Nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő férfi a párkapcsolatban (beszélgetés)

Erre is lecsaptam valóban letölthető a netről! 214 oldal. Bár rendes könyvet szívesebben olvasok,de egyenlőre elég a másik amit ajánlottál kifizetni.

De az jó lesz arra,hogy a későbbiekben én legyek mérgező a gyerekem számára...

Privátban szívesen beszélgetnék róla veled,hiszen nincs miért ítélkeznem,mert sorstársak vagyunk..csak sajnos neked jóval tovább tartott.

Előlem mindent precízen titkolt és nagyon ügyes módon csinálta az egészet. Csak az utolsó 1-2 hónapban váltak először furává nálam a dolgai és megérzések tömkelege szállt meg...a női megérzés mindig bejön :-(

Igazából büszke is lehetsz magadra,hogy egy ilyen nehéz helyzetben,tengernyi erőd volt ahhoz,hogy a gyerekeidnek boldog életet alakíts ki :-)

Hát én sok mindent tudok meg is értem miért olyanok amilyenek,de valóban nem gyakorolnak soha önismeretet és ez lelkileg nekem és a testvéremnek is rossz..

Egyébként már meg is rendeltem a neten a Mérgező szülők című könyvet,pár napon belül kezemben lesz :-) Köszönöm,hogy ajánlottad.

Nem mondom,hogy az enyémben sincs semmi tisztelni való,de vaskalapos. Alkoholista apa stb...

És hát ő is úgy gondolja ő úgy jó ahogy van,neki minden megengedett,hatalmas szája van és nálunk nem divat a lelkizés...

Nem merem leírni hány évig voltam benne. Momentán nincs szükségem a hülye az aki nem lép le, stb. stb. hsz-ekre. Én kiskorom óta egyedül vagyok. Egyik gyerekem beteg. A házasság alatt egy nagyon komoly betegségre tettem szert, túléltem, de mind az anyagi, mind az egyéb korlátaim, valamint a nulla háttér maradásra kényszerített. Aki ebben nem volt, könnyen mondja, hogy akár az árokpartra is, de elmenekülni. Nincs olyan. Felkutat. Üldöz. Megtalál. Azért párszor megpróbáltam, rájöttem, nem valami amerikai film főszereplője vagyok, nincs védelmi program, eltüntetés, új név, új élet.Ha felnőnek gyerekek, akkor sikerült.

A nőket úgy váltogatta, mint az alsógatyáját. Még azzal sem fárasztotta magát, hogy gondosan titkolja. Mindent előttem intézett, neveket, lakhelyeket simán elölhagyva.

Az összes energiám abba fektettem, hogy a gyerekek ebből semmit ne lásanak. Ne lássák hallják ha bánt. Ha itthon voltak mosolyogva húztam meg magam, ne legyen konfliktus. Ha elment hazudtam nekik a hollétéről. Persze ahogy idősödtek látták mi van, de sikerült kiegyensúlyozott, kedves vidám emberkéket felnevelnem. Rájuk büszke vagyok és boldoggá tesznek. :)

Esetlegesség nélkül, bűntudat mindig van.

Nem kell feloldozni, mert hát nem is ítélkezhetünk egymáson, de ők is áldozatok a maguk szintjén: a bántalmazó sok esetben bántalmazott, a bántalmazó párja szintén lelkileg sérült. Abban igazad van, hogy a gyermeket minden esetben a felnőtt KELL(ene) védelmezze, de amilyen élettörténetek vannak....

Erre jó, hogy ezáltal megszabadulunk az esetleges bűntudattól. Legalábbis nálam ez történt. A gyógyulás első lépése, hogy felismerjük, mi a baj.

Viszont őket semmi sem mentesíti. A bántalmazót azért nem, mert bántalmaz, a másik szülőt pedig azért nem, mert a bántalmazást elnézi. Ha valakinek gyereke van, kötelessége mindent alárendelni a gyereknek, és nem szabad, hogy az agresszív párja legyen az első.

A menyem sem tudta tisztelni az anyját. Megkértem meséljen az édesanyjáról, mit tud róla. Tehát nem csak a saját gyerekkoráról, életéről, hanem mindenről.

Utána kielemeztük és bizony talált az anyjában tisztelni valót is. Azóta elfogadja és túltette magát a saját sérelmein. A kapcsolat is javult oda-vissza.

Ezt én inkább magamnál az apámra tudnám érvényesíteni..

Anyámat valahogy nem tudom tisztelni...

De jól mondod,mert ez egy külön faj :-D

A gorilla hozzájuk képest csillámpóni :-D

Mennyi ideig voltál ebben a kapcsolatban benne? És mennyi idős vagy?

Igen én is elvéreztem...és ezen csak még nagyobbat dobott a dolog,hogy le is cserélt egy új nőre. Hiúság ide vagy oda..egy fokkal lehet jobban viselném,ha csak simán lépett volna és egyedül lenne...de így..

Mellette én is biztonságba éreztem magam,mert tudtam,hogy még ha néha utál is,de soha nem hagyná hogy valaki bántson. Ilyet például egyik kapcsolatom sem nyújtott..vagy is hapsi..

Jól mondod ők azt érzik az a normális világ,amiben ők léteznek és mindenki ilyen valahol.

Eleinte ajnározott,dícsért ahogy csak tudott.

Mondtam neki h tartsa az aranyközéputat ezen a téren ha lehet. Na utána elmaradt minden.

És amikor már én mondtam neki h még véletlenül sem dícsérne meg soha semmiért,ezzel ellentétben más nőket vérzésig..mindig az volt a válasza hogy én állítottam el :-O

És közben vigyorgott...

ez mi,ha nem gerinctelenség..

Ez most jutott eszembe, annak idején még linkeltem be, de ajánlom figyelmetekbe (van folytatása is, az írás végén megtaláljátok):

[link]

S mi állít meg abban, hogy szakember segítését kérd? Úgy értelmezem azt a mondatod, mintha pejoratív értelemben használnád: sokan nem képesek egyedül, ezért kevesebbek lennének ha szakembert kérnek meg.... Én kértem és örülök neki, eljutottam a megoldásig, csak nem tudtam, hogy helyes-e, nem lenne más út, ezen vívódtam sokáig, aztán szakemberhez fordultam. Nem bántam meg, sokkal hamarabb kellett volna! Végül is fogat se állunk neki otthon húzni saját magunknak....

Ezek az emberek ilyenek, de az kell dolgozzon magán, aki belekeveredik ilyen kapcsolatokba, a pszichopaták a lehető legritkábban kérnek szaksegítséget, úgy irtandó ki ez az embertípus, ha nem lesznek gyerekeik, vagy ha mégis akkor azok a gyerekek nem velük nőnek fel, hanem egy önmagával jóban levő erős nő mellett. A felelősség igenis a kezünkben van!

Megvígasztalnálak, de nem tudlak. Nem vagyok túl rajta és azt hiszem nekem egyedül nem is fog menni. Meghatározza az egész életem. Állandó félelemben éltem. Időnként most is. Értéktelennek érzem magam. Olyan szinten befolyásolt, hogy a végén nem csak hittem, hanem biztos voltam abban, hogy a legrondább, legostobább nő vagyok a földön, a tettei, viselkedése miattam van, megérdemlem amit tett. Ha ezt sikerül kialakítania, nyert. Ez a cél. Egy normális ember az ő térfelén, az állandó játszmák és manipulálás mellett egyszerűen elvérzik.

Aki csak egy minimális sérülést hordoz akár gyerekkorából, vagy egyszerűen kevésbé határozott, öntudatos ember, az szó szerint kitűnő préda az ilyeneknek. Ők ráéreznek valahol erre, mi pedig kapaszkodunk beléjük, mert bennük látjuk azt a biztonságit, szeretetet, amit ők láttatnak az elején, mi meg titkon reméljük, hogy megkapjuk, ha gyerek, vagy az addigi éveinkben nem voltunk valamiért részese.

Sokan csak szakember segítségével tudnak előrébb jutni. Ez a típusú ember azonban nen keverendő össze egy szimplán csak nehezebb természetű, vagy akaratosabb férfival. Ők betegek és nem tudják. Nekik mindaz amit tesznek normális.

Nekem sem az esett rosszul hogy én pakolok! Hanem az,hogy amikor torlódik a sor,ezerrel kasszáz a kasszás és nem győzök pakolni és meg sem moccan!

Na ez...

Ez a totális érdektelenség a másik felé,hogy oldd meg mert én fasza vagyok ehhez. Empátia,hogy látom a másikon hogy nem győzi és sokan vannak és már a kasszás sem tud hova pakolni és segítek!