Szabadúszó leszek (itt bármiről beszélhetsz) (beszélgetős fórum)
No, akkor legyen egy másik szólás is, ezt biztosan Te is humorosnak találod.
Hátrakötöm a sarkad.
Egészen kicsi gyerekkoromban hallottam először, mikor még nem ért el a tudatomig a tartalma.
Gondolod, hogy könyvet akarok írni ?
Csak nem írónak nézel ?
Vagy legalábbis firkásznak ?
Szerinted lenne tehetségem egy könyv megíráshoz ?
Milyen témát javasolnál, ami tuti siker lehetne ?
Irigyellek, hogy így beszélsz oroszul, én szinte mindent elfelejtettem, kb. annyi maradt, hogy el tudom olvasni a cirill betűket :)
Verseknél, művészetnél nehéz két művet összehasonlítani, nincs olyan mérce ami egyetemes lenne. Mindenkinek más az ízlése, más fogja meg, de ugyanaz a vers is mást mondhat két embernek. Hallottam már az Óda olyan értelmezését ami egész más volt, mint amit a vers nekem mond, és mégis el tudtam fogadni. ez a jó a művészetekben :)
Sokat írtatok, alig győztem visszaolvasni. Ilyenkor az a gondom, hogy vajon visszatérhetek-e még egy olyan témára, amiről már beszéltetek, csak én nem voltam akkor itt. Történetesen a versfordításra gondoltam. Van egy vers, amit nagyon szeretek, és mindenki ismeri is. Szimonov: Várj reám
Magyarul tudtam, nemrég megtanultam eredetiben is. Egy kis agycsiszolónak is szánom az ilyet. Ennél a versnél nem tudnám megmondani, hogy az eredeti szebb-e vagy a fordítás.Természetesen a szó szerinti fordításból akkor lesz vers, ha azt egy költő úgymond átkölti. Nem a tartalmat, a lényegnek meg kell maradni, a hangulatát is vissza kell adni, de mégis annyira más lesz.
Várj reám, és én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
Az eredeti szöveg szó szerint:
Várj rám, én visszatérek,
csak nagyon várj!
Várj, mikor sárga esők
bánatot hoznak.
Sajnos, cirill betűim nincsenek, de az orosz szöveg verses formája is gyönyörű.
Bocsánat, hogy ennyit foglalkoztam ezzel. Nem is fontos reagálni, hisz már ezt a témát megbeszéltétek. Csak éppen leírtam ami most kikívánkozott.
Aki ezt a mondást kitalálta arról megvan a véleményem. Azokról is, akikben ez a lehetőség felmerül egyáltalán.
Ha a tied tetszik neked egészségedre, de a könyv címét amibe szánod át kéne írni.
Erről jut eszembe:
Igaz lehet a mondás: a pénz olvasva,az asszony verve jó ?
Vagy igazabb lenne így :
A pénz verve, az asszony lelkében olvasva jó ?
ui: véletlenül megint egy bölcsességek könyvébe valót írtam.
A boksz kesztyűvel jóval kisebbet lehet ütni, mint mondjuk egy bőrkesztyűvel. Az előbbi vastagon bélelt. A profiknál valamivel keményebb kesztyűket használnak. Unciával mérik az erősséget.
Mellesleg jó néhány vitatkozós show műsort Boksz címen hirdettek meg.
Bármilyen kesztyű megfelel.
Legalábbis, ha kesztyűs kézzel akarunk bánni egymással.
Kifejezetten örülök, ha valaki okosan vagy akár pikírten szól hozzá a témákhoz.
Fogjuk fel, úgy, mint egy színházi produkciót.
Méghozzá egy alternatív színházit.
Kellenek pozitív hősök, akik az életben mindent úgy csinálnak, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, kellenek olyan, akiknek az életük nem habos torta, kell mindig egy intrikus, aki bekavar, és kellenek statiszták, . színi növendékek, akik próbálják ellesni a főszereplők okos mondatait. .
S természetesen kell egy rendező is, aki az előre meg nem írt, spontán dialogókat helyére rakja. Függöny. Ja, az nem kell !
Ne aggódj, majd visszajönnek, akik valóban ide-való társalkodó partnerek. De ne csodálkozz, ha idetéved egy olyan valaki, aki minden hozzászólót csak kritizál, leszól, stb. stb.
Én megpróbáltam neki jelezni, hogy lehetne egy kicsit pozitívabban is hozzá-állni a dolgokhoz. Voltak itt mások is, akik próbáltak egy-egy új témát elővezetni, hogy akkor majd csak oldódik a hangulat, beindul valami értelmes... de ők is csak a leszólást kapták... hát persze hogy egyelőre elmentek.
Majd visszajönnek, amikor azt látják, hogy egyrészt van olyan téma, amihez tudnak hozzászólni, másrészt olyan beszélgető-társak, akikkel egyáltalán lehet beszélgetni.
Találj valami jó kis témát (biztosan van a tarsolyodban valami!) dobd be, és meglásd, vacsi után még ismét összegyűlik a társaság!
Megint jövök, kopogtatok, hangosabban vigadjatok !
De mégis, véget vetnek a zenének és hazamentek a leányok ?
Petődi után szabadon
Isten őrizz, hogy irányítani akarjak. Úgy fogom fel a fórumozást, hogy ülünk egy asztal körül és dumcsizunk. Időnként új témát dobok be. Közben, keverjük a kávénkat és figyeljük a beszélgető partnereinket.
Igazi laza zsúr ez. Nagy előnye, nem kell hozzá kiöltözni, ide jöhetünk papucsban, pongyolában, smink nélkül, becsavart haj rollnikkal,vagy kinyúlt pólóban...
Nem hagyhatom ki !
Jubilálunk !
Elértük a 3oo. hsz-t.
Köszönet mindenkinek, akikkel együtt elértük ezt a számot.
Kedves lányok, asszonyok, atyafiak !
Nem szeretném, hogy vájtfülűek társasága legyünk, maradhatunk az irodalomnál, de a humornál.
Min tud a magyar ember vigadni ?
Vagy tényleg sírva vigadunk ?
Mosoly- nevetés- kacagás - röhögés
Ki, hogyan csinálja ?
Ami engem illet, nehéz megnevettetni. Legalábbis viccekkel. Ezeken csak udvariasan mosolygok.
Az angol humort kedvelem és a kétértelmű finom franciás vicceket.
Nem értek egyet, félreértettél valamit. Jó ez a nick, egyre jobban tetszik, érdekes reakciókat vált ki emberekből. Jól szórakozom.
Troll: nem a tinik kifejezése, netes szleng, vagy szakszó, ahogy jobban tetszik. Jól kifejezi, kiket takar, új értelmet ad egy régi szónak.
Édeseim
Örömmel olvastam soraitokat. Valamennyit színvonalasnak, jól tájékozottnak tartom. Még a vitátok is érdekes, finoman, de azt a bizonyos határ nem átlépve nem sértegettétek, inkább piszkáltátok egymást.
" Unom" rossz jelszót választott, ezt a véleményemet priviben közöltem vele. Úgy éreztem, igazat ad nekem, de ezt a nevet pillanatnyi rossz hangulata diktálta. Értékes, művelt hölgynek tartom, mint ahogy mindenkit, aki ide ír. Tiszteletben tartom a névválasztását és a rosszkedvét is.
A troll szó divatos kifejezés, főleg a tinik nyelvezete.
Ha már nyelvújitunk, kár ilyen rossz hangzású szavakat behozni.
Sok van, párat ide, a kedvedért :D
Arany, Petőfi, Váczi, Radnóti, a többi már csak a hab a tortán, mint pölödö Shakespeare szerelesm szonettjei, :)
Nah, erről is mit olvasott, hallott, az ember?
Az első, hogy nem is ő írta, hanem a neje, az egészet, amiről híres.
A másik, hogy meleg volt és a szerelmes verseit egy férfinek írta.
Miután már senki nem fogja a valóságot megtudni, nem mindegy?
Szépeket írt versben és prózában, egyaránt, a többi nem fontos.
További ajánlott fórumok:
- Van itt valaki, akivel beszélhetnék?
- Hány éves kortól beszélhetünk hiperaktivitásról?
- Van az az ok, amiért így beszélhet velem?
- Milyen esetben beszélhetünk egy csecsemőnél alvászavarról?
- Van vezetékes telefonod? Beszélhetnékem támadt...
- Információkat szeretnék arról a T-mobile-os dologról, ahol 2 előfizető ingyen beszélhet egymással. Tudnátok mondani róla dolgokat kérlek?