Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá? (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá?
Kisfiúnk lesz megint. Úgy látszik jól beszugertuk megint, mert hát mindegy volt a neme, de egy pindurkát jobban fiút szerettünk volna.
Ha esetleg spontán sikerülne egy harmadik, na az már lányka lenne szugerálásunk szerint.
Így mindenünk megvan, kisfiam decemberben született, pocaklakó januári lesz, tehát mindent tud kis picukra örökölni.
Egy gyerekszobát kell összehozni a picinek, ami nem lesz kis anyagi befektetés, de mindenképp külön szeretnénk őket, ha már egyszer megvan hozzá a szoba.
Köszönöm a nyugtatást, remélem jól vagytok most már pocaklakóval, és valamelyest el tudtátok felejteni azt a borzalmas időszakot, amikor az ember eredményre vár.
Lassan itt a suli a kislányotoknak, az majd úgy is eltereli a figyelmedet valamelyest.
Én már a 4D-t várom nagyon, igaz azt csak a 30 hét környékén tervezzük. Nem tudsz/tudtok valami jó helyet???
Szia! Nagyon kedves tőled. Igen ő az első babánk 6 év próbálkozás után és már azt hittük nem is jön össze. Fogok tudni pihizni, mert táppénzen leszek az első héten és utána még kivettem egy hét szabadságot. Biztos ami biztos. Én eddig dolgoztam,semmi problémám nem volt a terhességemmel, most voltam 18 hetes és január 23-ra vagyok kiírva. Most tudom majd meg mit is várunk :)
Köszi a biztatást Neked és mindenkinek!
Köszi, majd megnézem Hajdú dr. elérhetőségét.
Gondolom nem hívtak. nyugodtabb vagy kicsit? Már msfél hét eltelt...
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a nyugtatásokat és a biztatásokat az amniocentézissel kapcsolatosan. Eléggé izgultam eddig, főleg mert a kis babóca lombikkal sikeredett és nagyon vártuk már, és nem szeretném, ha valami baja esne.
Én Pécsre járok a nagyszülészetre. Eddig nagyon pozitív véleménnyel vagyok róluk, bár amikor elküldtek a genetikába ott kissé katonásan beszéltek velem, ami annyira nem tetszett, de már túl vagyok rajta. Próbálok nem izgulni amikor már ott vagyok és megfogadom a tanácsotokat és utána sok pihi. Már bekézsítettem pár könyvet, hogy ne unatkozzam otthon a fekvésben.
Köszi Nektek :)
Szegény!
Az ismeretlen számokat én is ismerem! Persze szökőévben egyszer van ilyen, de a második héten miért is ne! Nekem a kolléganőm volt, és meg tudtam volna fojtani...
Milyen a szívultrahang? Ki csinálja és hol? Kérni kell? Mikor indokolt? Ti miért mentek?
Drága No-emi, nagyon köszönöm, hogy szorítasz, ma még nagyon ideges vagyok, és még talán holnap is az leszek. De aztán kicsit meg fogunk könnyebbülni. Jövő hét szerdán megyünk a 18 hetes genetikai uh-ra, remélem ott is minden rendben lesz. Aztán még egy szívultrahang, és úgy érzem ezzel a lehetőségek tárát ki is merítettük.
Úgy érzem ez a pár nap sokkal rosszabb, mint az elmúlt két hét. Egy vigasztal, van már egy csodálatos 20 hónapos kisfiam, aki épp itt ül az ölemben, és ha sírni lát, jön és vigasztal. Pedig őt próbáljuk kímélni, hogy a feszültségből ne lásson semmit.
Tegnap volt egy hívásom egy idegen számról, szinte már sírva és remegve vettem fel. Persze téves volt, naná, hogy téves.
Tényleg ne félj tőle, az utána következő időszak az embertpróbáló tényleg. Látod mi már túl vagyunk a rettegett két héten, de még mindig félek. Tudom nyugodt már csak akkor leszek, ha a kezemben tarthatom a kisfiamat.
Hová mész? Bár bárhová is mész, sehol nem hentesek dologznak. Ne félj, ezek az orvosok profik, nem először csinálják. Babócák meg már olyan de olyan kis okosak ügyesek, hogy ösztönösen a másik sarokba húzódnak. Nagyon szorítok Neked. Utána feltétlenül pihenj, feküdj, olvass, tévézz stb...legalább 3 napig. Aztán még a legalább 1 hét kímélő üzemmód.
ha az SOTE klinikára mész, az asszisztensek együttérzésére ne számíts. Engem az ő bunkóságuk jobban zavart, mint maga a mintavétel. Mondani semmit nem mondanak, ha kérdezel harapnak. Férjem nagyon nagyon begurult, szólni akart valamiért, mert nem válaszoltak egy kérdésemre, de mondtam hagyja, le vannak tojva. Lényeg az eredmény!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Kitartás!
szia!
Nekem pozitív csalódás volt, mert annyira rosszabbra számítottam. Előtte néztem egy kis bejátszást a neten, amikor az egyik nőnek csinálták, összerándult kicsit, amikor beszúrták a tűt! De miért vajon??
Előttem jött ki egy másik kismama, lerohantam, hogy milyen volt. Azt mondta, tényleg mint egy vérvétel, semmi! Na gondoltam, biztos jó magas a fájdalomküszöbe! De tényleg ennyi, nagyon hamar megvan, és nagyon ügyesek! Az ember jobban tart tőle, mert olyan ijesztő, hogy a hasába szúrnak. Olyan gyorsan kész lettem, el se hittem! Utána kicsit elfáradtam, de lehet, hogy az inkább az előtte lévő stresszeléstől volt. Sok pihi!
Sziasztok! Én most 26-án hétfőn megyek magzatvízvételre. Már nagyon parázom. Nyugtassatok meg, hogy nem fogok sírni :((
Persze ez csak poén volt. :)
Sziasztok Lányok,
Ma két hete, hogy voltunk magzatvízvételen, eddig nem telefonáltak. Még nem könnyebbültünk meg, de talán most már reménykedhetünk. Nyugtassatok meg légyszíves, hogy ha baj lenne, pláne amivel mi mentünk, a down kór magas kockázattal, akkor már szóltak volna.
Hogy telt a 4 napos ünnep? Voltatok tüzijátékon? Mi a hidegből hazamenekültünk. Epervirág párod itthon volt?
Lányok nagyon aranyosak vagytok, hogy így bíztattok, remélem hamarosan letelik ez a pár nap. Most szerdán lesz két hete, hogy voltunk, gondolom, ha ezen a héten nem telefonálnak akkor nincs baj, mert így már csak a jövő hét van hátra.
Epervirág nem lehet könnyű, hogy a párod csak hétvégén van Veletek, de a rosszban az a jó, hogy a szüleid tudnak segíteni. Nekem a férjem itt van mellettünk, segít amennyit tud, minden egyes nap, de a szüleim messze vannak, így rájuk sajnos nem támaszkodhatok segítségben, csak ha anya fejlön hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk. Apukám meg még dolgozik. Anyósomék meg fizikailag nem tudnak segíteni. De sebaj más is van így ezzel, mi is megoldjuk azt amit kell. Csak néha kellemetlen volt pl. lombik alkalmával, hogy kisfiunkat is vittük magunkkal, bár azt mondták a dokik, hogy semmi baj, vigyük, legalább bíztató erő a többi leendő anyuka részére.
Kisevus Te hol voltál magzatvízvételen? szorítok érted is nagyon, én a parás bíztatlak Téged, hogy minden rendben lesz.
Szia!Ha olvastad az előzményeket, akkor láthatod, hogy nálam parásabb nem sok volt...:)Bár nekem nem lettek olyan rosszak a véreredményeim, de így is nagyon féltem. Ugyanazokat éreztem, mint te, két hétig az ment, hogy hívtak-e aznap, vagy nem. Beszűkült az agyam erre, dolgozni is nagyon nehezen tudtam. Én keddi napon voltam a Honvédkórházban, két hét után telefonáltunk, amikor is leráztak, hogy nincs eredmény, majd három hét múlva érdeklődjünk. Három hét után azt mondták, telefonon nem adnak infot. Kicsit kiakadtam. Egy ott dolgozó doktornőt a másik munkahelyén kerestem meg, ő nagyon segítőkész volt, másnap mobilon hívtam és megkérdezte nekem az eredményt. A levél csak egy héttel később érkezett meg.
Azt gondolom, hogy két után, plusz egy-két nap, hívnának, ha gond lenne, sokat olvastam, kérdeztem utána, ez majdnem mindenhol általánosnak tűnik. Így belegondolva, a magzatvízvételen az asszisztens is ezt mondta.
Utólag azt gondolom, nehéz időszak ez, az ember jogosan fél, de nem látja igazán reálisan a dolgokat ilyenkor, az esélyeit, és hogy valójában elég kevés pozitív eredmény születik.
Én sokat merítettem ebből a fórumból is, sokan nyugtattak, akik már átélték ezt, többször elolvastam a soraikat, olyan jó volt. És az egyik igencsak rossz napomon leírtam egy papírra azokat a dolgokat, amik a poztiív teszt ellen szóltak (UH, genetikus véleménye, bíztatások...)
Nemsokára vége lesz, és két hét után biztosan nyugodtabb leszel.