Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Milyen érzés szeretőnek lenni? fórum

Milyen érzés szeretőnek lenni? (beszélgetős fórum)


162. f75660bad9 (válaszként erre: 161. - Fe20557d00)
2008. jún. 20. 12:36

Én azt hiszem, ez már nem düh, hanem az értetlenség.

Mármint a férjem iránt. A nő iránt valóban dühöt érzek, mert nagyobb szerepet tulajdonítok neki ebben az egészben, mint a férjemnek. Lehet, hogy így volt, és kellett az igénytelenség, ő maga is valahogy úgy jellemezte az egészet, hogy olyan személytelen volt...

És soha nem is tudtam volna meg, ha a k... nem ír levelet a férjemnek az utolsó munkanapján, ha nem telefonál neki. Sokakkal ellentétben én nem bántam volna, ha soha nem tudom meg. A saját lelkiismeretével kellett volna elszámolnia, most viszont az én fájdalmam méginkább növeli az ő fájdalmát.

Egyébkét jól megvagyunk, vigyáz rám, sokat vagyunk együtt, azóta is ha később jött haza bármikor is a munkából, meg sem fordult a fejemben, hogy nőnél lenne, és még családgyarapítást is tervezünk. Ha úgymond szabad ideje volt az építkezés mellett, akkor inkább a hobbijaira fordította az idejét, mindig is szívesebben volt velem és a gyerekeivel, mint a haverokkal.


Pont azért tart ilyen sokáig a megbékélés, mert annyira összepasszolunk....

161. fe20557d00 (válaszként erre: 160. - F75660bad9)
2008. jún. 20. 11:49
Vicseva!Nyugodj meg!Még annyira dühös vagy érezni az írásaidból.Tudom nem könnyű,de ne keress okokat már.Nem azért történik ilyen mert jobb,szebb,csinosabb.Sőt sok esetben fordítva áll a dolog,de néha kell az igénytelenség,egy olyan nőt megkef...ni akinek nincsenek elvárásai,aki egy ri..bi.Ez hat a pasir,kéjt éreznek és kész.
160. f75660bad9 (válaszként erre: 159. - Sylvee12)
2008. jún. 20. 11:38

Persze, hogy nem lehet felmenteni, visszautasíthatta volna azt a ribancot, de tudom jól, hogyha az a nő nem ilyen rámenős, nem ül a férjem ölébe, akkor ő nem mert volna kezdeményezni, több dolog miatt sem. Ha az a nő megkérdezte volna tőle, hogy mit szólna a felesége, ha ez kiderül, akkor rögtön észhez tér.

Egyáltalán nem gondolkodott semmin, pár percre teljesen kikapcsolt. És a miértre nincs válasz. Nem tudatos elhatározás volt, hogy megcsalja a feleségét, mert már nem kap meg valamit otthon,

mert már nem szeretne. Én nem is láttam azt a nőt, sokáig úgy gondoltam biztos csinosabb, helyesebb. Aztán a férjemnek sikerült egy képet szerezni róla, elhozta nekem, hogy lássam már, miért olyan érthetetlen neki is amit tett, mert nemhogy csinosabb, helyesebb, hanem egyenesen trampli.

Szóval bármilyen hihetetlen de én biztos vagyok abban, hogy ezelőtt sem csalt meg soha, és ezután sem fog. Én a nő részéről nem értem a hozzáállását. Ha velem történt volna meg, hogy egy irodában odaadom magam egy idegennek, aztán az egy hónapig kerül, hozzám sem szól, én biztos nem azt gondolnám, hogy még lenne nála bármi esélyem. És bár olyat tett, amit soha nem feltételeztem volna a férjemről, mégis hiszek neki, hogy utána a közelébe sem ment annak a nőnek.

159. Sylvee12 (válaszként erre: 156. - F75660bad9)
2008. jún. 19. 22:57

Kedves Vicseva!


Megértelek, és melleted állok, igazad van. De azért a férjedet sem lehet felmenteni. Nem gondolom, hogy ebben a történetben ő a szerencsétlen áldozat!

A körülmények áldozata? Szép is lenne.

158. lolinno
2008. jún. 19. 22:35
nem voltam még szerettő...de szar lehet...2....örökre...
157. silvercat (válaszként erre: 156. - F75660bad9)
2008. jún. 19. 19:54
Szerintem a nőnek csak egészségügyi szexre volt szügsége.Tetszett neki a férjed,bepróbálkozott,megkapta amit akart és lelépett.
2008. jún. 19. 18:02

Mikortól lesz valaki szerető? Nem jellembeli dologra gondolok itt, hanem arra, hogy nevezheti-e magát szeretőnek valaki, aki két hónapja ismer valakit, nincs köztük semmi, munkaügyben beszélnek a két hónap alatt pár percet, aztán a nő egyszercsak szó szerint rámászik a férfira, aki történetesen az én férjem, ő pedig mit szépítsem, arra gondolt, hogy "most megkefélem". És így is tett, 3 vagy öt perc szó nélkül, személytelen szex, és amikor észhez tért, elküldte a nőt. Aztán hozzá sem szólt egy hónapig, mire a nő azt írta neki, hogy ő nemcsak a szeretője akar lenni, ő folytatni szeretné vele, mármint a férjemmel. Miután a férjem szerencsére nem tudta elküldeni neki a választ, (ezt hagyta ott a vágólapon, amit a lányunk talált meg)szilveszter reggel fél kilenckor idetelefonált, és mivel épp egymás mellett feküldtünk a férjemmel, persze, hogy hallottam mit mond. Átvettem a telefont, és megkérdeztem, hogy hányszor feküdt le a férjemmel? Erre csak csodálkozott, és letette. Aztán pár perc múlva a barátnőjével is felhívatta a férjem, hogy most mi is van? A férjem híváslistájából kiderült, hogy ő egyszer sem hívta fel a három hónap alatt, míg náluk dolgozott.

Fél éve, hogy kiderült ez az egész, 20 éve vagyunk együtt, és együtt is maradtunk, tudom, hogy szeret és nagyon szégyenli és elítéli ő is önmagát. Az a másik nem jobb nő nálam, nem csinosabb, értelmileg meg sem közelít. Sokszor kiborultam, bevallom, ütöttem is a férjem, sajnos a két gyermekünk is tud az egészről. Nincs más, csak a férjem elmondása a történtekről, eleinte nagyon hihetetlen volt az egész, de részéről most már tudom, hogy nem volt több. Mindennap bizonyít, tudom, hogy nála soha többé nem lenne esélye senkinek.

A nőt viszont nem értem. Mi lehetett a célja? Annyit tudunk róla, hogy a férje külföldön dolgozik, ő maga közhasznú munkás volt a férjeméknél, a férjem pedig középvezető.

Megkérdezni sem tudom, hogy mit miért tett, mert ahogy kiderült, két hét múlva lelépett a városból egy pasival, két gyerekét meg otthagyta a férjének. Mit gondoltok?

No, most visszaolvastam mit írtam. Elsőre biztos az jön le, hogy hiszékeny liba vagyok, mert beveszem a sztorit, hogy nem történt több köztük. Ezeket a véleményeket is elfogadom, de inkább a nő lehetséges motivációjával kapcsolatban szeretném a véleményeteket hallani.

155. silvercat (válaszként erre: 153. - 68988e313f)
2008. jún. 18. 23:11
Egy "kívülállónak" nehéz megérteni.De működik.Jobban,mint sok-sok papírral hitelesített házasság.
2008. jún. 11. 06:43

Már valamelyik fórumban esett erről szó.

milyen lehet szeretőnek lenni...

Én tuti nem birnék az lenni.

Elég megalázó lehet.

Ezzel nem akarok megbántani senkit.

Mert elöfordul biztos hogy olyanba szeretünk bele,akinek van párja.

De 1 idő után csak ki derül hogy ki kell neki.

És ha nem tud dönteni,akkor én lépek.....

153. 68988e313f (válaszként erre: 136. - Silvercat)
2008. jún. 11. 06:40

Valamit nem értek...

Ha 6 éve vagy a szeretője,vagy több annál.Akkor miért nem vagy több?Miért csak a szeretője vagy már 6 éve?Én megértem azt,ha valami nem müködik......

Na de nem húznám 6 évig,a férjemet.Elhagynám!!!!

És nem tartanék 6 évig szeretőt.

152. **Rita** (válaszként erre: 151. - 12075a76b9)
2008. jún. 11. 06:30
Igazad van. Lehet, csak valószínű én eddig olyan szeretőkkel találkoztam akiknek nem volt :)
151. 12075a76b9 (válaszként erre: 149. - **Rita**)
2008. jún. 10. 18:34
Miért a szeretőnek nem lehet férje vagy felesége,esetleg barátja vagy b.nője?
2008. jún. 10. 08:54

Még sose voltam és már nem is leszek.

Nekem az a véleményem, hogy pocsék és megalázó érzés lehet. Persze sokan nem így élik meg, de szerintem önáltatás az egész.

149. **Rita** (válaszként erre: 148. - 12075a76b9)
2008. jún. 10. 08:26
A szerető általában az nem csal meg senkit.Vele csalja meg XY a párját
2008. jún. 9. 18:34
Én inkább elhagynám a párom,mintsem hogy megcsaljam!Szerintem mindenki azt kapja vissza,amit ad.Ha megcsalsz,téged is megcsalnak!
147. Ráhel (válaszként erre: 146. - Ittik86)
2008. jún. 9. 18:05
No comment
146. ittik86
2008. jún. 6. 14:42
Érdekes kérdés ez. Én is az "voltam". És most akinek a szeretője voltam az a párom. Kicsit hülyén jött ki az egész. Egymás mellett laktunk, ő is a párjával és én is az enyémmel. Egy teljesen jelentéktelen dologból alakult ki. Írtam neki, erre ő visszaírt. Aztán mondta, hogy a párjának nem tetszik, pedig akkor még semmi olyat nem írtunk egymásnak, simán elolvashatta volna, sőt beszélgethetett volna ő is. Aztán ment titokban a levelezés, azt jött magától a többi. És kialakult a kapcsolat. Az ővé sem volt már olyan jó, az enyém sem. És összejöttünk. Ennyi. De egy másodpercig sem bánom, és nem szégyellem magam ez miatt. Akit meg lehet csalni az meg is érdemli!!!!!
145. cskata (válaszként erre: 138. - Df1077de8f)
2008. jún. 6. 14:32

"a szeretők egy külön állatfajba tartoznak"


emberekről beszélsz..

ezzel a logikával egyébként a feleségüket megcsaló férjek is tartozhatnak külön állatfajba.. sőt, azok a feleségek is, akiket megcsalnak..


Többféle szemszögből lehet ezt nézni sztem, és nem árt néha kikukkantani a szemellenző alól..:)

144. **Rita** (válaszként erre: 143. - **Rita**)
2008. jún. 6. 12:57
Mellesleg nem vagyok szerető,és nem azért mert egy másik vadidegen nő miatt lemondanék a boldogsáomról, hanem azért mert nekem nemelég pár "loptt" óra
143. **Rita** (válaszként erre: 138. - Df1077de8f)
2008. jún. 6. 12:50

sokszor, a kapcsolat elején amikor még könnyű/könnyebb a 3 lépést megtartani szó sincs szerelmi háromszögről( titok,hogy otthon az asszony várja,és igazából eszébe se jut rákérdezni az ember lányának )

Nem a szertőt kell szidni hanem azt aki a párhuzamos kapcsolatot létesítí.És egy kicsit az is "felelős" aki mellől kikacsintgat a párja

Ez meg az én véleményem:)

2008. jún. 6. 12:37
Lehet, de én mindig is kerültem az ilyen helyzeteket. Ha megismertem valakit akinek volt barátnője, abban a pillanatban megtartottam a 3 lépés távolságot. Előttem az van, hogy milyen érzés lenne nekem ellenkező esetben...
141. d11bdb3c52 (válaszként erre: 140. - 2c0bd9b733)
2008. jún. 5. 13:41
Régen én is ezt mondtam! Meg szerintem mindenki aki szerető most! Amég nem kerülsz olyan helyzetbe!
2008. jún. 5. 12:50
Soha nem aláznám le magam, van épp elég ember a világon..
2008. jún. 4. 06:21
bárki lehet szerető, aki úgy gondolja hogy ő soha az téved! én is így voltam vele higgyétek el, ezt az élet szüli sajnos!
2008. jún. 3. 19:18

Én úgy gondolom,hogy a szeretők egy külön állatfajba tartoznak.Az igaz,hogy a férjek kezdeményeznek nagyobb arányban,de a "szeretőnek"meg kéne lennie annyi eszének,hogy nem mászik bele egy családba.A kezdeményező pasit el is lehet zavarni,van egy ilyen alternatíva is:o)nem erőszak a disznótor!

Akinek nem inge ne vegye magára!Ez az én véleményem.

137. Bea70 (válaszként erre: 136. - Silvercat)
2008. jún. 3. 18:53
Mit mond miért marad a feleségével? Te nem akarod, hogy veled éljen?
2008. máj. 4. 15:20
Több mint 6 éve vagyok egy nős férfi "szeretője".Ezt csak azért tettem idézőjelbe mert mindkettőnk szerint több vagyok annál.Számomra semmi megalázó és lealacsonyító nincs ebben.Megadom számára azt amit már a megismerkedésünk előtt sem kapott meg a házasságában.Nem vettem el a feleségétől,mert a nő már régen eltaszította magától.Nem vettem el a gyermekétől,mert Ő már felnőtt,önálló életet élő ember.Szégyelnem kéne magam?Elégedetlenkednem?Nem teszem,sőt mindenkinek ilyen boldog életet kívánok mint az enyém!
2008. febr. 24. 20:03
Megalázó...
134. fe20557d00 (válaszként erre: 132. - Ráhel)
2007. okt. 29. 20:52

Próbálom érteni,ahogy a saját helyzetemet is próbálom azóta is..:)

Az én férjem sem mondott rólam egy rossz szót sem és ezt a szerető is állította,pedig ő aztán nem tagadott semmit azon volt minnél jobban lealázzon,megbántson....

Nem tudom lehet az oka talán izgalom a másság a nem tudom én mi...bitos olyan dolog ami oda vonzotta őket.

Bár ha abból a pár nős pasiból indulok ki,akik környékeztek engem a válásom után...csak azt tudom mondani minden férfit a farka húúúz!!

133. böbe21 (válaszként erre: 129. - Df1077de8f)
2007. okt. 29. 18:02
Én elolvastam a naplód, és ne haragudj, de ez a stílus, ahogy, és amiket írsz, Téged minősít, szerintem nem sokkal lehetsz különb a férjed szeretőjénél. Biztos nagyon rossz volt, amikor kiderült a dolog, de csak magadat alacsonyítod le azzal, hogy ilyen módon ócsárolod a nőt. Biztos ő is olyan, amilyen, de nem kéne vele foglalkozni. És az, hogy a férjed is elmondja mindennek, hát az csak őt minősíti, ezek szerint ágyba bújt egy számára undorító személlyel..abban a pillanatban mégse lehetett olyan visszataszító..

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook