Nős...csalt...észretért? Levél Tőle (beszélgetés)

Kezdem a csámcsogást. :)

"Mikor ezeket a sorokat is írom, alig látok a krokodilkönnyeimtől! "

Arra az emberre mondjuk, hogy krokodilkönnyeket hullat, akinek bánata nem valódi, érdekből, számításból színlel szomorúságot vagy részvétet.

Szóval nem kell sajnálni, nem is szomorú igazán.

Nem raktam volna fel....

Most mit vársz? Csámszogjunk rajt? Áh...

Minden nap, mikor beülök a kocsiba, a kezem a telefon billentyűzetén landol, már csak a Hívás gombot kell megnyomni... nem megy, könnybe lábad a szemem, elönt a szorongás és már nem bírok tovább élni... minden nap, minden nap, minden egyes nap. .... a munkában kávéval kezdem a napom, „bicajos kávéval“, amit te szoktál nekem készíti, jön a kollégám és rám tesz egy halom munkát azzal, hogy „Na, szórakozz egy kicsit, mielőtt meghalsz a bánattól“... eljön az ebéd ideje, bestresszezek, nem tudom mit csináljak, hová – kivel menjek... Monika, nem tudom tovább folytatni ! Mikor ezeket a sorokat is írom, alig látok a krokodilkönnyeimtől! Nem tudok egy normális mondatot sem összehozni, az üzleti partnerekkel is nehezemre esik beszélgetni. Több mint 12 órát dolgozom naponta, soha nem fájt a fejem, most minden nap, náthás vagyok, otthon viszont nem tudok megmaradni. Úgy érzem és tudom, hogy gyáván távoztam el tőled, akkor úgy gondoltam, hogy ez helyes, ma már tudom, hogy nem... de nem tudok eloldódni a Szamkotól, minden egyes szabad időmet vele töltöm, mert a legfontosabb az életemben, remélem megértesz, ... nem tudom....

Az email-ed a lelkemből szólt, de neked nincs miért bocsánatot kérned, ezt nekem kell... Mindig a szemem előtt van, hogyan szaladtam el tőled... ott állsz az ablakban, csalódottan... nem is tudom, hogy mit is gondoltál abban a pillanatban. Útálom magamat, hogy a körülöttem álló embereknek csak gondot és fájdalmat okozok , neked okoztam a legtöbbet és ezért ki sem állhatom magamat. Bocsáss meg kérlek nekem!

Nem önthetem ki senkinek a lelkemet, csak az Anka nénikémnek... ő próbál vigasztalni ócska viccekkel... amikor pedig elmondtam, hogy mit is érzek, erre csak annyit mondott: „Te a Szamko nélkül megdöglenél, de a Monika nélkül is megdöglesz“..“de próbáld magadnak elhinni, hogy csak egy hosszú szünetet tartotok“.. és én nem tudom, nem tudom, hogyan éljek tovább !

Ez az üzenet egy olyan embertől jön, aki már nem szárnyal a fellegekben. Olyan embertől, aki eldobta a rózsaszín szemüveget, amit előtte széttaposott.

Egy olyan embertől jön, aki –lehet- fellegvárakat épített, de elfogyott az építőanyaga.

Az életemben sok mindent mondtam, melyek fénygyorsasággal száguldanak a felejtésig, némelyeket pedig nehéz kősúllyal hordozunk egész életünkben. Amit valaha is mondtam, már rég kimondódott, de mégis itt van, remélem egyszer csak megért majd valaki. De a kimondott szónál sokkal jobban bántanak a lelken elkövetett tettek...!

Ebből a mozaikból áll az élet, nagy játékos, ki a legvégén biztos győz és mi csak harcolgathatunk ellene. Az én harcom valahol elveszett... és már csak sodródom, amiről csak én tehetek. 37 évesen, mások szerint „az élet előtt“ , de engem két ember tart már csak életben: a fiam, akit mindenek felett jobban szeretek, kiért meghalnék; és egy nő, kit magára hagytam, boldogtalanul, egyedül, csalódottan. Igen, téged Mónika ! Mindenhol van valami, ami téged emlékeztet – naponta Ford Ka-val találkozom, és azt gondolom, milyen szép is lenne, ha ő vezetné ! Olyankor a sofőr melletti üléshez nyújtom a karom , de te nem ülsz mellettem, nem tudom megfogni a kezed és csak úgy azt mondani, hogy SZERETLEK ! Minden áldott nap Szamkoval gyertyát gyújtunk, Szamko azért, mert tetszik neki, vagy nem is tudom miért, és én... én a te lelkedért, azért, amit értem tettél, azért a szerelemért, amit adtál, azért a gyönyörű percekért, amit veled tölthettem, azért a sok megértő szóért, amit mondtál, azért a megértésért, amit kaptam... és ezek után jó éjt, Monika, jó éjszakát szerelmem –et suttogok ... és tovább nem bírom, ki kell mennem a levegőre, előveszem a cigit és megpróbálok nem létezni, nem gondolkodni... Amit tegnap írtál, a lelkemből szólt: felhívnálak, legkevesebb ezerszer....