Állandó hüvelygyulladás (beszélgetés)
Levendula olajat egész nyugodtan tolhatod neki! Nagyon jó fertőlnítő hatású, az illata pedig nyugtató, lehet h még ott is megnyugtatja a dolgokat:) Remélem jobb lesz tőle!:)
Én ma vltam strandon, kíváncsi vagyok h lesz e vmi tőle, mert semilyen felszerelést nem használtam. Ergo kimaradt a teafaolajos tampon, és a hv flóra helyreállítóm is szegeden maradt. Mikor az elején beléptem az öltözőbe piit viszkettem, de elteretem a gondolatom és azóta semmi. Lassan 3 órája hazajöttem, és továbbra is jól vagyok, remélem így marad!
El ám:)
Láttam hogy írtál, csak nem volt erőm válaszolni. (A naplóm ismét pörög, ott olvashatod h miért). Szerencsére én jól vagyok, mondhatni, hogy odalent minden rendben van. Ismét túl vagyok egy mensin, mensi utáni együttléten és minden olyan, mint amilyennek lennie kell:) Van még gynophilus-om pár kapszula, azt akartam még most mensi után elhasználni, de elfelejtettem. Ezek szerint nincs is rá szükségem, szóval nem is bánom:) Nem csinálok vele semmit, minden este fürdésnél megmosom tiszta vízzel vagy intim mosakodóval (tudom h nem kéne, de azt használom tusfürdőnek is, rá van írva h lehet, kidobni meg nem akarom:D). Mensi utolsó napja után szoktam az irrigátort megtölteni félig lanygos vízzel és azzal irrigálok, de semmit se rakok bele. Számomra ez azért jó, mert mensi közben nem mindig távozik minden, és volt már rá példa, hogy +1 hétig minden nap volt egy csepp, amit gyűlöltem. Így meg egyértelműen vége.
Indi, mintha mondtad volna, hogy készülsz pszichológushoz. Mi a helyzet vele? Vagy rosszul emlékszem?
Indi tudod, olvass, filmezz, sétálj, hallgass zenét stb ;)
Érdekes egyébként, nekem is az elmúlt napokban több folyásom van, de állagra jó, nem darabos, nem viszket. Lehet hogy hormonok? Nem egy csúnya pattanásom is lett az elmúlt napokban:S Vasárnap kell megjönnie, és ezek 2-3 napja fennállnak, ennyivel előbb nem szoktam megérezni.
Igen Sylvi, van észrevétel:D Ha jól értem az a kérdés, hogy mért kell hogy savas legyen a hüvely, mikor az pont hogy segíti az életét.
Alapjáraton azért savas, mert az elpusztít sok parazitát, ami nem a savas környezetet szereti. Gondolom ha ezek a paraziták hirtelen nagy számban jelennek meg, akkor nem tud vele mit kezdeni a tejsav, valamint ugye pl a gomba pont h jólérzi itt magát. Eredetileg nem szabadna hogy gond legyen vele, mert nem szabadna, hogy túlszaporodás legyen, így nem kéne távoznia, nem kéne a hüvely környékére ketülnie.
Egyébként nekem saját tapasztalatom, hogy egy bogár belement a szemembe, és iszonyatosan csípett. Akkor mondta biológus ismerősöm, hogy a szemen is van egy savas védőréteg, és ahogy meghalt a bogár, nagyobb lett ott a savasság, és az csíphetett engem is. Szóval máshol is van savas védőréteg:)
Ez naggyon jó kérdés:-)Ezen már én is gondolkodtam..Nézd a hüvely savas ph-ját alapvetően a tejsav baktériumok adják azok hasznos baktériumok sőőőt a hüvelyben(bélben)candida gomba is van ami bármennyire hihetetlen Kell a normális élethez a szervezet normális működéséhez..baj ugye akkor van ha túlszaporodik..Amúgy nem tudom tudtad e hogy a vér is lúgos például mindennek van ph-ja szervezetben a hüvelyé ebben az esetben pont savas de nem vagyok nőgyógyász viszont a felvetés nagyon jó csajszi:-)!!
Hunny drága?Vmi hozzászólás:-)?
Bizony, egyetértek!:)
Tényleg ha bármi van, nyugodtan írj, igyekszünk mielőbb válaszolni:) Ma is benéztem már vagy 5x, de a mai napon én vagyok az első kommentelő itt:)
Pár napig csináltam a sófürdőt, tényleg jó volt:) Én ezekben az ülőfürdőkben kb 1 órát ücsörögtem, de 20-25 perceket szoktak ajánlani. Sokhelyen olvasni, hogy a sófürdőbe ecett is kell rakni, én ezt inkább kihagyom. Mégpedig azért, mert azt nézem hogy a candida diéta alatt az ecet is tilos, vagyis eteti a gombát, nem öli, másrészt nekem azért jött ki brutálisan a gomba, mert házi intim lemosómba ecet volt. Szóval ha eszedbe jutna hogy raksz bele, felejtsd el! Csinálhatod azt is, hogy amit tegnap írtál ülőfürdőt abba raksz sót, vagy egyik nap sós fürdő, másik nap gyógynövényes.
FONTOS! Kezdj el egy kezelést, és tarts ki mellette a végéig! Tudom nem egyszerű, mert türelmetlen az ember, de amit egyszer elkezdesz, azt fejezd be, ne hagyd félbe! Nálam az volt a probléma hogy türelmetlen voltam, és ha egy kezelés nem csinált csodát 2 nap alatt, akkor már a következőn gondolkoztam. Ha lejárt egy kezelés, és úgy érzed hogy nem az igazi még, ne kezdj újba, várj még 4-5 napot, 1 hetet! Ez idő alatt kezd magához térni a szervezeted, és eldönti hogy mi is a helyzet, meggyógyult vagy sem.
Gondolom alkalmazod a dolgokat amiket a doki felírt, elgondolkoztam most rajta, hogy hüvelykúpok mellett szabad e ülőfürdőzni. Ezt nem tudom megmondani. Egyrészt kimossa a bent lévő hatóanyagot, és nem hat, másrészt a (elhalt) gombát is kimossa. Nekem akkor szólt az orvos h semmi ilyen, mikor gynazolt kaptam, azt meg 1x fel kell rakni és 1 hétig hat, szóval tényleg nem szabad hogy kimosódjon.
További ajánlott fórumok:
- Állandó hüvelygyulladás, fájdalom, viszketés, mitől?
- 3napja hüvelykúpot kell használnom hüvelygyulladásra. Azóta főleg délelőtt nagyon erős a folyásom. Ez baj?
- Visszatérő hüvelygyulladás, volt ebből valakinek komoly problémája?
- Antibiotikum kúra okozta hüvelygyulladás esetén szükséges a partnert is kezelni?
- Endometriózis okozhat állandó hüvelygyulladást?
- Állandó hüvelygyulladás?