Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Keressük meg együtt a legszebb verseket fórum

Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
8553. gabikka
ma 00:55

Radnóti Miklós: Tétova óda



Mióta készülök, hogy elmondjam neked


szerelmem rejtett csillagrendszerét;


egy képben csak talán, s csupán a lényeget.


De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét,


és néha meg olyan, oly biztos és örök,


mint kőben a megkövesült csigaház.


A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött


s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.


S még mindig nem tudom elmondani neked,


mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,


óvó tekinteted érzem kezem felett.


Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.


És holnap az egészet ujra kezdem,


mert annyit érek én, amennyit ér a szó


versemben s mert ez addig izgat engem,


míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.


Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –


mit mondjak még? a tárgyak összenéznek


s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab


az asztalon és csöppje hull a méznek


s mint színarany golyó ragyog a teritőn,


s magától csendül egy üres vizespohár.


Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,


hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.


Az álom hullongó sötétje meg-megérint,


elszáll, majd visszatér a homlokodra,


álmos szemed búcsúzva még felém int,


hajad kibomlik, szétterül lobogva,


s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.


Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,


de benned alszom én is, nem vagy más világ.


S idáig hallom én, hogy változik a sok


rejtelmes, vékony, bölcs vonal


hűs tenyeredben.



1943. május 26.

8552. gabikka
márc. 20. 10:16

Rónay György: Feketerigó


Odafenn a fenyőfa hegyén,

mindig a legtetején

fütyül a feketerigó,

fütyüli, hogy élni jó.


Már szinte az alkonyi égen,

fekete pont a bársony kékben:

mintha egy kotta fekete feje

hirtelen énekelni kezdene.


Vagy mintha a Tavasz keze írna

víg verset az égi papírra;

tintája az öröm, a remény:

mint gyöngy remeg a tolla hegyén.


Azután nem bírja tovább

a tulajdon gondolatát:

kis szíve boldog bódulatát,

s azt, hogy oly gyönyörű a világ:


Lecsöppen a csepp örömében,

s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,

mindig, mindig a legtetejében:

csepp öröm a világ tengerében,


amitől az egész Föld fényes,

amitől a világ színe szép lesz,

s az áttetsző alkonyi oldott

kékben a világ szíve boldog.


És habkönnyű lesz, aki hallja.

Visszhangzanak a szívek a dalra.

Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!

Taníts meg örülni, feketerigó!

8551. tárnics
márc. 19. 07:04

Garai Gábor: Hajnali metszet


Szürke buszokból ömlik ki a hajnal

hűvös és párás homlokú hada.

Zörgő rekeszek közt pille-sóhajjal

úszik a kenyér meleg illata.


Roppan a tejboltban a kifli, lassú.

langy kortyokban lényegül át a tej.

Anyja karján egy gyerek messzehangzó

ébredésére mozdony-kürt felel.


Népes és gyors és otthonos az utca.

Aki most még tömény álmát alussza,

annak a kép délre porrá pereg szét:


egy kék köpenyes férfi söpri össze,

együtt a friss széllel, halkan fütyülve,

a tegnap lomhán kóválygó szemetjét.

8550. tárnics
márc. 18. 20:27

Szabó Lőrinc - Tenger


Egymás alatt s egymás felett

s egymásba nyílva meztelen

omlásban, mintha testtelen

hangok érkeznek süppeteg

s oly földöntúli szerelem

lelkével lüktetik tele

a levegőt, hogy a zene

megszületik a semmiben,


egymás alatt s egymás felett

s egymásba nyílva mindig új

vágyban, mely lankadtan borul

új s új szomjakkal telített

ölelkezéseinkbe, hol

ezer mozdulat egyesül

s kielégíthetetlenül

szétválik s újra egybefoly,


egymás alatt s egymás felett

nyitódva és csukódva szent

törvény szerint, mert messze bent,

bent is kitárják testüket,

úgy ringva-úszva kívül és

belül, hogy minden tétova

mozdulatuk csók és csupa

egymáson átbújt ölelés:


hullám alatt s hullám felett

örök-sóváron a meztelen

hullámok úsznak, testtelen

gondolatok, szerelmesek,

forrón, buján, reménytelen,

hullámok végtelen sora,

boldogtalan hullámok a

szerelmes tengeren.

8549. gabikka
márc. 18. 14:36

Osvát Erzsébet: Mondóka


Sándor, József, Benedek,

Fagyoskodtunk eleget.

De fukarul őrzitek a meleget!

Három ravasz zsugori,

Bontsátok a zsákot ki!

Fusson a hideg,

jusson a meleg:

erdőre,

mezőre,

libalegelőre

a kiskertbe,

házba,

házunk udvarára.

Gyertek szaporán,

Hozzátok a zsákot

Bontsátok a zsákot!

Irgum-burgum-murgum,

Meddig várjunk rátok?

8548. tárnics
márc. 17. 13:18

Várnai Zseni - Ha simogatni tudna a szavam



Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.


Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.


Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon...

8547. tárnics
márc. 16. 21:15

Kosztolányi Dezső - Virágok beszéde


RÓZSA.

- Hódolj, mint királynénak szokás. Aztán majd megengedem, hogy ajkaiddal illesd ruhám szegélyét.


SZEKFÜ.

- Nem tudom, ki hozta először vonatkozásba családunkat a politikával. Ha tarka ruhában járunk, töröknek neveznek, ha vörösben, szocialistának, ha fehérben, antiszemitának. Kérlek, tiltakozz ez ellen a nevemben. Nekem nincs semmi hitem, semmi meggyőződésem. Megvetem az alacsonyrendü szellemek e silány szórakozását. Élek és semmi több. Még gomblyukakban, politikai gyüléseken is az életet imádom, mely pártatlan, mint a természet.


MUSKÁTLI.

- Piros bokorugró szoknyámban viritok falusi ablakokban, mint régi, hires népszinmüvek elfelejtett primadonnái.


TÁRNICS.

- Lila selyemzsebkendőmet lengeti a szél. Milyen bohémes. Itt a virágok gavallérja. Itt a gavallérok virágja.


KAMILLA.

- Csecsemők első itala, haldoklók ajkán az utolsó iz. Orvosi székfü. Matricaria Chamomilla. Ne csodálkozz, hogy latinul is tudok. Egyetemet végeztem. Gyógyszerészkisasszony vagyok.


HAJNALKA.

- Amikor hajnali zenét adtál, vidéken, a kedvesedhez én mutattam neked az utat. Emlékszel még rám?


FUKSZIA.

- Veled nem tudok beszélni. Talán hozz kinai tolmácsot.


TUBARÓZSA.

- Láz emészt, elájulok, fáj a fejem, megőrülök. A szájad, a szájad.


KATÁNG.

- Kék, hideg lámpám utolsóul lobog a didergő, októberi mezőkön. A természet ravatalán én világitok.


NEFELEJCS.

- Ne felejts, ne felejts! Egész életemben ezt kiabáltam, ugyhogy már belérekedtem. Azt hiszed, ért valamit? Azért mégis elfelejtett...


ORGONA.

- Ha átzug rajtam az áprilisi vihar és tépázza haragoszöld leveleimet, lila fürtjeimet, orgonálok. Egy tavaszi misét játszom, melynek hangjai haragoszöldek és lilák.


TULIPÁN.

- Előkelő, gazdag családom évekig kezeltetett külföldi ideggyógyintézetekben. Nem tudok érezni, makacsul hallgatok, az a rögeszmém, hogy én vagyok a világ közepe. Nincs szivem. Nincs szavam. Nincs szagom. Estélyi ruhámban hidegen kevélykedem. Szép vagyok és boldogtalan.


BÜDÖSKE.

- Nem én voltam.


LILIOM.

- Zsiros, buja illatom senkit se tévesszen meg. Már régen legyőztem önmagam. Millió vágyamból tulvilági ábránd lett. Oltárokra vágyakozom, hogy májusi délutánokon ott hervadjak el, mint fiatal apáca.


PIPACS.

- A burzsoa gabonaszárak között moszkvai titkos küldöttként bujkálok s vörösen, őrülten orditom a forradalmat.


NADRAGULYA.

- Ifiur, ifiur, tessék mán idegyönni, lelkem, galambom. Nézze, mit nem mondanak rólam a népek. Hogy boldogult uramat, Isten nyugosztalja, elemésztettem, meghogy csak afféle méregkeverő dajna volnék. Ide zargattak a dögös árok mellé, szégyenszemre. Üljön le kicsit. Nagyon tüz a nap. Hadd boritsam aranyos orcájára virágos kötényemet. Ha szomjas, kóstolja meg ezt a jóféle bogyót. Mért szabódik? Krisztus ugyse, nem mérges.


IBOLYA.

- Közismert szerénységem tiltja, hogy nyilatkozzam. Ki az a pimasz, aki nálam is szerényebb mer lenni?


HÓVIRÁG.

- Velem nagyon siettek. Fehér gyolcsból férceltek, lazán, vázlatosan. Csak épp összeaggattak, varrótüvel, hogy mihamarabb kidobjanak a piacra, mint mintát. De első lettem. Ez is valami.


PITYPANG.

- Egy régi tizkoronás arany vagyok, melyet valamilyen kártyás pottyantott a mező zöldasztalára s ott felejtett.


ÁRVÁCSKA.

- Még mindig abban a poros, sötétkék bársonyruhácskában járok, melyet szegény édesanyám adott rám. Apám azóta megnősült, elvette a pompás nőszirmot, vele mulat az üvegházban, elkényeztetett csemetéi körében. Engem elfelejtettek, kidobtak. De a jégkéreg alól is kiütöm fejemet. Ne féltsetek engem. Megélek én a jég hátán is.


NAPRAFORGÓ.

- Szó sincs róla, jellemem nem valami erős. Folyton hajladozom, nyujtogatom nyakam, ugyhogy a bőre már egészen megráncosodott. Azzal vádoltok, hogy köpönyegforgató vagyok? Igazatok van. De ti, akik a földre sütitek fejeteket, és a sötétséget imádjátok, tudjátok meg, hogy én a napot bámulom, ezt a mindig mozgó, izzó bálványt, mely ugy változik, mint az élet és ugy fénylik, mint az igazság.


PAPSAJT.

- Nekem, sajnos, mindig papsajt. Szeretnék már egy kis változatosságot.


ERIKA.

- No, azért nem vetek meg egy kis erotikát sem.


JUDÁSPÉNZ.

- Köralaku leveleim olyanok, mintha valami ügyetlen kéz vágta volna ki áttetsző ezüstpapirból, aztán körülszegte volna pezsgőszin cérnával. Ugy rémlik, hogy nem is élek. Ezzel szemben a többi virág mind elvirit, mig én cserjémről levágva hónapokig diszelgek a szobákban öntözetlenül, anélkül, hogy elhervadnék. Az árulásnak hervadhatatlan érdemei vannak. Örökkévaló vagyok, mint a gonoszság.


NÁRCISZ.

- »Kertem nárciszokkal végigültetéd...« Mindig ezt a verset mondogatom magamban. Mindig Csokonai Vitéz Mihályra gondolok.


ORKIDEA.

- Természetellenesnek látszom, de azért a természet termett. Ajkam olyan szinü, mint a nyershus, duzzadt, mint a gyulladásos torok s nyálkás és mézes. Néha azt hiszed, hogy nem is vagyok virág, hanem egy kis véres sárkány. A gyarmati napfény bujasága árad belőlem, melyet nem tudok soha elfelejteni. Fázékonyan üvegházakba vonulok a plebejus virágok elől. Wilde Oszkár szeretett engem. Én is őt.


GYÖNGYVIRÁG.

- Első áldozásom után fehér ruhában ballagok haza májusi délelőttön, kezemben elefántcsont-kötéses imakönyvemmel.


VIOLA.

- Négyen vagyunk nővérek, én, a fehér, aztán a kék, aztán a rózsaszin, aztán a sárga. Ruhánkat egy varrónő varrta. Édesanyánk gondos nevelésben részesitett bennünket. Háziasak vagyunk, kedvesek, szelidek. Ki vesz el bennünket, uraim? Bármely agglegény rideg otthonát földeritenők. Mosolygunk jobbra-balra, kacérkodunk is, az illem keretén belül, ahogy efféle urilányokhoz illik. Azonnal odaugrunk ahhoz, aki táncra kér. Ekkor nevünket egy kis betüugratással franciásan ejtjük ki, ilyenformán: voilà!


CSALÁN.

- De most már, kedves Kosztolányi, végezzen a virágokkal és a szóvirágokkal, mert hosszura nyulik. Ne vegye rossznéven csipős megjegyzéseimet. Távol a világtól a szatira müfaját müvelem. Ezért senki sem szeret engem. Csak a szamár.

8546. tárnics
márc. 16. 07:09

Ábrányi Emil

Él a magyar...


Fessétek bár sötétre a jövőt,

Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,

Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,

Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:

Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!

Szentűl hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!


Többet ki küzdött és ki szenvedett?

Hiszen vértenger, temető a mult!

Vetettek rá halálos szolgaságot,

Irtották szörnyen... ámde a levágott

Törzsek helyén még szebb erdő virult.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!


Ki a saját pártos dühét kiállta,

Annak nem árthat többé idegen!

Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!

S csak arra szolgált minden veresége,

Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!


Szükség van arra nemzetem, hogy élj!

Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,

Van egy erényed, mely fényt vet te rád,

S melyért az Isten mindent megbocsát -

Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!


Ha minden nemzet fásultan lemond,

S a szent rajongás mindenütt kiég,

S a büszke jognak minden vára megdől:

A te szabadság-szerető szivedtől

Új lángra gyúlad Európa még!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar örökre élni fog!


Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,

Ki trónusán bírói széket űl!

És hogyha minden búra, bajra válik,

Romok között is hirdetem halálig,

Erős, nagy hittel, rendületlenűl:

Legyen bár sorsunk még oly mostoha,

Él a magyar s nem veszhet el soha!

8545. Zsofi_881
márc. 15. 19:12

Beney Zsuzsa


Anya dúdolja



Azt kérdezed tőlem,

hogyan vártalak?


Mint az éjszakára

fölvirrad a nap,

mint a délutánra

jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi

a förgeteget –

ezer pici jelből

tudtam jöttödet.


Mint tavaszi reggel

a nap sugarát,

fagyos téli este

jégcsap csillagát,

mint az alma ízét,

tejet, kenyeret –

pedig nem is láttalak még,

úgy ismertelek.


Mint a fény az árnyat,

záport a virág,

mint patak a medrét,

madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel

a fák az eget –

mindenkinél jobban téged

így szerettelek.

8544. Zsofi_881 (válaszként erre: 8529. - Zsuzsanka43)
márc. 15. 19:04
Egyik kedvenc 💖
8543. Zsofi_881
márc. 15. 18:59

József Attila


REMÉNYTELENÜL


Lassan, tünődve


Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és okos

fejével biccent, nem remél.


Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

Ezüstös fejszesuhanás

játszik a nyárfa levelén.


A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...


Vas-színű égboltban forog

a lakkos, hűvös dinamó.

Óh, zajtalan csillagzatok!

Szikrát vet fogam közt a szó


Bennem a mult hull, mint a kő

az űrön által hangtalan.

Elleng a néma, kék idő.

Kard éle csillan: a hajam


Bajszom mint telt hernyó terül

elillant ízű számra szét.

Fáj a szívem, a szó kihül.

Dehát kinek is szólanék

márc. 15. 18:45

"Kezedbe teszem a Könyvet,

hogy vezessen a sűrű ködben.

Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,

hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.

Kezedbe teszem a gyertyalángot,

világíts annak, aki bántott!

Kezedbe teszem a szőtt takarót,

takard be az árván fázót!

Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,

hogy meleg legyen, és várjon az otthon.

Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,

hogy kezükbe tehesd a szeretetet. "


(Róth Márta: Kezedbe teszem a könyvet)

márc. 15. 18:43

költőMATA

a te döntésed


hogy kivel mész el hova

hogy onnan aztán tova

hogy mit veszel a szádba

hogy belépsz-e a pártba

hogy mire megy a lóvéd

hogy neked ez a jólét

hogy mit veszel fel este

hogy tetszik-e a teste

hogy visszaszólsz, ha ugat

hogy elhagy-e a tudat

hogy meddig alszol másnap

hogy az a másnap gyásznap

hogy beleszeretsz másba

hogy nem viszed túlzásba

hogy bort iszol a sörre

hogy vele mész egy körre

hogy izgat a “szedd-magad”

hogy tönkreteszed magad

8540. tárnics
márc. 15. 06:49

Heltai Jenő



Szabadság



Tudd meg : szabad csak az, akit


Szó nem butít, fény nem vakít,


Se rang, se kincs nem veszteget meg,


Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,


A látszatot lenézi, meg nem óvja,


Nincs letagadni, titkolni valója.



Tudd meg : szabad csak az, kinek


Ajkát hazugság nem fertőzi meg,


Aki üres jelszókat nem visít,


Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.


Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,


Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.



Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,


Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,


Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre


S embernek nézi azt is aki pőre.


Tudd meg : szabad csak az, aki


Ha neve nincs is, mégis valaki,



Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,


Tüzet fölöslegesen nem harangoz,


Van mindene, ha nincs is semmije,


Mert nem szorul rá soha senkire.


Nem áll szemébe húzott vaskalappal,


Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,



Vállalja azt, amit jó társa vállal,


És győzi szívvel, győzi vállal.


Helyét megállja mindég, mindenütt,


Többször cirógat, mint ahányszor üt,


De megmutatja olykor, hogy van ökle....


Szabad akar maradni mindörökre.



Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet


Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !


Tudd meg : szabad csak az,


Aki oly áhítattal mondja ki,


Mint Istenének szent nevét a jó pap.


Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.



Ínség, veszély, kín meg nem tántorít


És lelki béklyó többé nem szorít.


Hiába őrzi porkoláb s lakat,


Az sose rab, ki lélekben szabad.


Az akkor is, ha koldus, nincstelen,


Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.



Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,


Hol áldozat nincs, nincs szabadság.


Ott van csupán, ahol szavát megértve


Meghalni tudnak, és élni mernek érte.


De nem azért dúlt érte harc,


Hogy azt csináld, amit akarsz,



S mindazt, miért más robotolt,


Magad javára letarold,


Mert szabadabb akarsz lenni másnál.


A szabadság nem perzsavásár.


Nem a te árud. Milliók kincse az,


Mint a reménység, napsugár, tavasz,



Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva


Ráönti illatát a szomjazó világra,


Hogy abból jótestvéri jusson


Minden szegénynek ugyanannyi jusson.


Míg több jut egynek, másnak kevesebb,


Nincs még szabadság, éget még a seb.



Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,


Te sem vagy még szabad, te is csak...


Gyáva rab vagy.

8539. gabikka
márc. 14. 11:03

Juhász Gyula: Emlék


A szálló évekkel

Sok minden megy el,

De a szív, a koldus,

Tovább énekel.


Mi remény volt régen,

Emlék ma csupán,

De legalább sírhatsz

Tűnt szépek után!


Ami emlék, szebb is,

Mint az, ami él,

Romok is ragyognak

Hűs hold fényinél!

8538. tárnics
márc. 13. 18:56

Tompa Mihály: Az ibolya álmai



Ah, én boldogtalan, kicsiny virág!

Ki élek búsan, észrevétlenül,

Nem jő én hozzám szellő, napsugár,

A pillangó is rajtam átrepül:

Csak néha látom a kéklő eget,

Ki szeretettel adta színemet.

Fölém kinyúlnak a sötét gallyak,

Elém irígy, rút füvek állnak,

Még a szép világot sem láthatom,

Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!


Szép tavasz estén a kis ibolya

Igy sírta el, sorsa mily mostoha,

S irigylő gondolattal átfutott

Szegfűt, violát, rózsát s liljomot.

A hold fölebb, fölebb, majd délre hág,

S még ébren van a merengő virág:

A lágy szellőben ingó bokrokon

Reszketve omlik szét az éji fény,

Végre elaludt e gondolaton:

Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!


Beteljesült. Álmában rózsa lőn,

Vadrózsa, nyilt s szellős halomtetőn,

Üdvözletére lepkék jöttenek,

Fejét ringatták daloló szelek.

Előtte délibábos messzeség,

Felette a menny, nyájas, tiszta kék.

Az ég kék földjén arany sugarak,

Melyek reá ragyogva omlanak.

Örült, hogy hintázhatta a szabad

Légben a karcsu ékes ágakat.


Boldog volt a virág s szólt csendesen,

Látván virágát, lombját s tövisét:

"Virág, lomb ékesít: a tüske véd,

Szépség, ifjuság, hatalom velem!"

De nemsokára a vidék felett

Tornyosultak sötétlő fellegek:

A sebes zápor gyorsan megered,

Leverve róla szirmot, levelet.


Majd zugó szél üvölt, - vadrózsa árva

Fejét a föld szennyes porába mártva.

S mig álmodnék kevélyen, boldogan:

Ifjuság, szépség, veszve, veszve van!

Ő puszta kóró, él, de halva már,

Reá undok pók hálót kötni jár:

De íme látja, hogy csak álmodott...

Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!


És ujra csendes, holdas este lett,

És ujra mély ábrándba mélyedett:

Ah, a mező olyan vad, néptelen!

Belől, a kertben volna jobb nekem,

Holott hü gond s szorgalmatos kezek,

Ápolgassanak és növeljenek.

A hajnalkának boldog élte van:

A gyámvesszőre felfut magasan,

Ha a rut szél jön, megkapaszkodik...

S elszenderülvén ígyen álmodik:


Hajnalka volt. Virággal teljesen,

Sugár szil ágait ölelte fenn,

A melynek erős, lombos törzse zord

Zugó szelekkel is büszkén dacolt.

És boldog ő! midőn virága hull:

Utána fájó szivvel nem sóhajt,

Eljő a hajnal, visszaadja majd...

S egy elvesztettért tizzel gazdagul.

De megdördül az ég nagy hirtelen,

Villám cikázik bús felhőiben:

Egy pillanat...s az égi tüz lesujt,

Csapása tör, ront, - izzó lángja gyujt...

A büszke szilfa forgács és szilánk, -

Ledönté, meggyujtá az égi láng:

Szegény virág! indája fonnyad, ég...

De íme látja: hogy csak álmodék,

És hosszu, halk lélekzetet veszen:

Ah, jó hogy nem vagyok hajnalka sem!


És harmadizben szállt alá az est:

Ábrándba mélyedt ismét örömest

Bokor tövében a kis ibolya,

S most a fehér liljomra gondola.

Ah, oly magasan nem jó állani!

Oda járnak az ég villámai,

Melyeket a fennség magára von...

Legyek én, legyek fehér liliom!


S úgy lett. Álmában ugy látá magát:

Mint a kert karcsu fehérliljomát,

Magasan nem állott mások felett,

De látott napsugárt, kéklő eget.

Százszorta szebb lett, mint volt azelőtt,

S a változás boldoggá tette őt.

Mert minden illat s bűbáj, ami csak

Kebledben rejlik, oh jó anyaföld,

S mit a napsugár szirmaikba szőtt

A tavasz ifju szép virágainak:

Mindaz őrajta egyesülve van,

És áll a liljom büszkén, boldogan.


A kertbe három ifju hölgy jöve,

Telvén a sok virágban öröme,

S megszólal egyik ékes hajadon:

Ah! milyen bájos ez a liliom!

Ugyan törjük le...! s szörnyü félelem

Fogá el a hallott beszédeken:

Szorongásban telt aztán élete...

Ha nyilt az ajtó: ő már reszkete.


A kertbe majd egy gyászos nő belép,

Könnyek boritván bánatos szemét,

Mályvát, rozmarint, szegfűt szaggata,

S - letörve volt a kert lilioma...!

Gyászos terítőn, benn halvány halott,

Halavány kis leányka nyúgodott, -

Ennek merev kezébe adta őt,

Hol irtózata s kinja egyre nőtt.

Keskeny koporsót hoztak azután,

Belézáratván a virág s a leány:

A holttal hált...s eltűnt a napvilág,

De földereng a hajnal mosolya,

Felébredt s szólott a szegény virág:

Hála, hogy nem vagyok csak ibolya.


Jobb nékem itt a bokroknak tövén,

Szerényen élni s észrevétlenül:

Hol szaggató kéz és zápor nem ér,

És a vihar bántatlan átrepül.

Fedezz el lágy fű s leveles bokor!

Folyjon kis éltem, amikép folya:

Ne legyek én rózsa vagy liliom,

Legyek illatos szerény ibolya!

8537. gabikka
márc. 13. 11:30

Wass Albert:

Igazgyöngyök


Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,

s a kék vizeken tündökölt a hold,

tündér leány állott a tenger partján,

s a hab lágyan, szerelmesen dalolt…

De egy este… messze észak felől

orkán hadával érkezett a tél,

a tündér sírt és fényes könnyeit

zúgó tengerbe hullatta a szél…


Aztán elment… a tenger várta, várta,

és fodros habja többé nem dalolt.

Ködös, borongós, néma éjszakákon

sötét vizén nem tündökölt a hold…


S a mélybe hullott tündér-könnyekből

lettek a fényes igazgyöngy szemek…

A gyöngyhalász néha megtalálja

a mélybe rejtett tündér-könnyeket…


Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,

és verseim az igazgyöngyszemek…

Egyszer lelkembe zokogott egy tündér

s azóta néha gyöngyszemet lelek.

8536. tárnics
márc. 11. 09:51

Janus Pannonius


Egy dunántúli mandulafáról


Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,

Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.

Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,

Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.


S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,

Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,

Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

8535. tárnics
márc. 9. 18:45

Wass Albert: Tavasz-várás


Érzed? jön a tavasz

a fák alá

már tarka-fátylú verőfényt havaz.

A messzeségből hírnök érkezett:

madár lebeg a rónaság felett

s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.


Ugye testvér

csábítanak most halk melódiák,

ezer kis visszatérő róna dal.

S ugye neked is tarka a világ,

s az álmaid megannyi könnyű lepkék:

már nemsokára zöldül a levél,

és visszaszáll a tavasz és a fecskék,

és a fecskékkel ő is visszatér…


Ha jönne már…

ugye testvér megálmodod mi lenne?…

S egy kis meleg

belopódzik halkan a szívedbe…

8534. gabikka
márc. 9. 11:24

Aranyosi Ervin: Baráti csendben


Tudod, egy baráttal le tudsz csendben ülni,

képes vagy lelkében mélyen elmerülni.

Nincs szükség szavakra, nem muszáj beszélni,

lehet szeretettel szavak nélkül élni.

Mert nem minden barát képes a beszédre,

mégis hangolódhat szeretet zenédre.

Ha a szívetek is egy ritmusra dobban,

hidd, el a sok érzés nem marad titokban.

Mikor a másikban lelki társad látod,

boldog lesz a szíved, mert van egy barátod,

s öröm lesz számodra szép szemébe nézni,

közös emlékeket újra felidézni.

8533. gabikka
márc. 8. 10:42

Aranyosi Ervin: Kívánok boldog Nőnapot


Ő drága nő, ki angyalnak születtél,

gyenge és törékeny, tiszta lelkű lettél,

halld meg szavam, most hozzád száll a versem,

azt aki vagy, ma meg kell ünnepelnem!


Tudom, a lelked szeretetre éhes,

a véled töltött perc oly gyakran édes,

érzékeny vagy, kitárt szíveddel érző,

s játékos is, szerepjátszó színésznő.


Tündér, kiért már érdemes volt élni,

s vad hárpia, kitől retteg a férfi.

Varázsod van, mely naggyá teszi lelkünk,

segítsz az álmainknak megfelelnünk.


Háttérben állva mozgatsz szálakat,

lelkesedésed gyakran ránk ragad.

Mert nővel élni maga a gyönyör,

ám van úgy, hogy a szíved meggyötör.


Ha rád nézünk, szépséged elvarázsol.

Kacérkodsz vélünk, a szép szívünkkel játszol,

tiéd e kincs, általunk vágyott holmi,

ezért akarjuk egyként birtokolni!


Gondoskodó vagy, aggódó, néha féltő,

szenvedélyes, s a szív szavát megértő,

szereteted olyan mély, mint a tenger,

általad válhat csak boldoggá az ember!


Ha szeretünk, mint virág, kivirágzol,

s lekókadsz ha szavunk a lelkedbe gázol.

Gondoskodást, megértést vár a lelked,

s ha megkapod, tudod, megérdemelted!


És tündökölsz, amikor szeret párod,

a bókokat, csodálatunkat várod,

titokzatos vagy, néha kiismerhetetlen,

s ragaszkodó: – Vajon mit látsz te bennem?


Ó drága nő, te teremtés csodája,

csak benned él a szépség minden bája,

s cserébe tőlünk szívünket kapod,

kívánok néked boldog Nőnapot!

8532. tárnics
márc. 7. 04:04

Weöres Sándor:Kék a hajnal


Kék a hajnal, kék,

harmat hinti még.

Éledező tarka mező

tavaszi csokra szép!

Kék fönn az ég!

Kék fönn az ég!

Tavaszi szellő fújja hátunk,

ragyog a kikelet, örül a lég!


Nóta, meg ne állj,

szállj te, szállj te, szállj!

Fütty kanyarúl, arc kipirúl,

szapora móka vár!

Zeng, zsong a táj!

Zeng, zsong a táj!

Viola-kedvünk, szöcske-lábunk,

röpül a cinege, dalol a száj!

8531. tárnics
márc. 6. 10:56

Osvát Erzsébet:

Hóvirágos zöld szoknyában

Sarkig érő

aranyhajjal,

kék kökörcsin

koszorúval,

hóvirágos

zöld szoknyában

érkezett meg

hajnaltájban.

Elámultam

és megálltam.

Ily gyönyörűt sose láttam.

- Szólj, hát ki vagy?

-kérleltem én

- Hogyan toppantál

így elém

-Megszólalt

a szépek szépe:

- Nap bújtatott

köpenyébe,

fürge szellő

szárnyára vett,

cinke dalolt

fejem felett.

Vidd el a hírt

nem titok már.

A tavasszal találkoztál.

8530. cicaaa65
márc. 6. 05:12

Várnai Zseni : Csodák csodája


Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.


A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.


Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.


Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rám ragyog, s ölel az illatár!


Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

márc. 3. 21:21

Őrizem a szemed


Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.


Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.


Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.


Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

8528. barai (válaszként erre: 8523. - Gabikka)
márc. 3. 20:09
Rég jártam itt, van mit olvasnom :)
8527. tárnics
márc. 2. 19:54

Juhász Gyula: Tavaszvárás


A déli szélben lehunyom szemem

És gyöngyvirágok szagát érezem.

Az esti égen violás a szín

És kikeletben járnak álmaim.


A hó alól már dobban boldogan

A föld nagy szíve s csöndesen fogan

A csíra, melyből új élet terem

S bimbók bomolnak majd szűz réteken.


Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!


A földre fekszem, hallgatom szívét,

Az égre nézek, kémlelem színét,

Ég, föld között angyali üzenet

Hirdeti a jövendő életet.


Mert boldog ige ez és szent igaz

És örök törvény és áldott vigasz,

Hogy győz az élet, duzzad és dagad

S elönti mind az ócska gátakat!

8526. tárnics
márc. 1. 21:43

Áprily Lajos: Március


A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.


Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejű cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.


Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.


Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

8525. tárnics
márc. 1. 19:27

Nem kell az arany,nem kell a gyémánt,

enyém az álmok minden kincse:

csak legyen a két kezem akire hintse.


Nem kell a fénylő,a pezsgő,a pompa,

a kihűlő mámor:

enyém a szívek dobogó gondja,

enyém minden kis vágysikátor,

enyémek az elröppent sóhajok,

csókok,amik még alig-alig élnek

enyém,enyém minden virág,

minden virág és minden ének.


Enyém az álmok mesepalotája,

enyém a tavasz csoda-zenéje,

amit szívembe belemuzsikál....

s mégis...

mégis valami kéne...

valami kéne: kedves,a szád.

Wass Albert: Enyém az álmok mesepalotája

8524. gabikka
márc. 1. 13:46

Szabó Lőrinc: Tavasz


„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.

„Tavasz” - felelt a Nap.

„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.

„Meg ám!” - felelt a Nap.


„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.

„Szeretlek!” - szólt a Nap.

„Akkor hát szép lesz a világ?”

„Még szebb és boldogabb!”

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook