Szülés utáni depresszió (beszélgetés)

Kedves Bati, Mindenki!

Először köszönöm, hogy reagáltál az írásomra, köszönöm a megértést, a biztatást, sokat jelentett nekem.

Pár napra eltüntem, akartam írni, de vagy nem volt időm, vagy egyszerűen nem tudtam mit írni. Nálam is volt 3 nap, ami jól telt, boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Apa több időt tudott rám szánni. Sokat beszélgettünk, éreztem, hogy mellettem van. Aztán indult a mókuskerék, munka, aztán maszek, és megint egyedül maradtam. Jöttek a hangulatváltozások, a kétségbeesés, a tehetetlen düh. Teljesen kivoltam, most úgy érzem észnél vagyok, de nem mondanám, hogy minden oké.

Őszintén bevallom, amikor megírtam az érzéseimet rettegve figyeltem az oldalt, hogy milyen szitkokat kapok. Köszönöm a megértést, a biztatást. Higgyétek el sokat jelent leírni a dolgokat és látni azt, hogy nem ítélnek el, nem néznek rám furcsám. Az élet furcsa fintora, hogy az ember néha több biztatást és önbizalmat nyer másoktól mint a saját családjától. Nem vagyok egyedül a gondommal.

Végig olvastam az összes hozzászólást, és szeretnék minél többmindenre reagálni.

Az "úri huncutság, Vagy ahogyan én megkaptam Női hiszti" eléggé általános szemlélet azok körében akik sosem éreztek úgy mint mi. Elutasításnak tartom részükről, mert egy anyuka hogy is képzeli magáról, hogy rosszkedvű, lehangolt, szorongó lehet, ha van egy pici babája. Én a saját, súlyosan depressziós anyukámtól kaptam meg ezeket. Nevetségesnek tartom, hogy pont ő bírál, miközben gyerekkorom óta köztudottan gondjai vannak és antidepresszánsokat, meg altatókat szed. Nem tudom, hogy lehet-e örökölni a hajlamot depresszióra, vagy más miatt váltam ilyené. Sajnos nekem már tini korom óta fennállnak ezek a hangulatváltozások, és szülés után megint rám törtek. Sosem jártam orvosnál, volt, hogy a gyógyszerészt átverve jutottam nyugtatókhoz, mondván anyunak lesz. Idővel rájöttem jobb lesz leállni mielőtt nagyobb probléma kerekedik az egészből. Ennek már 8 éve. Ezért is félek orvoshoz menni, mert a gyógyszeres megoldás számomra egy olyan örvény, amibe nem szeretnék belekerülni. Szégyenlek ezekről írni, de igazad van Bati írni kell. Ezek a dolgok amúgyis kísértenek, senkinek nem beszéltem róla. Lehet más is járt így. A főiskolán sem alakultam kedvezően a dolgok, a vőlegényem megcsalt és elhagyott, aztán balesetet szenvedtem, és otthon is voltak gondok,ott a féktelen bulizásba, alkoholizálásba folytottam gondjaimat. Egy idő után minden pénzem cigire, bulikra, meg alkoholra ment el.............., pontot tettem a dolgok végér. Bejárós lettem, a bulikat kihagytam, jó eredménnyel diplomáztam. Új életet kezdtem. Ezekről Apa semmit sem tud, jobb is, mellette teljesen megváltoztam, és mindig azon igyekeztem, hogy rendben legyek. A lelki gondjaimhoz, pesszimitásomhoz hozzájárultak szüleim, de amikor elköltöztem minden megváltoztt és jól lettem. Apa mellett teljesnek, jónak éreztem magam. Készen áltam arra, hogy anyuka legyek, és eszembe sem jutottak azok az évek, mikor keményen közdöttem a depresszióval. Aztán jöttek sorra a dolgok, mit azt már előző hozzászólásomban leírtam.

Kedves Bati, biztos nagyon rossz lehetett, hogy a picúrt nem foghattad meg szülés után. Nekem ideadták, és mégis gond van a kötődéssel. Nekem a szoptatás teljes kudarc volt és valahol azt érzem emiatt van probléma a kötődéssel. Mindenhol azt olvassa az ember, hogy szoptatni kell, mert akkor alakul ki a jó anya-gyermke kapcsolat. Nekem 7 hetem csak szenvedéssel, fájdalommal telt. Gyűlöltem és gyűlölöm magam a mai napig, mert erre nem voltam képes. A szoptatástól pedig teljesen undorodok. Szomorú kimondani. Amior nekiálltam fejni utáltam az egészet, amikor kimertem mondani, hogy elegem van az egészből, persze ismét megkaptam a beosztást a családomtól. Most elment a tejem és boldog voltam, hogy megszabadultam tőle. Tudom, hogy a kicsinek jó volt, de amikor fejtem mindig csak az járta az agyamban, hogy a földhöz vágom a fejőt.

Kedves Lizoka! az érzéketlenség nem újdonság számomra sem. Imádom a kislányomat és mégis van, hogy ráézek, vagy fogom a karomban és nem érzek semmit, pedig egész életemben rá vágytam. Megmagyarázhatatlan, hogy miért van ez, pedig egy tündér, jobb gyermeket nem is kívánhatnék magamnak. Mégis van, hogy nincs kedven vele lenni, vagy monoton módon rendbe rakom és nem bírok vele rendesen foglalkozni. Olyan gondolataim vannak, hogy miatta elvesztettem a szabadságomat, miatta megint belekerültem a régi életembe, ahol a szüleim mindenbe bele szólnak, írányítani akarnak, becsmérelnek. Mert Én csak a rusnya, hülye, majom anyja vagyok. Olyan mértékű dühöt érzek, nem a gyerek iránt, hanem azért mert ezt kell kapnom. Nem tettem semmi rosszat soha a gyerekemmel, becsületesen ellátom, és mindent megteszek, hogy neki a legjobb legyen, és sosem kaphatok semmilyen elismerét. Miért nem csinálod így, vagy úgy? Miért nem fogadod el, amit mondunk? Nem értik meg, hogy nincs szükségem a kioktatásra. Sosem tudtam megfelelni nekik, és soha nemis fogok. Azt hozzá kell tennem, hogy mindig igyekeztek mellettem lenni és segíteni, amiben csak tudtak.

Bennem is ott van a mindenem megvan és mégsem vagyok boldog érzés. Szeretném, ha örökre elmúlna.

Mennem kell, felébret a picúr. Írjatok csajok, NEM VAGYUNK EGYEDÜL! Segítsük egymást legalább mi. Nem tudom ki írta, de igaza volt abban, hogy ez egy betegség, és nem viselkedhetünk úgy, hogy homokba dugjuk a fejünket. Az emberek elutasítóak, és nem szeretnek ilyen dolgokról beszélni. Kritikusak és ítélkeznek. Itt magunk vagyunk és őszinték lehetünk. Nekem ez fél gyógyulás.

Azon vagyok, hogy magamtól rendbe jöjjek, jópár harcot megvívtam már önmagammal. Remélem most is sikerül, orvos, gyógyszer nélkül. Sajnos a kényszeres gondolataimtól nem sikerült megszabadulnom. Adok magamnak egy kis időt, de ha nem lesz más megoldás elmegyek pszihológushoz. Őszintén szólva azért sem merek elmenni, mert nem tudom szemtől szembe képes lennék-e így kimondani minden érzést......

Minden jót kívánok csajok

Én is császárral szültem, mindkét gyereket.(sajna...)

Szopizás:nem rossz, amikor szopizik, sőt annyira drága, és nagy dolog, hogy én táplálom, azért nő, fejlődik ilyen szépen. Csak ez is egy kötöttség, kötelezettség, úgy érzem össze vagyunk kényszerítve, mindig figyelni, hogy pontosan itthon legyünk, mert letelt a 3 óra, figyelni mit lehet ennem, innom, nehogy attól fájjon a pocakja, nameg hajnalban az a fájdalom, a két teli, csöpögő(bocs, de ez van)cici okoz, szóval ezek...ez már aztán úri huncutság a javából, mi???? nemhogy örülnék ennek a csodálatos gyereknek, akit tudok szoptatni, még nyávogok itt.

Lizoka!

Szeretnék még írni neked, de nem is tudom hogy hol kezdjem... Először is, az én esetem egészen más, hiszen a baba születésekor jött elő - sajnos azt kell mondjam hogy újra, mert korábban is volt már depim, még az egyetemen - Nálad viszont más a helyzet hiszen már 2 és fél éves... Kb 1 éve vagy ilyen rossz passzban4! Ez iszonyú hosszú idő!!! A lényeg hogy most már szakemberhez jársz!

Folytatom amint lehet. MOST nem tudok BBAbustól ...

Kedves Riadám!

Nem hiszem hogy hülyeség. Ha te úgy érzed, lehet hogy van köze hozzá. De mit érzel? Kiszolgáltatottnak érzed olyankor magad? vagy haragszol rá? Vagy mi?

Nekem például meggyőződésem hogy a császármetszésnek van köze a depimhez. Annyira a természetes szülésre készültünk és annyira vártam hogy a mellkasomra tegyék.... Az a pillanat annyira hiányzik... Aztán császár lett és a nagy vérveszteség miatt a végén már kapkodtak körülöttem, babussal meg szaladtak az inkubátorba... Szerintem ha megfoghattam volna azonnal, akkor jobban kialakult volna a kötődés és nem "melegszek fel iránta" ilyen nehezen...

Emiatt szégyenérzet és harag kerített hatalmába, hogy nem tudta azt produkálni a testem amit kell.

Ezért érzem a szopizást egy kicsit kárpótlásnak... Mintha ezt kaptam volna cserébe... Engem nagyon megnyugtat és úgy elérzékenyülök amikor látom hogy a kicsikém milyen nagy élvezetet talál benne!!!!!!!!!

Látod, mennyi félék vagyunk??????

SZerintem már az nagy dolog mindannyiunknak, hogy tudjuk: NEM VAGYUNK EGYEDÜL!

Szép kis depis csapat jött össze :-)))...

Kedves Bati, Lizoka+többiek!

Nem tudom Ti hogy vagytok a homeós bogyókkal. Ha igazán gond van nekem semmit se használ.

Amúgy tegnap is, ma is jó volt (közepes) a hangulatom. Ami engem totál kikészít:mindenkinek, mindenhol tökéletesen meg akarok felelni, és ez felemészti az összes energiámat!

A másik:Ezt tudom le se szabadna írni (mert örüljek, hogy van tejem), de én néha a szoptatástól is kivagyok...a nagyobb gyermekemnél is sírtam, mikor 8 hónaposan önként abbahagyta, de mégis megkönnyebbülés volt, valahogy úgy érzem a szoptatásnak is köze van a depihez. Ez hülyeség?

Kedves Lizoka!

Ezt az érzést meg én ismerem!!!!!!!!!! Igen, pontosan olyan ahogy leírtad. Aztán eltelik egy-két óra és mintha elfújták volna, a világ legboldogabb embere vagyok és legszívesebben agyonszeretgetném a kicsikémet...

Iszonyú nehéz, tudom. Arról a bizonyos érzéketlenségről akartam még írni, amikor írtad hogy nem érzel semmit.

Nekem is volt ilyen már jó rég hála Istennek. Jelentem elmúlt! A világ minden kincséért nem adnám Őt! De borzalmasan nehéz volt, megküzdöttem rendesen. Nekem inkább a "minek kellett ez a baba" érzés volt. De hidd el, nem vagy vele egyedül.

Írok még ha babus jobban ellesz...

A múltkor Mérynek én is lelkesítő levelet írtam.

de nálam sincs ám még minden rendben.

És csak úgy leírom hogy tudjátok, hogy az én babuskám 9. hónapja egyetlen éjjelt sem aludt át, 2-3x szopizik, ha nincs cici nincs alvás.

Nappal sokszor csak karban alszik. + most fogzik...

+ építkezünk

Nálam sem mindig süt a nap...

És én is tudom hogy anyukák vagyunk és nekik csak mi kellünk és stb....

Szerintem az a lényeg hogy "dolgozunk" az ügyön!!!!!

Lizoka is akkor lenne érzéketlen, ha nem foglalkozna az egésszel!!!!!!!!!!!

Csak úgy mindenkinek!

Valaki azt modta nekem hogy a szülés utáni depresszió úri huncutság.

Hát ilyen huncutkodást kívánok neki a következő babához!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Zsu!

Amit írtál mind igaz. És hidd el hogy napi szinten végigismégelgetem magamnak, hogy igen, megvan mindenem. stb...

De ezeket én is le tudnám ám írni!!!! Csakhogy mi, akik mostanában írtunk - szerintem legalábbis- mindannyian tudjuk ezt fejben.

Csakhogy mélyebben vagyunk!!!!!!!!!!! Nem tudom Te hogy voltál...

De ezek csak szavak...

A rémálmok és a rettegés 30-on túl az a brutális!!!!!!!! Meg a többi. ... Szerintem a többiek is tudnának neked részletezni...

Sziasztok!

kicsit visszaolvastam.Előszöris,szerintem amit írtok,hogy gondoltok magatokról,ez nem jelenti azt,hogy Ti rossz emberek vagytok!A kételyeitek,hogy néha nem tudtok mit kezdeni a babával,és a régi élet visszasírása nem egyedi jelenség.Szerintem valamilyen szinten mindenkinél előjött!Mindenki más,másként éli meg a dolgokat!alaki beleesik ebbe a gödörbe,valaki átverekszi nehezen magát.Talán egy szakember felkeresése is lehet jó ötlet,de elég egy megbízható,régóta ismert barátnő is.Gondoljunk csak bele:van családunk,van egy apró gyermekünk,aki mit sem tud az egészből,és el kell látnunk mindig,csak ránk számíthat.Legyen ez az első lépcsőfok,amire gondolni kell.Neki MI vagyunk a legfontosabbak.másfelől.Ott vannak a férjek,akik már rég elhagyták volna a depressziós feleségüket.mert ez lenne a legkönnyebb..de nem teszik.Tehát már két ember van,aki szeret minket,és bárhogy gondolja is egy nő,mindig Ő marad a központ egy családban.Várnak,hogy visszakaphassák azt a nőt,akit megszerettek,és azt az anyukát,aki annyira várta a megszületésüket..Mindig lesznek hullámvölgyek is.

A kimozdulás kell a pici mellől,hogy érezhesse mindenki,hogy NŐ,kell az utcán a pozitív visszajelzés,vagy bárhol.de kell!

Ha van valami,amit eddig terhesség elött szívesen csinált az ember,most folytatni lehet.Hátha kiváltja,előhozza azokat az érzéseket,jó élményeket,amiért azelött csináltuk.Ha nincs ilyen hobbi,el lehet kezdeni valamit,amire régebben vágytunk.A megoldást próbáljátok keresni,mert van!Mindenre van.Ez a Ti életetek,ami egyszer van csak!Szerintem vissza lehet találni régi önmagunkhoz,de javarészt mindenki maga tudja,hoogy az milyen volt,és mitől lett olyan.Amilyen lett,az nem 100%-ban a gyerektől lett ilyen.MEgszültetek egy babát,kihordtátok,nevelitek.Nőnek,fejlődnek.akkor miért veletek van a baj?mire a sok negatív érzés?Nem más dönti el,hogy miként neveltek,hanem Ti.És a gyerek ezt hűen tükrözi.Biztosan van olyan,amit szeretnétek,amire vágytok.és amit gyerek mellett is lehet!!Ne engedjétek,hogy erőt vegyen rajtatok olyan negatív dolog,amit nem is értetek Ti sem!Sok szép dolog van az életben..pl. ott van egy kisgyermek,akinek meg kellett születnie,akit fel kell nevelnetek.Ők nem értenek még semmit,csak az anyukájukat szeretnék.És Ti azok vagytok!Bármilyen körülmények mellett!Jó anyák,akik most egy rossz sodrásba keveredtek.De ki kell jönniük!

Szia!

Olvastam és nagyon szeretnék írni hosszabban, de most sajnos nem lehet...

Tarts ki, gondolom olvastál előző hozzászólásokat és kb. tudod hogy én hogy vagyok.

Milyen homeos golyókat próbáltál? Szopiztok?

Sokszor gondolom, hogy nem kellett volna második gyerek, pedig imádom, gyönyörű, két hónapos és szopizik és éjjel 5-6 órákat alszik, mégis, teljesen hulla vagyok, úgy érzem nem tudom ellátni a háztartást, a nagyobb gyerkőcöt, a férjem nem érti az egészet, teljesen ki vagyok merülve, már 46 kilós vagyok, szinte csak édességet tudok enni.

A helyzet néha jobb, de kb. minden második nap ilyen.

Sajnos ugyanez a helyzet velem, pedig második gyerek, teljesen kivagyok...amikor alszik én, akkor se tudok pihenni csak jár az agyam, homeós bogyó semmit se ér!

segítsetek!

Szia Méry!

Hogy vagy?

Szia!

Nekünk 4 hónaposan múlt el a hasfájás. Tudom milyen nehéz....

Hát most én is ki vagyok , a fogzás miatt + építkezünk :-) + én nem tudok mostanában aludni akkor sem ha alszik babus is és a férjem is...

Jó lenne valami energiabomba...

Még mindig vannak rossz és még rosszabb gondolataim, de azért már jó úton vagyok, könnyebbedik...

És neked?

Szia Eracica!

Te hogy vagy?