PRI Tapolca..ide járó meddőpárok tapasztalatai, eredményei (beszélgetés)
Minket sem küldött senki sajnos, igazából csak itt, a fórumon olvastam sokaktól, hogy voltak, segítséget kaptak, úgyhogy teljesen a magunk feje után mentem.
A neten megkerestem az Immunológia telefonszámát, felhívtam őket, de csak érdeklődni akartam, hogyan is mennek ott a dolgok, kell-e hátszél, ha más megyéből megyünk, stb... Az asszisztensnő elmondta, hogy ő most ad időpontot, de a háziorvostól mindkettőnk részére kell kérnem beutalót, azt majd vigyük magunkkal. Bőszen jegyzeteltem :-) Kérdezte, genetikára is akarunk-e menni, mondtam, igen, ha lehet. Azt mondta, oda külön jelentkezzek be, de mondjam meg, hogy mikorra van időpontunk az immunológiára, oda is kell majd beutaló. Így is történt minden.
Rengetegen voltak, sokat kellett várni. Ettől eltekintve a genetikán dr. Hartwig Marianna végtelenül megnyugtató, bizalomkeltő személyiségű orvos, hozzá már most örülök, hogy elmentünk, ugyanis soha, senki nem mondta, hogy a vérnyomáscsökkentőm gátolhatja a fogamzóképességet.
A laborban úgy levették a 9 fiola vért, hogy észre se vettem, a férjemét dettó.
Az immunológián alaposan kikérdeztek bennünket, elmondta a doktornő, mi a protokoll. Mindkét helyen hagytunk borítékot, az eredményt abban küldik majd el, visszamenni csak akkor kell, ha valami probléma van.
Összességében nekem nagyon pozitív benyomásom volt az egészről, igaz, a zegi kórházzal nekünk eddig még csak szerencsénk volt.
Ötödiiiik? És tényleg csak most küldtek el ide? Le vagyok döbbenve... :(
Hematológust nem tudom sajnos, én is csak most futom a köröket. Immunológián elméletileg azt nézik meg van-e vmi autoimmun betegséged, gyulladás a szervezetedben stb. Van rgy "gendiagnosztika" én is itt olvastam utána.
Készülj fel, a férjednek is kell immunológiára beutaló, mert csak párban csinálják. Ugyanígy jártam, tegnap beszéltem Piroskával. Holnap hívom a Gőgöst, kérek beutalót és elvileg elküldik.
Furi, nekem közvetlen melléket adtak... 507-500/1957, genetika 507-561.
Mivel van beutalód itt is tudsz kérni, csak külön papírt kell kérned előtte a háziorvosnál, a tapolcaira nem mehet.
Az immunológián finoman szólva volt udvariatlan a hölgy. Félre tette a telefont, hogy megnézze tud-e jamuárnál korábbi időpontot adni majd végighallgathattam ahogy anyukámat emlegetve magyarázta a másiknak mennyire elege van, hogy ezek nem tudnak soha időben időpontot kérni. Amikor vissza vettem elnézést kértem tőle, hogy mertem bízni a sikerben és, hogy csak aznap kérek időpontot amikor negatív lett a teszt és megkaptam a beutalót. Kár, hogy nem vagyok jósnő...
Még nem sikerült időpontot kérnem Zalaegerszegre, tegnap hívtam Őket, nem tudták kapcsolni a melléket. Ma kapcsolták és közölték nem ott kell kérni hanem máshol 13.30-tól úgyhogy délután próbálkozok.
Nem tudjátok utiktgtérítést itt lehet kérni valahogyan?
Évanéne milyen volt a benyomásod a helyről-ellátásról? Mire számítsak?
Igen, ezeket szerintem mind tartjuk is nagyjából. A nemzetköti cikkek javasolják a mediterrán étrendet, azaz sok zöldség, minden formátumban, olivaolaj, kemény sajtok, könnyű husok és a vörösbort. Sokan teljesen elhagyják a szénhidrátot, pedig kis mennyiségben szüksége van rá a szervezetnek.
A stressz a legjobb kérdés. Őszintén, kinek stresszmentes az élete? Most rendeltem egy német könyvet, ami pont erre megy rá, hogyan tudjuk tudatosan csökkenteni ezt a sikertelen babaprojekttel együttjáró stresszt, feszültséget. Kíváncsi leszek, miket írnak, szívesen beszámolok róla. ;)
Tegnap, hazafele az immunológiáról elgondolkodtam: az államnak baromi sokba kerül egy-egy lombik. Akkor miért nem törekednek arra, hogy minél kevesebb sikertelen beültetés legyen?
Értem én, hogy gyógyszeripar, de mégis!
A normális az lenne, hogy a recepció után mindjárt egy orvosmenedzserhez kerülsz, aki elküldi a párt endokrinológiára, immunológiára, genetikára, andrológiára, nőgyógyászati kivizsgálásra, aztán ha mindennek megvan az eredménye, akkor vagy visszamész az adott szakorvoshoz, aki elindítja a kezelésed, és megmondja, mikorra kerül a szervezeted megfelelő állapotba, vagy a meddőségi szakorvoshoz, aki megmondja, hogy gyógyszeres kezelés, inszem, lombik...
Hogy ez összességében nem kerülne többe, mint a 3-4 sikertelen lombik-kísérlet, abban egészen biztos vagyok!
De a jelen állapot szerint pl. ha elmész egy endokrinológushoz, csak saccolgatja, mire kérjen vérvételt!
ezt az étrend témát én nem jártam körbe, az nem elég ha változatos? mindenre szüksége van a szervezetnek nem? én tejet évek óta nem iszom, de sajtot, joghurtot igen. gondolom minimális szénhidrátra is szükségünk van, illetve húsra is, és pici glukóz se árt....a stressz az nehéz téma, embertípus függvénye, ki mennyire aggódós, parázós, mennyire maximalista
Étrend ügybe ajánlj vmi oldalt, könyvet!!
egyébként ebbe az egész procedúrába annyi humoros dolog is történt velünk, hogy volt hogy könnyesre röhögtük magunkat, saját magunkon és néha másokon is :)
Igen, néha lehet, hogy túlságosan sokat is gondolkodunk mindezen, de hát mi mást is tehetnének azok a párok, pláne mi nők, akik évek óta próbálkozunk és megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy sikerüljön??!!
Plusz nálunk úgy látom még mindig gyerekcipőben jár a téma. Próbáltam valami könyvet keresni, de nem találtam, hogy tényleg egyhelyen meglegyen minden információ, ne úgy kelljen összekanalazni.
Megnéztem most a németeknél, annyi van, hogy nem tudok választani közülük. :D
Szerintem azért is van, hogy csak sokadszorra sikerül, mert addigra talán tényleg mindent megvizsgálnak és elhárítják az akadályokat + addigra mi is olyan profik leszünk, teljesen átállítjuk az étrendünket, vitaminokat szedünk, mozgunk, csökkentjük a stresszt, hogy nincs mese, az a baba úgy dönt, hogy jól van anyu, most már látom, hogy jól vagy és minden rendben veled, akkor most már nyugodtan kopogtathatok, megjöttem! :)
Drukkolok, hogy sikerüljön, ahogy írtad már mindent körbe jártatok, úgyhogy kopogtatno fog... ;)
igazatok van mindenben bennem is ilyen gondoltak merülnek/merültek fel, pedig már mielőtt eljutottunk a lombikra (sőt még az inszeminációk előtt) a spontán vetélések után eljutottam genetikára, immunológiára, tsh-ra, f3,f4-re, glutén érzékenységre, inzulinrezisztenciára, stb.....és a végén nézték csak a spermaszámot és nálunk ez nem túl jó!!!
DE: beszélünk itt a mit eszel, mit nem, vitamin, készítmény, naptár, stb.....pedig sok-sok millió nő nem szed semmit és ránéznek és terhes lesz....Lehet tényleg nem kellene ennyire tudományosra venni a dolgot és tiszta szervezettel és lélekkel, kevesebb aggállyal kellene nekiindulni a dolognak!!! De ez nehéz, mert ha felelős ember vagy (már pedig az vagy, vagyok, vagytok, mert utána mész, agyalsz a dolgokon)akk or így jársz el!!!Ezen is gondolkodom, de most felhívom őket, mert megjött és indulnék én is az oep-es (májusban kapott) nov-dec időpontomra :)
Szia, nagyon sajnálom. :( Tegnap nem voltak jó eredmények azt mondta Gőgös. Én sem teszteltem itthon, biztos voltam a sikerben.
Köszönöm az infót, ma telefonálok nekik. Muszáj lesz nekem is novemberben menni
sziasztok! én úgy tudom az injekció miatt kötelező várni 3 hónapot, tehát ha március-áprilisba mész a fizetősre akkor a júniusit lehet elveszíted....én ezért vártam ki aztán az oep-est
nekem néztek gluténérzékenységet és a f3,f4-et is....a glutánt és a laktózt a háziorvos is kérheti
nemrég írtam a sima élettársi nem elég, közjegyzői okirat kell (tehát nem az amit a jegyző csinál az önkormányzatnál, hogy egy lakcímen éltek)
nekem eleve decemberi lombikom lesz és most kell telcsiznem októberi mensinél, ezt már a májusi konzin elmondták, de szerintem mindig tartanak meg helyet a fizetősöknek is, így nem lehet előre megmondani, sőt akivel egy napon voltunk konzin annak a főorvos 1 hónappal előbbi időpontot adott mint nekem a gőgös
Szia Zsebi! Sajnálom nagyon, mi is negatív eredménnyel tértünk haza. Első lombik, nem csináltam tesztet itthon és úgy éreztem minden rendben úgyhogy hideg zuhanyként ért tegnap... :(
Immunológiára kértél már időpontot? Ha nem, akkor gyorsan tedd meg, mert januárra akartak nekem tegnap adni, nagy nehezen adtak november végére. És a férjednek is mindenképp mennie kell, nekem is most még be kell szereznem egy + beutalót mert a férjem nem kapott...
További ajánlott fórumok:
- Dominóra tipp játék - csak tippek és eredmények
- T25...aki végigcsinálta milyen eredményeket ért el?
- Atkins fogyási eredmények
- Elszánt fogyózók eredményei. Ne ígérgess többé! Csináld meg!!:)
- Fogyjunk le együtt eredményesen...
- Mikor lesz meg az eredménye? Már 2 hete járok kondiba, 1 héten 4-szer két órákat edzek..