Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

˝A hála csodája az, hogy olyan mértékben változtatja meg az érzékelésedet, hogy átalakítja a világot is, amelyet látsz.˝

/Robert Holden/

Aranyosi Ervin: ˝Teremtő varázslat

Nevess a szélbe,

hadd simogassa arcod!

Szeretve, végre élve,

tedd csak le minden harcod!

Inkább csak éld a létet,

s figyeld benned a békét,

s őrizz csak száz emléket,

s hagyd csak, ne várd a végét!

Legyél egy a világgal,

pont úgy, hogy tudsz is róla,

világod mindensége,

mintha belőled szólna!

Nevess együtt a Nappal,

veszítsd el minden gondod,

ne küzdj sértő haraggal,

jobb, ha szépséged ontod!

És tanulj fűtől, fától,

tudd meg, mi is az élet,

milyen volt apró magként,

és felnőve, mivé lett!

A gondolat hatalma,

teremtsen szebb világot,

légy ott a jelenben ma,

általad legyen áldott!

Csak hagyd, hogy megtörténjen,

kívülről nézd a létet,

s csodáld, ahogy történik

a nagy varázslat véled!˝

Az élet folyamatosan változik.

Elveszíted a szerelmet.

Elveszíted a barátokat.

Elveszítesz olyan részeket önmagadból, amelyekről sosem gondoltad volna, hogy eltűnnek.

És aztán, egyszer csak, anélkül, hogy észrevennéd, másképp ugyan, de minden vissza tér hozzád.

Új szerelem érkezik.

Jobb barátok jönnek.

És egy erősebb, bölcsebb TE néz rád vissza a tükörből.

Kosztolányi Dezső: ˝Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,

tócsákba fürdenek alant a fák,

a földön itt-ott van csak még fehér folt,

a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe

viszik a zavaros szagos vizet,

a lány piros tojást tesz el merengve,

a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,

megrészegül az illaton a föld,

s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

kelet felől egy sírnak mélyiből,

elrúgva a követ, fényes sebekkel

száll, száll magasba, föl az isten-ember.˝

Rozványi Dávid: ˝Gyümölcsoltó Boldogasszony - A puszták éneke

Néha rácsodálkozom,

mily bölcs a nép, melyből származom:

Gyümölcsoltónak nevezik e napot,

mikor az angyal jó hírt hozott,

hogy gyermek születik,

ki Jézusnak hívatik,

s hogy véget ér két ezredév,

míg Messiást várt a nép.

Még nem látta senki sem,

hogy hordozod Isten ígéretét,

ahogy az oltott ágban sem lát

senki sem gyümölcsöt.

Méhed álmot hordozott,

s a tavasz új nyarat ígért,

hogy kinyílnak a kapuk,

s felragyog az ég.

Csak várni kell, hinni,

s kitartani zárt ajtók mögött,

mert Isten nem késlekedik,

a Megváltás megérkezik,

az Úrra lelkünk nem hiába vár.˝

Bányai Ferencné: ˝A mi hősünk

Győztes Hősnek jár a pálma,

Virágeső hull útjára,

Hozsánnát zeng ezer ajak,

Tárva-nyitva ajtó, ablak.

Áldott, ki az Úr nevében

Jöttél hozzánk! Vártunk régen.

Nagy az öröm, nincsen lárma,

Boldogan jár házról-házra.

Bűn, betegség, baj megszűnik,

Ördög hada mind eltűnik.

Ahol szelíd, szent alakja

A szívet meglátogatja.

Hozza a hitnek malasztját,

Kegyelmének gazdagságát.

Reménységet, szeretetet,

Vigaszt, erőt, békességet.

Teljesülve a szív vágya,

Lelkünkből felszáll a hála…

Jézus nevét zengi ajkunk

Néki térdet, fejet hajtunk.

Ő a mi legnagyobb hősünk,

Kit imádva dicsőítünk.

Legyen áldott ki Őt adta,

Nekünk örök diadalra.˝

Donászy Magda: ˝Március 15.

Melegebben süt ma a nap

elmúlt már a hosszú tél.

Minden házon zászlót lenget

a víg márciusi szél.

Magyarország szabadságát

ünnepeljük e napon,

Háromszínű magyar zászló

Azért leng a házakon.˝

Somogyi Zsolt: Mindenkinek megvan a maga keresztje

Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet,

Mert a boldogságról nem mond szép meséket.

Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák.

Nem kerülheti el senki sem a sorsát.

Bárhogy hull a könnyed, ne vedd a szívedre!

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat,

Hiszen az embernek annyi minden fájhat.

El nem ért nagy álmok, elveszített társak,

Sebek, amelyek egy életen át fájnak.

Annyi minden csalhat könnyet a szemekbe,

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Túl leszel majd egyszer minden csalódáson.

Nem azért van a szív,hogy örökké fájjon.

Akármilyen hosszú, nem örök a tél se,

És a legszebb rózsák neked nyílnak végre.

Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe:

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

"Legyen előtted mindig út

Fújjon hátad mögött a szél

Melegen süsse arcodat a nap

Az eső puhán essen a földjeidre

S míg újra találkozunk,

hordozzon tenyerén az Isten"

(Ősi Ír Áldás)

Gyimóthy Gábor: ˝Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,

Ím a kérdés felmerült:

Milyen nyelv a magyar, s hogy hát

Európába hogy` került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak ezt itt:

Ember, állat hogy` halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépkedek.

Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogyha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, mért nem lohol?

Mért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, –

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés sem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér.

Más nyelven hogy` mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, mért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?

Bandukló mért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, ami suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,

Ki "beslisszol", elinal,

Nem "battyog" az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondod ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,

– Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg.

Franciául hogy` van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,

Mikor tódul vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, mért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet...!˝

Mezei Zoltán: ˝Nők napjára

Ha a nőnap nyáron volna,

Rózsát kötnék egy csokorba.

Szegfűt vagy búzavirágot.

Megérdemlik azt a lányok!

Ha a nőnap ősszel volna

Lombot kötném szép csokorba

Tarkát, sárgát, pirosat,

Köszöntse a lányokat!

Hideg télben fenyőágat,

Bogyót szednék minden lánynak.

Piros láncot fűznék össze,

A lányokat hadd köszöntse!

Tavasszal nem telik másra,

Csak néhány szál ibolyára,

És ha az nincs, fogadjátok

szívesen a hóvirágot!˝

Reviczky Gyula: ˝Tavaszodik…

Tavaszodik már az idő,

Beköszönt a napsugár.

Lelkem édes gondolatja

Fönt, a felleg-honba’ jár.

Nem tudom, de olyan édes

Még a bánat is nekem,

Kék egével, napsugárral

A tavasz ha megjelen.

Kedves ábránd langy fuvalma

Vonul át a lelkemen.

Szép világ van, azt regéli,

Messze, túl a tengeren.

S hallgatom, bár ismerem jól,

Milyen az a szebb haza.

Halkan intek: Voltam én már,

Voltam én ott valaha!

Az a sugár, az az illat

Nem idegen énnekem;

Ha sivár az élet útja:

Gyönyörűnek képzelem!˝

"Olykor kegyetlenül elfáradunk.

Olyan lesz a lelkünk, mint egy üresre rámolt doboz. Nem látjuk a kiutat semmiből, kilátástalannak és céltalannak tűnik az élet.

Belefáradunk a mindennapokba, úgy éljük meg, mintha nem lenne ránk szüksége a világnak, azt érezzük, hogy egyedül vagyunk, társtalanok és magányosak. Előkúszik a sarokból a depresszió sötét árnya, észrevétlenül teríti ki ránk a szárnyait, és eljutunk oda, hogy semmi sem érdekel. Hogy a mindennapi létezés is egy teher a számunkra.

Szürkék lesznek a virágok, színét veszti a táj, és a lelkünk gyászba öltözik. Mindenki átélte ezt egyszer legalább az életében. És mindenki pontosan ilyen jól tudja azt is, hogy elmúlik.

Mert mindig van valaki, akinek fontosak vagyunk. Akinek szüksége van ránk. Aki számít arra, hogy te létezel.

Mindig van valahol egy virág, aminek olyan a színe, mint a lelkedé.

Tűzpiros vagy éppen búzavirágkék. És csak arra vár, hogy közel hajolj, megillatold csukott szemmel, és elképzelj egy hatalmas mezőt, telis tele ezzel a csodával.

Mindig van valahol egy pohár illatos vörösbor, amibe ha belekortyolsz, régi idők dércsípte szüretei jutnak róla eszedbe, a nagymamád ölelése, ahogy kitöltötte neked az első pohár mustot még langyosan a pohárba.

És létezik egy hely, ahová visszavárnak. Lesik a lépteidet, várják a hírt, hogy mikor érkezel. Mert téged nem helyettesíthet senki más. Csak te tudsz úgy nevetni, ölelni, mókázni vagy éppen meghallgatni másokat.

Mindig van egy zene, amit ha meghallasz, felhangosítod a rádiót és elfelejted, hogy nem érzed jól magad a bőrödben.

Mindig van kiút. Mindig van remény. Mindig van valaki, aki csak rád számíthat. Minden évben eljön a nyár, hogy kitárd a lelked a Nap felé, és átjárjon az élet örömmámora: ismét van esély egy új életre. Megismerni új embereket, elolvasni új könyveket, megismerni újabb titkokat, mindig van esély egy új boldogságra.

Még akkor is, ha most minden szürke, és nem hiszed el. Nem hiszed, hogy lesz ez máshogy is. De eljön. Csak higgy benne. Másképp nem megy. És annak, aki hisz, annak határtalanok a lehetőségei.

A világ nem szürke.

A világ színes. És csodaszép.

És csak rád vár, hogy szeresd benne magad, és szeresd azt, amiben élsz."

˝Én a teremtmények legkisebbike vagyok, és felismerem értéktelenségem. De azt is tudom, hogy a nagylelkű és nemes szívek szeretnek jót cselekedni.˝

/Lisieux-i Szent Teréz/

Bars Sári: ˝Tavaszköszöntő

Csivitel a sok veréb:

Télúrfiból már elég!

Zord Február, tova fuss,

Jöjj el hamar, Március

Zsenge lánya, Napsugár!

Kicsi és nagy téged vár.

Arany hajad terítsd szét,

Zöldüljön ki minden rét.

Bontsál szirmot Hóvirág,

Hadd szépüljön a világ.

Fiúk, lányok táncba fognak,

Tavasz, tavasz lesz, már holnap!˝

˝A szeretet mindent meg tud valósítani. A leglehetetlenebb dolgok is könnyűvé válnak, ahol a szeretet munkálkodik.˝

/Lisieux-i Szent Teréz/

10 kicsi néger (A.Christie)

Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,

Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,

Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,

Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,

Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,

Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,

Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac

Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,

Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,

Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,

Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.

Aranyosi Ervin: ˝Szerelmünk örök ünnep!

Érezned kell, hogy mindennap szeretlek!

Nem kell várnod a Valentin napot!

Így a lelkünk naponta ünnepelhet,

s figyelmemet bármikor megkapod!

Nem kell hozzá külön okot keresnünk,

egymást szeretve, ez maga az ok!

Nem naptár mondja meg mikor szeressünk,

mert jó veled, ha melletted vagyok!

Nem kell ünnep egy jó beszélgetéshez,

és kedveskedünk, mikor csak lehet!

Naponta érünk egymás szép szívéhez,

s megnyugvást hoz, hogy a társunk szeret!

Naponta tesszük a szívünk díszesebbé,

s érezzük át szerelmünk melegét,

fontos nekünk, hogy hogyan tegyük szebbé,

hogyan lehet még teljesebb a lét?

Valentin nap van, hát ma is ünnepellek,

és egész évben egy életen át!

Ám, ahogy tegnap, ma is épp úgy szeretlek!

nem csak ma mondok érted el imát!

Mi változik meg a múló napokkal,

nélküled élnem – érzem – nem lehet,

köszöntelek hát, hozzád írt verssorokkal,

s éreztetem azt, hogy szívem szeret!˝

˝Szeressünk, hiszen a szívünk erre teremtetett!˝

/Lisieux-i Szent Teréz/

Petőfi Sándor: ˝A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,

Kedves kikelet,

Hol maradsz? mért nem jelensz meg

A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi

Jóbarátaid;

Vond föl a kék ég alatt a

Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,

Beteg most szegény,

Oly halványan üldögél ott

A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,

Ha meggyógyitod:

Édes örömkönnyeket sír,

Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,

Nagy mesteremet,

Aki szép szabad dalokra

Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,

Ne feledd el ezt,

Hozz belőle, amennyit csak

Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak

Tartományai,

S bennök sokan a szabadság

Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen

Puszta sír alatt,

Hintsd reájok szemfedőül

A virágokat!˝

˝Nagyon jól tudjátok, hogy a mi Urunk nem a tetteink nagyságát, nem is a bonyolultságukat nézi, hanem azt a szeretetet, amivel tettük őket.˝

/Lisieux-i Szent Teréz/

Mentovics Éva: ˝Hókristályok roppannak

Fenyves erdő fái közt

délceg szellő vágtat.

Kristálypaplan borítja

reggelre a tájat.

Fodros felhők úsznak el

felettünk az égen-;

Hópelyheket szórva szét

erdőkön, és réten.

Fehér ingbe öltözött

hajnalra a város.

Hófehér a háztető,

és az út sem sáros.

Erdő széli domboldal,

mintha minket várna-

Hótakarót hint a szél

a didergő tájra.

Hókristályok roppannak,

amerre csak járunk.

Vegyük elő szaporán

a tavalyi szánunk!˝

Aranyosi Ervin: "Ültess fát a jövőnek!

Ültess egy fát, mert haldoklik az erdő!

Hogy láthasson még holnapot, ki felnő!

Tudhassa még, milyen egy igazi felhő,

hogy világában, hadd legyen szereplő!

Ültess egy fát, hagyd magad mögött lépted,

mutassa ő, hogy értelmesen élted,

érzőn terveztél fénylőbb holnapot,

s nem rajtad múlt, hogy ma mégsem vagy ott!

Ültess csak fát, hadd nyíljon meg az élet,

mutassa meg, hogy szép álmod, mivé lett!

Mutassa meg, nem létező halálod,

hogy léted tükrét, más lényben megtalálod!

Ültess hát fát, s adj levegőt a Földnek,

tégy jót, ha mások, azzal nem törődnek!

Légy Teremtődnek, valódi, földi mása,

akit zavar, világa pusztulása!

Ültess sok fát, élő oxigén-gyárat!

Adj levegőt egy fuldokló világnak!

Mutass utat, nyomot az utókornak,

mert rajtunk áll, bizony, hogy lesz-e holnap!"

Reichard Piroska: Némán

Azt álmodtam, hogy már nem élek

s nem élsz te sem;

egymástól távol, idegen temetőn

fekszünk némán.

Fekszem holtan és sirok élő könnyeket,

mert hosszú utakat jártunk be együtt némán,

hosszú órákig néztük egymást

hangos szavaink között némán,

hosszú éjeken át lestem,

fülemet a csendre tapasztva

morajló utcák torlaszán keresztül

megfeszült fájdalommal, vakon, süketen és némán

távoli lélekzeted s titkos gondolatod…

S most minden szavam itt ég bennem,

egész életem itt zokog némán,

s egymástól távol, idegen temetőn

alszol örökre, álmodom örökre némán.

"Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban."

/Szent Ágoston/

˝A szeretet és az együttérzés szükséglet, nem luxus. Ezek nélkül az emberiség nem tud túlélni.˝

/Dalai Láma/

Trombone: ˝Don-kanyari hősök tiszteletére

Most újra zöldell a fű a don-kanyari harcmezőn,

Véráztatta, nem eső, így koszorús a temető,

A bakáknak márvány helyett, szép virágos a szemfedő.

Virág hajlik jobbra-balra,

Így tiszteleg, bólogatva.

Már a napkorong is előbújt, aggódva, az égen,

Mert könnyes szemekkel nézte, hogy mi történt a télen,

S megfogadta, alkonyatkor sem lesz piros szín a fényben.

Szebb lesz a nap napról-napra,

Ráragyog egy kődarabra.

Immár sok idő eltelt eme tragédia óta,

Mikor a honvéd a hazának nem maradt adósa,

Mert tőlük bátrabb katonák ma sem születtek azóta.

Reményt hoztak a holnapba,

Az életüket feladva.˝

˝Élj hálásan! Aki hálás azért, amije van, függetlenül attól, mennyire kevés dologról van is szó, megnyílik egy boldogabb élet felé. Amikor hálával telve élünk, az élet többet ad abból, amiért hálásak vagyunk.˝

/Lewis Howes/