Miért nem akarok gyereket? (beszélgetés)

beleszóltam? bocs

azt hittem ez egy fórum.

nem értem, valaki nyomást gyakorol rád, hogy szülj még egy gyereket?

hiszen van gyereked és ahogy olvasom, kiegyensúlyozott, kellemes házasságod van.

miért érzed, hogy magyarázkodnod kell?

Fiatalon mentem férjhez , két éve diplomáztam:) ha mocskos karrieristság akkor is:)))))))) dolgozni élni akarok ebből eddig a munka került ki .Nem voltak utazások, a nagy egyetemista a kicsi egy év mulva érik utána ő is pestre készül tovább tanulni.Nem akarok többet és kész :) unokákat viszont igen. Ha megfiatalit ha nem, ha borzasztó ha nem. Még egy év itthon ülés utána a párommal utazgatni kezdünk és megtenni amit eddig nem lehetett.

Én pl tanulok még, ő kitanulja az asztalos szakmát:)hobbiból.

A házunk tehtermentes, nincs adóság rendezett munkánk van és két remek fiunk. Őket anyagilga segitjük, már 2 éves koruk óta rakogatjuk nekik a pénzt.

A hátralevő időben, jól akarom érezni magam és hidd el még sok van vissza.De mikor a legnagyobb gyerek elment pesti egyetemistának,,,,,,,,, hát az egy gyomorba rúgással felér, a kicsi is elmegy akkor ...DE NEM SZÜLÖK AZÉRT MERT FÉLEK ATTÓL HOGY KIREPÜLTEK.

A dolgok rendje hogy felnőnek. És várom az unokáim:)))))))

Nekem három gyermekem van. Én is volt idő mikor úgy éreztem két gyermekre vagyok hitelesítve, sőt ha még jobban visszamegyek az időben még egyet sem szerettem volna...

Most meg teljes szívemmel úgy érzem a harmadik gyermekemmel lett teljes az életem. Sőt mivel a harmadik is lány lett, talán még egy negyedik is belefér az életembe, igaz akkor már 40 leszek.

Legalább tovább marad gyermekem itthon...

A barátnőm pl. 45 évesen szülte a harmadik fiát. Úgy megfiatalította, igaz ő amúgy is letagadhat egy tizest simán...:)

Baj és igazad van nem lehet visszacsinálni.De általában a gyerek születésével megváltozik minden, kitör az anyai ösztön, hála az égnek. Én 41 vagyok , fiaim 20 és 18 évüket töltik az idén.De bevallom, a harmadik gyerek gondolata úgy fél évig folakoztaott nem tovább, megbeszéltük elvetettük.

Egy ismerősöm abajgatott hogy ő az utolsót 39 évesen szülte:) hát én mad az unokáimat akarom dajkálni pár év múlva.Azt szoktam mondani ennyire vagyok hitelesitve két gyerekre.Azt is tiszteletben lehet tartani ha valaki 3-5 vagy többet akar és azt is hogy nem akar.

De KÁR A MELLÉ DUMA,ha valaki nem akar az nem fog szülni. Nem kell hozá ideológia, és a sífelszerelés, kissebb valószinűséggel hoz ágyba teát mint a saját gyerek ha megöregszel vagy beteg leszel.

Két házasságból két gyerekem van. A gyerek iránti vágyat számomra nem akadályozza a meglévők mennyisége. Nekem mindegy, hogy még egy vagy kettő, vagy három. Nem érdekel hány éves leszek vagy vagyok, mert a gyerekem élete már az övé, nem az én dolgom, hogy felnőtt korában hogyan alakítja. Biztosítom neki a szép gyermekkort (ahogy én elképzelem), a többi meg az ő dolga, mert később neki is lesznek (remélem) gyerekei vagy nem, ha mégis úgy dönt.

Két házasság között multicégnél dolgoztam. Szép voltam, klassz állásom volt, imádtam a munkámat, külföldre jártam, jól kerestem, a nagyobbik gyerek már 14 éves volt, nem kellett szoptatni, megtapasztaltam, amit itt sokan félnek elveszíteni. De a második megszületésével rájöttem, hogy ez az amit igazán szeretek, élvezek és csinálni szeretném mindennel, ami vele jár.

Neked nem kell elmondani, te ezt érted és átéled. De annak, akinek az élet megélése mást jelent, miért is magyarázzam? Hogy sértegessen a fórumon, mert nem tud érvelni, hiszen megszokta, hogy a szájához visznek mindent. Nem csoda, hogy már a gondolat is elriasztja, hogy azt a "mindent" majd egy kis pufók gyerekkéz szépen kitépi a kezéből.

Megkérdezhetem hány gyermeked van?

Igen ez visszafele is igaz, mármint nálunk meg a férjem, ha lehet így mondani szerette volna nagyon a harmadikat és ő a negyedikben is benne lenne. Én is három gyermekre vágytam, de későbbre terveztem. Nem baj, ő máshogyan döntött, mármint a kislányunk.

Mostmár én is gondolkozom a negyediken, de bennem van az is, hogy hármat is elég felnevelni. Arról nem is beszélve, hogy három év múlva 40 leszek....

Ilyenkor bánom azt, hogy nem szültem korábban, de nekem is fontos volt a bulizás, a síelések stb...

Azért is vitatkozom annyira azokkal, akik nem szeretnének gyermeket, mert én is sokáig fontosabbnak tartottam a barátokat és sok minden mást, aztán kiüresedett az életem, már semmi sem dobott fel. Untam a diszkót, már a barátaimat is. Akkor rájöttem, hogy minden vágyam egy gyermek. Ő minden áron kistesót akart, már másfél évesen. Így jöttek sorban és most a negyediken gondolkozom. Ha valaki nekem 25 éves koromban azt jósolja, hogy három vagy négy gyermekem lesz, hát min. körberöhögöm...

Óh, én egyetértek minden szavaddal és a felhozott példákkal is. Sőt, szerintem nagyon sok olyan nőt is rádöbbentett az élet, milyen csodálatos a gyereknevelés, akik soha nem is akartak gyereket. Ez valóban megmagyarázhatatlan.

A szerelmet sem lehet megmagyarázni. Van és kész.

De ez a fórum annyira elfajult, olyan trollok jelentek meg itt, hogy nincs értelme körbejárni a témát, hiszen nem az a cél, hogy a másik tábort meggyőzzük.

Anyósom is mindig jót akar és ezt nagy kanállal letolja a torkomon. Hát nem kell. Akkor sem, ha egyetértek a dologgal, mert az a mód, ahogy rám erőlteti felér egy nemi erőszakkal - ami, mint tudjuk, soha nem a szexről szól, hanem a hatalomról.

Neked meg nekem nem kell megmagyarázni miért jó, ha van gyereked. De be kell látni, hogy az emberek most már többre becsülik a kényelmüket, mint az állandó készenlétet és a gyereknevelés végül is erről szól. Még akkor is, ha a sok-sok szeretet, örömteli pillanat bőségesen kárpótol és húsz év múlva már nem fognak számítani a hisztik, a bepisilések, a padlóra dobott étel, stb.

Az egyik barátnőm elköttette magát 35 évesen és úgy néz rám, mint egy egzotikus állatra azért, mert számomra öröm a gyereknevelés és ha meg is bántam valamit, akkor azt, hogy nem szültem többet. (Pedig most is vállalkoznék rá, lassan 44 évesen, csak a férjem már nem szeretné, én meg nem csaphatom be, bár ez mindig a nők döntése volt, csak akkor mi lenne a házasságomból?)

Én nem konkrétan a gyereket hasonlítottam a szeretkezéshez, hanem a helyzetet, azt hogy nem lehet olyan helyzetről, élményekről stb véleményt mondani, amit nem élt meg az ember.

De ezek is igazak, amiket leírtatok, hogy ha valakinek nem való jobb ha nem szül, mert tényleg nincs visszaút.

Ez olyan mint a szülés, hiába mesélik el többen és nézi meg az ember filmen, fogalma sincs róla amíg nem éli át. Sem a fájdalomról, sem arról az örömről, amit akkor érez, mikor először meglátja, megfogja a gyermekét.

Az apácák nem igen foglalkoznak ezzel a kérdéssel...

Veszek egy autót, de nem tetszik a színe, hát visszaviszem.

Biztos, hogy a gyereket ilyesmihez kellene hasonlítani?

Istenem, de buta vagy.

Én meg hülye, hogy veled egyáltalán szóba álltam, ráadásul normális hangon...

Aki a gyereket, vagy a gyereknevelést valami hobby-hoz, vagy egyéb dologhoz hasonlítja, hogy "lekösse magát" annak nemcsak a fantáziája szegényes, hanem a lelkivilága selejtes.

Még jó, hogy kitalálták a nick-nevet kapucni helyett. Egy ilyen fórumozó troll-nak, mint te, éppen jó.

Persze, te vagy az, aki olvasni sem szokott :D :D :D :D :D

Aki egyszer lemond a gyerekéről, az megbánta. Lehet csűrni, csavarni, de röviden és tömören ennyi.

Ha Te csak ezt a plazmás, sushis életet tudod elképzelni, szegényes a fantáziád. Ezzel nem vitatkozok. Nekem nem okozott soha problémát, hogy lekössem magam.

Erre az apuka dologra azt mondja anyósom, aki már nagyon öreg, hogy "amikor az apukát már nem érdekli az anyuka, a gyerek sem érdekli".

Szerintem azért a válást követő durva viták nem a gyerekről szólnak, hanem a volt házastársak közötti háborúkról.

Elhagyott gyerek valóban sok van, csak eddig azt hittem, hogy a hajléktalanok, a nincstelenek, a súlyos alkoholisták hagyják el a gyerekeiket. Vagy ahol szültem, ott egy "anyuka" a második napon kiment cigiért és már nem jött vissza a gyerekéhez. Dehát prostituált volt, ez valahol megmagyarázza a dolgot.

Az ismeretségi körömben van egy nő, akinek öt évig nem sikerült teherbe esni spontán (huszonévesen, ráadásul), mire a sok inszemináció után sikerült a második lombik és megszületett a baba, valahogy elvesztette az érdeklődését, vagy nem tudom mi ütött belé. Mindenesetre a gyerek úgy két hétig érdekelte, utána már idegesítette, próbálta lepasszolni, aztán elvált és többnyire a volt férjnél tartózkodik a gyerek, az anyját egyszerűen idegesíti. Azt nem tudom, hogy megbánta-e, de látszik, hogy neki nem való gyerek, vagy elsiette.

Nem tudom, ezek nehéz kérdések. Mégsem hiszem, hogy jobb a karrier és a szabadság, mert a végén ott ülsz a villádban, bámulod a plazmát, rendelsz vacsorát a szusi-bárból, elköszönsz a házvezetőnőtől, aztán marad az üresség.

Bár csak egy mondta ki kerek perec rossz pillanatában, de igen.Amúgy nem arra gondolok, hogy valaki folyton panaszkodik róla, hogy bár ne tette volna. Csak az azért mutat valamit, ha pl. azt ajánlja másnak, hogy inkább válassza a karrierjét, szabadságát. Kicsit a szavak mögé kell látni.

Egyébként meg hány egy vagy mindkét szülő által elhagyott gyerek volt, van és lesz a világban? Szerintem ezeket az eseteket nyugodtan számolhatjuk oda, hogy az anya és/vagy apa megbánta, úgy gondolja, hogy nem kellett volna. Szerinted hány gyereknek vágták már a fejéhez, hogy bár ne születtél volna meg? Most ne arra gondolj, mikor egy durva vita során kiszalad az ember száján, hanem mikor tényleg a viselkedés alátámasztja a sok-sok év alatt.

Vagy miért vannak gyerektartás miatt perek, behajtások? Azért, mert apuka úgy élvezi, hogy van gyereke, épp csak nem akar egy petákokkal sem hozzájárulni a jólétéhez (vagy épp létfenntartásához)?

Rajtam nem fog a beton :D

Viccet félretéve, tényleg ismersz olyan embereket, akik megbánták, hogy gyerekeik születtek?

"Miért nem akarok gyereket?" És nekem nem lehet véleményem EZEN a fórumon? :O

Hogy gondoltad a példát? Névvel, címmel és telefonnal, hogy le tudd ellenőrizni? Mindegy mit írnék, mert ELŐRE eldöntötted, hogy az nem úgy van. Nem erőlködök, nem próbállak meggyőzni. Inkább megyek, a betontömböt veszem rá, hogy horpasszon, az egyszerűbb lesz.

Undorító, hogy csak a nőket méregeti a kedves orvos ismerős a kiszáradt fához :P

Az meg nem igaz, hogy gyerekesek egy percig sem bánják. Csak olyat nem illik mondani.

Érdekes ez a cikk, jó sok hozzászólás érkezett. Egyet kell értsek egy orvossal, aki azt mondta, hogy a gyermektelen nő olyan, mint a kiszáradt gyümölcsfa. Ugyan él, de gyümölcsöt nem ad. Persze ez csak azokra a nőkre igaz, akik szülhettek volna, de nem tették, mert minden más fontosabb volt.

Amúgy, a nők nagy százalékban idős korukra megbánják, hogy nem adtak életet, pedig adhattak volna, de érdekes, hogy a gyerekesek egy percig nem bánják, hogy bevállalták anno a gyereket, még ha sok nehézséggel is kellett megküzdeniük.

Nem, sőt épp ellenkezőleg minden egyes szavaddal teljes mértékben egyetértek!

Főleg ami a neveléssel kapcsolatos és az odafigyeléssel, törődéssel.

Az állásinterjún sajnos felteszik manapság ezt a kérdést, bár jogszerűsége eléggé megkérdőjelezendő... De ha felteszik valamit válaszolni kell rá és ugye az ember meg akar felelni, hiszen szeretné elnyerni az állást.

Tőlem biztosan nem kérdezik már meg három gyermek után. Inkább azt, hogy ha betegek akkor tud-e rájuk a nagymama vigyázni...

Kedves Marmar! Én januárban töltöttem be a 30. életévemet, fél éve vagyok együtt a kedvesemmel, de már előtte is kezdett bennem megfogalmazódni, hogy babát szeretnék. Mióta együtt vagyunk, ez a vágy csak erősebb lett. Tulajdonképpen egyik pillanatról tört rám az érzés. Elolvastam a cikkedet, és meg kell mondjam nem mindenben értek egyet veled. Állásinterjúkon valóban - bár régen voltam interjún - elhangzik a kérdés: mikorra tervezi a gyereket. Túl azon, hogy a főnökségnek semmi köze hozzá, hogy akarok-e vagy sem, vagy ha lehet miért nincsen még és ha nem lehet miért nem lehet... ezt alapetően felháborítónak tartom. Arról nem beszélve, hogy nem tartozunk elszámolással senki felé, tehát az a véleményem nyugodtan mondhatjuk azt egy állásinterjún, hogy egyelőre még nem tervezek gyereket, ha viszont teherbe estem igazából nem nagyon tehet semmit. Ha emiatt ki akarna rúgni, el kell menni gyesre, vagy egyenesen a munkaügyi bíróságra. Vagy egyszerűen visszakérdezni, hogy neki (a főnöknek) van-e gyereke? Azt gondolom, hogy gyereknevelés mellett ugyanúgy lehet iskolába járni, vagy a barátokkal találkozni. Végülis annak a gyereknek van egy apja is, a nagyszülőkről nem is beszélve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem akarok a gyerekkel foglalkozni, de én annak a híve vagyok, hogy ha valamit szeretnénk akkor mindent meg lehet szervezni. Az pedig, hogy a gyerek mennyire jól / rosszul nevelt megint csak attól függ, hogy mi (a szülei) mennyire gondoskodunk róla. Édesanyám tanár középsikolában, ő szokta mondani, hogy rémes az ahogyan amai szülők hozzáállnak a gyerekneveléshez. A legtöbbjük azt hiszi, hogy mindez abból áll, hogy a gyereknek adok egy kulcsot és telerakom a hűtőt kajával. Amikor néha metrón vagy más tömegközlekedési eszközöm utazom szoktam nézni, hogy szülő-gyerek között mennyire nincsen kontaktus. A szülő el van foglalva a saját bajával, a gyereknek meg kezébe ad egy mobilt, vagy más játékot legalább nem kell vele foglalkozni jeligére. Én azt vallom, hogy igenis beszélni kell a gyerekkel, meg kell beszélni az aznap történt eseményeket, és a legfontosabb, hogy oda kell rá figyelni. Ha ezek a dolgok meglennének, nem lenne annyi depressziós gyerek, és nem mennének a gyerekek "világgá". És akkor a végén feltenném a kérdést: mi miért nem lettünk neveletlen, rossz gyerekek? A szüleink adott esetben miért tudták összehangolni a gyereknevelést a munkával vagy a tanulással?

Remélem nem bántottam meg senkit, de ez a véleményem.

Ilyen koromban mint te... hát mit mondjak, ha valaki azt mondja, hogy egyszer 3 gyermekem lesz. Hát min. körberöhögöm.:)

Ne foglalkozz még se a gyermekvállalással se a tünetekkel, majd ha eljön az idő...akkor eljön.

Nekem 27 éves koromban jött el egyik napról a másikra.