Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Don Backy: Van egy kicsi házikó

Van egy kicsi házikó

Fehér fala ragyogó

Oda jártunk te meg én

Boldogságunk idején

Minden kis szó vissza hív

Semmit nem feled a szív

De a boldog ifjúság

Nem jön vissza soha már

Mégis újra elmegyünk

Emlékeket keresünk

S feltűnik a régi nyár

És egy vidám ifjú pár

Az a kicsi házikó

Most is olyan ragyogó

Nekem egyet jelent már

Az a hát, s az ifjúság

"Megmondom a titkát édesem a dalnak:

Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.

Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek."

-Babits Mihály

Ez az utolsó tánc...

Rég ülünk itt együtt és csak hallgatunk.

Mondd miért jöttünk össze,

Ha nincs mit mondanunk?

Miért nézed az órát,

Tudom, hogy menni kell.

Túl egyszerű volna,

Nem így nem engedlek el.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége.

Ez az utolsó tánc, bármit kívánhatsz érte.

Utána már, ha úgy muszáj, külön megyünk,

De az utolsó tánc még jár nekünk.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,

De már ilyen csodák úgy sincsenek.

Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,

Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,

Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!

Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,

De az utolsó tánc még jár nekem.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,

De már ilyen csodák úgy sincsenek.

Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,

Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,

Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!

Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,

De az utolsó tánc még jár nekem.

(Gábor Pál - Szenes Iván)

Isten teleszórta virággal a rétet,

csillaggal az eget, fénnyel a sötétet.

Csak azért csinálta, hogy kedvedben járjon,

számodra a világ élhetőbbé váljon!

Isten megteremtett vizet, folyót tengert,

s mindent a világon. Szolgálja az embert!

Csupán annyit vár el, éld meg a világod,

segíts teremteni álmot, boldogságot.

Azt már Ő sem érti, hogy mért fordult rosszra,

mért gondol az ember mindig a gonoszra.

Mért kívánja másét, mért nem a sajátját,

hiszen a jó Isten teljesíti vágyát.

Amit csak kitalálsz, azt mind megteremti

ha a hitrendszered engedi teremni.

Mert, ha nem hiszed el, hogy megillet téged,

akkor nem nyújtja azt tálcán majd az élet.

Aranyosi Ervin

Osvát Erzsébet: Portulácskák

Apró bimbóikba zárva

Alszik sok szép portulácska.

Piros egyik,

másik sárga.

Zuhanyozza zápor őket,

zúg felettük szilaj szél -

csak alusznak,

álmuk mély.

Rigó fütty szól, kék az ég,

virrad, s egy sem ébred még.

Napsugarak,

frissek,

fürgék,

most ébrednek,

s futnak tüstént

le s földre,

le a kertbe

rákacagnak a kövekre,

kövek közt a sok virágra...

S egyszeriben szirmát tárja -

ébred minden portulácska.

Gyökössy Endre:Csöndben, némán

Sírtál-e már úgy,

hogy nem folyt a könnyed?

Nevettél-e úgy,

ahogy nem fogsz többet?

Daloltál-e úgy,

hogy nem hallotta senki?

Sétáltál-e úgy,

hogy nem kellett elmenni?

Álmodtál-e úgy,

hogy az nem volt álom?

Játszottál-e már

húrtalan gitáron?

Repültél-e már,

fűben hanyatt fekve?

Kószáltál-e már,

csillagtalan este?

Temettél-e már,

sok szép halott álmot?

Tettél-e jót úgy,

hogy csak Isten látott:

csöndben némán?

Bényei József: Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.

Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,

a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,

almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,

ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,

ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,

vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,

füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,

takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:

valakinek embernek kell lenni.

Jókai Mór:

Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

Legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

Hogy a miénk volt egy egész délután.

Aranyosi Ervin: Mosolycsésze

A csészédbe mosolyt töltök,

idd ki, s legyen szép napod!

Ezt a csészét, szíved mélyén,

napról-napra hordhatod.

Csuda jó, mert sosem fogy ki,

csak egy kortyot inni kell!

A mosolyod szép varázslat,

amiben csak hinni kell!

Ha megiszod, elvarázsol,

s te is varázsló leszel!

Arcodon a mosolyoddal,

másoknak is jót teszel!

Beragyoghatod a napjuk,

és a mosoly csodaszép!

A gond felhők tovaszállnak,

és kedvessé lesz a beszéd.

Mások arcán felragyoghat,

máris szépül a napod,

mert a mosoly visszatérő,

örömteli állapot.

Idd hát ki a mosoly csészét,

legyél mától boldogabb!

Mosolyogj az emberekre,

így tedd majd a dolgodat!

Ady Endre

SZENT LÉLEK ÜNNEPÉRE

Mikor a basa-rózsák voltak itt

Fejedelmi virágok,

Loptunk idegen kertekből is

A templomért,

Hogy a templomban virágosan

Lássuk egymást,

Leányok, fiuk, nyugtalanok,

Mert csak a templomban

Ének, ima és beszéd mellett

Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,

Be ifjú lehettél akkor

S az ákácok is ifjak lehettek:

Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök

A szépek és igaziak.

Nem kell templom, minden templom

S ugy kiván a pünkösdi király,

Hogy tudja, mire vágyik,

Hogy tudja, zavarosból

Gyönyörűen kibontva,

Ki az, akit meztelenítve

Ujféle virágokkal

Tele és teleszór.

És sokkal szebb azóta

Az élet, a vágy és a lemondás is,

Mióta templom minden

S nem a pöf basa-rózsák,

Akácok, rózsák, semmik

Az igazi virágok,

Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,

Templom, templom és templom,

Lyányok, lyányok és lyányok,

Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

Aranyosi Ervin: Pünkösd

Hát eljött, hát itt van

piros Pünkösd napja,

s eljön a szentlélek,

s hitünk visszaadja.

Hét hete múlt Húsvét,

Jézusunk mennybe ment,

nincs, aki felrázza

a hitetlen jelent!

Mind az apostolok

épp ma összegyűltek,

cél nélkül, ok nélkül,

magukba merültek.

Csak egy jelre vártak,

hogy mutasson utat,

lelkük a sötétben,

fénylő jelet kutat.

S lám, hatalmas zúgás,

és szélvihar támadt.

Lángnyelvek virultak,

ahogy a fény áradt.

A szentlélek leszállt

az apostolokra!

Megújul a lélek,

s nem lesz földi pokla!

Ez a megtisztulás

ébredés kezdete,

s lám Péter prédikált,

s a többi tart vele.

Beszédére sokan,

oly sokan figyeltek,

hisz az árva lelkek

útra, célra leltek.

Volt kire figyelni,

volt már kit követni,

a jövő alapját

már le tudták tenni.

Létre jött az egyház,

és Jézus keresztjén,

alapult a vallás,

a hithű keresztény.

Áldozat, szolgálat,

örök megbocsátás,

együtt gondolkodás,

új szemléletváltás.

Keresni az utat

egy boldog világhoz,

hűnek lenni Jézus

szent akaratához.

Pünkösd van, az egyház

szép születésnapja,

hitünk a szentlélek,

újra visszaadja.

Csak követni kéne,

s nem bűnről papolni,

a rászorulókhoz

le kéne hajolni!

A szeretet nyelvén

beszélni és tenni,

a megváltó útját

naponta követni!

Példát venni róla,

példát venni tőle,

hogy a világunknak

legyen szép jövője!

Benedek Elek: Piros pünkösd napján

Nyílik már, nyílik már

A pünkösdi rózsa,

Eredj lányom, gyöngyvirágom,

Szakassz egyet róla.

Szakassz egyet róla,

Tűzd a kalapomba,

Virágosan, bokrétásan

Megyek a templomba.

.

Nem illik a virág

Nagyapó kalapján?

Illik bizony, gyöngyvirágom,

Piros pünkösd napján.

.

Piros pünkösd napján

Mosolyog az ég is,

Ide azt a piros rózsát,

Hadd mosolygok én is.

.

Rózsa, rózsa, rózsa,

Szép pünkösdi rózsa,

Eredj, lányom, magadnak is

Szakassz egyet róla!

Egyet a hajadba,

Egyet kalapomba,

Virágosan,bokrétásan

Megyünk a templomba!

Aranyosi Ervin: Súgom a békét!

Súgom a békét! Súgd tovább!

Teremtsen szavunk új csodát!

Vigye a szél árkon-bokron át!

Lelje meg bennünk otthonát!

Súgom a békét! Ez kell nekünk!

Hadd legyen világunk szebb velünk!

Ássuk el végre a fegyverünk,

kell, hogy mi egymással EGY legyünk!

Súgom a békét! Súgd te is!

Életet éltet, ki benne hisz!

Ez az az út, mi mennybe visz,

amitől édes lesz majd az íz!

Súgom a békét! Védelek!

Együtt kell élnem még veled!

A közös életünk szép lehet,

amikor alkot a képzelet!

Súgom a békét! Én elhiszem,

hogy jó a ritmus, amit ver szívem!

Mert nyugalom járja át, tölti meg,

és pont azt dobogja, mint a tied!

Súgom a békét! Ébredj világ!

Ne hagyd a gonoszt hatni rád!

Szeretet nem gerjeszt rút vitát,

mondjunk a békéért egy imát!

Súgom a békét! Imádkozom!

Mennyből, a jóságot, áthozom!

Áldás lehessen az álmomon,

örökös békéről álmodom!

Aranyosi Ervin: Éld a napot

Minden egyes kornak van valami bája,

– és az embernek is számtalan hibája, –

ám ha minden korod tiszta szívvel éled,

minden pillanatban újabb vágyad éled.

Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!

Mától érted ketyeg, múlik minden óra.

Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,

lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!

Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?

A betegség jelzés, könnyebb elviselned,

ha megérted azt, mit lelked üzen véle:

– csökken a fájdalom, legyen bármiféle!

Életedben biztos, sok volt, aki bántott.

Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?

Elengedted-e már a haragos múltat?

Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?

S volt-e olyan ember, akit te bántottál?

Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?

Patyolat tiszta már lelkiismereted?

Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.

Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,

szereteted szórd szét, szerte a határban,

szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,

napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.

Vizek csobogása vidámítsa lelked,

szeretet szikrája gyúljon lángra benned!

Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,

szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!

És az emberekkel légy megértő, kérlek!

Mindegyik másképpen keresi a szépet.

Az sem tehet róla, aki még nem érti,

hogy a gondolata, a másikat sérti.

Mindig azt keresik, ami jónak látszik,

ám az élet néha “délibábot” játszik.

Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,

a nyugalom leljen otthonára benned!

Élvezd ki a világ millió csodáját,

és ne keresd többé a mások hibáját.

Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,

akit az emberek, s angyalok szeretnek!

Aranyosi Ervin: Szeretném megélni

Szeretném megélni szép világomat,

valóra váltani minden álmomat,

és jobbá tenni az embereket,

élőn csodálni a természetet!

Tudni, hogy mért jöttem, miért vagyok,

tehetség van bennem, s alkothatok,

gyermeki lényemet megélhetem,

szebb lehet világom végre velem!

Szeretni születtem, ember vagyok,

bennem, mint másban is, szellem ragyog,

magamért, s másokért dolgom teszem,

gondolat szárnyain jár az eszem!

Kiélvezem hát minden napom,

jót tenni, jót adni, van alkalom,

fontos, hogy legalább jó szóm legyen,

szívmelegítőn a dolgom tegyem.

Szeretném megélni saját csodám,

ha már a gondokat megoldanám,

ha csak pár embernek adnék hitet,

s hihetném, holnapom ő menti meg!

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

Orgonád már régen elvirágzott,

szél tépáz meg néhány pipitért,

pitypang égre szállva néha fázott,

vatta virág végül földre ért!

Ha meleg van, egy gőzölgő réten,

délelőtt nyit virág kelyheket,

hajnalka virága fény fehérben,

illúziód, mely régen elveszett!

Pipacsoknak vörös szirma bágyad,

leszakítva, végtelenbe hull,

vele vérző alkony formál vágyat,

s színéből a világ mind tanul!

Ugrándozik egy kék szemű lányka,

búzavirág színét hordja még,

nyári kékség néz az elmúlásra,

majd fellegből kristály hull, a jég!

Érett tányéros bodzavirágok,

csipkéjéből édes illat száll,

hársfa ágról suhognak az álmok,

s megérzed, hogy újra itt a nyár!

Széllel virág, délután a mából,

repül fáról és megsimogat,

kezedhez ér, apró szirma táncol,

suttogva szór örök titkokat...

Tóth Enikő Enci

Virágos vers

"Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,

hogy nem mutatod meg,

szeretni úgy is lehet,

hogy lábad megremeg,

szeretni úgy is lehet,

hogy csókolni nem mered,

szeretni úgy is lehet,

hogy könnyed megered.

szeretni úgy is lehet,

hogy mindened neked,

szeretni úgy is lehet,

hogy nincsen ott veled,

szeretni úgy is lehet,

hogy küldesz verseket,

szeretni úgy is lehet,

hogy tudod, hogy szeret,

szeretni úgy is lehet,

hogy viszontszeretnek,

szeretni úgy is lehet,

ahogy én szeretlek.

Vámos Robi

"

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

Kristina Calu - Mosolyogj!

Mosolyogj, mert úgy minden könnyebb

Gyorsabban szárad fel arcodon a könnyed

Eltántoríthatod vele a rosszkedvet

Örökre száműzheted a félelmet

Mosolyogj, mert talán másnak is erőt adsz

Lehetsz egy pillanatban valakinek vigasz

Meríthet belőled erőt a szomorú

Elhalhat idegen lelkekben a háború

Mosolyogj, mert tudod ez is ragályos

A boldog ember sohasem magányos

Engedj el mindent, mi sötét és fekete

Légy te magad az Élet nagykövete!

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Zelk Zoltán: Nyár

Tudjátok-e, mit énekel

a csobogó kis patak?

„Gyertek, igyatok vizemből,

szomjas madarak!”

Tudjátok-e, mit zizegnek

a réten fűszál, virág?

„Gyertek hozzám lakomára,

megéhezett barikák!”

Tudjátok-e, mit susognak

az erdőben a lombok?

„Gyertek aludni árnyamba,

ti elfáradt vándorok!”

S tudjátok-e, mit énekel

fáradt vándor és madár?

„Szép az erdő, szép a mező,

gyönyörű a nyári táj!”

Somogyi Zsolt: Hogyha úgy érzed......

Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet,

Mert a boldogságról nem mond szép meséket.

Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák.

Nem kerülheti el senki sem a sorsát.

Bárhogy hull a könnyed, ne vedd a szívedre!

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat,

Hiszen az embernek annyi minden fájhat.

El nem ért nagy álmok, elveszített társak,

Sebek, amelyek egy életen át fájnak.

Annyi minden csalhat könnyet a szemekbe,

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Túl leszel majd egyszer minden csalódáson.

Nem azért van a szív,hogy örökké fájjon.

Akármilyen hosszú, nem örök a tél se,

És a legszebb rózsák neked nyílnak végre.

Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe:

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

BABITS MIHÁLY - NYÁR

Esik a nap!

Szakad a súlyos, sűrü zápor

zuhogva istenigazából.

Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!

Óh gyönyörűség!

Részeg darázs

ráng körülöttem tág körökben,

ide röppen és oda röppen:

visszatérő csapongás, lenge hűség...

Óh gyönyörűség!

Hangos virág

kiált, bíbor szinekkel esdve,

hogy jöjjön már a bíbor estve,

hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:

Óh gyönyörűség!

Tornác fölött

szédülve és legyet riasztva

fúl a cseléd, liheg a gazda;

álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...

Óh gyönyörűség!

Boldog a nap:

de boldogság a vágy gyürűsse!

Boldog a nap, s vágyik a hűsre...

Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!

Óh gyönyörűség!

Dóró Sándor: Új élet

Van akitől távol vagyunk,

van ahová visszatérünk,

az élet színpada csak forog,

de mi állandóan remélünk.

Reméljük, hogy jobb lesz,

nem akar a sors rosszat,

hisz nincsenek véletlenek,

új nap, új életet hozhat.

Seress Rezső: Hiába van palotád Budán......

Hiába van palotád Budán

Elmúltak a régi szép idők

Elúltak a régi szép napok

Ferde sarkú volt a kis cipőd

A szívedben boldogság lakott

Most a fény és pompa vesz körül

Gazdag vagy és van szép palotád

A szíveden mégis bánat ül

S ott zokogsz ahol senki sem lát

Hiába van palotád Budán

Pestre jársz a boldogság után

Feledni hiába akarod

A ligeti korhadt fapadot

Tudom visszahoz téged a vágy

Hiába van fényes palotád

Mert a pompa hazugság csupán

Pestre jársz a boldogság után

Könnyfakasztó őszi éjszakán

Visszasírod az elmúlt időt

Mikor néma csend ül a Dunán

Ott zokogsz a korhadt pad előtt

Fenn a fán a sárgult levelek

Összesúgnak, nem ismernek rád

Csak én tudom, hogy a szívedet

Most még jobban égeti a vágy

Hiába van palotád Budán

Pestre jársz a boldogság után

Feledni hiába akarod

A ligeti korhadt fapadot

Tudom vissza hoz téged a vágy

Hiába van fényes palotád

Mert a pompa hazugság csupán

Pestre jársz a boldogság után.....

Kányádi Sándor: Ha én zápor volnék

Ha én zápor volnék,

égig érő zápor,

áztatnám a földet

istenigazából.

Hogyha napfény volnék,

melengető napfény,

minden sugaramat

széjjel teregetném.

Ha én harmat volnék,

minden reggel s este

lábujjhegyen lépnék

bársonyos füvekre.

Hogyha szellő volnék

erdőn, mezőn átal

járnék a virágok

finom illatával.

Kislány vagyok, s ezért

harmat, napfény, zápor

s a vidám szellő is

igaz, jó barátom.

Pacsutáné Sagáth Ilona: Mi az élet?

Mi az élet, mondd, barátom, mondd?

Az élet öröm, bánat és gond.

Olykor nevetünk, aztán szomorkodunk,

S ha elszáll a felhő, már boldogok vagyunk.

Ha fáj a szívünk, s könnyeink hullanak,

Másokat nézünk, hogy milyen jó annak.

De fordul a kocka: mosoly az arcomon,

S talán a másikat kínozza fájdalom.

Örökké szaladunk, örökké futunk,

Sokszor elfelejtjük, hogy emberek vagyunk.

Hajszoljuk a kincset, keressük a szépet,

S közben elfelejtjük, hogy rövid az élet.

A kincs, a szépség nem tart örökké,

Az élet útjain válhat rögökké.

Egyszer elmúlik minden, ami szép,

De akkor a lábad már nehezebben lép.

Állj meg hát barátom, csak egy pillanatra,

Gondolj életedre, gondolj magadra.

Az élet az egyetlen, a legdrágább érték,

S nem tudjuk, milyen hosszúra mérték.

Hiszen az órák nagyon gyorsan múlnak,

Lassan az évek is egymáshoz simulnak.

És ahogy az ősz is eljön a nyár után,

Úgy érkezik majd el hozzánk a délután.

Estébe hajlik immár a délután,

Sokszor kapkodni kell a levegő után.

Akkor vesszük észre: elmúltak az évek.

Gondold meg, barátom, ennyi csak az élet.

Reményik Sándor

Hűtelenül

Szerettem a virágot.

De választott virágom

Nem volt nekem soha -

S azt sem tudom: e sorsom,

E furcsa sorsom édes

Volt-e vagy mostoha.

Egyetlen választottként

Én nem szerettem senkit.

Lelkemnek pilleszárnya

Mindegyre tovalendít

Szürcsölni lélek-mézet

Egyik virágról a másik virágra.

Igaz: nem ígérgettem -

Nem ámítottam senkit

Örökkétartó szerelemmel -

S beértem egy-egy fényes, tiszta perccel.

A percnek nem volt sodró szenvedélye,

Észbontó mámora -

De fanyar, hideg hajnala se jött,

Temetése, tora

Soha.

Amit itt átéltem a szerelemből:

Egyetlen sugár volt csupán a mennyből.

Talán nem is volt szerelem.

Kevesebb is, több is a szerelemnél.

Édesség, mely Éden-kerten is túli

Titok-fákon terem.

Amit itt átéltem a szerelemből.

A Szűz jegyében,

Különös csillagok alatt:

Nem volt szimfónia.

Halk hangolás - símogató varázs:

Preludium maradt.

Én senkit meg nem csaltam.

S valahogy mégis hűtelen vagyok.

Mindenkihez. - De főképen egy sírhoz,

Mely messze ködlik

S foszló párákból néha felragyog.

Talán Ő volt mégis az igazi.

Mindenki másnál mégis igazibb.

Porló szívéből nő most egy virág,

Most, hogy tél sem volt s már tavaszodik.

Szeretnék mostan odaszállani,

Bódultan ejteni a sírra le

Két hűtlen pilleszárnyam -

S elrejtőzni minden virág elől

Az egyetlenegy, síron nőtt virágban.

Ó, de hiába volna, mindhiába!

Hiába sóvárognék lenni

Síri virágom örök remetéje.

Ő szólna - ó, hogy emlékszem mosolyára:

"Édes Barátom -

Nincs tehetségem a féltékenységre."

Hiába sóvárognám szívni

Kelyhéből a hűség halálos kéjét -

A végső békességet:

Ő jobban ismert -

Tudná, hogy harmatot gyüjtök és mézet,

Hogy költemények születhessenek,

Mindíg új költemények.

S válaszomat se várva -

Ő küldene tovább

Egyik virágról a másik virágra.

1936

Petőfi Sándor: Távolból....

Kis lak áll a nagy Duna mentében;

Oh mi drága e lakocska nékem!

Könnyben úszik két szemem pillája,

Valahányszor emlékszem reája.

Bár maradtam volna benne végig!

De az embert vágyai vezérlik;

Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,

S odahagytam őslakom s anyámat.

Kínok égtek a szülőkebelben,

Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;

S kínja lángi el nem aluvának

Jéggyöngyétől szeme harmatának.

Mint ölelt át reszkető karával!

Mint marasztott esdeklő szavával!

Oh, ha akkor látok a világba:

Nem marasztott volna tán hiába.

Szép reményink hajnalcsillagánál

A jövendő tündérkert gyanánt áll;

S csak midőn a tömkelegbe lépünk,

Venni észre gyászos tévedésünk.

Engem is hogy csillogó reményem

Biztatott csak, minek elbeszélnem?

S hogy mióta járom a világot,

Bolygó lábam száz tövisre hágott.

Szép hazámba ismerősök mennek;

Jó anyámnak tőlök mit izenjek?

Szóljatok be, földiek, ha lészen

Útazástok háza közelében.

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,

Mert fiának kedvez a szerencse

Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,

Megrepedne a szíve szegénynek.