Szülés utáni depresszió (beszélgetős fórum)

Szia!

Most már minden oké!!!! Köszi a biztatást!

Lett a páromnak munkahelye,!

Még egyszer köszi!

Szia!

Valami történt a párommal, mert kezd a gyerekekkel foglalkozni,-bár nem kiabálom el a dolgokat. Én meg egy kicsit ki tudok kapcsolódni. Ma is voltam pletyka partin, nagyon jó volt, addig apa volt a gyerekekkel. Igaz, hogy rám telefonált, hogy jöjjek haza, mert a kicsi lányt nem bírja megvigasztalni. Mikor haza értem, én sem nagyon bírtam vígasztalni, ugyanis jönn a két felső fogacskája középen, és ráadásul egyszerre. Nem lázasodott be, de nagyon nyüszike, és ezért nincs meg apával. Úgyhogy most úgy néz ki hogy kezdenek a dolgok rendbe jönni.

A kislányotok olyan idős, mint Viktorom, csak a manókánk jan.13-án tölti a 2 évet.

Szia,igen,mi N.-bsn elunk.Nyugodtan leirhatod nekem a problemaidat:-)majd csak lesz öröm is;-)

Annankapr-ban lesz 2éves.

Milyen idős a kislányotok? Nagyon haláli a kis kalapban? Ti kint éltek külföldön valahol? Nem olvastam, csak bele olvastam a baba- naplódba. Lehet, hogy ilyet nekem is kellene írnom? Talán megnyugodnék egy kicsit.

Bocs, hogy neked írom, le a problémáimat.És mégegyszer köszi a segítséget-

Szia Wixyke24!

Szeretem a páromat, de valami történt, valami amit nem tudok megmagyarázni. Mindent megbeszélünk. Ma azt mondta, hogy látom valami megint van, mi a baj? -kérdezte. Hogy mondjam el, nem sértő szavakkal,a problémáimat? Holnaptól járunk baba-mama klubba, ismét. Remélem egy kicsit változni fog a helyzet, és kilábalok ebből a kakiból, mert nagyon rossz.

Mondjuk most apa elvitte a fiunkat magával, mert annyit mondott neki a gyerek, hogy "Apa légyszí". Na ettől az egy mondattól az apja elolvad.

Lenne egy kérdésem. Nálunk a fiu mindenben benne van, mindent ki akar próbálni, szétszedni, megnézni. Te, hogy magyarázod el neki 128 ezerszer higgadtan, hogy mit szabad, és mit nem? Nekem van egy olyan érzésem,és tapasztalásom, hogy a fiu nem hallgat rám. Ezt hogyan oldjam meg? Tudom türelem, türelem. De nagyon nehéz.

Köszönöm a segítségedet.

Kedves fülöpke!Ugy sajnalom!

Igy nehez lehet. Egyebkent en is egyedül vagyok szinte,de apa nagyon szereti a kislanyunkat és ez látszik is. Én azt probatam-sikerült is,hogy összejarok gyerekes anyukakkal. Azokkal jol kibeszelem magam na meg naplot vezetek itt:-))

Valahogy a parodnak kene alakulnia, NEked kell okosnak lenni sztem,kis lepesekkel alakitgatni. Ha nehez is lesz,de a dicseret sokakra kepes. Pl. lattad,h milyen szepen nezett rad a kicsi,blabla...!Megha nem is ugy van. Nekunk mar az anyamehben kezdödik az a bizonyos kötödés, a pasiknak ez nincs meg,nehezebb.

Az nagyon rossz ,ha a gyerek sirni latja anyukajat meg kiabalas. #es gondolom utana meg a lelkiismeretfurdalas,h basszus.

1x volt,h mar en is sirtam elötte,nagyon kicsike volt,de emlekszem megsimizte arcomat.

Szereted a parodat,amugy jol megvagytok?

Drukkolok!!

Szia!

Köszi a választ.Hát igen. Ma is megkaptam a magamét a páromtól. Elmentem a szokásos jógámra, ami 1,5 lenne, de nekem mindíg lerövidűl, mert a párom csörög, hogy gyere haza mert a pici lány sír, és nem tud vele mit kezdeni. Hazajöttem, bementem a gyerekhez, és mit látok, a kicsi úgy ordít, mint aki fél - a párom a folyosóról jött be. Kérdem tőle, hogy mi baja a gyereknek, erre ő, hát sír. /hozzá teszem , mikor meglát a gyerek engem, elkezd nevetni/.Most is ez történt. A gyereknek semmi baja nem volt, csak egy kicsit oda kellett volna bújni hozzá, de ő nem tette meg.

Ez kb: este 7-körűl volt, onnanstól kezdve eltört a mécses nálam, és tartott este 10-ig.

Felgyülemlett a sok rossz dolog. Ordít a nagyobbik gyerekkel. Az a szerencsétlen meg mit hall, és lát? Halja az apját ordítani, az anyját meg bőgni, szerintem más sem hiányzik neki.

Olyan igazi barátnőm nincs, de most a jógásokkal megbeszéltük hogy össze fogunk járni, egy kis dumálásra. Mondtam a páromnak, hogy hetente elfogok járni egy kicsit beszélgetni. Erre ő: Mi lenne ha dolgozék 8 órában, és még az állatokat is el kell látnom, akkor kivel lennének a gyerekek? Erre én: de nem dolgozol, és úgysem foglalkozol velük rendesen. Ő teljesen elvan szállva attól, hogy más apukák még ennyit sem foglalkoznak a gyerekeivel, mint ő. / Ja mert megfürdeti őket, de ezen kívűl szinte semmi/. És még ő akart 3 gyereket. 2 bőven elég, így hogy alig segít valamit.

Ne haragudj, hogy ezt leírtam, de jól esett kiírni magamból.

Szia Lizonka!

Pedig jó lenne, ha kicsit újraéledne ez e topik. Bati írt, hogy levelezzünk, de elég ritkán ír sajnos.

Kényszeres gondolatok. Szerencsére nekem ilyenben még nem volt részem, én a saját rátermettségemet kérdőjelezem meg mindíg fejben. Olyan volt, meg néha van is, hogy nem bírok elaludni, de hétköznapi dolgok foglalkoztatnak ilyenkor, pl mit kell még csinálnom, mi történt, mit mondtam. Amikor kicsi volt a bébim és eszméletlen fáradt voltam az éjszakai szoptatástól, akkor nem tudtam nappal aludni, pedig teljesen sötét volt a szobában, csönd, nyugalom. És azon hergeltem magam az ágyban, hogy miért nem tudok én aludni.

Igen, Bati is írta, hogy egy nagyon megértő, empatikus férj sem tudja megérteni, mi zajlik bennünk. Főleg ha állandóan izélgetem is. Ezért mostanság inkább lehiggadok, mire hazajön és csak érintőlegesen megemlítem, hogy ma arénázás volt, vagy jó baba volt és kész. A lelki nyavalyáimat meg veletek vesézem ki. Azt nem tudom, később hogy fogok majd nevelési kérdéseket tisztázni vele, hogy amit én nem engedek meg, azt neki se kéne. Hát, majd meglátjuk.

A szuperanyukának meg igen, még tudom is hogy vannak gondjai, mert megírja, de az akaszt ki, hogy ő miért nem akad ki ezeken. Fél éves az ő fia is, 3 óránként szopik, már szédeleg a fáradtságtól, de soha egy negatív gondolatot "nem vetett még papírra". Ő boldog a babájával, szívesen van vele otthon, engem nyomaszt hogy itthon ülök "egyedül". Állítólag ha majd beszél, jobb lesz. Hát, nem tudom. Meg a tavaszt várom.

Sziasztok!

Szóval számomra nagyon lehangoló volt egy szuper anyuka ismerős. Ő mindíg vidám, minden problémát simán megold, a háztartást vezeti, babamasszázsra jár, babatornára jár, a babája mindíg kiegyensúlyozott és mindent idő előtt csinál... Szerencsére ő messzebb lakik, semhogy gyakran kéne találkoznunk. Van egy itteni kismama akivel együtt járunk sétálni. Szerencsére ő hasonló lelki alkat, mint én abból a szempontból, hogy nem kritizál, ha valamivel nem ért egyet, és nagyon jókat beszélgetünk a semmiről is. Nélküle már nem is tudom hol lennék. De ő pl egyáltalán nem egy depresszív alkat. Az elején, amíg őt nem ismertem, egyedül tologattam a gyereket a kihalt faluban és nagyon sötét gondolatok jártak a fejemben attól, hogy az utcákon sehol egy teremtett lélek.

A másik ami hamar kiakasztott és előre rettegtem is tőle, hogy mit szól majd az anyósom, hogy nem megy minden , ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Azzal indított, hogy ugye iszik a gyerek kamillateát. Amikor mondtam, hogy a védőnő szerint, ha nem kér, ne adjak neki, és mivel nem fogadta el a cumisüveget sokáig, így nem kap. Anyósom válasza: Aztán miért nem? Ez aznap volt, amikor hazajöttünk a kórházból. Szerencsére erre számítottam és a férjemet megkértem, hogy legyen velem ha látogatóba jönnek és védjen meg az ilyen megjegyzésektől. Nem igazán értette, mi a gondom, de megtette. Ők nem ilyen fajták. Mármint abszolút nem is ismerik, mi az a depresszió. Máshogy vannak összerakva. Másként fogalmazva én másként vagyok összerakva, mint ők. A mama egy agyi infarktus után félig lebénulva él, hihetetlen akaraterővel és lelkierővel éli a mindennapjait, de sötét gondolatok az ő fejében meg sem fordulnak. Nem is hallott még depresszióról. Nem mondom hogy boldog, de nincsenek ilyen hülye gondolatai. A fentiekből az jön le, hogy kemény asszony, de ez nem igaz, ő mindent megért, vagy megpróbál megérteni, de ő sose volt depressziós. Nem mellesleg nagyon szeret engem is a hibáimmal együtt, csak egész más a lelkivilága. Később sokat beszélgettünk erről és azóta nagyon figyel, hogy mit mond, de azonosulni ezzel sose fog tudni.

Következő depresszióra hajlamosító gondom, hogy erről nem illik beszélni. Úgy néznek utána az emberre, mint egy gyilkosra. Vagy ami még rosszabb a hátad mögött sajnálkozva megbeszélik. Nem is csoda, hogy sok kismama befordul. A másik véglet, aki mindenáron segíteni akar és tanácsolja a legkisebb problémánál a szakorvos felkeresését. Egyik se jó.

És akkor hazajön a férj fáradtam a melóból, mert ugye mostmár szinte egyedül ő gürcöli össze a pelenkáravalót és otthon talál egy lelki idegroncs anyukát kisírt szemmel és nem érti mi a baj. Egy ideig még tolerálja a dolgokat, de aztán kijön a béketűrésből és bizony magára veszi a megjegyzéseket, amik a vita hevében néha elhangzanak és megsértődik. Ezek után a kismama úgy érzi, jobb, ha senkivel nem osztja meg a nyomorát, mert abból semmi jó nem származik. Itt taratok én is most. Az is nagyon idegesít, hogy naphosszat én vagyok itthon a gyerekkel, ismernem kéne minden rezdülését, erre amikor az apja hazajön és a gyerek nyűgösködik, közli hogy biztos álmos. Pedig nemrég kelt fel. Végigpróbálom az összes többi alternatívát, ami baja lehet és végül kínomban leteszem és elalszik.

Pedig az én babám nem volt hasfájós, 6 hetesen átaludta az éjszakát, kezdettől szépen szopizik, napközben is többnyire elvan, hagy főzni, mosni, vasalni stb, mégis kiborulok, ha csak 10 percig sír. Olyankor kiver a víz, elgyengülök és nagyon elegem van az egészből. Nehezen viselem a felelősséget. Hogy mindenért én vagyok a felelős. Nem vagyok az a törtető típus, lehettem volna a munkahelyemen középvezető, sőt, de én végrehajtó tipus vagyok, aki megcsinál bármit, de ne kelljen másokat irányítanom, inkább én megcsinálom. Ugyanez van a babával is. Mondta a férjem, hogy vigyáz rá, olvasztunk fel anyatejet, megeteti, megfürdeti, menjek el itthonról. De képtelen lennék odaadni másnak. Ez tök tipikus. És olvasom, hogy mások idejárnak, odajárnak, a gyerek a nagyinál, vagy viszik magukkal. Fél éves lesz a baba, azóta én bevásárolni nem voltam. Mindent a férjem intéz. Az a parám, hogy ha elmegyünk bevásárolni, ott lesz éhes, szomjas, tele a pelus és sírni fog. Ha itthon sír, azt se jól viselem, hát még ha máshol. Nem is tudom, mit csinálnék. És az ilyen gondokra jönnek a nagyon kiegyensúlyozott anyukák reakciói: hát etesd meg, itasd meg, indulás előtt cserélj pelust. Ez mind baromi logikus és igazuk is van, de ilyenkor érzem igazán, milyen béna vagyok, hogy ami nekik természetes, én képtelen vagyok még megpróbálni is. Ezért inkább nem megyünk sehová. Az meg, hogy másra hagyjam, nem. Erre se vagyok képes.

Világéletemben vékony voltam, a szülés után maradt rajtam 6-7 kiló. És az mind a hasamon van. Úgy nézek ki, mint 5 hónapos terhesen. Mozognom kéne. Neki is álltam, de gyenge vagyok. Tudom, fokozatosan kell és mindennap. Ezen dolgozom. Azelőtt sose voltam édesszájú. Most állandóan sütiket zabálnék.

Hát, most hirtelen ennyit zúdítanék rátok. Ja, és a férjem szerint nem kéne ilyen depresszióról szóló dolgokat olvasnom, mert utána kibírhatatlan vagyok. Hát, nem tudom. Az mindenesetre szerintem jó, hogy tudom, másoknál sem mindig süt a nap.

Szia Zuzu petas!

Biztos jó fej lehetsz ha a Ford Fairlane-ből választottál nevet... ugye, onnan?

Bati vagyok, írtad hogy végigolvastad a korábbiakat, biztos tudod akkor én hogy álltam mostanában. Szívesen írok, amint van idő, már rég be akartam nézni ide, de látom biztos mindenki kilábalt, mert ide ugye nem a happyk néznek be...

HÁt most hogy vagy? Mennyi idős is a babád? Kisfiú vagy kislány? Írj ha kedved tartja és van időd, várom.Én például két igazán kedves lánnyal azóta is levelezek hogy itt egymásra akadtunk :-)

Szia!

Bati

Sziasztok!

Örülök, hogy rátok leltem. Egy szuszra elolvastam a korábbi hozzászólásokat, nagyon tanulságos volt. Augusztusban szültem az első babámat, azóta az első két hetet leszámítva itthon vagyok vele tök egyedül. Az elején mindenkin láttam, hogy aggódnak értem és nem is értettem, miért. Persze nem ment minden könnyen, pelenkázni például majdnem mindíg úgy sikerült, hogy mindent összepisilt, közben sírt és át kellett öltöztetni, amit azóta is utál. Aztán lett egy jó kis pelenkakiütése, amivel orvoshoz szaladgáltunk, minden peluscserénél (éjjel-nappal) folyó víz alatt ki kellett mosni a popóját, nehogy a friss bőrt letöröljem a törlőkendővel. Természetesen mire megtöröltem és felitattam a vizet róla, újra vagy pisilt, vagy kakilt, akkor megint lemosni. Volt hogy 6x mostam le mire be tudtam pelenkázni. De nem is ez a lényeg. Az elején az utcára kilépni vele gondot okozott, ezen azóta szerencsére túl vagyok, de időnként rámtör a sírás, pedig ő békésen alszik. Szerintem magamat sajnálom. De olyan is van, hogy ő sír, én nem tudom mi baja van, és akkor elfog a kétségbeesés, pedig semmi különös baja nincs, de nem bírom elviselni, ha sír. Cumival meg nem akarom állandóan tömni. A történetemhez hozzátartozik, hogy egy párszáz lelkes faluban lakunk 1 éve, a korábbi lakóhelyemen a családommal laktunk, mindíg volt kihez szólni, most meg a rengeteg munkával felépített saját házunkban bőgök egyedül. Sokszor nagyon elegem van magamból, meg hogy mindíg csak nyavalygok, holott mindenem megvan amire vágytam. Ha kedvem szottyan, belülünk a kocsiba és elmegyünk a szüleimhez, de aztán hazajönni nagyon rossz. Kívülről úgy tűnik, minden happy, de azért anyagilag eléggé taccsra tett minket a babavárás, pedig tettünk félre rá, csak mindíg jön valami be nem tervezett kiadás. Szóval nyomimami bejelentkezett, majd még írok, remélem majd válaszoltok.

Sziasztok!

Csatlakozom ! Én írogattam sokáig, aztán nem reagált senki. Eracica, Méry, hogy vagytok?

Bati