Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

A virágnak megtiltani nem lehet..

.Petőfi Sándor

A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!

Szeretője lettem én szép lelkednek -

Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden

Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szívemben:

Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?

Egymást űzi bennem e két gondolat,

Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára

Tündér orcád tejben úszó rózsája:

Bujdosója lennék a nagyvilágnak,

Vagy od'adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!

Hogy ne legyen életem bús éjszaka;

Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,

Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

A magyar költészet napjára ❤️🇭🇺

József Attila

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT...)

Az Isten itt állt a hátam mögött

s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem

lenézett rám és nem emelt föl engem.

Ez a szabadság adta értenem,

hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.

Lehetett láng, de nem lehetett hamva.

Ahány igazság, annyi szeretet.

Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!

De én a párom mosolyogva várom,

mert énvelem a hűség van jelen

az üres űrben tántorgó világon.

1937. szept.-okt.

Benedek Elek: REGGELI DAL

Felébredt a nap, kapuját kitárta,

Nótával köszönti a dalos madárka.

Ébredez az erdő, már a rét sem alszik,

Madár dalolása messzire elhallszik.

Harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan,

Rásüt a napsugár s egyszerre elillan.

Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben.

S dalol a kis madár mindig ékesebben.

Fölkelt a méh is, döngicsél a réten,

Zümmög a bogárka, röppenésre készen,

Szárnyát száritgatja meleg napsugárban,

Megfürödvén előbb harmatos virágban.

Dalolj madár, dalolj, örvendezz a nyárnak,

Dalolj, amig a szép napok le nem járnak.

Majd jön az őszi szél, elhervad a virág...

Dalold, amig lehet! ó, de szép a világ!

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból

hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,

bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból.

KÁNYÁDI SÁNDOR: Könyörgés tavasszal

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.

Dugja fejét a sok-sok pipevirág.

Tavasz van megint, tavasz van újra,

s az ember, az ember messzire lát.

Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!

Annyi, de annyi bús napon át

Tebenned bíztam, Tetőled vártam

keserű szívem szép igazát.

Bontsd ki a kedvem,

bontsd ki: lobogtasd!

Halovány arcom

fényedhez szoktasd.

Simogasson meg

barkáid bolyha,

sápatag vérem

fesd meg pirosra.

Remény-emlődből,

öröm tejével

szoptass meg engem –

igaz igékkel.

Szépíts, erősíts,

beszélj hozzám,

Tavasz-világom,

Tavasz-anyám.

Te szültél, te nevelj:

fiaddal ne perelj!

Elestem, emelj föl:

ne hagyj el, meg ne ölj.

Apaszd el bánatom,

könnyeim töröld le.

Ékesítsd fejemet,

ragyogjon fölötte

örökzöld május-ág.

S ringassák álmaim

illatos orgonák.

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.

Dugja fejét a sok-sok pipevirág:

Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,

keserű szívem szép igazát.

Kun Magdolna: Boldogító erő

Mikor még szívünkben több volt a szeretet,

jobban megbecsültük a napokat, az éveket.

Nem hajszoltuk a pénzt, nem is vágytunk nagyra,

csak mindig annyit kértünk, hogy víz és étel

jusson az asztalra.

Mikor még jobban becsültük, és tiszteltük egymást,

emberibb volt körülöttünk ez a nagyvilág,

hiszen áradtak lelkeinkből a tanult szép mesék,

melyek nehéz sorsú életünket megkönnyítették,

s egyben megszépítették.

Mikor még a szegénység nem volt bűn, sem vétség,

az emberek egymás baját jobban megértették,

és önzetlenül segítették azokat a rászorultakat,

kik valamilyen oknál fogva bajba jutottak.

Akkor még én is hittem, s vallottam, úgy érdemes élni,

hogy szívünk szeretetét bőséggel kell mérni,

mert minél többször adjuk oda szeretetünk másnak,

annál jobban érezhetjük boldogító erejét

az emberi jóságnak.

Egy boldog világ kellene

Egy boldog világ kellene. Mosolygó emberek,

kik mind a szeretetben lelnék meg értékeiket.

Nem a pénzben, vagyonban vagy a gazdagságban,

amihez sokan ragaszkodnak ebben az anyagi világban.

Egy nyugodt világ kellene, ahol mindig béke lenne.

Így sosem szökne könnycsepp a gyermeki szemekbe,

és árvák sem lennének, vagy elhagyatottak,

mert maguk mellett tudhatnák családjaikat.

Egy olyan világ kellene, amiben nincsen kapzsi ember,

ki a telhetetlenségnek ellenállni nem mer,

mert azt hiszi, a tekintélye csak úgy marad meg,

ha biztosítja magának a gazdag életet.

Tudom, hogy az ilyen világ csak vágyálom marad,

mert az ember nem változik, az ember ugyanaz marad,

ugyanaz mint régen volt, száz vagy ezer éve,

hisz már akkor sem számított a becsületessége.

Talán egyszer megadatik, hogy ez az elképzelt világ,

ne csak álom legyen, ha nem valóság.

Valóság melyben minden ember megérti azt végre,

hogy csak a szeretetnek van időtlen értéke.

Kun Magdolna

Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske

Piros dróton ült a fecske,

piros dróton lila folt,

mert a fecske lila volt.

Ült a dróton egymagában,

ibolyaszín kiskabátban,

lila volt a háta, szárnya,

földre hullott lila árnya,

gyufa-vékony, lila lábon

álldogált a piros ágon,

lila volt a szeme csíkja

lila, mint a

lilatinta.

Április volt, jött az este,

meg sem mozdult az a fecske.

Április volt, április,

én hagytam ott végül is.

Lila csőr,

lila toll,

most is ott ül valahol.

Heltai Jenő: SZABADSÁG

Tudd meg : szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedon a kutyabőrre

S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg : szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle....

Szabad akar maradni mindörökre!

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !

Tudd meg : szabad csak az,

Aki oly áhítattal mondja ki,

Mint istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Inség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat,

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb akarsz lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva

Ráönti illatát a szomjazó világra,

Hogy abból jótestvéri jusson

Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak...

Gyáva rab vagy!

Kökény Éva: Április

Ablakom alatt lombos fákon

ringanak énekes madarak.

Cserregnek, csivitelnek,

csúfolják az áprilist,

a bolondos hónapot,

mely ellopta a tavaszt,

adott helyette telet,

áprilisi havat, majd

rögtön utána vidám,

szívet derítő nyarat.

BENEDEK ELEK: Húsvéti ének

Gyermekkoromnak szép emléke,

Köszöntelek, húsvét vasárnap!

Száll a szívemre égi béke

Ünnepén a Feltámadásnak.

Szárnyakat öltve száll a lelkem,

Ujjongva száll, gyors szárnyalással...

Ím, ott vagyok az ősi telken,

S zsebem tele piros tojással!

Gyermek vagyok, ki házról házra

Kántálni jár piros tojásért,

S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,

Ékesen csengő szavalásért.

Látom magam az új ruhában...

Hej, nem afféle bécsi rongy a'!

Meg van ez szőve igazában:

Édes jó anyám szőtte, fonta!

S a pörge kalap, a bokrétás!

S a rámás csizma, a ropogós!

Ilyen kalapod van-e, hékás?

S hát csizmád ilyen kopogós?

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer

Láthatnám édes jó anyámat,

Amint fejemre új kalapot tesz fel

S megsimogatja új ruhámat!

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer

Kántálhatnék piros tojásért!

Hálát adnék ezért ezerszer,

S feledném mind, ami csapás ért.

Hej, ha még egyszer... Vége, vége...

A napjaim lassan lejárnak...

Gyermekkoromnak szép emléke,

Isten veled, húsvét vasárnap!

Aranyosi Ervin: Választás?

Vajon írástudatlanok,

mert x-szel írják nevüket?

Felelősség elhárítva,

nem terheli lelküket?

Választanak sok rossz közül,

s nem hallatják hangjukat,

s kizárják a döntésekből,

egy új ciklusra magunkat!

Analfabéták állnak sorban,

hogy kitegyék ikszüket!

Miattuk élünk lent a porban,

hiszen a jóra mind süket!

Hazugságokra bólogatva,

hiszik, hogy ők is döntenek,

lemondanak csak, voksot adva.

Pokolra benzint öntenek!

Urnákba dobják kis papírjuk,

halott világuk hamvait.

Nincs esély rá, hogy újra írjuk,

a történelem lapjait!

Kevés, ki látja a valósat,

kinek a rosszból már elég,

így válik valóra a jóslat,

így bűnhődik jövőt e nép!

A választás, nem old meg semmit,

egymásnak feszül a magyar,

ezért soha nem is lesz rend itt,

s az lesz, amit a „PÉNZ” akar!

Országgyűlés ahol mellékes,

s nincs is jelen népakarat,

egy ház, mit adott a kellékes,

hogy elhazudják szavadat.

Siralomház, hol pálcát törnek

a szép, magyar nemzet felett,

hol újabb négy évig gyötörnek

a meghasonlott emberek.

Tőled van felhatalmazásuk,

hogy árulásukat tegyék,

hogy kiforgassák a palástjuk,

és mindenünket elvegyék!

(Aranyosi Ervin © 2026-03-31)

Juhász Gyula:Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő

Föltámadás a földi tájakon,

Mezők smaragdja, nap tüzében égő,

Te zsendülő és zendülő pagony!

Köszönt e vers, élet, örökkön élő,

Fogadd könnyektől harmatos dalom:

Szívemnek már a gyász is röpke álom

S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,

Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,

Öröm: neked ma ablakom kitárom,

Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!

Virágot áraszt a vérverte árok,

Fanyar tavasz, hadd énekellek én.

Hisz annyi elmulasztott tavaszom van

Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott

S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,

Én dalt jövendő húsvétjára zsongok

És neki szánok lombot és zenét.

E zene túlzeng majd minden harangot

S betölt e Húsvét majd minden reményt.

Addig zöld ágban és piros virágban

Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Dsida Jenő

Nagypénteki ima

Uram, csúfoltak,

Kínoztak Téged

Aki szerettél

Minden szenvedőt.

Szegekkel vert a

Világ keresztre,

Aki mindig csak

Vigasztaltad őt.

Mi jót is tettem

Én a világnak,

Sok-sok napomon?

Csúfolnak?

Kínoznak?

Szegeznek engem?

Mért panaszkodom?

Uram, bocsáss meg!

Haragban égni

Nincs okom;

Egyebet kérni

Nincs jogom;

Uram, csak áldlak,

Nem panaszkodom.

Tóth Enikő Enci: Nagypéntek

Az a péntek feketébe

öltöztette önmagát,

s félelemtől remegéssel

cikázik a fényen át,

összeroppant fakeresztek

tövéhez sok bűn leül,

tisztogasd most a lelkedet

önmagadban, egyedül!

A nagypéntek éles fegyver,

megölte, ki érted jött,

feláldoztuk már ezerszer

gyarlóság rácsai közt,

s Krisztus teste a kereszten

bekönnyezi életed,

szenvedéséből az Isten

mindig feltár képeket!

Az a péntek az anyának,

a legnagyobb rettenet,

ahogy vére hullt Fiának,

látni hogy is kellhetett?

az utolsó szó, mit mondott,

az utolsó lélegzet,

lelke végül szárnyat bontott,

s utat lelt új élethez...

Kerecsényi Éva - Húsvéti áldás

Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,

szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,

teremtsen békét a háborgó világban,

lehessen mindenki boldog hazájában,

tanítsa szeretni a gyűlölködőket,

adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,

adjon egészséget betegnek, idősnek,

hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,

s éltesse a reményt, még nincs világvége,

van kivezető út sötétből a fényre.

Szebenyi Judit: NAGYCSÜTÖRTÖK...

Elindul Jézus alázattal, tudván, mi vár majd rája,

a keserves kereszt, a magány, a halál tusája.

Alázattal megmossa tanítványai lábait ez este,

szeretetét adva, példának jövő nemzetekért adta.

Gyásznap Nagycsütörtök, készül adni magát

arra, amit Atyja kért tőle, keserű kínokkal éli át.

Ember, ne nevess e napon, mindegy, van-e hited

vagy sem, tanulj és érezz kevés kis emberséget.

Ez a nap az ő szenvedéseinek és feltámadásnak

három napig tartó kezdete, Uram irgalmazz.

Mindenkiért haltál, hogy mi élhessünk itt ma,

kegyelmed óvjon, és annak szentsége az eltévedteket!

KÁNYÁDI SÁNDOR: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

Ady Endre : A bolond

Szerelmes volt a bolond

S még jobban megbolondult:

Fejét töré be, mikor

A búcsuóra kondult...

Mélyen tisztelt közönség,

Ez a darab meséje,

Egyet-kettőt tapsolunk,

Aztán mindennek vége!

Bimbó urnak szíve volt,

Meg kellett hogy hasadjon...

Lám, mennyivel okosabb

Volt Bimbilla kisasszony.

Nem csavarták el fejét

Romantikus regények:

Igent mondott könnyedén

A gazdagabb legénynek.

»Szerelmes volt a bolond...«

Ma csak bolond szerelmes.

A szerelmesi pálya

Ma már nagyon keserves.

Csörgősapkát, epedést

Lenéz méltán Bimbilla,

Vagy más néven, ha tetszik:

Ilonka, Margit, Ella...

Mélyen tisztelt közönség,

A tanulság mi könnyü:

Bolond, kinek szeméből

Egy lányért hull a könnyü.

Csak az merjen szeretni,

Kinek van hozzá pénze,

Bimbó úr, ön bolond volt,

Méltán lakolt meg érte!...

Aranyosi Ervin: Április köszöntő

Eljött az április,

bolondosan, szépen.

Nap sugara ragyog

az egyik kezében.

A másikban felhőt

csavargat, hadd sírjon,

s ihleti a költőt,

róla verset írjon!

Hát kedves április,

ami engem illet,

nézem szép világod,

ami verset ihlet.

Barackfa virágzik,

cseresznye bont lombot,

fű festi zöld színre,

a mezőt, a dombot.

Madarak dalára,

szélúrfi lejt táncot,

virágozni hív most

orgonát, akácot,

aranyeső szórja

aranyszín virágát,

sárgán irigykedve

lesi a világát.

Kék ibolya bújik,

nyurga fa tövében,

szőlőn új hajtások

sorakoznak szépen.

Tulipán és nárcisz

színezi a kertet,

csodás festményükhöz

szép színekre leltek.

Április, április,

te bolondos hónap,

reményt adsz a léthez,

szebb lesz majd a holnap,

Megtöltöd a létet

érzéssel, reménnyel,

feléleszted lelkünk

élő, tiszta fénnyel.

Bolondos április

vidáman köszöntünk,

üres poharunkba

tiszta vizet öntünk.

Nevetéssel kezdünk,

vetéssel folytatjuk,

bizakodó hittel

önmagunkat adjuk.

(Aranyosi Ervin © 2017-04-01.)

1900. március 31-én született Szabó Lőrinc

Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.

Hallod az arany fanfárokat?

Itt az ünnepe a ragyogásnak,

a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt

s ahogy a zöldülő mezők

visszaverik és üldözik

a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,

úgy tölt be a március melege, vére,

úgy járom a várost ittasan

s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!

Rugókon táncol az utca velem:

szállok: sugárkezek emelnek

fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,

s az égbe szétharangozom:

Erő, megváltás, remény és vigasz,

jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Szabó Lőrinc: - Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

Isten tudja, honnan jöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Minek kérdjem, mért visz el?

.

Sose néztem, merre jártam.

A felhőkkel kiabáltam.

Erdő jött, jaj be szép!

Megcibáltam üstökét.

.

Jött az erdő, nekivágtam.

A bozótban őzet láttam.

Kergettem, ottmaradt,

Cirógattam, elszaladt.

.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

Csak szeretőm megmaradjon.

Szeretőm a titok,

Ő se tudja, ki vagyok.

.

Isten tudja, honnan jöttem,

Köd előttem, köd mögöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Bolond kérdi, mért visz el.

Aranyosi Ervin: Miről szól a Húsvét?

Miről szól a Húsvét? A feltámadásról!

A hit győzelméről! Miről szólna másról?

Hogy a szenvedésnek, akkor lehet vége,

ha szeretet ébred mindenki szívében!

Ha félelmeinket el tudjuk engedni,

ha képesek vagyunk új emberré lenni.

Mert akik bántanak, tanítanak minket,

s nem kell visszaadni, attól óva intlek!

Tanuld meg hát büszkén viselni kereszted,

s ha így méltóságod már visszaszerezted,

légy a megbocsájtó, mindenkit megértő,

s csökken majd a bántó, s elkerül a sértő!

Tisztulj meg belülről, kezdd el változásod,

s meglátod követ majd újuló világod.

Szívedben a jóság, hagyd hogy feltámadjon,

aztán a valóság, méltó választ adjon.

Mit üzen a Húsvét? Higgyél önmagadban,

higgyél a lélekben, s ne csak az anyagban!

Mert a lélek túlél, feltámadni képes,

ám a test csak szolgál, földi léte véges.

Csak te rajtad múlik, utad hogyan járod,

teremts hát lelkesen boldogabb világot!

Keresd az örömöt, s tedd le a kereszted,

ezzel fájdalmaid végleg elereszted.

Támadj fel kegyes nép, kezdj magadban hinni,

nem elég az Úrnak szép véréből inni!

Újulj meg, virágozz, akár a természet,

a feltámadásból vedd csak ki a részed!

Határozd el, kérlek: – Mától szebben élek,

önmagam teremtek, s jövőmtől nem félek,

újra magam leszek, mihelyt feltámadok,

s minden kihívásra méltó választ adok!

Várnai Zseni: O R G O N A

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,

talán ezért hívnak engem orgonának,

április vad kedve suhogtatja ágam,

azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,

illatos muzsika,

zengõ és libegõ lila virág...

fürtjeim lengetem,

illatom pergetem,

szakíts le hát engem,

s légy boldog te világ,

légy boldog te világ!

Bimbóim bomlanak, virágdíszben állok,

már csak éppen május elsejére várok,

s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,

s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,

illatos muzsika,

zengõ és lebegõ lila virág...

fürtjeim lengetem,

illatom pergetem,

szakíts le már engem,

s légy boldog te világ!

Légy boldog te világ!

Benedek Elek

Virágvasárnap

Virágok napja, szép virágvasárnap,

Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!

Hintsd be virággal az avar mezőket,

A kertek fáit, félve rügyezőket,

Óh, szánd meg őket!

A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,

A rét, az erdő még most is kietlen.

Virágok napja, jer, lehelj a földre,

Bús szürke foltjait varázsold zöldre,

Szép puha zöldre!

Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,

Üres fészkeknek hadd legyen lakója!

Szakadjon vége a nagy némaságnak,

Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,

Oly régen vágynak!

Ihol közelg. Feje virággal ékes,

Az arca nevetős, a hangja édes.

Bájos, milyennek a szívem kívánta,

Mint egy virágos, nevetős leányka,

Szép kis leányka!

Ihol, már itt, virággal megrakottan,

Hallom a dalt is: fecske száll amottan.

Eresz aljának újra van lakója,

Csörgő patakban kelepel a gólya,

A kedves gólya!

Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,

Vidám dal járja be a nagyvilágot,

Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:

Leszállt a földre szép virágvasárnap,

Legszebb vasárnap!

Sík Sándor:​ ​A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet,

Akinek rózsaszín az arca,

Aki örül, aki kacag,

Aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő.

A feslő bimbót szeretem,

A hasadót, a harmatosat.

A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek,

A nagyszemű, nevető gyermek,

Akiben szűz minden-csírák,

Ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel,

Az induló, az ébredő,

Akinek győzelem az álma,

Akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar,

Aki remény, aki ígéret.

Az enyém a vér és a tűz:

A fakadó fiatal élet.

Az ébredő napot imádom,

Megyek a virradat elé.

Az én lelkem a tüzek lelke,

Az én dalom a hajnalé....

Petőfi Sándor: A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,

Kedves kikelet,

Hol maradsz? mért nem jelensz meg

A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi

Jóbarátaid;

Vond föl a kék ég alatt a

Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,

Beteg most szegény,

Oly halványan üldögél ott

A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,

Ha meggyógyitod:

Édes örömkönnyeket sír,

Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,

Nagy mesteremet,

Aki szép szabad dalokra

Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,

Ne feledd el ezt,

Hozz belőle, amennyit csak

Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak

Tartományai,

S bennök sokan a szabadság

Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen

Puszta sír alatt,

Hintsd reájok szemfedőül

A virágokat!