Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetés)

EPILOGUS

Az életet már megjártam.

Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon'...

Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!

Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,

Hetyke úrral, cifra nővel:

Hogy' áll orra

Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral

Találkoztam s bevert sárral:

Nem pöröltem, -

Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,

Egy kis virág nekem nyitott:

Azt leszedve,

Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;

Nem azt adott, amit vártam:

Néha többet,

Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,

S több a hír-név, mint az érdem:

Nagyravágyva,

Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -

Tudom, boldognak is vélnek:

S boldogságot

Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely

Fölemészt: az örök kétely;

S pályám bére

Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...

Mily kevés, amit beválték

Félbe'-szerbe'

S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;

Mit szivembe vágyva zártam,

Azt nem hozta,

Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,

Melyben a dal megfoganhat,

Kértem kérve:

S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,

Hova múzsám el-elvárnám,

Mely sajátom;

Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,

Hol, mit kezdtem, abban véget...

Ennyi volt csak;

S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:

Egy nyugalom vár, a végső:

Mert hogy' szálljon,

Bár kalitja már kinyitva,

Rab madár is, szegett szárnyon?

Kosztolányi Mária: Sorsol a sors...

Sorsol a sors, osztja a lapot,

elfogadod, vagy visszaadod.

Körben az ujjongó embertömeg,

színnel lefelé, orosz-rulett…

Remegnek, sírnak, könyökkel zárnak,

kárhozottak ők , kik előtted állnak.

De a sors kegyetlen, életünkkel játszik,

nyüszítve vár a holnap, nagy lesz a tét a táncig.

Most latba tettem mindent, a kockát eldobom.

Könnyekkel fizettem, hát kérem az új lapom.......

Ismeretlen katonaköltő, 1942 decembere

˝Az utolsó pillanatfelvétel

Halott csönd kószál a sírok között,

Szél markol havat a keresztek között,

Jég csendül a rohamsisak peremén,

Mi nyugszik a sok fejfának tetején.

Tegnap sok bajtársam harcolt mellettem,

De mára legtöbbjüket eltemettem.

A föld mindnyájukat befogadja,

S hantjával jóságosan eltakarja;

Ám mit súg a halott csönd az anyáknak;

Mit vihet haza a szél az árváknak;

Mély hang csendülhet a hitves szívében;

Mi tartja meg őt hazaváró hitében?

S miközben gondolatom ideér

Testem a hómezőn lassan már nem él,

Soha többé nem jutok már haza,

Gondolj rám a Donnál is, Magyar Haza!˝

Kun Magdolna : Mikor könnyem hullatom

Mikor könnyem hullatom, elgondolkodom,

miért győz le mindig saját bánatom,

hisz az én fájdalmam, csak töredéke annak,

amit mások, térdre rogyva hord’nak.

Mikor elgondolkodom saját gondomon,

rájövök az élet nem csak fájdalom,

hiszen annyi szép van benne, annyi szeretet,

ami keservnapjaimban erőssé tehet.

Így most elfojtom könnyeim, meg ne lássák azt,

mily gyáva mód élem a mindennapokat,

s majd úgy teszek, mintha soha nem lett volna

olyan ami szívem sokszor fájdította.

Meggyesi Éva : Nézd meg, Uram

Nézd meg, Uram, a könnyáztatta, kétségbeesett arcokat,

Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.

Tegnap még csillagfényes éj volt, most ébenfekete éjszaka,

melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.

Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,

s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz-e hazája, otthona?

Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,

kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?

Jóság kellene, Uram, végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!

Oly sok ártatlan, vétlen ember nem leli helyét nélküled.

Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,

miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?

Uram! Nem tudod, milyen szörnyű, hol sátrat vert már a félelem,

s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket, Istenem!

Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!

Kérlek, Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!

Aranyosi Ervin: Január

Ebben az évben is ez az első hónap,

sosem áll a sorban, a legutolsónak.

Új év születése a születésnapja,

mindig ő az első, s ez hidegen hagyja!

Harmincegy napot él rövid életében,

ám újra születik minden egyes évben.

Nevét a kapukról, átjárókról kapta,

ünnepléssel indul el az Istenadta!

Lassan alakulgat ilyenkor az élet,

tőle várunk mindig jól kezdődő évet.

Ő a leghidegebb hónapunk az évben,

ilyenkor bízhatunk egy kis hóesésben.

Újévkor reményt ad, s új kapukat kitár,

reménnyel kecsegtet minket a Január!

(Aranyosi Ervin © 2020-01-04.)

Aranyosi Ervin: "Hadd kívánjak!

Hadd kívánjak szebb új évet!

Gondolkodó képességet!

Félelem nélküli létet!

Vidámságot, egészséget!

Hadd kívánjak boldogságot!

Igazságot és jóságot!

Hétköznapi bölcsességet!

Minden rossz itt érjen véget!

Hadd kívánjak szebb új évet!

Szívből jövő emberséget!

Oda-vissza tisztességet!

Fájdalmaktól mentességet!

Hadd kívánjak boldogságot!

Jóvá váló, szebb világot!

Szeretetet és figyelmet,

legyen vidám minden gyermek!

Hadd kívánjak szebb új évet,

melyben lelkünk újjá éled,

megszabadul minden rossztól,

istentelenül gonosztól.

Hadd kívánjak boldogságot!

Minden ember legyen áldott,

s méltón, szeretetben éljen,

az eljövő szép, új évben!"

Tánczos Katalin: Újévi kérésem a JÓISTENHEZ

Térdre borulok előtted az új esztendő pirkadatával,

Megújulok, érzem,

Felemelem Hozzád tiszta szívem, lelkem.

Te ébresztettél reggelre fel,

Te adtad, Istenem, megérnem az újév hajnalát.

Térdre borulok a jóemberek körében,

És Téged áldalak,

Mert egy újév kezdődik előttünk,

Új életet kell az idén kezdenünk.

Istenem, tanítsál meg arra, hogy jó szívvel éljek,

És jó úton járjak szüntelen.

Világítsd meg szívemben a hitnek oltárát,

Hadd legyen ez nekem kifogyhatatlan vezérvilágom,

Ha az életemre sötétség borul.

Add, Istenem, hogy akikért Te munkálkodni hívtál,

Ne fáradjon el mellettem soha,

Gyenge életemnek adj jó erőt, kitartást,

Nélküled én összeroskadnék, érzem,

A Te segítséged megerősít engem.

Kérlek szépen vegyed védelmed alá a gyengéket,

Nekünk nincs segítség nélküled.

Takarj be szereteted jóságával,

Ha nagy veszély fenyeget és lebeg fejünk felett,

Emeljél fel, ha szívünk roskadozz.

Add, Istenem, hogy boldog évünk legyen!

Aranyosi Ervin: ˝Fogadkozások helyett

Szilveszter van – jó emberek – kezdjünk inni, enni,

nincs más dolgunk ma éjszaka, csak vidámnak lenni!

Feledjük a bút, a gondot, kívánjunk sok szépet!

Reményekkel megpakolva várjuk az újévet!

Szerencse és jókívánság kézen fogva járjon,

ha elhisszük, az újévben csupa öröm várjon!

Ezt a sok-sok vidámságot vigyük hát magunkkal,

hogy ne kelljen foglalkoznunk ezer más bajunkkal!

Mi lenne, ha az újévben egymást megbecsülnénk?

Mi lenne, ha minden reggel mosolyra derülnénk?

Mi lenne, ha minden reggel csak a szépet várnánk?

Mi lenne, ha jobban élni végre megpróbálnánk?

Mindig egy lépés választ el az elhatározástól.

Mi lenne, ha a változást sosem várnánk mástól!

Változzunk hát és általunk legyen szebb az élet!

Kívánok hát jobb világot, s boldogabb újévet!˝

Karácsonyeste. Hangulatok szállnak...

Fehér hópelyhek...Fehér angyalszárnyak...

Szelíd meleggel van szívünk tele.

Aztán - megyünk tovább, sötét lesz újra,

Csillag nem ég, utunk hóval befújja

Bús életünknek dermesztő szele.

Karácsony este...Ó, csak gyermekemlék!

Szívünk kérdezve ver: Emlékezel még?

És éled, újul sok csodás mese.

Aztán megyünk tovább. Ránk tipornak

Szürkén a gondok, hogy mit hoz a holnap,

És nem kísér már az emléke se.

Karácsonyeste. Csoda! Vég és kezdet.

Világosság és élet született meg,

Hol halál volt csak, naptalan sötét.

Élet, aki az életét letette,

S szent szeretettel fel magára vette

A megváltásnak emberköntösét.

Karácsonyeste! Csoda! Új teremtés!

A kegyelem, az élet megjelent és

Kincseivel, lelkem, feléd siet.

Egyedül, árván tovább mért haladnál?

Van Megtartód, akit ha megragadnál,

Kegyelem, élet, minden a tied.

/Túrmezei Erzsébet/

Simon Ágnes: ˝Karácsonyi képeslap

A házak ablakában távoli fények

Átölelik hóarcát a didergő télnek,

Csillagszóró szórja nevető sugarát,

Szikrázik tőle a kristályos jégvirág.

Fenyőkből árad a reménység illata,

Bútok és gondotok ne legyen már soha!

Mézízű üzenet az ünnepi kalácson:

Szép legyen, jó legyen az idei karácsony!˝

Dsida Jenő: Lángok

Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva,

szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok

álmokat űzve nézek a tűzbe: élnek a lángok

sírnak a lángok.

Élni ha fáj és sírni ha fáj

(van kivülök még, ó, ami fájna!)

vigaszt eregetve, szemünkbe meredve

itt van a kályha,

ízzik a kályha.

Fáj neki égni, s kínja be régi!

méla varázsban ég a parázsa,

de mégsem akarja, hogy betakarja

lassu hunyása,

hamvadása.

Döbben a lelkünk tűz kihunyásán,

jégölü sír, amit ágynak a tél vet -

- Hintve virággal, szent olajággal

ha nincs is az élet,

kincs ez az élet.

Szikraszilánkként szökni szeretnék,

láng-szeretettel életet áldok,

s jövőt kibetűzve nézek a tűzbe:

élnek a lángok,

sírnak a lángok. -

Zanner Anikó: Karácsony

Odakint hópihét lenget szelíden a szél,

idebent a karácsonyfa csendesen zenél.

Gyertyát gyújtunk, lángoljon a fénye,

járja át szívünket annak melegsége!

Hálát adunk Megváltónk jöttéért,

a hozott irgalomért és szeretetért.

Ó! De szeretnék újra gyermek lenni!

Édesanya hívó szavára szobába menni,

ujjongva bámulni fenyőnek csodáját,

beszívni Anyám sütötte kalács illatát.

Izgatottan várni, mit hozott a Jézuska,

majd elszenderegni `Édes karjába bújva.

Családtagom találkozott egy lecsúszott vezetőjével!

Mindig van lejjebb, éppen ezért OKOSAN az ítélkezéssel! ☝️

Adományozni a segélyszervezeteknek is lehet, ők majd szétosztják akinek kell!

De a magánakciózás az valami Csoda! 🌟

(És ne selejtet, hanem amit használhatnak!)

"Közeleg az ünnep, a napok gyorsan telnek.

Gondolsz-e azokra, kik utcán telelnek.

Kiknek mások szíve nem nyújt menedéket,

mondd csak az ő létük, megérint -e téged?

Áruházak, bankok, most mind gazdagodnak,

az ünnepi fények szépen felragyognak,

s nem látod azokat, kik árnyékban élnek,

hiszen elvakítanak téged is a fények!"

Mindig is gondoltam, a szerencsétleneken gyerekkoromban is majdnem elsírtam magam.

Pár éve felpakoltam magamtól kajákkal, és mentem osztogatni a belvárosba, Blahára...!

Meg egyéb akciók: édesség, szaloncukor osztogatás!

Azt az Örömöt és Hálát!! 🌟🌟🌟

Nem dicsekvésből, de azért büszke vagyok! 💪😊

OFF!

Meggyesi Éva : Minden évben

Minden évben, ha égnek a gyertyák, s eljön az advent ünnepe,

imádkozom, és azt kívánom, ez az ünnep most más legyen.

Legyen melegebb. Úgy, mint régen, mikor mi voltunk gyermekek,

s gyertyafény mellett üldögélve úgy vártuk ezt az ünnepet.

Visszagondolok mikor még nem süvített így a tél szele,

s lázasan vártuk, vajon mit hoz majd a szeretet ünnepe.

Tavaly még jó anyám is itt volt. Ősz haján ült a tél dere,

s most a magasból kíván nékünk áldott és békés ünnepet.

Mit kérjek én most? Ajándékot? Nem hoz oly örömet nekem,

hiszen üres lett szinte minden, nem vonz már néha semmi sem.

S mégis: ahogy a gyertya csonkja viasztól csordul, meglelem

magamban azt a békességet, amit régóta keresek.

Meleget érzek, ami fűti kóbor, megfáradt szívemet,

s úgy érzem minden dobbanásban, ez az ünnep most más lehet.

Mindig lesz szép, és mindig lesz jó is, csak akarnunk kell, hogy így legyen!

Szeressünk! Bízzunk! Ne adjuk fel! Kell, hogy győzzön az értelem!

Aranyosi Ervin:Gyújts tüzet lelkekben

Erőtlenül süt a téli Nap sugára

hidegtől búsuló, bánatos világra.

De vajon a szívek, azok is befagynak,

átadják magukat a bénító fagynak?

Kéményekből lassú füst száll fel az égre,

válaszul a hideg téli ridegségre.

Kályhánknak melegét átveszi-e szívünk,

van-e reménységünk, mert jó lenne hinnünk!

Hinnünk a csodában, ami biztos eljő’!

Amit nem takarhat el néhány hófelhő,

ami másokra is szeretetet áraszt,

hogy érzéseinkre kapunk-e majd választ?

Közeleg az ünnep, a napok gyorsan telnek.

Gondolsz-e azokra, kik utcán telelnek.

Kiknek mások szíve nem nyújt menedéket,

mondd csak az ő létük, megérint-e téged?

Áruházak, bankok, most mind gazdagodnak,

az ünnepi fények szépen felragyognak,

s nem látod azokat, kik árnyékban élnek,

hiszen elvakítanak téged is a fények!

Álszent a csillogás, hisz fáznak a lelkek,

akik melegséget, megnyugvást nem lelnek,

akik magányosak, s nem értik a létet,

kiket nem kényeztet örömmel az élet.

Hol van a szeretet e kihűlt világban?

A gyertya fényében, a fenyőfaágban?

Drágán vett holmikban, ami nem is kell tán,

vagy villódzó fényű, feldíszített fejfán?

Hiába a külső, díszes megjelenés,

ha kihűlt szívekben a jóérzés kevés.

Hogy kovácsolsz össze szétesett családot,

ha csak a pihenést, a nyugalmat várod.

Kihűlt a szeretet, nincs ki melegítsen,

elárvult lelkeket jó kedvre derítsen?

Evésről, ivásról szól csak a karácsony,

s a magány sok rabja nem lát túl a rácson?

Van-e tűz szívedben, ami melegítsen,

magányos szíveken, éhezőn segítsen?

Szeretet tüzével olvaszd fel világod,

segíts most a Napnak, gyújts szeretet-lángot.

Szórd szerte mosolyod, jó szavad emeljen,

hogy az árva lélek is életre keljen!

Hogy remény szülessen Jézusunk nyomában,

szeretet ébredjen tüzedtől a mában!

Gyújts tüzet lelkedben és őrizd a lángot,

hadd tegye fénylővé, széppé a karácsonyt.

Okozzon örömöt a fény születése,

s engedd, hogy mosolyát a szívekbe vésse!

Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel!

Várlak reggel.

Várlak délután.

Este

fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Csillogó buckák

zizegve rohannak.

A szél

hörögve lengeti hosszú hósörényét.

Zuzmarás utakon át

tündéri éjben

érkezel

kunyhóm elé, északifény leánya.

Prémek vattáznak

bolyhosan, fehéren,

szájad

piros melegén pihék halódnak,

zöldfényű csillag

reszket hajadban

s szánad előtt

felhőt zihálnak a rénszarvasok.

Aranyosi Ervin: Karácsonyi üzenet

A szívedbe érkezett egy karácsonyi üzenet,

ami talán lángra gyújtja a szeretet tüzedet.

Fentről, elment szeretteid néznek rád:– A csillagok.

A lelkedet megnyugtatják: – Vigyázok rád, itt vagyok!

Nyugodj hát meg, s hagyd, hogy szíved átjárja a szeretet,

engedd, hogy a könnycseppjeid fürösszék a lelkedet,

oly jó érzés, ha van kivel megosztanod mosolyod,

ha szeretni, kedveskedni, s beszélgetni van okod.

Díszítsd hát fel fenyőfádat, s vele együtt szívedet!

Engedd be most azt az érzést, ami eddig kint rekedt!

Bocsásd meg a többieknek mindazt, ami fájt nagyon,

sértődöttség bús madarát engedd ki az ablakon!

Öltsd magadra legszebb ruhád, és a legszebb mosolyod,

nem létezik annál szebb arc, mint amelyik mosolyog!

Melegíts át szép szavakkal, dicsérj, szóval simogass,

hagyd a látszat okosságot, inkább csak a szívre hass!

Ha elmúlik a karácsony, így folytasd a dolgodat,

így lehetsz majd szeretettebb, így lehetsz majd boldogabb!

Szíveden át üzenj másnak, érj el fáradt lelkeket!

Egész évben legyen vendég szívedben a szeretet!

László Barna: ˝Eljött

Halkan ajtó nyílik,

Fehér angyalszárnnyal

eljött a Mikulás,

Szíve bársonyával.

Szeretetet hozott,

Csomagokba tette.

Forró csókókkal

szét is terítette.

Neked most azt kívánja:

Legyen életeden,

Isten áldása.˝

Kun Magdolna - Így év vége felé

Nem az fáj, hogy elillannak a gyorsan futó évek,

és arcomra az időráncok mély rovátkát vésnek,

inkább az a tudat fáj, és az nyomaszt itt benn,

hogy nem tudom mi vár rám az égben odafent.

Nem tudom, mert eddig még nem jött olyan vissza,

aki a fényes égi utat már be-bebarangolta,

s aki biztos hittel állíthatná, hogy van olyan világ,

ahol szeretteink nyitják a mennyek kapuját.

Minden évnek vége felé elgondolkodom,

vár-e még rám újabb ünnep, újabb Karácsony,

s lesz-e még az életemben pár olyan boldog nap,

ami a következő évhez újabb reményt ad.

Mert minden évben kevesebbek azon barátok,

akiknek a szívük-lelkük jóságtól áldott,

s akik minden egyes újabb napon elhitették azt,

hogy nincs annál gazdagabb, mint aki szeretetet ad.

Aranyosi Ervin: ˝Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!˝

Meggyesi Éva : Nézd meg, Uram

Nézd meg, Uram, a könnyáztatta, kétségbeesett arcokat,

Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.

Tegnap még csillagfényes éj volt, most ébenfekete éjszaka,

melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.

Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,

s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz-e hazája, otthona?

Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,

kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?

Jóság kellene, Uram, végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!

Oly sok ártatlan, vétlen ember nem leli helyét nélküled.

Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,

miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?

Uram! Nem tudod, milyen szörnyű, hol sátrat vert már a félelem,

s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket, Istenem!

Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!

Kérlek, Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!

Tandari Éva: Fogadd el...

Megfáradt testtel és lélekkel

egy túlzsúfolt hajszolt nap után

Hadd mondjak néma áldást Néked

szerető, Teremtő Atyám ...

Hadd mondjak áldást szívemből,

hisz szavakhoz oly gyönge a szám ...

De oly csekély a szó ereje ...

Félek, nem ér fel hozzád imám.

Hadd mondjak áldást mindenért

mi utamon ért, s még mi vár,

s hadd köszönjem meg halkan az erőt

mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.

Hadd mondjak áldást a könnyért,

és hadd áldjalak minden mosolyért ...

De tudom: az Áldás is kevés ...

Fogadd el hát szívem, s életem ...

Fogadd el Atyám mindenért ..

Aranyosi Ervin: Szeretettel áldva

A pokoltól rettegsz,

s mennybe akarsz jutni?

Félelmeid elől

el szeretnél futni?

Nem mersz szembenézni

fájó igazsággal,

nem tudsz megbékülni

ezzel a világgal!

Szeretetről papolsz,

de szívedben nincsen,

mert akit te imádsz,

egy kitalált Isten!

Elhiszed, bűnös vagy,

s ő majd ítélkezik?

A saját hitedet

mások eléd teszik.

Benned él az Isten,

s nincsen helytartója,

mindennapi útját

veled együtt rója!

Belsődben keresd hát,

és ha megtalálod,

örök életed lesz,

sosem lesz halálod!

Szeretni születtünk,

élni, felfedezni,

mindent a világon

megkérdőjelezni!

Keresni a választ,

egy jó útra lépve,

magunkat, s világunk,

egyként, jobbá téve!

Két oldal létezik,

mi melyikre állunk?

És a rossz segíthet

jó emberré válnunk!

Ha beleragadunk,

a napi posványba,

elvakul a lelkünk,

szebb életre vágyva.

Fel kell szabadulnunk

rossz hiteink alól,

hiszen jóságunkra,

várnak már valahol!

Várják szeretetünk,

szeretetlen lelkek,

kik poklukat élik,

bűnben vezekelnek.

Tedd le félelmeid,

nincs rájuk szükséged,

azok csak rabláncok,

s visszafognak téged!

Szeretni születtél,

tiszta szívből adni,

csak, míg meg nem éled,

addig kell maradni!

Hiszen fényből jöttünk,

s egyszer visszatérünk,

feladatot kaptunk,

feladatot kértünk!

Jobbítani jöttünk

egy zűrös világot,

mely csak tőlünk lehet

szeretettel áldott!

˝Dicséretek

A Szív vagy Istenem,

Átlüktetsz mindenen;

Át sok-sok kis dalon,

S a csillagtáboron.

Te vagy Uram, a Csend,

A halhatatlan Rend.

Elzúg a harc zaja,

Örök a csend dala.

Te vagy Uram, a Szentség,

Szeplőtlen, tiszta Fenség.

Én füstös lámpafény,

Bűnöknek éjjelén.

Te vagy, Uram, a jóság,

Kezedbe nyílnak rózsák.

Ha orcád rám ragyog,

Zengő tavasz vagyok.˝

"Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk."

/Prohászka Ottokár/

EMLÉKEZEM

Mit mondhatnék nincs szavam,

elbúcsúzni nem tudtam.

Szíved nem ért, ajkad néma,

emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,

a mélybe zár, hangtalan.

Bánat járja át a szívem,

érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,

hideg föld az otthonod.

Betakarlak sok virággal,

rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,

elmentél egy hajnalon.

Találkozunk majd tudom,

átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,

Örökre szívembe zártalak.

Halk sóhaj az ajkamon,

szeretlek, hiányzol nagyon.

(Drága Fiam emlékére.)