Versek (beszélgetés)

Kun Magdolna:

Csak szelíden gyermekem

Ha majd úgy érzed,

hogy teher leszek édes gyermekem

bánj velem szelíden, ne ellenségesen.

Lelkem nézd, lelkem lásd,

mert az ugyanaz marad,

ki akkor voltam neked,

mikor hold-szőtte kiságyadon

fogtam kis kezed,

és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,

miközben arcocskádra leheltem

az éj-útravalót.

Tudod az idő, engem sem kímél,

roncsolja fáradt, megtört szívemet,

melynek dobbanása egyre nehezebb,

ahogy cipelem-cipelem

az élet-terheket...

De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,

amin sorsom keze vércsíkot hagyott,

azt lásd, ami akkor voltam neked,

mikor csillagokká csókoltam

gyermek-mosolyod...

Móra Ferenc:Kertem alján

Kertem alján

lombot ontva

Vén akácfa vetkezik,

ablakomba

búcsút mondva

nyújtogatja ágkezit.

Ha szükellő

őszi a szellő

simogatja sudarát,

gallya rebben,

halk zörejben

sírja vissza szép nyarát.

Puszta ágad

bármi bágyadt,

bármi búsan bólogat,

vén akácom,

e világon

nincsen nálad boldogabb!

Viharával,

nyomorával,

átaluszod a telet-

új virággal,

lombos ággal

kelteget a kikelet.

Paul Verlaine-től, Tóth Árpád fordításában: Ôszi chanson

Ôsz húrja zsong,

Jajong, busong

A tájon,

S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

S én csüggeteg,

Halvány beteg,

Míg éjfél

Kong, csak sírok,

S elém a sok

Tûnt kéj kél.

Óh, múlni már,

Ôsz! hullni már

Eresszél!

Mint holt avart,

Mit felkavart

A rossz szél..

Kormányos Sándor:

Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,

s a percekbe szőtt kis csodák

szétfoszlanak, míg szemlesütve

rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt

csókjaink emléke meglapul,

de tűnő álmok nem ringatnak,

csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,

s ha némaságunk összeér,

majd eltűnődve von szemünkre

könnyű fátylat az őszi szél.

"Vörösmarty Mihály:Virág és pillangó

Szállj le,szállj le,szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le,kis csapongó!

A mezőnek én vagyok virága,

Kikeletnek zsenge ifjú ága.

S égek érted belső fájdalommal,

Mely szívemből könyet és fohászt csal.

És fohászom illat a szelekben,

Gyenge harmat a könyű szememben.

Szállj le,szállj le,szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le,kis csapongó!

Egy kis ég van a könyű csepjében,

Lelkem száll az illat örömében.

Jer,fürödjél e köny-ég árjában,

Vagy szunyadj el illat mámorában.

Szállj le,szállj le,szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le,kis csapongó!

Egy rövid nap tüneménye létünk,

Elmúlik,míg örömet cseréltünk.

Éljük át e kort egy pillanatban,

Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan.

Jer,boríts el fényes szárnyaiddal,

Szídd ki lelkem mézes ajkaiddal,

És ha édes életed kifárad,

Szemfedőd lesz hervadó virágod."

Garai Gábor:Jókedvet adj

Jókedvet adj,és semmi mást Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse,balsors,kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más,csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek,bárhol,bárkivel,

ha jókedvemből,önként tehetem,

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat,de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland,mi egyszer véget ér ugyan-

ahhoz is csak jókedvet adj,Uram.

Fésüs Éva:A lényeg

A szépben az a legszebb,

ami leírhatatlan,

a vallomásban az,

ami kimondhatatlan,

csókban a búcsúzás

vagy nyíló szerelem,

egyetlen csillagban a végtelen.

Levélhullásban erdők bánata,

bújócskás völgy ölében a haza,

vetésben remény,moccanás a magban,

kottasorokban rabul ejtett dallam,

két összekulcsolt kézben az ima,

remekművekben a harmónia,

részekben álma az egésznek,

és mindenben a lényeg,

a rejtőzködő,ami sosem látszik,

de a lélekhez szelídült anyagban

tündöklőn ott sugárzik.

"A nő

Néha ördög, néha angyal,

néha bevonnád arannyal.

Néha hívod, néha bánod,

hogy meglátta a világot.

Néha megtipor a lába,

néha büszkén nézel rája.

Néha vonz és néha taszít,

ragyogása néha vakít.

Néha vár és néha várat,

néha birtokolhatsz százat.

Néha száz vesz birtokába,

néha csak egy ejt fogságba.

Néha ostoba az arca -

néha ez csak álca rajta.

Néha sír, és néha kacag,

néha boldog dalra fakad.

Néha mérges, néha fáradt,

néha kincse a világnak.

Néha átok, néha áldás,

néha egy néma kiáltás.

Néha sátán, néha isten.

Néha rájössz, párja nincsen."

:) :)

Kun Magdolna :

Áltatom magam

Áltatom magam,

hogy minden rendben van,

és nem fáj semmi sem

vérző múltamban,

mert hinni akarom,

lelkem erős, kitartással bír,

akkor is, ha néha

bánat-könnyet sír.

Áltatom magam,

hogy hidegen hagynak

a keserédes szavak,

a bágyadt hangulat,

és minden-minden

mi sebet ejthet rajtam,

s ami megállásra késztet

a túlélési harcban.

Áltatnom kell magam,

mert ha nem teszem,

mint sápadt fény a sűrű ködben

csendben elveszem.

Szeretlek

A világ legjobb dolga Téged szeretni

Még vaksötétben is pillantásod lesni

Szeretem az arcod minden rándulását

Szeretem hibáid napfogyatkozását

Szeretem a madarat,mely Neked énekel

Szeretem azt is,hogy sosem érlek el

Szeretem minden hibád is,ha kell

Szeretek minden porszemet,melyet lábad ver

Szeretem minden szívverésedet

Szeretem,hogy szavad messze elvezet

Szeretem a szemed minden fénylő pontját

Szeretem ajkad gondtalan mosolyát

Szeretek minden szót,mely ajkadat elhagyja

SZERETEM,HOGY MINDIG NYITVA SZÍVED AJTAJA

Szeretlek akkor is,ha haraggal nézel

Szeretlek akkor is,ha Te nem így érzel.

Megcsókoltalak,megmutatni,

Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál,úgy öleltelek

Mutatni,hogy ölelj te meg.

És sírtam is ölelve térded,

Mert tudtam,hittem,hogy megérted,

Bő könnyeim,a könnyű bért,

Mit értem ontsz,a könnyekért.

Eldobtam mindent-íme,lásd,

Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,

Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,

Hogy élj,hogy meg ne halj miattam,

Ahogy hiszem,hiszen mutattad.

Ne tétovázz,ne félj,ne féltsd magad,

Csak az kap ingyen,aki ingyen ad.

Mondtam,szeretlek,mondd,szeretsz-e,

Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,

De jaj neked,ha nem tudod,

Jaj néked,hogyha az egész

Szabály és példa kárbavész.

Jobb lett volna meg sem születni

Nékünk,mint egymást szeretni.

Karinthy Frigyes:Lecke

József Attila:

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Váci Mihály:

Két szívdobbanás

Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,

ki emeli fel ránk fejét

bátran, velünk nevetve és mi

kinek szorítsuk meg kezét;

kinek hajlik hozzánk a válla,

ha feszíteni kell az izmokat,

míg - mint gyermeki indulat, -

átjár melegen a munka láza;

ki harcol a mi fegyverünkkel,

ki az , ki szerszámot emel,

ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,

s ki közeleg dugott ökleivel;

az emberiség kit ölel magához,

védelmezőn kit karol át,

s ki az, kit eltaszítva átkoz,

mint menekülő gyilkosát.

Összegyűjt ez a karolás itt

s elválaszt : -tudjuk már e bolygón

kit kell szeretni forrón,

s kit kell gyűlölni mindhalálig.

Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,

benne szánalom s gyáva düh nem él :

bizonytalan és vívódó verését

megnyugtatta két tiszta szenvedély :

a szeretet árasztja szét,

s összemarkolva gyűlölet dobálja,

így lüktet már szívünk e két

legemberibb érzelem ritmusára.

HEINRICH HEINE: BÁNAT

Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé,

Eljönni onnan,hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit,ki nem szeret téged

Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek,

Kergetni egy álmot,soha el nem érni

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet

Szívdobogva várni,s nem jön rá felelet,

Szavakat idézni,mik lelekedre hulltak

Rózsákat őrizni,mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni

Mással látni meg őt és utána fordulni

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat

S imádkozni,

Hogy sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önnmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit,csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig

Aztán,hogy elfordulok

Fáradt szememhez nyúlok

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul itélsz,

Nem bántam meg

Bárhogy is volt,nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek

Elfelejtem azt,hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,

S én hagytam,hogy menj csak el

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar,engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé ,már senki sem néz,

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki

Mondjam meg,mit jelentesz nekem?!

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám hallkan

Semmiség,csupán az életem,

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!

Arany-Tóth Katalin:A parázs mellett...

Suttogó szavaink mögött

talán még hulló csillagot is

takart a fekete éj,

kívánságba karcolt vágyakat

sodort felénk szelíden

az augusztusi szél...

Lassú táncra hívtak

a fáradt lábak,

ölelő karokba bújtak

a fojtott vágyak,

S fénykoszorút

font fölénk

a meghitt pillanat.

Az égbe szökkenő

szikrák pattogó hangja

törte csak a csendet.

A szunnyadó parázsban

ezüst-szürke pernye pergett,

mint az idő ködlő kötelén

kavargó képzelet.

Szikrák fénye szállt

a végtelenbe,

arcod tükrébe libbent

a nyár múló sejtelme,

idézve a tavasz ébredő illatát,

igézve a kora ősz sárguló avarát,

s míg lelked érintette lelkem,

a boldogság büszke ragyogássá

szelídült ölemben.

Kun Magdolna:

Én mindig szépeket hozok

Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,

amihez fogható semmi-semmi nincs,

hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,

de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,

s ezt a vidámságot örökjognak venni,

mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,

ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,

és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,

ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,

ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,

hogy derűvel teljen fáradt napotok,

és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,

ha miénk lehet néhány szó,

mely boldogságot hordoz.

B.Radó Lili:Ünnep

Köszönöm,hogy ünnepnek tekintesz,

hogy szíved bíborborával vársz reám

és ó-ezüsttel terítesz miattam,

S hogy el ne fussak előled riadtan,

lelked titkos,százegyedik szobáját

virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,

Tiéd lelkem szivárványos zománca,

Tiéd a derű,mely rólam szerteárad,

nem hozok kínt,se sóvárgást,se vágyat,

örömnek jövök,sohase verlek láncra,

ünnep leszek,mert ünnepként fogadtál.

Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd

S ha ígérném, hogy ma odamegyek?

- Számolni kezdeném a perceket.

Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?

- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.

S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?

- Füst s láng bennem is együtt kavarog.

Képzeld: máris zörgetem bokrodat!

- Nem mozdulok, el ne riasszalak!

Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?

- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!

Mit mond majd az első tekinteted?

- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.

Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?

- Félelmes az isten igézete!

Utad leszek tőle a föld fele.

- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!

Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...

- Még a boldogság is rettenetes!

Ady Endre:Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Tanács

Kiket szeretsz s akik szeretnek

Ha bántanak,ha megsebeznek,

Ne haragudj rájok sokáig!

De öntsd ki szíved,s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét:

Bocsáss meg!-hidd,enyhedre válik.

Oh egymást hányszor félreértjük,

Szeretteinket hányszor sértjük,

Bár szívünk épen nem akarja.

Mi is talán vérzünk a sebben,

Nekünk is fáj,még élesebben,

De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke,légy őszinte,

Híved legott azzá lesz szinte,

Oszlik gyanú,megenyhül bánat,

Oly váratlan jöhet halálunk

S ha egymástól haraggal válunk,

A sírnál késő a bocsánat!

Emily Jane Bronte:Mondd mosolygó kisleány

Mondd,mosolygó kisleány

mit jelent a múlt neked?

Szelíd,halk őszi éjszakán

gyászosan felnyögő szelet.

Mit ér a jelen óra itt?

A rügyes-zöld ágakat,

hol a madárfiú próbálkozik,

mielőtt szárnyra kap.

S mi a jövő,kis boldogom?

Tenger a felhőtlen napon,

hatalmas,tündöklő vizen

elnyújtózik a végtelen.

Weöres Sándor: Mosoly az arcodon

Szeretném látni a mosolyt az arcodon,

Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon:

Szeretném látni a boldog szemeket,

Amelyekből más is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést,

Amely mindig őszinte és békés.

Hallani, ahogy a jót dicséri szád,

S nem az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a világod,

Hogy hiteddel a rosszat leigázod.

Felülkerekedsz a súlyos bánaton,

Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol,

Ha válaszút előtt botladozol.

Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja,

Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak,

De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak.

S ehhez legyen az a hely a templomod,

Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz.

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne,

Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.

Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna,

A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék,

A bánatodban is szívesen osztoznék.

Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,

Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is,

Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít.

Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,

De a követ neked kell a földről felemelned

Kun Magdolna:Anyámról álmodtam

ÉDESANYÁK EMLÉKÉRE ✝

Álmomban anyám láttam, ifjan, erősen.

Nem volt ránc az arcán, sem könny a szemében.

A konyhában szorgoskodott, ott serénykedett,

mint ki bizton tudja, hogy arra tévedek.

Szép volt ez az álom, tündérien szép,

mert újra átélhettem az otthon melegét,

és újra érezhettem azt a fahéjas kalács-illatot,

mely ünnepivé tett sok múlt-pillanatot.

Mikor anyámmal álmodom, boldogan kelek,

mert tudom, van még hely, hová hazamehetek,

hisz amíg az álmok világában anyámra lelek,

én sem lehetek elárvult gyerek.

Gyóni Géza: Memento

Kit megálmodtál egyszer magadnak,

Hajad selymével kösd le a párod!

Források mentén nimfák kacagnak -

Hínár karokkal rája tapadnak...

S ha soká késel, majd nem találod.

Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,

Bontsd le hajad, míg hullámos ében.

Irigy vénekre csak sose hallgass!

Majd jön a bánat, a rút, unalmas,

Majd jön a bánat még idejében.

A szerelemben nincsenek évek,

A szerelemben csak csókok vannak.

A szerelemben jaj a fösvénynek!

A szerelemben csak azok élnek,

Kik szerelemből mindent odadnak.

Gyökössy Endre:Egy csokor virág...

Barátságunk jeléül csokrot hoztam neked.

Gyűjtöttem mezőn,színes dombok felett,

S ím kész ajándékra a virágcsokor.

Kérlek,bármerre is sodor az élet,

Ajándékom vidd magaddal,

Akár gyalog jársz,akár víg fogattal...

Csokrodban első virágszál a SZERETET,

Azért olyan fontos,mert Istentől ered.

Emberi sorsok összeötvözője,

Ha elveken nyugszik,nem mulandó,

Neked is ilyen szeretet a jó.

TÜRELEM a második virágszál,

Hogy ne sírj,ne zúgolódj,ne kiáltsál,

Bármi is menjen végbe a szívedben.

Vigyázz,hogy a szó,a könny ki ne essen,

S vihar ne zúgjon el családod felett,

Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a HŰSÉG,

Amit megkíván tőled a föld s az ég.

Hű légy Istenhez és szent elveihez,

Hű légy 'társadhoz' és gyermekeidhez,

Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,

S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a KEDVESSÉG,

Az arcod,ha olyan,mint a derült ég,

Ha bosszúság fellege el nem fedi,

S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,

Meghódítja még az ellenségedet is,

Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a SZORGALOM.

Nem jelenti,hogy legyen a forgalom

A házban és minden csak terád várjon,

Míg az idegek összetörnek fájón.

A szorgalom az,ha végzed a munkád,

Mint csillag az útját,lassan,de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,

S kívánom,a jó Isten legyen veled!

Illatozz otthon,vagy a zord idegenben

Mindig derülten,mindig kedvesebben,

Míg eljön Urunk,s bú válik örömre,

S virágcsokrába beköt majd örökre..

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg, mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz

később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni..

Gyóni Géza:Nem bánat az

Nem bánat az,bárhogy sajog a szíved,

Ha mér tied volt s akkor elveszíted.

Nem bánat az,ha csókolt már az ajka,

S most más csüng édes szédülésben rajta.

Ha boldog órák,pásztorórák képe

Kísér a puszta,magányos sötétbe,

Mint téli kertbe a színes tavasz-

Nem bánat az.

De az a bánat,ha kezét se fogtad,

Álmodba jött csak,csodának,titoknak.

Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,

Dalos fohászba,kérve,sírva,vágyva.

Tied se volt s már életedhez kötve,

És akkor,érzed,elveszett örökre,

És nem lesz fénye többet éjszakádnak:

Az a bánat.

Aranyosi Ervin: Az öreg szív is melegít

Az öreg szív is melegít.

Forró lehet, mint a kályha,

ha a szeretet melegét,

egy másik szívben megtalálja.

S tán az élet rejtelmeit

ismeri már, régen tudja,

ám a szívben őrzött titkot,

valójában most tanulja.

Mint egy hosszú vihar után,

mikor kisimul a tenger,

úgy tisztul meg öreg lelke,

ha egy érző szívet meglel.

Nem is vágyik többé másra,

csak lelkéből többet adni,

s a szeretet áramában

minél tovább ott maradni…