Fogyókúrához keresek társat (beszélgetés)
További szép napot nektek , mennem kell a víz alatti ultrahang kezelésre.
Igen, most nekem is más...Főként, hogy gyereket szeretnénk. Igaz, hogy most inkább életmódváltással és minimális szénhidrátfogyasztással próbálok fogyni. Igaz, hogy én csak így tudok fogyni az IR-em miatt.
A kisördög ott lapul és azt mondja : egyél nyugodtan egy két kiló(5-6) semmi , és elindulok a lejtőn.
Két éve jártam így én is. Most valahogy más, biztosan számít az alaphangulattól, hozzáállástól. Mondjuk akkor máshogy fogyóztam, böjtöltem és lehet, hogy nagyon kiéheztetett.
Most eszem, mérem, válogatom a kaját és vitaminokat is eszem mellé (amikor nem felejtem el:D)
Nekem i volt ilyen :) Sajnos, de nehéz olyan helyen tartani, ahol nem nagyon van lehetőség főzni. Szerencsére elég eltökélt vagyok (legalábbis úgy érzem), aztán majd kiderül...
Sajnos én egy-két nap után nem mindig tudok megállni.Tavaly egy hónap után ,egy hosszú hétvégés buli tette be a kaput sajnos.Ilyen vagyok. Ez csak egy jótanács volt! Nem akartam tolakodó vagy sértő lenni,ez a magam tapasztalata.
Én úgy gondolom 1-2 nap lazítás belefér, mert néha nem árt, hogy meginduljon a stagnáló fogyás (legalábbis nálam ez bevált). Csak nem akarok egy egész hetet úgy étkezni.
Ügyes legyél, mert egy két meggondolatlan nap és vége az egész diétának(magamból kiindulva).
Szerintem én is sütök majd valamit, meg lehet veszek Norbi kenyeret és este majd csak lightosat eszem.
Nagyon száraz kolbász belefér a diétába, és a nagy melegben sem romlik el.A barátnőm meg korpás mákos muffint szokott csinálni, ha mennek valahova.
Ezen gondolkoztam én is, hogy nem lesz a húsnak addig semmi baja. Csak ott majd nem nagyon tudok főzni. De megpróbálok majd előtte megcsinálni mindent.
Főtt tojás (héjában eltartható sokáig hűtőn kívül is, majd ha megálltok akkor felbontod), zöldségek felaprítva, natúr hús.
Német magkenyér (vollkornbrot)
[link]
Sziasztok! Kicsit eltűntem, mert vendégeim voltak. Mondanom se kell, hogy a diétát nem tudtam tartani. Még első nap igen. Aztán kirándultunk meg minden. A túrázáshoz, meg az egész napos kiránduláshoz ki kell, hogy találjam mit vigyek, mert ez így nem volt jó. Nem is mertem mérni magam. Ma dolgozom meg a héten, aztán újra szabi, nyaralás, túrázás. Szóval kell az energia. De a melegben nem tudom mit vihetnék, ami energia (túrázáshoz) és nem is hízlal. Ötletek? Mindenkinek gratula az eddigi fogyásához!
Én imádom és a sok bicajnak tulajdonítom azt is, hogy most sikerült ezt a futást megvalósítanom :D
Én zumbázni is járok és imádom :DDD
Jó reggelt!
Valakinek futás,valakinek Réka Valakinek a Rezső.
Azt hiszem mindenkinek azt a mozgást kell megtalálni amit szeret.Az enyém a tánc lenne de ehhez talán a zumba áll a legközelebb.Így épp azt csinálom amire a lányom rávesz.
Jó reggeli tornázást azoknak akik most kezdik ,a többieknek szép napot.
Nekem 48 kilósan se volt vonzó a futás, valahogy nem az én sportom...
én sem, pedig nem cipelek olyan sok súlytöbbletet:-)
Ezt én még gondolatban se tudom lefutni :DDD
Szia!Olvass utána az Atkins diétának.Nekem az vált be. Az a jó benne, hogy ha este 10-kor vagyok éhes akkor eszek:-)Gyorsan lehet vele fogyni és életmód váltás is egyben.:-)
Kedves flein !
Szerintem a szénhidrát csökkentése a legjobb. Amikor 100 alá érsz, akkor a mozgás is társulhat hozzá. Persze előtte is csak az a tapasztalatom ,hogy nagyobb súllyal az izületek sérülékenyebbek. A Norbi módszer híve vagyok.Csak egyes kódú ételeket fogyasztok addig, amíg a kívánt súlyt el nem érem.Jelenleg 89 vagyok.
Bármilyen módszer nyeri el a tetszésed légy benne kitartó.
most olyan 125körül vagyok:Sa terv egyenlőre hogy 100alatt legyek utánna majd 70körül.174 cm vagyok.még fogalmam sincs hogyan foggyak.ehez szeretnék segitséget bármit amit ajánlani tudtok.
Már 11 éve kerékpározom , mert a hajnali munkám hírlapkézbesítés. Sajnos azonban azt vettem észre ez nem fejleszti az állóképességem.Futni szeretnék ,de egyenlőre még túl nagy a súlyom.
Én is ezt gondoltam :D
Az igazsághoz azt is tudnod kell, hogy már 2 hónapja naponta 40 km-t kerékpározok, amely nagyban segít a futásban is.
Ami számomra a legdurvább, hogy eldöntöttem, hogy lefutom és sikerült. Tehát, amit mondogatnak az igaz, minden fejben dől el :D
Nagyon szép teljesítmény az 5.5 is.
Én úgy tudom, hogy 5,5 km.
Múlt7en sikerült már 2 kört futnom. (hétfőn és pénteken is 11 km)
Tegnap pedig úgy döntöttem, hogy 4-et futok :D
Mennyi az egy kör? Hány kilóméter?
Dehogy is :D
Én se gondoltam, hogy valaha sikerül ennyit futnom :D mindig 1 köröket futottam a szigeten, aztán most egy ideje többet mozgok és most sikerült is ez a jó eredmény :D
22 kilóméter fantasztikus!!
Kicsit irígykedek-remélem nem haragszol.:)
Csak arra voltam kíváncsi, hogy mennyi megy le ilyenkor, de ezek szerint nem tudod, hogy mennyit iszol:)
További ajánlott fórumok: