Melyik az az étel amit nem tudsz megfőzni (valami miatt nem sikerül)? (beszélgetős fórum)
Nekem általában megy minden étel, már elég régóta sütök-főzök. :)
Amivel nem boldogulok, az a Kinder-szelet, az uram nagy kedvence. Már szinte minden fellelhető recepttel kipróbáltam, de ez nekem nem sikerül. :(
A tésztája vagy olyan kemény massza lesz, amit nem bírok kinyújtani, vagy ha mégis nagy nehezen kinyújtom, akkor törik, kőkemény lesz. :( Nagyon sokszor próbálkoztam vele, de a végén mindig ki kell dobnom, bemérgesedek, és megfogadom, hogy soha többet! Minden más sütit megsütök, de ez kifogott rajtam.
Én olajban megpirítom a hagymát pirospaprika,só bors,kicsit "szaftosabbra készítem mert a krumpli beszívja.
Bele a tészta krumpli összekeverem és kész.
Paradicsomleves, ahogy én készítem: kevés oljat felforrósítok, bele olyan 2 fakanálnyi liszt, azt aranybarnára, mejd felöntöm 1/2 l meleg vízzel, és hozzáadok 1 l paradicsomlét. A liszt előtt néha teszek bele egy kis friss petrezselymet. Amikor felforrt, akkor szűröőn átszűröm, mert mindig csomós lesz! :) nekem legalább is. Azután külön vegetás vízben megfőzöm a betűtésztát, mikor kész leszűröm és beleteszem a levesbe, ezt összeforralom. Pici só, és cukor ízlés szerint.
Remélem tudtam segíteni. Amúgy én hülye voltam világéletemben a főzéshez, de mióta Anyósom tanítgat, bátrabb vagyok, és sikeresebb is a főztöm.
Nokedli, mi sokat szoktunk belőle enni: 4 tojást felütök és sóval összekeverem, majd kb. (tojásonként 1 dl víz megy hozzá) 4 l vízet adok hozzá, és mehet a liszt. Mindig keveset tegyél bele, elkevered és látod, hogy kell-e még bele. Olyannak kell lennie, hogy ragad a kanálra, de ha felemeled, akkor lassan folyik lefele róla. Nem legyen kökemény, de véletlen keményebbre sikerül, akkor tegyél hozzá még vizet. Egy nagy lábasba sós vizet forralsz, amikor forr, közepes lánygra veszed és bele szaggatod. Ha sokat csinálsz, néha keverd meg, hogy ne ragadjon össze. Ha kész leszűröd, és tehetsz bele egy kis vajat.
Mi a baj a krumplistésztával,miért nem sikerül?
Hogy készíted? ha tudok segítek.
Én mindent meg tudok főzni!
Miért nem sikerül a paradicsom levesetek csajok?
Na ezzel én is így vagyok. Ha bezzeg valami bonyolult kaját készítek tuti a siker!
Üdv a klubban:)
A paradicsom levest én sem tudom :) Ez mellett a krumplis tészta sem sikerül, mindig kuka a vége.
Általában az egyszerűbb ételeket rontom el.
Tojásleves nálam az örök ellenség:)
Párom szereti de az istennek nem tudom elkészíteni..
Vagy túl sűrű lesz vagy csomós . Kb hatszor próbáltam már de hiába....
Hát nem a tojáslevesemért szeret:)
További ajánlott fórumok:
- Mit ehet az, akinek ki kell zárnia a növényi eredetű olajokat, az azokat tartalmazó ételeket? Mindenben van:S - ételallergia miatt-
- Étel vagy gyógyszerallergia miatt kialakult tüneteket mivel lehet gyógyítani vagy enyhiteni? Akinek van hasonló tapasztalata ossza meg.
- Megteheti a munkáltató, hogy rákérdez arra, milyen családi ok miatt nem tudsz bemenni dolgozni?
- Ha nem tudsz elmenni(szülés miatt) egy közeli barátnőd esküvőjére, akkor mekkora mértékű ajándékot kell adnod?uazt, mintha mennél?
- Ha beteg bölcsis/ovis gyermeked miatt nem tudsz dolgozni menni, hogyan oldod meg a munkahelyeden a hiányzást?
- Hajhullás miatti vérvétel esetén milyen "vér-összetevők" szintjét kell vizsgáltatni?