Nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő férfi a párkapcsolatban (beszélgetős fórum)

Egy "nárci" attól nárci, hogy gond van vele. Csak éppen áthárítja, ebben az esetben - Rád. Azaz (úgy általában) akárkire, akire lehet.

Hidd el: az a legjobb, ha nem vele foglalkozol, s nem azzal, hogy mi VOLT, hanem azzal, hogy hogyan lesz JOBB ezek után.

Tudom, nem könnyű...

Nem erőszakoskodik, egy hete raktam ki végleg és azóta ma jön először és tudom hülyeség, de már előre félek. Attól, hogy valamivel megbánt és annyira ki tudok borulni tőle. De nem tudom elkerülni a találkozást a gyerekek miatt. És szinte már hallom, amiket mond.

Most még nem, de később tuti, hogy fog próbálkozni.

A terapeutám erre vonatkozóan nem ad tanácsokat, inkább az önbizalomerősítés a fő cél és a képélmény terápia.

Az évek alatt eddig három pszichológusnál jártam, de egyik sem foglalkozott azzal, hogy esetleg a gyerekeim apja a felelős az állapotomért. Pedig elmeséltem mindent, gondolhatod. AZ egyik annyit közölt, hogy őnála is van gond bőven. Mármint a "nárcival"

Miért kell védekezned?

Erőszakoskodik?

Vissza akar kéreszkedni?

Kedves Sage!

Ne foglalkozzál túl sokat a gyerekeid apjával, ha még mindig ennyire felzaklat, hogy milyen is ő.

Ha vége lett a kapcsolatotoknak, mert Te nem bírtad már tovább vele az életet, akkor már teljesen mindegy kéne, hogy legyen, hogy találsz-e magyarázatot a viselkedésére vagy sem.

Magaddal törődjél és a gyerekeiddel!

Kb. másfél év.

A terápiához: a saját akaratod fog győzni, senki kívülről nem tud segíteni.

És azt megkérdezhetem, hogy mennyi idő kellett, amíg újra a régi lettél? Tudom, hogy ez mindenkinél más, csak érdekel, hogy veled mi hogy történt.

Nekem a legfőbb gondom a szorongás, a félelmek, a rettenetes önbizalomhiány, amivel már évek óta járok terápiákra. És nem volt javulás. Talán most majd lesz, ha lassan is.

Nem érdemes a bosszún rugózni, pont elég, ha látja nem kerülsz többé a hatása alá.

Az enyém más történet. A volt férjem kezeletlen skizofrén. 3 évig vegetáltam mellette, elégé leépültem tehetetlenségemben, aztán léptem. Szerencsére ez már a múlt, újra a régi vagyok, vagy talán még erősebb, mert ha nem történik az ami, soha nem szabadulok ki apám nyomása alól. Most már csak azt kell elfogadjam, hogy elveszítettem az idealizált családomat.

Ó, hát már lassan én is ott tartok, mint édesanyád. Csak szerencsére az utolsó utáni pillanatban megjött az eszem. Hogy lehet ember ilyen? Forr bennem a düh és annyira szeretném valahogy visszaadni.

És neked milyen volt a párod?

Teljesen mindegy, hogy nárcisztikus vagy sem, a lényeg, hogy állíts fel határokat és bármi áron tartasd be vele. Tudom, hogy nehéz, de a saját érdekedben muszáj!

A gyermekeknek milyen a kapcsolatuk vele?

Szia K6kr! Nálunk nincs olyan, hogy pozitív dolgokat éreztet. Vagy iszonyatosan közönyös velem, vagy lekezelően beszél, mivel tényleg félek mindentől és sok segítségre szorulok. Leszól érte, pedig ő tette ezt velem, mint ahogy arra rájöttem.

Nem, tényleg nem lehet velük beszélni.

Bocsánat, nem olvastam az egészet vissza, de ő akarja a babátokat?

A gyerekeim apja a gyerekeket imádja, csak engem zsigerel ki.

És nem tudok szabadulni a gyűlölettől, amit érzek, meg hogy hogyan lehettem ilyen hülye. 36 éves vagyok és mégis hogyan csinálta ezt velem?

Szerencsére vidéken dolgozik, csak 4-5 naponta kell látnom. De már az is kiakaszt, ha ír, hogy mikor viszi focira a fiút.

Az elején olyan férfiasnak, erősnek éreztem, istennőnek éreztem magam mellette, oda voltam érte, pedig külsőleg nem olyan nagy szám.

Azt hittem, ő is oda van értem. 9 éve volt az eleje.

Milyen volt a kapcsolatotok kezdetén?

Ilyet nem írok, a választ tudom. Megtapasztaltam és jópár hasonló helyzeten keresztül ment nővel beszélgettem. A lényeg, hogy kijutottál belőle. Szakemberhez fordultál?

Szia!

Apróbb hazudozások (pl hitelt vett fel a hátam mögött, új telefon, ilyesmik), elolvasta a naplómat, elérte, hogy semmit ne vegyek magamnak, mert nem érdemlem meg, megszüntem nőnek lenni, idegösszeroppanásaimkor közölte, hogy mindenkit tönkreteszek magam körül. Semmit nem lehet vele megbeszélni a kapcsolatunkat illetően, mert karba tett kézzel, nagy terpeszben áll előttem némán. Esküszöm, még halvány mosoly is van az arcán. Szinte már könyörögtem sokszor egy kis kedvességért, de azt mondta, hogy nem fog teperni utánam. Most itt vagyok olyan szinten szorongok, hogy csak segítséggel vagyok képes ellátni magam, pedig régebben a jég hátán is megéltem. Szerencsére a szüleim segítenek.

Tudom, tudom. Miért nem léptem le hamarabb. Fogalmam sincs. A gyerekek miatt talán.

Annyi elváltozása lehet az agynak, hogy mindegy mi a diagnózis, ha az a személy, akivel együtt élsz kiszipolyoz, akkor menekülni kell.

Miket csinált?

Hogy haladsz az útadon?

[link]

Ennél jobb cikket nem olvastam erről.

A mentális betegségeknél a mintakövetés valószínűbb, mint az örökletesség. A hajlam öröklődik, nem maga a betegség.

Kamaszkor előtt nem diagnosztizálható, szerintem ha szeretetben, harmoniában neveled, nem lesz gond. Meg félelemben élni 15-20 évet nem érdemes, főleg úgy hogy kevés az esélye.