Versek (beszélgetés)

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló.

A víz szalad, a kő marad,a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést .Ha vakond túrja is a gyökeret.

A világ fölött őrködik a Rend

s nem vész magja a nemes gabonának,de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad,a kő marad. Üzenem az erdőnek: ne féljen,ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt...A víz szalad, a kő marad,a kő marad. Üzenem a háznak, mely fölnevelt:ha egyenlővé teszik is a földdel,nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.

Hidas Antal: Óda az irigységről

Sárgul, ha valakinek nem is jobb,

de más van birtokában, mint neki.

Más utcájában, ha nagyobb a csönd,

vagy fordítva: a forgalom nagyobb:

ha túloldalt lakik az illető,

tán ott a levegő - ki tudja - tisztább.

A kutyát irigyli, hogy lába négy van

S ha egy lesántul, marad neki három.

A gilisztát, hogy láb nélkül is csúszik.

Sárgul, ha másnak haja fürtösebb,

az orra íveltebb, füle kisebb,

az álma mélyebb: jókedvűen ébred.

A kék szilvától irigyli a hamvát.

A baracktól, hogy ringatja az ág.

Az eszkimót, hogy ingyen jege van.

A Kongó-négert, fűtésre nincs gondja.

A halottat, hogy nem kell ennie,

nem fizet lakbért, sem telek-adót.

A halat, hogy őnála jobban úszik,

s még viharban sem fullad be a tóba.

A kan-legyet, mikor nőstényre száll,

hogy nem őneki, annak remeg a szárnya.

Irigyli azt, ki nála magasabb,

de azt is, aki alacsonyabb nála,

mert öltönyéhez kevesebb szövet kell:

ha valaki őnála zsugoribb,

vagy ellenkezőleg költekezőbb.

Irigyli azt, ki nála kevesebbet

élt át, mint ő, de azt is irigyli,

ki többet: élményekben gazdagabb:

nem kell semmit sem kiagyalnia.

A kamaszt irigyli az első csókért.

Az aggot, hogy már mindezeken túl van.

A fürdőkád vízét, hogy meztelen

leánykának a bőréhez tapadhat.

Hordótól - bort. Méztől az édességet.

És minden lakodalmat irigyel,

mert nászéjszakán más, nem ő a férj.

Az irigységtől már nem is bőrére,

de csontjára száradt rá a lelke.

Szétverné márciusban a tetőket,

ne tavaszozzanak rajta a macskák.

Dalos madártól irigyli a trillát...

Égtől a földet. Földtől az eget.

Naptól a sugarat. Éjtől a csillagot,

hisz nem csak rá, de másra is ragyog.

Testétől sajnálja az új ruhát.

Lábától a cipőt - az is kopik.

Az autót, hogy az gyorsabban ér célhoz,

a lassú teknőst - az is célhoz ér!

A tömegeket, hogy oly sokan vannak.

A magánost, hogy egyedül lehet.

Ha dicsér, okvetlenül rúg is egyet,

nehogy a dicsért fölülmúlja őt.

És azt is irigyli, aki őnála

még elszántabban tud irigykedni.

De irigyli a nem irigyeket is,

mert azoknak a lelkük nyugodtabb.

És végül:

azt is irigyli, hogy mindezt

nem ő mondotta el.

---------------

Áprily Lajos

Március

A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejű cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, –

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér. . .

Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,

– Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!

Radnóti Miklós:

Rejtettelek

Rejtettelek sokáig,

mint lassan ért gyümölcsét

levél közt rejti ága,

s mint téli ablak tükrén

a józan jég virága

virulsz ki most eszemben.

S tudom már mit jelent ha

kezed hajadra lebben,

bokád kis billenését

is őrzöm már szívemben,

s bordáid szép ívét is

oly hűvösen csodálom,

mint aki megpihent már

ily lélegző csodákon.

És mégis álmaimban

gyakorta száz karom van

s mint álombéli isten

szorítlak száz karomban.

....Intsd meg mind, kiket szeretek,

hogy legyenek jobb szívvel hozzám.

Vizsgáld meg az én ügyemet,

mielőtt magam feláldoznám.......

J.A.

Ha csukott szemmel is

látlak s elfogódva

kinyílsz majd bennem

mint gondolat-virág,

a vágyból gyökérző

növő pillanatra

rárémül újra

a megdöbbent világ.

És nem értem én sem:

Csodák pitvarából

mesék gurulnak a

hallgatás alól,

míg tűnődve állok

egy elképzelt tavaszban:

Érezlek, itt vagy,

és mégsem vagy sehol...

Anderkó Péter: Karácsonyi dal

Kint hideg van

Bent a csend

Egy kis harang

Halkan cseng.

A zöld fenyőn

Apró a gyertyaláng

Mégis meleggel

Tölti be a szobát.

Fénye a színes

Gömbökön megtörik

Minden érzés

Ünneplőbe öltözik.

Olyan hosszúnak

Tűnik ez a pillanat

Karácsony van,

S remélem örökre így marad,

Karácsony van,

Érezd jól magad!

Wass Albert: Magányosság erdeje

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép

és megfogja két tévelygő kezem

lecsókolja két könnyező szemem...

Valaki majd az életembe lép

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép

és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki.

Valaki, akit nem ismerek

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.

Alkohol

sehol nem jó ahol ott vagyok,

ezért kell egy hely, ahol nem vagyok,

ahol lesz egy perc béke, ahol

nem zaklat a dolgok miértje.

immár megvan a hely: hol

vörös ízű, bársonyos alkohol

és a lassú, csendes, öntelt zene

aminek soha nem volt neme

az elmére kúszó áhítat, ami

azt kéri hogy átigyad magad

mindenen

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek

S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom: Szeretlek.

Hogy bármikor történhet velem, vagy veled valami,

Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,

És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.

Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,

Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.

Arra, hogy mindig kell erőnk legyen, hogy nevessünk.

Quirinus Kuhlmann

Az emberi dolgok változása

Tűnt est/köd/harc/fagy/szél/víz/hő/dél/kelet/nyugat/észak/nap/tűz s a dögvész,

Jött reggel/fény/vér/hó/csend/föld/tűz/langy/hő/kéj/hűs/láng/füst és ínség erre:

Tűnt gond/kín/csúf/félsz/had/jaj/baj/vész/gúny/seb/harc/csel/csép s gúnyt űzve

Jött kedv/dísz/rév/víg/dics/ész/nyert/nyugvás/díj/tréfa/csend/jav/kín öröm-örökrész.

Mind: hold/lob/füst/őz/hal/érc/gyöngy/fa/láng/gém/gyík/juh/bak és has bödön,

Kedveli mi arc/zab/pernye/hegy/ár/gyár/hab/lomb/hamv/pad/tó/rét/ól és eleség.

A nyíl/férj/buzgó/gyár/művész/játék/hajó/száj/gróf/nyűg/gond/fukar/hív s az égi Fenség

Vágya cél/nő/bér/üdv/mű/kincs/part/trón/csók/gyilok/sír/pénz/rab hálaözön.

Mi jó/erős/súly/sík/hosszú/nagy/fény/egy/igen/lég/tűz/fenn/tág nevet visel,

Azt rossz/gyenge/gőz/gömb/rövid/kis/vak/sok/nem/föld/víz/lenn/szűk elkerüli

S a(z) hős/kedv/ész/élc/agy/szív/társ/dac/dús/hír/nyugvás/tréfa/dics keserüli,

Ha rettenet/undor/csalás/bús/hús/test/düh/szenv/senyv/félsz/viszály/bú/döf gáncsolja el.

Forog minden, szeret minden, és minden gyűlölni látszik:

Kinek lelkét ez vezérli, jut a bölcsesség-tárházig.

Teréz Anya: Az élet himnusza

* Az élet himnusza

* Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!

* Az élet szép - csodáld meg!

* Az élet boldogság - ízleld!

* Az élet álom - tedd valósággá!

* Az élet kihívás - fogadd el!

* Az élet kötelesség - teljesítsd!

* Az élet játék - játszd!

* Az élet vagyon - használd fel!

* Az élet szeretet - add át magad!

* Az élet titok - fejtsd meg!

* Az élet ígéret - teljesítsd!

* Az élet szomorúság - győzd le!

* Az élet dal - énekeld!

* Az élet küzdelem - harcold meg!

* Az élet kaland - vállald!

* Az élet jutalom - érdemeld ki!

* Az élet élet - éljed!

Szív és agy

Hatalmas csatát vív szív szív az aggyal.

Harcolnak marják egymást szüntelen.

Percről percre, napról napra dúl a viadal:

A szív még mindig szeret.

Hiába súg az agy: értelmetlen.

Felsír a szív könnyeket ejtve,

de nem riad meg semmitől.

Űzi maga formált igazát kétségbe esve,

S míg létezik érzés, hite nem gyengül.

Tudja jól az elme, hogy nem szeret,

Mégis van valaki, kit a szív egy életen át sem felejt.

Tűzkő Lajos: Hallgass meg, édesanyám!

Szíved alatt bölcső, benne gyermeked...

Szelíd hangján küld üzenetet;

S érzed, ahogy nyújtja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

"Engedj a világra, édes jó anyám,

Áldott napfény hadd süssön reám!"

- Esdekelve nyújtja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

"Ó, hogy vágyom élni, kedves jó anyám,

Csak te viselj gondot énreám!"

- Bizalommal nyújtja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

"Isten áldásától ne fossz meg, anyám;

Szent keresztvíz hadd hulljon reám!"

- Rimánkodva tárja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

"Hadd lássam meg arcod, drága jó anyám,

S te is nézhess boldogan reám!"

- Szeretettel nyújtja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

"Sok jóval viszonzom majd, édesanyám,

Mindazt, amit áldozol reám."

- Mily édesen nyújtja karjait feléd:

Ne öld meg a kicsiny életét!

Gyenge hangja elől be ne fogd füled,

Kérésére ne legyél süket!

Szív-bölcsődből nyújtja karjait feléd:

Meg ne öld a kicsiny életét!

A múltat megtalálni

Mondják, nem lehet

Mit szólnál, ha

Megmutatnám azt a helyet

Minden, miről azt hiszed

Rég elveszett

Minden, ami elmúlt

Ott lebeg.

Mindig megyünk;

s ugyanakkor meg

sem mozdulunk.

Álmok karja hajlik

a szívre - s hisszük,

értünk vannak

a csillagok. Megyünk,

s kattogó távolok hoznak

fénylő éjt - benne

lelkünk daláért

új napra virradunk.

Folytonos úton

láthatatlan ajtót nyitunk,

s mélységén a felszíni

halmoknak - könnyed

léptű álmot fogunk.

Reménytelenül

Ha már nem táncol levél az utcákon,

ha magányos vagy és elveszett,

Hívj engem,

Én ott leszek veled.

Tudom, ez csak álom, S még várom,

Várom azt a pillanatot, mikor karomban tarthatlak,

Várom azt, hogy megcsókolhassalak,

Várom, hogy kezem, kezedhez érjen,

Várom, hogy testem testedhez férjen.

Ne vád a szőke herceget, hisz itt van melletted,

S te észre sem veszed.

Eltelnek hónapok, évek,

Más karjában látlak téged.

Hosszú az út, Tudom,

S már látom a fényt a túloldalon.

(Lizák Viktória)

Közeleg az éjfél, ismét eltelt egy év ,

szívünkben feléled egy-egy régi emlék.

Felidézzük az elmúlt szép pillanatokat ,

a tovaszállt, meg nem élt , tűnő álmokat.

Titokban reméljük , boldog évek várnak,

nem lesz benne többé szomorúság, bánat.

Köszöntsük hát együtt a következő évet,

Kívánjuk hogy álmunk, sose érjen véget,

Ehhez kívánok nektek nagyon ,Boldog Évet!

Álmodtál egy boldog évről

Reménykedtél, igaz szívből.

A remény mára tovaszállt,

Az álmod is már messzejárt,

de vár az Újév ismét téged,

Reményt hoz és büszkeséget.

Vágyat ébreszt, s újra éltet,

Boldogabbá tehet téged.

Életed, még meseszép lehet

Boldog Újévet kívánok neked

Nagy László:

KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerűlt,

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket

ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

Ez a legszebb szonett amit Shakespeare írt.

Mindenkit érint kórhatál nélkül.

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

shakespeare

Petőfinek a versei érthetőek és világosak az olvasó számára mindig a néphez és a maga egyszerűségével

fejezte ki magát bármiről is irt. Szivhez szólóak sorai és most is aktuálisak, főleg mikor politikai hangvételűre váltott szinte lángoltak forrongóak voltak a mondanivalói senkinek nem volt oka ebben kételkedni annyira megérintette vele az emberek szivét.

Nekem Petőfi Sándor a Füstbe ment terv.

Egész uton hazafelé azon gondlolkodám miként

fogom szólitani rég nem látott anyám mit mondok

majd először is kedves szépet neki midőn bölcsöm

ringatá a kar terjeszti ki s jutott eszembe szám-

talan szebbnél szebb gondolat mig állni,látszik az

idő bár a szekér halad a kis szobába toppanék röpült

felém anyám és én csüngtem ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán.

Minden advent

Minden advent kegyelem:

vétkem jóvátehetem.

Minden advent vigalom:

Isten Úr a viharon!

Minden advent érkezés:

átölel egy drága kéz!

Minden advent alkalom:

gyõzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

így kellene - s így élek!

Minden advent remegés:

Isten felé epedés!

Minden advent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

Ürögdi Ferenc