Melyik az az étel amit nem tudsz megfőzni (valami miatt nem sikerül)? (beszélgetés)
Oké szólok, szerintem is egyforma,
A vega kajákat nem szertem, nem vagyok a húst hússal evés híve inkább a válozatosságé.
Isteni lett a lasagne, nem bírtam ki és megkóstóltam mielőtt jön párom. Recept landol is a naplómban.
KÖSZÖNET ÉRTE.
szives:-)
De feltétlen főliázzad le és úgy kezd a sütését, aztán amikor beleszúrtál már és érzed, hogy puha tésza, akkor kezd a sütést anélkül!
Rakott nokedli
Nokedlihez:
0,5 kg liszt
3 tojás, víz, só
1 fej vöröshagyma
40 dkg darált hús
20 dkg füstölt sajt
2 dl tejföl
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Szaggassuk ki a nokedlit, majd tegyük félre. Egy serpenyőben futtassunk meg apróra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá a darált húst és pirítsuk meg. Ízesíthetjük sóval, borssal, ételízesítővel, majoránnával, fokhagymával. Vajazzunk ki egy jénai tálat és tegyünk az aljára galuskát, majd húst, megint galuskát és húst. Végül, pedig galuskát megint. A hús mellé szórhatunk egy kevés sajtot is. Keverjük össze a tejfölt és a maradék reszelt sajtot, ezzel öntsük le az egészet. Takarjuk le és körülbelül 20 percig, süssük fólia alatt, majd még 10 percig fólia nélkül is.
Ha van gomba, szoktam azt is a húshoz tenni.
Vagy tejfölös gomba és nokedli, nokedli-gomba-nokedli-sajt+tejföl.
Én meg azt hittem meg kell főzni a tészát.
El is mentem a receptet.
Rakottkel hagymás babbal
Hozzávalók:
50 dkg bab (vagy 2 doboz konzerv lé nélkül)
4-5 fej hagyma
1 kis fej kelkáposzta (50-60 dkg tisztán)
25 dkg rizs (vagy 2 tasakos rizs)
1 konzerv paradicsompüré
3 gerezd fokhagyma
ételízesítő
bazsalikom
majoranna
bors
só
olaj
Elkészítés:
A rizst főzd meg. A kelkáposztát szedd levelekre, és ételízesítős vízben főzd ressre. Öntsd le a tegnap beáztatott babodról a vizet, és azt is főzd meg. (Ha nem áztattál be babot, szaladj el a boltba, és vegyél konzerv babot.) Mindezek közben van időd a karikára vágott hagymákat kevés olajon megpárolni. Ha megfőtt a bab, szűrd le, tedd a hagymához, öntsd rá a paradicsompürét, fűszerezd a lereszelt fokhagymával, bazsalikommal, majorannával, 10 percig hagyd főni alacsony hőfokon. Gyújtsd be a sütődet, margarinnal kenj ki egy jénait, szűrd le a kelkáposztát.
Rétegezd a rakott kelt a szokásos módon: alulra levél kerül, majd rizs, majd - hús helyett - a hagymás bab. Annyi réteget készíts, amennyi a hozzávalókból kijön. Én legfelülre kelkáposztalevelet tettem. 180-200 fokos sütőben 20-30 percig süsd.
Tanácsok: Ha 90 napozol, keményítőnapra így fogyaszthatod, ha nem, akkor használj hozzá tejfölt is. Jó étvágyat!
Ez a recept nem tőlem származik,a Mindmegettén olvastam.
Kipróbáltam,nagyon finom,ezért azt gondoltam megosztom itt is másokkal.
Nekem jobban ízlik,mint a hússal készült változat.
Cigányszószt nem használtam,viszont a bab közé még gombát is pároltam,úgy is nagyon finom.
Hagymát kevesebbet,csak 2 nagyobbat használtam.
Rizs helyett lehet használni árpagyöngyöt is (sős vízben megfőzve),azzal is nagyon finom,érdekes ízhatás.
Hú, jól hangzik.
Az előzőt találtam, gondoltam az az eredeti, menzán ettem utóljára én még nem készítettem.
Nem tudom, hogy ez az lasagne?
De ahhoz szükség van besamell mártáshoz is!
Tészta besamel ragu, ismételgetni amíg el nem fogy, a tetetjére besamel, majd reszelt sajt!
besamell: vajon piritani lisztet, majd tejjel felönteni, bele a reszelt szerecsendiót és sót!
Ragu: hagyma piritva, rá sajt reszelőn lereszelt sárgarépa, majd a darált hús, süritett paradicsom, oregánó, só bors , kostólástól függ mennyi cukor! De piros paprika nem kell! Piritani, majd felönteni hogy ellepje és addig főzni amíg puha nem lesz (szárnyas húsból darálva, igen hamar meg van!
Majd a tepsit kikenni pici zsemle morzsa és úgy rakni! Fóliával letakarva kezdeni a sütést, majd aztán le és a sajt pirulásáig. (200,220 hőfokon)
Most találtam és ki fogom próbálni.
Recept: Lazannya (Lázánnye, lasagne)
Hozzávalók:
60-80 dkg sovány sertéshús
2-3 nagy hagyma
1-2 cikk fokhagyma
1 zöldpaprika
1 kg érett paradicsom (vagy egy nagydobozos parpüré)
zsír vagy olaj
2 mokkáskanál pitospaprika
1 mokkáskanál oregánó (pici bazsalikom, rozmaring)
só, bors ételízesítő
kevés cukor
1 csomag fodros nagykocka (vagy szabógallér, vagy olasz lasagne tészta)
20-30 dkg sajt
A húst apró kockákra vágom, és a zsíradékon megfuttatott hagymával, fokhagymával, apróra vágott zöldpaprikával pörköltöt készítek belőle. Amikor kész és majdnem puha, akkor adom hozzá a meghámozott és felaprított paradicsomot, oregánót, és pici cukrot, majd ezzel összeforralom, és addig főzöm, amíg teljesen uha a hús, és a paradicsom is elfőtte a leve nagy részét. Ha parpürével készítem, kevés vízzel pótolom a főzőlét.
közben kifőzöm a tésztát, én legínkább fodros nagykockát használok ehhez az ételhez, bár nem ez az autentikus, de kevesebb macera van vele.
Ha elkészültek ezek a hozzávalók, a paradicsoos húst, és a tésztát összekeverem ( én egy kevés szószt mindég hagyok a tetejére) 1/3 rész reszelt sajtot is keverek közé, és tepsibe, vagy tűzálló tálba rakom. Tetejére elosztom a maradék húsos szószt, és bőségesen meghintem a többi reszelt sajttal. Forró sütőben addig sütöm, amíg a sajt megolvad, és itt-ott szépen megpirul a tetején.(kb. 15 perc) Kiváló ebéd, vacsora és vendégváró étel.
Jó étvágyat!
Nincs mit.
Általában ezt szoktam készíteni
Fött tészt-darált husi megsütve-tészta-sajt
Vagy sajt helyett tejföl.
Tejszínes-gombás rakott tészta
Hozzávalók:
40-50 dkg tészta
fél kg gomba
20-30 dkg sonka
3 dl tejszín
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
só
ételízesítő
olaj
paprika
majoránna
rozmaring
A tésztát sós vízben főzd meg. A gombát, sonkát darabold fel. A hagymát vágd apróra, és olajon dinszteld meg, tedd bele a sonkát és a gombát, szórd meg a delikáttal, és 10 percig párold együtt. Kevés olajat önts egy tepsibe, rakd bele a főtt tészta felét, rakd rá a gomba-sonka felét, majd ezt ismételd meg még egyszer. A tetejére jön a tejszín, amibe keverd bele a fűszereket, kevés só, kevés delikát, 1 teáskanálnyi pirospaprika, 1 kávékanálnyi majoránna, rozmaring és a zúzott fokhagyma. Az egészet öntsd rá a tésztára, és 25-30 percig süsd 200 fokon.
Jó tésztásokat keresek.
Köszi azért?
További ajánlott fórumok:
- Mit ehet az, akinek ki kell zárnia a növényi eredetű olajokat, az azokat tartalmazó ételeket? Mindenben van:S - ételallergia miatt-
- Étel vagy gyógyszerallergia miatt kialakult tüneteket mivel lehet gyógyítani vagy enyhiteni? Akinek van hasonló tapasztalata ossza meg.
- Megteheti a munkáltató, hogy rákérdez arra, milyen családi ok miatt nem tudsz bemenni dolgozni?
- Ha nem tudsz elmenni(szülés miatt) egy közeli barátnőd esküvőjére, akkor mekkora mértékű ajándékot kell adnod?uazt, mintha mennél?
- Ha beteg bölcsis/ovis gyermeked miatt nem tudsz dolgozni menni, hogyan oldod meg a munkahelyeden a hiányzást?
- Hajhullás miatti vérvétel esetén milyen "vér-összetevők" szintjét kell vizsgáltatni?