Rákosnak lenni, élni akarni! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Rákosnak lenni, élni akarni!
Részvétem:(
Pajzsmirigy rákban? De hát ez az egyik legjobban gyógyitható rák. Elhanyagolta magát?
Kedves Jozsu!
Részemről minden ok, remélem, nálad is és a többieknél is .-)
Sok a melódia, nincs időm írni.
Puszi mindenkinek!
Márta, Virágom, Napsugaram, Limma, hol vagytok?!!! Ugye, minden rendben, és csak a fórumozáshoz nincs kedvetek?
Ilike! Remélem, már megkaptad a soros kezelést, és azért nem jelentkezel. Jobban vagy? Ha lesz erőd, adj hírt magadról, légyszi, mert türelmetlenül várom!
Csak belenéztem, inkább nem olvasok el.
Véleményedre viszont kíváncsi vagyok.
nagyon sajnálom, de ha utánaolvasol a pajzsmiriggyel kapcsolatban
...meglátod, hogy! ...
és talán háborogni fogsz ezért,és a jövőért...!
Na, ezt nem szabad hagyni! Számomra ez az egyik legfontosabb lecke... és nem számít, mibe kerül. :))) Nekem legalábbis már nem...
Bocs, most lelépek egy kicsit, mert a pogácsám valahogy enm akar magától kiszaggatódni, de még jövök. :) vagy :( ?!
Sziasztok
Nekem a keresztpapám ma aludt el örökre pajzsmirigy rákban szenvedett, és nagyon sokat szenvedett szegény .Az állapota 2-3 nap alatt tragikusan leromlott ami miatt kórházba került eszméletlen volt sajnos, még 1 hétig sem volt kórházba és legnagyobb fájdalmunkra ma sajnos feladta a harcot a gyilkos kórral.Ne haragudjatok, hogy ide írtam.
Kívánom , hogy gyógyuljatok meg.
és egy lényeges rész :
Gondolatok az öngyógyításhoz:
Minden ember kettős lény: egy felnőtt és egy gyermek lakik benne. Ha ezek kapcsolatban állnak egymással, és együtt tudnak működni, akkor a teljesség érzése tölt el minket. Ha viszont valamilyen sérülés vagy működési zavar, esetleg visszamaradottság miatt ezek elszakadtak egymástól, és nincs többé kapcsolat köztük, annak rossz érzés, zavar, üresség, benső magány a következménye.
Gyermekkorunkban általában gyengének, és kiszolgáltatottnak( csecsemőkorban így is van) érezzük magunkat, ezért az erőtlenség, kicsinység, és jelentéktelenség érzete gyakran kapcsolódik össze a gyerekkorral. Ráadásul, miután gyakran halljuk, hogy rosszak voltunk, és károkat okoztunk, magát a gyermeklelket is bajkeverőnek gondoljuk.(Ellentétesen is igaz, de itt most gyógyításról beszélünk )Nehéz ezt a bennünk lakozó gyermeket értékesnek tartani, mivel gyermekkorunkban minket is csökkent értékűnek tartottak a nagyok. Alábecsüljük gyermeki énünk fontosságát, s ezáltal tovább éltetjük gyermekkori rossz élményeinket; megszakítjuk az önmagunkon belül létező kapcsolatot, majd emiatt nyomorultul érezzük magunkat. Gyermeklelkünk megértése és megbecsülése a feltétele annak, hogy teljes emberek lehessünk.
A gyermeklélek lényünk ösztönös része. Sokszor mondják tudattalannak is, de amennyiben nem tudatos, akkor azért nem az, mert elhanyagoltuk, vagy nem figyeltünk oda rá. A tudattalan is megközelíthető, mihelyt kíváncsiak vagyunk rá. Gyermeklelkünk őrzi gyermekkorunk érzéseit, emlékeit és tapasztalatait, s ezek könnyen felidézhetők, ha hajlandóak vagyunk tanulni belőlük, és figyelni azokra.
A gyermekléleknek erős érzelmei vannak: repdeső öröm és keserű fájdalom, túláradó boldogság és mélységes elkeseredettség. Míg a bennünk élő gyermeklélek a jobb agyféltekére jellemző módozatban működik: létezik, érez és tapasztal, addig felnőttlelkünk a bal agyféltekére jellemzően mérlegel, gondolkodik és cselekszik (bár neki is vannak érzései). A „cselekvés” a külső világra irányul, míg a „létezés” színtere belső: érzelmi és lelki jelenségek sora jelzi. Ám mindannyiunkban csak egy gyermek él.
Amíg nem bánunk jól a bennünk élő gyermekkel, nem engedjük meg szabad önkifejezését, addig –tükörképként- másokkal nem leszünk megengedők, elfogadóak, megbocsátók.
Az önelfogadás hiánya szükségszerűen gátolja a többiek elfogadását, az önszeretet megteremtése viszont automatikusan elindít a többiek szeretetére. Ha felhagyunk azzal, hogy magunkat elítéljük, utáljuk, büntetjük, akkor másokkal sem fogjuk ezeket tenni. Önmagunk korlátainak békés elfogadása alapul szolgál ahhoz, hogy megértsük a többiek tökéletlenségét. Ha egyszer rátérünk a belső őszinteség szokására, akkor természetes módon őszintévé válunk a körülöttünk élőkkel is. A spirituális (lelki) gyógyulás eredményeként elengedjük azt a tévképzetet, hogy amint testi gyermekből felnőtté változunk, akként kellene elménkből eltűnnie a belső gyermeknek is. Ráébredünk, hogy a belső gyermekre szükségünk van. Nem helyette, hanem mellette éltetjük felnőttebb (felelősségvállaló) személyiségünket. Hiszen a belső gyermeké a rácsodálkozás, a kíváncsiság, a tanulás képessége, az örömé, és a szereteté.
Nélküle nincs életörömünk! A belső gyermeknél vannak a kulcsok igaz önvalónkhoz, mert ő része annak. Ő vezethet el minket igazi lényegünkhöz: Fény önvalónkhoz, isteni forrásunkhoz.
Nap, mint nap időt kell biztosítanunk arra, hogy csakis magunkkal foglalkozzunk. Meg kell fogalmaznunk minek is, örülne a belső gyermek-és azt az örömet, adjuk is meg magunknak! Adjunk naponta egy órácskát, amikor azt teszem, ami tenni szeretnék, ha hetente egy napunkat nem az okosan meghatározott kötelesség, hanem az örömöket szerző foglalatosságok, töltik ki.
Tudom hisz beszélgettünk -ámde Te annyira egyedülálló vagy hogy az ilyen ember nagyon ritka :)
Mindenkinek a maga döntéseiért kell felelnie -más helyette nem gyógyul meg -ki igy ki úgy dönt....
Nem szeretnék sem magamon sem másokon erőszakot elkövetni, most ezen is dolgozom egy ideje.
Nekem az elfogadás sokat segített minden téren, kicsit lenyugodtam és ettől több energiám lett.
A harc elveszi az energiám.
Szeretném teljesen elfogadni magam minden téren, de ettől még változtatni tudok, ha néha nehéz is.
Feladni nem fogom.
A betegségem elején nagyon frusztrált és ideges lettem a harcolj szó hallatán, mert nem tudtam hova tenni, de kitalálni sem tudtam helyette semmit.
Mikor elfogadtam a betegséget, megnyugodtam.
Amit tudok megteszem, de nem minden rajtam múlik.
Nem erre gondoltam eszerint félreértettél :)
A harc akkor életed végéig szól mert a félelem ott marad benned -erre szerettem volna rámutatni És ezért rettegnek ettől a betegségtől
töténelem és a saját egészséged az egészen más -de ezt szerintem Te jól tudod ..
lehet, hogy nem ez a legjobb szó arra, amit írsz: 'önmagunk legyőzése'?
...én ezt úgy mondanám: a saját 'árnyékunk' átlépése...DDD
Ez egy folyamat, mindenki másképp küzd meg vele.
"KÜZD" ???