Vicces topik (beszélgetős fórum)
Réges-régen a tv hőskorában, még esténként a nők olvastak fel Esti Mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura.
- Fecske anyó vagyok! - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, a nagydarab szakállas figura folytatta:
- . . . és épp a tojásaimon ülök. . . - a korabeli kollégák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes, és kellékes, halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót.
- . . . . és a fészekből kilóg a szép villás farkam. . .
Isten alkotá a földet, majd megpihent.
Isten alkotá az embert, majd megpihent.
Isten alkotá a nőt, és azóta se Istennek, se embernek nincs pihenése!
Texasi bankfiókot kirabolják. Amikor a rabló távozna, az őr lerántja a fejéről a simaszkot, mire a rabló lelövi. A pénztáros is mereven bámulta a jelenetet, őt is lelövi, majd körbekérdez:
- Van még valaki, aki látta az arcomat?
Az emberek szemlesütve állnak, moccanni sem mernek. Egyszerre megszólal egy férfi.
- Itt mellettem, az anyósom. Láttam, hogy lesett.
Nagyon jókat irtatok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Rendőrök esti oktatása közben, töriórán, az előadó megkérdezi
érdekességképpen, tudja-e valaki, hogy hogyan is hívták Árpád vezér
feleségét. Nagy csend, majd a hátsó sorban megszólal egy zsernyák:
- Én tudom! Pehely.
- Hogyhogy Pehely? - kérdez vissza az előadó.
- Hááát, meg is énekelte a Vikidál, hogy Árpád népe hely!
Kőműves az orvosnál:
- Dr. úr, egy hete székrekedésem van, segítsen!
Orvos megvizsgálja, majd:
- Uram, dőljön csak egy kicsit előre! - azzal iszonyatosat rúg a páciens farába. A beteg feltápászkodik:
- Dr. úr, hát ezt mégis miért?
- Na, csak próbáljon meg székelni!
Beteg kimegy, visszajön.
- Dr. úr, én még életemben ekkorát nem, úgy kellett lemászni róla! Hogy csinálta?
- Maradjon az én titkom, mindenesetre máskor ne a cementes zsákkal törölje ki...
Kötelező biztosítás ügyfélszolgálat
Ügyfél: Ha nem használom az autót, akkor is kell fizetni a kötelező
biztosítást?
Operátor: Igen, addig, amíg ki nem vonják a forgalomból, vagy el nem adja
az autót.
Üf.: Aha..... Nem érdekli véletlenül egy 23 éves Skoda?
Operátor: Jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?
Ügyfél: Jaj várjon egy kicsit, fel kell dugnom a telefont!
Üf.: HRF a rendszámom, mint Hülye-Rendőr-Főnök.
Üf: Mondom a kötvényszámot, itt van a kezemben, csak elmegyek érte...
Operátor: Milyen típusú biztosítása van?
Ügyfél: Boros Ernő típusú....
Üf: 82 éves vagyok. Múlt héten volt egy ütközetem!
Üf: Jó napot kívánok, volna egy óriási problémám: tegnap vettünk egy új Renault-t! Bár mondjuk ez nem is olyan nagy probléma!
Operátor: Mi a rendszáma?
Ügyfél: Tudom azt is mondani, és a kötvényszámot is!
O: Köszönöm, mi a rendszáma?
Ü: Mondom a kötvényszámot....
Ügyfél: A rendszámom: DLP
Operátor: Sajnos nem találom... betűzné?
Ü: Déelpé! Nem igaz, hogy nem érti!!!!
O: Pedig nem találom. Kérem, betűzze nevekkel!
Ü: Dénes, Lóbelt....
Operátor: Jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?
Ügyfél (félve): ööö! Bocsánat, ugye maga nem egy gép?
Ügyfél: Mondják már meg mitől lett a biztosításom havi 1200 forint??!!!
Operátor: (megnézi a gépben) Uram ez nem a havi, hanem az éves díj!
Ü: Jaj, ne haragudjon, bocsánat. Exhumálom magam.
Ügyfél: Jó napot kívánok, van egy autó az apám nevén. Én az apámnak vagyok a fia!
Ügyfél: Én a Szabó Jánosné férje vagyok...
Operátor: Tudna mondani nekem szerződésszámot?
Ügyfél: Persze. Várjon egy kicsit, előveszem az izémet.
Üf: Az autó rendszáma: B, mint Béla, X, mint Xanax!.
Üf.: H, mint Helemér.
Üf: K, mint Károly, D, mint Dénes, X, mint Sex.
Üf.: a rendszám: HPV. Házi Pálinka Van.
Üf. (köszönés nélkül, üvöltve): Halló! Háâ én máâ eladtam az autót!!!
Operátor: Milyen autót?
Üf.: Háâ a Margitét!!!
Üf.: Halló. Már próbáltam hívni magukat, de a szóbeszéd után nem jött semmi! (a gépi menüre gondolt)
Ügyfél: Ezen a papíron nem lehet elmenni!
Üf: XY vagyok, van egy kis gondom.
Operátor: Jó, megnézem. Mi a kötvényszáma?
Üf: ...ÖÖÖ, várjon egy kicsit .... (nem találja) ......
O: Jó, akkor mondjon inkább rendszámot!
Üf.: Rendben, azt is mondom...
Üf: Kaptam Önöktől egy levelet. Kérem, magyarázza el, hogy mit jelent!
Operátor: Rendben. Mi szerepel a levélben?
Üf: Hát azt honnan tudjam? Most dobtam be a kályhába!
Operátor: (kérdez valamit az üf.-től, a háttérben egy kislány hangosan kiabál)
Üf: Várjon egy kicsit! (kislánynak mondja) Évikém, most nem érek rá!
Menjél ki a hűtőbe, légyszíves!
Üf: Volna egy kis problémám.
Operátor: Mi történt?
Üf: Tegnap a parkolóban álltam és megnyomott hátulról egy kínai.
Üf: Várjon egy kicsit, mondom a kötvényszámomat, csak meg kell keresnem! (matat, majd beleszól) Halló. El tetszett menni?
Op.: Van Önnek mezőgazdasági őstermelői igazolványa?
Üf: Ááá, nem. Én csak galambokat tartok, meg a feleségemet.
Op: ... és a kárt okozó melyik biztosítónál van?
Üf: Ó, hát azt nem tudtam meg, mert olyan ideges lettem, hogy majdnem megöltem!
Üf: Le akartam mondani egy szerződést, ezért bementem az Önök egyik fiókjába, de nem törölték ki!
Op.: ...és Ön közalkalmazott?
Üf: Nem, van munkahelyem!
Üf: Önöknél van a kötelező feleségbiztosításom!
(felelősségbiztosításra gondolhatott)
Üf: Én most 8-as bónuszban vagyok?
Op: (megnézi) Igen.
Üf: És a 8 után a 9 jön?
Op: Mikor született?
Üf: 1972-ben. A 6.20-sal jöttem (1972.06.20)
Üf: Utasbiztosításnál, ahány ÉLŐ személy megy, arra kell fizetni?
Operátor: Milyen papírt tetszik nézni?
Üf: Hát amit Önök küldtek, az idegszállást, vagy mit! (indexálás)
Üf: De hát nekem a fiókban azt mondták, hogy... !!
Op: Sajnos akkor rossz információt kapott a fiókban.
Üf: És akkor most menjek vissza, és nekik verjem ki?!
Op: Jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?
Üf: Nahát, megint egy emberrel beszélek. Az előbb is így volt, csak akkor egy nő vette fel.
(és leteszi)
Üf: Nem értem, hogy miért küldözgetik a csekkeket, amikor az autó már
rég ki lett vonva idegesen a forgalomból!
Üf: Volt egy kismotorom, de már nincs meg. Mit tegyek?
Op.: Küldje be kérem az adásvételi szerződést!
Üf: Ja, de nem eladtam, hanem elcseréltem két malacra.
Üf: Jó napot kívánok, van egy utánfutónk apukám néven.
Op.: Jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?
Üf.: Jó napot kívánok, én meg egy ember vagyok. Azt szeretném mondani, hogy...
Op.: És négykerék-meghajtású az autó?
Üf.: ... háááát, mind a négy kereke forog.
Op.: (elneveti magát)
Üf.: ... és ha még azt is hozzáteszem, hogy szőke vagyok!
Op.: És a baleset okozója elismerte a felelősségét?
Üf.: Ó, hát persze, egyből. Azt mondta, örül, hogy nem verem meg!
Üf: ...és akkor most tulajdonképpen december 31-én ér véget az év?
Mármint, hogy Önöknél is?
Üf: A kocsim biztosításával kapcsolatban kérdeznék, mit mondjak? Mindent tudok mondani!
Op: Akkor kérem a szerződésszámot.
Üf: Úúú, az hol is van, hogy van?
Op: Mindegy, akkor az autó rendszámát kérem.
Üf: A rendszám? Mi is a rendszám? Várjon, hol van az itt?
Üf: Másfél hónappal ezelőtt kórházba kerültem, ahol több hónapig kezeltek...
Üf: Jó napot kívánok, lenne egy kis problémám. Mondjak egy szerződésszámot, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz?
Üf: Jó napot kívánok, van önöknél egy kötelező biztosítékunk...
Üf.: Jó napot kívánok, öööö, van nekünk egy ... kötelező biztosítási... kötelezvényünk... Na ezt jól megmondtam!
Üf.: Mondjam a szerződésszámot? Itt van előttem.
Op.: Igen, legyen szíves.
Üf.: Jó. Az hol van?
Üf: Kárbejelentést szeretnék bejelenteni, beázás végett.
Üf.: ... egyébként nagyon meg vagyok önökkel elégedve! Önöknél van minden biztosításunk. Maguknál csináltam az autóra, meg a lakást, meg
a nyugdíjbiztosítást, sőt a gyerekeket is maguknál akarom...
Üf: Jó napot kívánok, Takács József vagyok és most jutott eszembe,hogy eltévesztettem a telefonszámot. Viszontlátásra.
Operátor: Hol laknak önök?
Üf.: Uránvárosban.
Op.: Uránváros? .... ööö.... az mihez van közel?
Üf.: A Tescohoz.
Üf.: A kötelezőmről, meg a cascómról lenne szó. Volna egy kis problémám.
Op.: Jó, legyen szíves akkor a rendszámot mondani.
Üf: Mindegy hogy melyikét mondom?
Üf.: Van önöknél egy biztosításunk... egy kötelező... egy ...
úgynevezett Trabantra.
Üf.: Történt egy kis baleset. Belém jöttek hátulról, ketten is...
Üf.: Jó napot kívánok, az előbb keresett az egyik kollégájuk nője.
("kolléganőjük"-re gondolhatott)
Üf.: ... jajj, egy nagyon pillanatot tessék már várni!
Üf.: Egy segédmotorkerékpár van nálam, önöknél, nekem...
Üf.: ... megkaptam az Önök ajánlatát egy úgynevezett kedves hölgytől,Szabó Melindától.
Üf: Éppen tolattam, amikor nekem jött orral a másik autó.
Üf: Most kaptam Önöktől egy 600 forintos csekket, amitől felborult a lelki egyensúlyom...
Üf.: Halló. Volna nekem egy olyan irányú érdeklődési gondom...
Üf.: Pár hónapja volt egy balesetem. Egy peugeot-s csaj belém tolatott hátulról... Bár ennek ideális esetben fordítva kellett volna történnie,
ugye... Na mindegy.
Üf: A rendszám: UWB-182, tehát Urszána, Winettou, Béla, 182.
Idős bácsi elmegy az orvoshoz.
-Doktor úr! Nagyon rosszul érzem magam.
Doktor:
-Mától kezdve csak napi fél liter vörösbor, és csak két szivar.
Egy hónap múlva visszamegy az orvoshoz.
Doktor:
-Na, hogy van?
Bácsi:
-Mióta piálok és bagózok, azóta határozottan sokkal jobban.
Mi történt volna, ha a 3 Királyok helyett 3 Királynő lett volna?
Megkérdezték volna, merre van a helyes út.
Időben érkeztek volna.
Segítettek volna a szülésnél.
Kitakarították volna az ólat.
Hasznos ajándékokat hoztak volna,
és persze valamit enni is.
De… mit mondtak volna,
miután elmentek?
Láttátok milyen szandált viselt Mária a tunikához?
Azt mondják, József munkanélküli...
…és a szamaruk is a végét járja...
Szűz, hogy ki ne röhögjem! Máriát még az egyetemről ismerem.
A kicsi egyáltalán nem hasonlít Józsefre
Csak tudnám, mikor kapom vissza a tálat, amiben a lasagnet hoztam?!
Hogy viselik el egyáltalán az állatokat a házban?
- Milyen az ideális férj?
- 90-70-60.
Kilencven éves, hetvenes IQ-ja van és hatvan milliója a bankban.
Egy férfi egy álláshirdetésre jelentkezik az állatkertben. Kiderül, hogy az állatkert legfőbb látványossága, a gorilla, nemrég pusztult el, és attól félnek, ha ez kiderül, nem jönnek majd a látogatók. Az állatkert igazgatója magas fizetést igér a férfinak, ha jól eljátsza a gorilla szerepét jelmezbe öltözve. A jelentkező megdöbben az ajánlaton, de mivel nagyon kell neki a pénz, elfogadja az állást. Beöltözik és bezárják a ketrecbe. A produkciója egészen jól sikerül, a látogatók odavannak a gorilláért. A férfi egyre jobban belejön a mókába, le-fel ugrál, mászik, hintázik. Egyszer azonban egy akrobata mutatvány rosszul sül el, a magasban ugorva nem tud elkapni egy kötelet, és áttörve a rácsokat átzuhan az oroszlán ketrecébe. Míg a földön fekszik, az oroszlán egy hatalmasat üvölt. A férfi rémülten kiabálni kezd:
- Segítség! Segítség!
Erre az oroszlán közel hajol hozzá és a fülébe súgja:
- Ne ordíts, te őrült! Mindkettőnket ki fognak rúgni!
A kis elefánt életében először bemegy a nudista strandra. Az első szembejövő férfin nagyon elcsodálkozik, és udvariasan megkérdezi tőle:
- Bácsi ne tessék haragudni! Tetszik elég levegőt kapni azon a kicsike ormányon?
Két fiú beszélget:
- Te, nem tudod, hogy kell egy lányt megtanítani úszni?
- Dehogynem! Lágyan átfogod a derekát, a kezed átcsúsztatod a melle alatt, aztán sétálsz vele a vízben, miközben a karodon fekszik.
- Jaj, ne hülyéskedj már! A húgomról van szó.
- Ja, akkor csak egyszerűen belököd a medencébe, és kész!
Ez mar a non+ultra
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ohhhhhhh, igeeeeeen!
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
A nászéjszaka előtt a lány idegesen megy az anyjához.
- Anyám, nagy baj van. Én már nem vagyok szűz.
- Lányom, nincs semmi gond! Tegyél oda egy almát. A férjed majd próbálkozik, próbálkozik, mikor nem figyel oda vedd ki, s minden jó lesz.
A lány megfogadja anyja tanácsát, odateszi az almát, a férje próbálkozik, próbálkozik, mikor nem figyel oda, kiveszi az almát, leteszi az éjjeliszekrényre, s az éjszaka jól sikerül. Reggel a férj felébred, észreveszi az almát az éjjeliszekrényen, fogja, s megeszi. A lány kétségbeesetten rohan az anyjához.
- Anyám, a férjem reggel megette az almát!
- Ó, lányom, apád annak idején egy egész dinnyét vágott be utána!
Két óvodás beszélget:
- Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?
- Tampont.
- Az mi?
- Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.
A kislány nézegeti az édesanyja krémjeit a füdőszobában:
- Ez mire jó? - kérdezi.
- Hogy szép fényes legyen a hajam.
- Hát ez mire való?
- Hogy szebb legyek.
- Akkor ezt kidobhatod, mert semmit sem használ!
Két óvodás talál egy cicát:
- Kiszisza, kiszisza! - szól az egyik.
- Nem igaz, hogy nem tudod kimondani a matka nevét!
A tíz éves Pistike fürdés közben vizsgálgatja a fütyijét:
- Anyu, ez az agyam?
- Még nem.
Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között. A kislány így
szól a bátyjához:
- Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!
- De buta vagy! Nem tudsz installálni?
- Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok.
BKV ellenőr:
- Jegyeket, bérleteket kérek!
Pistike:
- Anyád tudja, hogy kéregetsz?
Egy anyuka takarítja karácsony előtt a WC-t és hét éves kislánya nézi.
- Mami, mit csinálsz?
- Kicsim, takarítom a WC-t, hogy szép tiszta legyen.
- Minek?
- Jaj, bogaram, tudod karácsony van. Jön a Jézuska...
- És nálunk fog kakilni?
Karrierépítés felsőfokon
Jack az agyafúrt üzletember a fiával beszélget:
- Szeretném, ha azt a nőt vennéd el, akit én választok neked.
- Apa! Majd én megválasztom a páromat!!!
- De a lány Bill Gates lánya lenne.
- Nos, ebben az esetben....
Ezután Jack elmegy Bill Gateshez.
- Lenne egy férj-jelöltem a lányának.
- De hisz az én lányom még túl fiatal a házassághoz!
- De ez a fiatalember a Világbank alelnöke!
- Nos, ebben az esetben...
Végül Jack meglátogatja a Világbank elnökét.
- Szeretnék egy fiatalembert bemutatni, aki alelnök szeretne lenni.
- De már így is több alelnökünk van, mint szükséges!!
- De ez a fiatalember Bill Gates veje.
- Áá, ebben az esetben...
A kakas kergeti a tyúkot a baromfiudvaron. A gazda nézi egy ideig a hajszát, majd odavet egy karéj kenyeret. A kakas azonnal elfelejti a tyúkot és a kenyérre veti magát. A gazda felsóhajt:
- Drága jó Istenem, add, hogy sose legyek ilyen éhes...
Turistabuszok érkeznek a világ legnagyobb, legszebb vízeséséhez.
- Oh, Mein Gott! Das ist wunderschön!
- Ah! C'est Fantastique!
- Wow! It's Wonderful! Magic!
- Hú, b...meg, de qrvaszép!
További ajánlott fórumok:
- Vicces és "érdekes" topikcímek
- Videók(-vélemények), amik izgalmasak, viccesek, érdekesek...stb:)
- Humoros, vicces idézetek
- Hát nem vicces?
- Viccek, vicces mondások, vicces idézetek, elgondolkodtató, játékos érdekes gondolatok, akár felelni is lehet az előzőre, de ne legyen bántó!
- Az élet vicces oldala, avagy ha nem sírunk akkor nevetünk!