Kikészít az anyám! :( (beszélgetés)

Biztosan az a rossz válasz, hogy a szülői szeretet nélkül nem lehetek teljes. :)

Mit tudok tenni?

Azt arra értettem, hogy nincs nagyi, papa, senki... pedig élnek és virulnak a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek...

A férjem családjával sem tartjuk a kapcsolatot, mert a megismerkedésünk előtt nem sokkal végleg összevesztek.

Tudom, hogy a férjem a családom, és majd a gyermekünk - ha nem félnék és rettegnék a szüléstől, és ha nem a saját nem létező gyermekkorom siratnám, hanem készen állnék új életet adni -, de nekem hozzátartoznának a szülők is.

Azt is tudom, hogy nem normális a ragaszkodásom, mert lelkileg nem fejlődtem ki egy felnőtt nő szintjére, aminek nyilván gyermekkoromban keresendők a gyökerei, mert már akkor is jobban kötődtem az átlagnál.

Na de nem szaporítom tovább a szót, nem az én fórumom.

Csak azért kérdeztem, mert azt írtad, hogy neked csak anyukád van...

Ne a negatív kommentekre figyelj! Kaptál többszáz bátorító hozzászólást s te mégis a pár negatívat láttad. Pedig még azok sem biztosan azok! Van aki így akar rávenni a változtatásra, van akit nem látogatnak a gyerekei és őket hibáztatja jogosan vagy jogtalanul, s csak a sor végén van egy-két rosszindulatú hozzászólás.

Nem, a férjemmel élek.

Olvastam már itt, vagy máshol, hogy nekünk szükségünk van a szenvedésre, és hogy nem vagyunk különbek, mint a szülőnk.

Nekem a szüleimre is szükségem lenne, akik életem első éveiben még nem voltak ilyenek. Szerintem ez természetes, a ragaszkodás.

Hiányoznak az életemből. Talán egyszer majd sikerül hozzászoknom, hogy nekem nem adatott meg a normális szülő-gyerek viszony. Vagy nem bántott még eleget ahhoz, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot.

Egyelőre nem megy.

Egyedül laksz?

Az ítélkezésről csak annyit, hogy az emberek sokkal inkább közömbösek, mint gondolnánk. Miért is ítélnének el?

Talán azért írtam ezt, mert úgy érzem csak ez segíthet.

Nálunk is voltak/vannak jobb időszakok, mikor anyám próbál normálisan viselkedni, de az nagyon erőltetett és átmeneti.

Belefáradtam abba, hogy ő azért aláz meg engem, mert nem bírja feldolgozni, hogy elköltöztem, mert utálja saját magát, mert a férje nem ugrálja körbe, mert irigy más nőkre.

Régebben ezeket a problémákat én akartam megoldani helyette. Azóta azzal küzdök, hogy én ne menjek rá erre az egészre. Mert nem tudok erős lenni, nem tudom neki azt mondani, hogy hagyj békén, mert csak a fájdalmat okozod.

Bizonyára gyenge vagyok, függök tőle, nem is érdekel, hogy hogyan ítélnek el.

De így, hogy azt sem tudom kiheverni, hogy az apám kicsiként eldobott, és hogy senkim sincs rajta kívül, nem megy.

[link]

Hogy teljes legyen a kép.

Az elejétől követem ezt a fórumot. Tényleg, mintha az én anyámat írta volna le a fórumindító, bár nálunk még nem fajult tettlegességig a helyzet.

Anyám semmi sem változott azóta, ugyanolyan szemét módon beszél velem. Épp a napokban fenyegetett megint öngyilkossággal. Éjszakákat sírok át miatta, állandóan magas a vérnyomásom a stressztől... Ez van... Nem tudok elszakadni.

Fórumindító, neked több szerencsét kívánok.

Ez az a másik:

[link]

Döbbenetes, de hasonló fórum tavaly is volt már.

Ott ajánlotta valaki ezt az összefoglalást:

[link]

Nem vagyok benne biztos, hogy neked feltetlenul mindig menned kell, ott kell aludnod. Gondolj csak bele fordított helyzetben: a tarsad minden honapban szalad haza anyucihoz.

Van valami, amit csak szemelyesen lehet megbeszelni? Egyaltalan ez az egesz allando beszeljuk meg dolog sem tetzik nekem.

Ha ket ember felnott modjara nem tud beszelgetni, regen rossz. Az meg rendben, hog vannak unnepek, jeles napok, amikor osszejon a csalad. De ez a lelkizes...???

Meg jo, hogy a menzesznaptaradat nem az anyud vezeti.

Ertsd meg: kulon eletet elsz, a maganeleted nem tartozik mar ra.

Mondom en ezt anyakent, nagymamakent.

Itt neked kell a hatarokat meghuzni!

Akinek ez nem tetszik, menjen moziba, nyaljon sot. Kesz!

Azon dolgozom, hogy kialakítsam a határaimat.. de ez elég kemény meló.. ennyi idő után.. sokat kell dolgoznom rajta.. nekem is, mert hajlamos vagyok gyengeségre és megfutamodásra a konfliktus elől.. lemondva ezzel számomra fontos dolgokról.. ezeken igyekszem változtatni.. fokozatosan..

és nyilván anyumnak sem lesz könnyű, ezeket elfogadni..

Eddig mikor hazajöttem mindig maradtam 2-3 estét is.. most egyet maradok.. és ezentúl így lesz..

Nekem jobb így.. de anyumnak nem.. legalábbis délután mikor pár mondatban beszéltünk róla, akkor azt mondta, hogy neki most így rosszabb és ideges volt, hogy jövök, attól félt, hogy nem tudunk majd miről beszélni..

igaz, ennek ellenére az egész napot szinte elbeszélgettük.. mindenféléről.. de a kettőnk közötti feszültséget kerültük..

jó lenne, ha utólag majd nem érezné rossznak.. :/

Meg kellene beszélnetek a legközelebbi telefonálás alkalmával (nem most!), hogy lám, mennyivel jobb volt így hosszabb idő után találkozni, az utazás is drága, ezután ritkábban fogod látogatni.

Természetesen azt is csak akkor, ha előzőleg telefonon normálisan tudtatok beszélgetni.