A lányom egy afgán fiúval jár! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A lányom egy afgán fiúval jár!
Amit még elmondhatok itt Svédben ahol élek a lakosság igen nagy százaléka muszlim, meg merem kockáztatni h a városunk 40% aaz. és ezek közül az igazi csadoros hű vallású talán ha 0,5%. míg 10-15%-uk már semmilyen ruhát nem hord vagy csak a fején. Európába költözve nagyon megváltoznak. Nincs rajtuk nyomás és a nőket nem lehet lekorlátozni mert állampolgársági joguk van és ezt mindenki tudja, ha tenné-válás, ami szégyen lenne. Az utcám nagy része csak muszlim, de soha egy vita vagy veszekedés nem robbant ki még. ellenben költöztek ki romák (nem magyar nem tudom miylen országból) na velük minden héten gond van jön rendőrség stb.
ők összetartanak, segítik egymást. Mikor egy férfinek meghalt az apja, pont a kertünk mellett telefonáltak neki, összeesett sírt az utcán, odamentek hozzá svédek segíteni és aznap hatalmas tömegű ember ment részvétet nyilvánítani. Amióta itt élek tisztelem őket sok mindenért. nem mindegyik rossz.
erről beszélek, ha teljesen ragaszkodik mindenhez akkor persze h ninc jövő.
de én ismertem olyan kapcsolatokat ahol a férfi nem vette rá a feleségét h átvegye a vallást. szépes éltek egymás mellett más vallásban.
azért hansúlyoztam h HA ragaszkodik akkor persze h ninc sjövő
Úgy ahogy nem minden keresztény egyforma, úgy nem minden muszlim sem egyforma.
Az ilyen általánosítgatás butaság és veszélyes is lehet....
na már bocsánat de ez baromság. mert h mi van a saját országukban az más tészta. de azok akik itt telepednek le nem feltétlenül kövik hűen a kultúrájukat 100%-ban. és egy nemzet összes fia sem egyforma. persze h vannak veszélyesek, de közöttünk nem? hány magyar férfi veri a feleséget, gyereket, vayg válás után fenyegeti bántalmazza? akkor minden magyar férfi csinálja???
Gondolom egyetlenegyet sem ismersz közülük viszont előszeretettel nézed a híreket...
Nem, nem működhet. Túl nagyok a vallási, életfelfogásbeli különbségek... ha a lányod önmaga marad, akkor csak szenvedni fog ebben a kapcsolatban. Persze vannak olyan esetek, amikor a nő 100%ban megváltozik, és teljes mértékben aláveti magát a férfinak és a muszlim vallásnak, de erre csak kevesen képesek, és az hülyeség, hogy a szerelemért mindenre képes valaki.
Mélyen ellenzem az ilyen kapcsolatokat. Éltem külföldön, ahol láttam a muszlimokat... hogy a férfiak hogyan viselkednek a nőkkel, mit várnak el a férfiak a nőktől, és szörnyű volt.
Nemrégiben játszottak egy filmet azt hiszem Afrikai szeretők címmel... Elgondolkodtató, hogy egy-két család sem nagyon tudja ma már tolerálni egymást, szülők-gyerekek-testvérek-barátok-munkatársak nem jönnek ki egymással, akkor különböző kultúrájú, mentalitású (stb.) emberek hogy tudnak együttélni évtizedeken keresztül. Föl lehet-e adni a gyökereket, lehet-e egy életen keresztül csak alkalmazkodni, elfogadni, tolerálni, elfogadni???
Az idő majd eldönti... Házasság, gyermek ráér...
Szia! Én ismerek valakit aki arabhoz ment férjhez és eddig nincs vele gond....bár hamar családalapításra vette rá a lányt aki a tanulást ezért abbahagyta, de amúgy rendes a csávó.
Viszont a Kiskegyedben vagy nők lapjában meg olvastam egy negatív esetet is pár éve, hogy miután megromlott a kapcsolatuk(magyar nő-arab férfi) felpakolta a férj a gyereket és kivitte, azóta nem látta az anyja...:-(
Érdekes szituáció. Nekem volt anno arab barátom, én elég hamar kijózanodtam :-)
Szerintem ha nem akarja a fiú majd a hazájába vinni, akkor lehet esélye a kapcsolatnak, de ott könnyen átfordulhat a lángoló szerelem.... sok könyv jelent meg ebben a témában, sajnos azt kell mondjam, még nem nagyon lehetett hallani "sirig tartó" arab-európai kapcsolatról, házasságról. Mindettől függetlenül a vegyes kapcsolatoké a jövő és jó, hogyha tudjuk tolerálni és elfogadni a más kultúrát, szokásokat. Azért majd ne akarja csadorba bújtatni :-)
Segítséget, tapasztalatok megosztását várom azoktól, akik hasonló cipőben járnak. Szívesen venném azoknak a véleményét is, akik jó ötlettel, megoldással szólnak hozzá a témához.
Ugrás a teljes írásra: A lányom egy afgán fiúval jár!
További ajánlott fórumok:
- Most 6 hónapos a lányom, a nem alvás úgy 1, 5 hónapja kezdődött. Egyszerűen nem hajlandó elaludni, csak, ha ott vagyok, mit tegyek?
- Aggódom a lányomért
- Én és ahogy a lányom viszonyulunk egymáshoz...
- Hogyan győzzem meg a 18 éves lányom, hogy nem kell minden fiúval lefeküdnie?
- A lányom egy ideje beszélgetett egy fiúval. Kamasz, ezért...
- 11 éves lányom szeretne levelezni hasonló korú kisfiúval vagy kislánnyal van ilyen ismerősötök?