Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Óbecsey István: Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

A reszkető kezű ősz apákat,

A hajlott hátú jó anyákat.

A ráncos és eres kezeket,

Az elszürkült, sápadt szemeket.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,

Csókoljátok meg a ráncos kezeket.

Öleljétek meg az öregeket,

Adjatok nekik szeretet.

Szenvedtek Ők már eleget,

A vigasztalóik ti legyetek.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba

Ne rakjátok Őket otthonokba.

Hallgassátok meg a panaszukat,

Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,

Legyen számukra mosolyotok.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek ,

Amíg fölnevelkedtetek.

Fáradtak Ők is eleget,

Hogy ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak titeket,

Mikor Isten Közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet

Elhívja Őket közületek,

Ti foglaljátok el helyüket,

Mert ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit nekik tettetek,

Azt adják nektek a gyerekek.

Azért előre intelek titeket,

Szeressétek az öregeket.

Ady Endre: Október 6

Őszi napnak mosolygása,

Őszi rózsa hervadása,

Őszi szélnek bús keserve

Egy-egy könny a szentelt helyre,

Hol megváltott - hősi áron -

Becsületet, dicsőséget

Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára

Ráragyog a nap sugára,

Oda hull az őszi rózsa,

Hulló levél búcsucsókja;

Bánat sír a száraz ágon,

Ott alussza csendes álmát

Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,

Tűzz reá a fényes égre,

Bús szivünknek enyhe fényed

Adjon nyugvást, békességet;

Sugáridon szellem járjon

S keressen fel küzdelminkben

Az aradi tizenhárom.

Ábrányi Emil: ˝Október hatodikán

Amennyi könny van a szemekben,

Hulljon ki lassan, permetegben,

S elsírva mind, kezdd ujra még;

Siratni őket nincs elég!

Nő, könnyeid peregjenek,

Mint szerte hulló gyöngyszemek.

S te férfi-szív, zord mint a kő,

Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő!

Légy forrás, szirtből szökkenő.

Hulljon ki mind, gyász árjakint,

Amennyi könny van a szemekben!

Ahány fohászt szűl ember ajka,

A legnemesbbet fölsohajtva,

Mit a tusázó szív terem,

Mikor szent búja végtelen...

Fohász, a mélyek mélyiből:

Értük szakadjon égre föl!

Istent, ha alszik, verje fel

A gyász s iszony regéivel!...

Vihar gyanánt zokogja el

E nap setét történetét

Ahány fohászt szűl ember ajka!

Ahány virágot kéz letéphet,

Még hervadatlant, ifjat, épet,

Díszitni a halált vele:

Jövel! tegyük kövükre le.

Mosolygó, szép menyasszony, add

Mirtusból font koszorudat.

Oltárra fűzött friss virág

Jer méltóbb helyre: fonjad át

Kilenc bitó talapzatát!

Itt haltak, itt! E helyre vidd

Ahány virágot kéz letéphet!

Amennyi villám van az égben,

Szülemlő rémes, vad sötétben,

Mikor a nemző fergeteg

A bősz felhőt csókolja meg

S nász-táncot jár a föld pora:

Sújtson le, mint nyíl zápora!

Ahány bakó, ahány cseléd

Az árulást szolgálja még:

Szakgassa, törje, zúzza szét!

Álljon e rút fajon boszút

Amennyi villám van az égben!˝

Tandari Éva: ˝Ember maradj, Fiam….

EMBER maradj Fiam ,

minden körülményben!

EMBER -még akkor is,

ha ez már nem érdem…

Ha többet ér, ki kincset

s nagy vagyont harácsol,

vagy ki Glóriát kovácsol

a politikából!

Vedd észre, ki szenved,

és segítséget kér …

Kinccsé válik minden falat

szívből adott kenyér…

Nem kell minden áron

letépni a babért :

Szíved tisztaságát, Fiam :

Ne add el semmiért!˝

Tánczos Katalin: Az én miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,

Mikor nem csönget rád soha senkise,

Mikor sötét felhő borul életedre,

Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba – reményteljesen,

S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,

Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,

Mikor körülvesz a durva szók özöne,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!

Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:

Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”

Mikor elnyomásban szenved az „igazság”

Mikor elszabadul a „Pokol” a Földre

Népek homlokára a „Káin” bélyege van sütve.

Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!

Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,

S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,

Mikor életednek nem látod a hasznát,

Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…

Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!

Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod…

S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a kisember fillérekben számol,

Mikor a drágaság az idegekben táncol,

Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,

És millió szegény a „nincstől” hal éhen,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!

Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,

S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,

Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,

Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,

Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!

Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:

Uram! Segíts, - S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,

Munkád elismerik, lakást is szereznek,

Mikor verítékig hajszoltad magadat,

S később rádöbbentél, hogy kihasználtak!

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!

Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:

Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,

Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!

Mikor a népeket vesztükbe hajtják

S kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK!

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:

Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!

Uram! Ments meg a kísértéstől!

MENTS MEG A GONOSZTÓL!

UTÓHANG

S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden:

Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET,

És csend legyen!

Miért féltek – ti kicsinyhitűek?

Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek:

Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!

Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,

És a végsőkig VELETEK MARADOK!

˝A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.˝

/Biblia/

Heltai Jenő: ˝Ősz

Szürke ég, őszies…

Ősz, ősz ne siess!

Ne kergesd el a nyarat,

a meleg fényt, sugarat.

Süss ki még, nyári nap,

simogasd az arcomat,

melengesd a szívemet,

míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,

míg enyém a vad világ.

Tudom én, érzem én,

nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,

be jó volna élni még!

Nem lehet, nem lehet,

sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz

bűvöl és babonáz.

Kérdezem, nem felel,

integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,

hideg szél fujdogál,

hideg szél, őszies…

Ősz, ősz ne siess!˝

˝Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek.˝

/Lev Tolsztoj/

Aranyosi Ervin: ˝Nevetni mindig van okod!

Tudod, a nevetés sok mindenre gyógyír,

kár, hogy azt az orvos nem írja fel neked!

Ám akad számodra egyúttal egy jó hír,

másképp is van módod emelni kedvedet.

Az életben annyi vicces fonákság van,

ne bosszankodj rajtuk, inkább csak nevess!

Leld meg hát a humort a sírós világban,

s lásd a szebbik oldalt, hogy vidám lehess!

A félelem lehúz, akár egy vasmacska,

engedd el, s emelkedj a felszínre fel!

Ne búslakodj tovább, ne legyél oly csacska,

hidd el, hogy a lelkünk jobbat érdemel!

Ha már a világod végre szebbnek látod,

villantsd másokra is kedves mosolyod,

így teremthetsz ennél sokkal szebb világot,

s rájössz majd, nevetni mindig van okod!˝

˝A kimondott szavakat mindenki hallja, de csak kevesen értik a szívet, ami mögöttük van.˝

/Mary E. Pearson/

Szuhanics Albert: ˝Mária-napi köszöntő

Ó, Mária, Mária!

Érted szól az ária,

Áve néked, szép nevű,

soha ne légy keserű!

Mária a kisdeddel,

nekünk ilyen jelkép kell!

Legszebb sors az anyaság,

nézd a Tenger Csillagát!

Édesanyja Urunknak,

s így hívják a húgunkat.

Menyasszonyunk Marika,

a gyűrűje karika.

Ha anyósunk Mária,

ő egy kedves pária.

Marcsi a mi kislányunk,

semmiben sincs hiányunk,

szép szemekben, mosolyban,

s közöttük sok komoly van.

Bájos hölgyek, Máriák,

hozzátok szól az imánk,

áldott a ti nevetek,

mert az Úr van veletek!

A csillagok tengerén

sosem huny ki a remény!

Nagy királynőnk az égen

tündöklik Mária néven...

Éljen soká mindenki,

ki e nevet viseli!

Asszonyok, hölgyek, lányok,

boldog névnapot kívánok!˝

A türelem éppen olyan félelmetes fegyver, mint a harag. Sőt, félelmetesebb, mert kevesebb ember rendelkezik vele.

/Joe Abercrombie/

Tóth Enikő Enci: ˝Szeptemberben

Élnek a szívünkben fényei a nyárnak,

iskolakapuknál már gyerekek állnak

szeptemberben.

Gyümölcsök boldogan ringnak még az ágon,

nem érzik, hogy egyszer véget ér az álom

szeptemberben.

Fákon a levelek sárgába fordulnak,

nyári pillanatok lassanként elmúlnak

szeptemberben.

Gyermekkorod tiszta éveit átlátod,

sok becsengetésről szerzel tanúságot

szeptemberben.

Megmaradni mindig kezdő kisdiáknak,

hittel javítani mindegyik hibánkat

szeptemberben...˝

Forrás: [link]

Aranyosi Ervin: ˝Néhány szó a magyar nyelvről

Tudod, a magyar nyelv könnyen használható,

teremteni KÉPES, mert képet alkotó.

Szóval megMAGYARáz, körülír, pontosít,

szép szavakkal árnyal, s közben szóval tanít.

Sokszínű, részletes, nagyon kifejező,

világot alkotó, rosszat leleplező.

Minden magyar ember, teremtéshez kapta,

s csak a magyar érti, mit értesz alatta.

Édesanyánk nyelve, hisz tőle tanultuk,

s ha elvész, majd vele odavész a múltunk.

Hiszem, őriznünk kell, szépen megbecsülni,

helyesen használva, “nem hagyni kihűlni”!

Gondolatunk tükre, alkotás alapja,

mindennapi létünk savát-borsát adja.

Merd használni bátran, okkal lett a tiéd,

ízes, szép szavaktól gazdag a földi lét!

Mondd ki, amit gondolsz, beszéljünk egymáshoz,

teremtsük világunk, a magyar szó mást hoz!

Benne örökségünk, hazánk, s szívünk kincse,

ne hagyd hogy a MAGYAR a nyelvét elveszítse!˝

˝Jól tudod Te édes Népem, hogy csak értelem és szorgalom árán tarthatod meg hazádat; hogy számbeli csekély voltodat csak eszed pallérozásával pótolhatod meg; hogy értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez, mely alkotó, de romboló hatalmával is oktat, vezérel, hogy megtalálhassad a magad és cseléded kenyerét, hazád földjén boldogulásodat.˝

/Herman Ottó/

˝Soha ne add fel! A ma nehéz, a holnap még nehezebb lesz, de holnapután már ragyogni fog a nap.˝

/Jack Ma/

Aranyosi Ervin: ˝Az élet szép

Minden nap újra ébredünk,

s a nagy világba révedünk,

újabb utunkra indulunk,

dúdolva szép, bevált dalunk.

Minden nap újra kezdjük el,

ilyen az élet, menni kell!

Előre nézni, s tudni azt,

a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,

nehezen vonszolod magad,

a tegnap súlya válladon,

minden lépésnél hátranyom.

A mában élj és láss csodát,

élvezd virágok illatát,

a nap az égről rád nevet,

melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,

hétköznapodba költözött

vidító szép varázslatot,

egy kedves embert, állatot,

virágokat, patakot, fát,

a szerelmet, ha rád talált,

s mindent mi jól esik neked,

élvezd a teljes életet.˝

˝Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.˝

/Wass Albert/

Juhász Gyula: ˝Augusztus

Sötét szemem az éjbe réved,

Köszöntelek, dús álmú élet!

Ott künn a rózsák násza van ma:

Az örök vágynak diadalma!

Az éj szerelme szerteárad,

Mámor ölébe hull a bánat,

Halk dal száll, száll, erőre kapva

És szilajan törtet az agyba.

S a szentiváni boldog éjjel

Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,

S én álmodom gyönyörűt, mélyet,

Felüled Élet, Élet, Élet!˝

˝A bölcs ember csak annyit tart meg a maga számára a világ javaiból, amennyire szüksége van, a többit szétosztja a szegények között. A szerénységet többre becsüli a kevélységnél. Fáradhatatlanul tanul, és segít másokon.˝

/Iskender Pala/

˝A lelked hordozza az összes szükséges összetevőt ahhoz, hogy léted örömmé váljon. Neked mindössze annyit kell tenned, hogy összekevered ezeket a hozzávalókat.˝

/Háfiz/

Aranyosi Ervin: ˝Miértünk van

Mi értünk van a nagyvilág.

Miért keresnénk hát hibát?

A természet tökéletes,

s a sok tudós hibát keres.

Önmagától nem romlik el,

ahhoz emberi rumli kell,

mely ősi rendet felkavar,

mert mindent uralni akar!

Megérteni kéne csupán

és nem rombolni ostobán,

hanem figyelni, ha lehet,

a varázsló természetet.

Mindenre vannak válaszok,

amit, ha kell, hát meg kapok.

Nem csak agyalni mindazon,

hogy ebből mi lehet haszon.

Rá kéne jönni: – Nem lehet,

uralni a természetet,

nem győzhet ember, akarat,

erőszak csodát nem arat.

Élő ellen a vegyszer árt!

Vegyszertől védd meg a határt,

az ember a kár okozó,

önmagára is bajt hozó.

Nincsen fejlődés, csak hiba,

halált szolgál a technika.

S hidd el, az nem is emberi,

ki ebben örömét leli.

Egyre több az élősködő,

csak háborút hoz a jövő!

Az ember vak, a pénz az úr,

s a kötelék is meglazul,

a Föld nem fogja tűrni azt,

hogy az ember folyton fogyaszt,

harácsol, elvesz és ural,

s tele a raktár áruval.

Mégis van járvány éhezés,

főleg ott, hol a pénz kevés.

Ott láthatsz sovány gyereket,

kit a világa nem etet.

Máshol meg fényűző a lét,

uralják mások életét,

s hiszik, majd mindig így marad…

Az ember rossz úton halad!

Fényűzés csábít szemeket,

s kihal közben a szeretet,

nincs együttérzés, nincs remény,

nincs természetes tiszta fény.

Kitűzött cél a nagy siker,

amiért folyton tenni kell,

legyőzni mást, gyengébbeket,

s venni, hogy több jusson neked.

Hidd el, a pénz nem boldogít.

Egészen más a dolgod itt!

Nem az, hogy hatalmat szerezz,

hisz attól boldog nem lehetsz!

Elölről kéne kezdeni,

tanuljunk meg teremteni!

Visszaszerezni a tudást,

s abbahagyni az árulást.

A természet az Istenünk,

ha gyilkoljuk, kihal velünk,

vagy jól meglesz majd nélkülünk,

amikor végleg eltűnünk.

Tán nem késő, ébredjetek,

óvjuk meg a természetet,

tiszteljük meg a fűt, a fát,

maradjon élőn a világ!˝

Aranyosi Ervin: ˝Magyar vagyok, s az maradok…

Magyar vagyok, s az maradok,

a népemnek hitet adok,

éltetem a reményt bennük,

élőn, nemzetté kell lennünk!

Egy a nemzet, egy a lélek,

nemzetemmel együtt élek!

Magyar vagyok, jót akarok,

őseimmel feltámadok,

megismerem hazám múltját,

bejárom az ősök útját.

Egy a nemzet, egy a lélek,

élni merek és nem félek!

Magyar vagyok, tiszta szívvel,

jövőt hozó élő hittel,

megvetem a hazugságot,

igaz hittel élek álmot!

Nem élhetek megvezetve,

élem világom teremtve!

Magyar vagyok, Isten éltet,

ő ad nekem emberséget,

ő ad nekem mindenséget,

tisztaságot, minőséget!

Ezt adom az utókornak,

hogy lehessen magyar holnap!

Magyar vagyok, szép hazám van,

hiszek népem igazában,

a hazug köd csak lehullik,

fejünkről a vész elmúlik,

csak ezért még tennünk kéne,

ez az ősök véleménye!

Magyar vagyok és nem szolga,

nem küldhetnek a pokolba,

hagyom hogy a fény vezessen,

Istenem, s jövőm lehessen!

Magyar honban, magyar nyelven,

teremtéstől hálatelten!

Magyar vagyok, s az is leszek,

nemzetemért jót cselekszek,

hagyom lelkem feltámadni,

benne a fényt eláradni,

Felismerni bűnt és rosszat,

ami értelmetlen bosszant.

Magyar vagyok a hazában,

ha magyar vagy légy a társam,

emeljük fel nemzetünket,

tegyük jobbá helyzetünket!

Éljünk együtt szép hazánkban,

s higgyünk népünk igazában!

Magyar vagyok, s ébredezem,

ne csodálkozz, kérlek, ezen,

sok életet átaludtam,

közben ellopták a múltam,

ellopták a fél hazámat,

fele népem mégsem lázad.

Magyar vagyok, s fogy nemzetem,

s túl sokan dolgoznak ezen,

ármányokkal, hazugsággal,

pénz utáni gőgös vággyal!

Megalázzák magyarságom,

porrá zúzzák a világom.

Magyar vagyok. Te is az vagy?

Csak a csaló élni nem hagy?

Országunkat széjjel lopja,

ördög táncát éjjel ropja!

Nappal gyilkol és harácsol,

magyaroknak bitót ácsol.

Magyar vagyok, én már látom,

más kezén van a világom.

Lassan vissza kéne venni,

világunkat jobbá tenni,

magot szórni, hogy kikeljen,

s a népünk egymásra leljen!

Magyar vagyok, ébresztelek!

Utat mutatnak a jelek,

hogy tennünk kell önmagunkért,

szebb jövőnkért, országunkért!

Meg kell hát az utat lelni,

nemzetünkkel eggyé lenni!

Magyar vagyok, a testvéred,

történetünk nem ér véget,

csak lépnünk kell egymás felé,

az igaz, útját meglelé,

s visszatér az ősi útra,

és a nemzet nagy lesz újra!

Magyar vagyok és teremtek,

hálát adva Istenemnek,

aki mutatja az utat,

annak, aki szívvel kutat,

aki szeretettel élne,

s honjában jövőt remélne!˝

˝Az ember láthatatlan kicsi porszem a nagy világban, az ember élete alig mérhető parányi egység az idők végtelenségében, és mégis ez a pici porszem, ez a parányi idő mi vagyunk, életünk sok ezernyi változatával, küzdelmével, gondolatával, örömével és bánatával.˝

/Jász Géza/

˝Sajnos nem mindenki részesül igazi befejezésben. A legtöbb ember feladja, amikor a történetében a legrosszabbra fordulnak a dolgok, és reménytelennek érzi a helyzetét. Pedig épp ekkor van leginkább szükség a reményre. Csak a kitartóak juthatnak el az igazi befejezésig.˝

/Stephanie Garber/

˝Minden bolond tud kritizálni és panaszkodni, és a legtöbbjük meg is teszi. Ahhoz viszont jellem és önfegyelem kell, hogy megértők és megbocsátók tudjunk lenni.˝

/Dale Carnegie/

Aranyosi Ervin: ˝Tikkasztó nyárban

Meleg liheg egyre a nyakamba.

Bár csak egy hűs szellőcske akadna,

s marasztalnám, és talán itt maradna…

Eddig sem vehettem önmagamra,

de a hőség ragaszkodik,

kicselezném, de ravaszkodik,

amint a nap kel, rögtön árad,

s levetteti összes ruhámat,

még sincs menekvésem előle,

hiába van, hogy bőröm pőre.

Nincsen szükségem már cipőre,

bár olyan forró már az aszfalt,

milyet talpam még nem tapasztalt.

Elegem van és melegem is egyben,

Ó jó uram, csak részesíts a kegyben,

s szelídítsd meg a bősz, forró nyarat,

ne szórjon rám tikkasztón aranyat!

Egy csepp kis árnyat, némi enyhet adj!

Ó, jó uram, kérlek, kegyes maradj!

Persze, tudom hogy télen kértelek,

küldj meleget, s most mégsem értelek!

Hisz csak a tél volt túlon-túl fagyos,

de májusban sem volt egünk napos,

akkor szívünk még túl gyakran didergett,

s összébb bújtunk, megannyi fázós gyermek.

Most meg, csak főlünk a saját levünkben.

Cseppet sem vagyunk elemünkben!

Csak erőtlenül el-eltikkadunk,

hisz védtelen, hevült lelkek vagyunk.

Ne küldj vihart, elég egy röpke zápor,

hogy felüdüljünk végre, igazából!˝

Andróczky Lászlóné: ˝Adósunk Európa

Volt egyszer egy ország,

ahol élt a magyar.

A Kárpátok védték,

ha jött a zivatar.

Az idők folyamán

ráéheztek mások.

Széjjeldarabolták

Nagy-Magyarországot...

Akartuk? Mi élők?

Tehetünk mi róla?

Felelős mindezért:

a vén Európa!

Széttépték országunk',

sok millió szívet,

kisebbség nemzetünk

öt országban, így lett.

Ki kérdez ma minket

- Jó nektek így élni?

Kinek van jogában

szíveinket tépni?

Trianont sínylődi

hat ország magyarja.

Köztük nem sok akad

aki így akarja...

Fel is sorolhatom:

a szép Kárpátalja

lakossága magát,

ős-magyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra

a Kárpát-medence,

ontotta a magyart

az áldott Verecke.

De megjött Trianon

és sorsokkal játszva,

csodás országunkat

darabokra vágta.

Ekkor szlovák, végül

orosz lett Verecke.

Ez a magyarságnak

mindenkorra: lecke!

És így van ma Bánát,

Baranya és Bácska.

Hetven év után lenn,

Jugoszláviába'.

Ezért román Erdély,

szlovák a Felvidék.

Nagy-Magyarországot,

eképpen tépték szét.

Szlovákiában még

azt várják a néptől:

- váljon meg örökre

a múlt emlékétől.

Erdélyieknek sem

fényesebb a sorsa.

Őértük ugyanúgy

felel: Európa!

Vasvillával, bottal

erőltetnék rájuk,

hogy a magyarokból

legyenek románok...

Nem csak minket sújt a

trianoni átok.

Kik bennünk' tipornak,

azokra is szállott.

Számukra sem hozhat

mindig boldogságot,

míg más üldözöttként

éli a világot...

Fontosnak tartom, hogy

Bácskáról meséljek,

mert születésemtől

e vidéken élek.

Ez tanított arra,

hogy mi nekünk sóhaj,

másik nemzeteknek

az ne legyen óhaj!

Ne legyen a magyar

mások keze-lába.

És ne alattvaló,

saját hazájába'.

Beszélhesse nyelvét

úgy, ahogy tanulta.

Hisz' ő tekinthet a

leggazdagabb múltra.

Sokaknak nem tetszik,

ha mi ezt kimondjuk;

- de él az igazság

akárhogy' titkoljuk...

Együvé tartozunk.

S büntetnek. Azóta

e hét évtizedért

vádlott: - Európa!˝

Túrmezei Erzsébet: ˝Nyár

Uram, áldalak a nyárban.

Aranykalászos határban

száll most hálával teli

trónusod elé az ének,

tüzéért a nap hevének,

mert a szemet érleli.

Esőcseppek záporáért,

hajnalok hűs harmatáért,

mindenért az ég alatt

vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret

magot hozott és megérett,

s amint lengeti a szél,

zizegő, szelíd szavával,

hitet tevő himnuszával

nagy jóvoltodról beszél.

Boldog, aki érti, hallja,

s míg aratni indul karja,

miközben rend rendre dűl,

Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben

térdre kényszerítesz engem,

csodatevő Istenem.

Kezed odatette áldva

a nyár gazdag asztalára

mindennapi kenyerem.

S asztalán a keresztfának

Fiadat is odaszántad,

hogy benne legyen nekünk

kenyerünk és életünk.˝

Somogyi Imre: ˝Pünkösd napja

Aki nem tud a hit szárnyán

A magasba szállni,

Nem is tud a Megváltónak

Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül

Mit ér ünnepléstek?

Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,

Ahol nincs Szentlélek.

Azért tehát Őt várjátok!

Őt várjátok, – eljő

Hittel égő lelketekbe,

Mint a nyári szellő…

Eljön Krisztus szeretettel,

Eljön Szentlelkével,

Ha várjátok s imádjátok

Pünkösdi reménnyel!

Megtelik a szív és lélek

Nemes indulattal,

Ha bevonul oda Krisztus

Teljes diadallal.

Csak úgy lehet pünkösd napja

Áldás, öröm, béke –

A győzelmes, igaz hitnek

Gyönyörű pecsétje!˝