, meg a fenekem/combom is... :(
igen, sok dolgom van...
de ígérem, hogy majd válaszolok rendesen!
Szia Era!
Biztos rengete dolgod van, de nekem meg remek hírem! Képzeld a fogyizással -5 kilónál tartok! Annyira örülök, mert a Norbiról áttértem a dietetikus ajánlássára és így jobb tejcsim van és mégis megy le egy kicsi (pedig ebben a vacak időben nem nagyon tudtam biciklizni)!
Te hogy állsz vele?
Tominak megint megindult egy foga, mert tiszta nyűg és éjjel is kelni kell hozzá. Gergő hogy van a fogzással?
Jövő hét végén megyünk Érdre a tesómékhoz, ott is alszunk; szerinted mivel készüljek, hogy Tomi este nyugisan aludjon? Ti hogy szoktátok ezt megoldani?
További ajánlott fórumok:
- 2010 szeptemberi babák
- Szombathelyen, 2008 juniusában született babák Anyukái gyertek
- 2008 áprilisban született babák topikja
- 2008 szeptemberében született babácskák anyukái beszélgessünk!
- Május 9-én született lányom évvesztes lesz, vagy mehet suliba szeptemberben?
- 2008 decemberében született "csodák" anyukái katt ide