Kikészít az anyám! :( (beszélgetős fórum)
Egyszer-ketszer meg hazhoz fog menni a pofonert.
Majd csak raebred, neki kell a tavolsagot tartani, a hatarokat meghuzni kemenyen.
Ami nem volt jo 30 evig, az megjavul nehany honap alatt?
Ne legyenek illuzioid.
Úgy döntöttem, hogy holnap hazautazom.. a múltkori félresikerült alkalommal azt mondtam anyumnak, hogy két hét múlva visszajövök.. az most lesz.. és a pszicológusom is azt tanácsolta, hogy tegyek egy próbát.. és persze ehhez a döntésemhez persze az is hozzájárult, hogy anyum noormálisan kommunikált velem vmelyik nap.. főleg ez számított.. ma is felhívtam.. kb 1 percet beszéltünk.. annyit mondtam, hogy holnap hazamegyek és örült neki.. azt mondta vár..
nagyon jól esett.. remélem most jobb lesz a tali, mint a múltkor..
és bízom benne, hogy sikerül kialakítanuk egy egészséges anya-lánya kapcsolatot..
Én még reménykedek.. a remény hal meg utoljára.. viszont nem fogom engedni, hogy visszajussunk oda, ahol korábban voltunk.. ezt szem előtt tartom.. az nem egészséges, egyikőnknek sem..
Bizony, nehéz. Nekem is nehéz volt. Ráadásul elég későn tudtam azt mondani, hogy elegem van az elvárásokból, ideje magamért tenni. Van valami abban, hogy a saját boldogságodat csak magad teremtheted meg. Ahhoz át kell gondolnod, mit szeretnél és azért tenni. A múlttal pedig nem kell foglalkozni.
"Az erő mindig a jelen pillanatban rejlik.
Sose becsüld le a jelen pillanat erejét! A múltnak már vége. A jövő még ismeretlen. A jelen egy ajándék, ami számtalan lehetőséget kínál, csak élnünk kell vele."
Pont ezt javasoltam én is (bár velem valamiért nem akár kommunikálni a topikindito)
Olyan ez mint egy rossz szokások leszokni. Ha most kibirtam 3 napot, következő alkalommal kibirok 5-öt, majd 8-at és így tovább.
Ha eljut a havi 2-3 telefon beszélgetéshez boldog lesz. Havonta 1x meg haza lehet látogatni.
Értem miről beszéltek.. ezen leszek teljes erőmmel.. tudom, hogy most már nem engedhetem el a “gyeplőt”..
de biztos nekem is nehéz lesz változnom.. vagyis érzem, hogy sokszor én is túl ragaszkodó vagyok.. magam miatt vagy anyum miatt magam sem tudom néha eldönteni.. de sokszor úgy érzem inkább az utóbbi.. és az a bennem élő “kislány”, aki mindig félt ujjat húzni anyával, mert úgyis mindig neki volt igaza...
nehéz dolgok ezek.. :/
Ha kibirtal mondjuk 10 napot, probald meg nehany nappal megtoldani ezt a "rekordot"
Hidd el, nem kell folyamatosan anyuci lognod, beszamolni a mindennapjaidrol.
Gondoljon, amit akar, az mar nem tartozik rad.
Szoszerint: szakadj le anyudrol.
Ne foglalkozz azzal, hog o mit golna, mit tenne, mit mondana, hogy reagalna, stb.
Van sajat eleted, munkad, tarsad.
Ha nem tudsz lelekben tavolsagot tartani, nem lehet rajtad segiteni.
Mert csak te magad tudod a tavolsagot novelni, az erzelmi fuggoseget megszuntetni, a tavolsagot tartani.
Erre én is gondoltam, hogy tegyük félre a dolgokat.. de ő erre tuti nem lenne képes.. mindig mindent meg akar beszélni a-tól z-ig.. :/
Remélem azért jól alakulnak majd a dolgokt..
csak az nem tetszett, hogy ő foggal körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy ő ilyen és nem tud változni.. :/
Pedig kicsit muszáj lesz.. és sztem ez nem nem tudás.. hanem akarás kérdése.. :/
Ezt a cikket elolvashatná az anyukád is!
Nagyon érdekes, hogy egy gyerek mikor jut el oda, hogy már nem fél a szüleitől, és nem csúszik bele egy olyan manipulatív helyzetbe, amiben a szülő azt mondja, ha nem is így, direkten: én mindent feláldoztam érted, te pedig hálátlan gyerek vagy! Nem lehet szülői elvárás, hogy a gyerek feláldozza az életét. Az, hogy anya, apa feláldozta a sajátját, az ő választásuk volt, és egyébként minden szülőnek kötelessége is ezt tenni. A gyerekvállalás olyan projekt, amit az ember egész életére megnyer, nemcsak három évre. Ha a szülő ezt felrója a gyerekének, az a tiszta szülői önzés. És a gyerek, aki ilyen esetben ott áll húsz-, harminc- vagy negyvenévesen a szülei előtt, döntéshelyzetben van: vagy elkezd szorongani, mert nem bánthatja meg apát-anyát, vagy vesz egy nagy levegőt, és nem felejti el, hogy ő már egy felnőtt ember. És változtat, hogy végre a saját életét élje. Például, hogy minden karácsony úgy alakuljon, ahogy ő szeretné, vagy ne legyen kötelesség minden vasárnap elmenni anyához ebédre.
Ha valaki beleragad a szülő önzésébe, általában azt érzi, ha már ezer ciánkapszulát lenyelt, akkor miért ne lehetne az ezeregyediket is, hiszen előbb-utóbb úgyis megváltozik a helyzet, és még az is eszébe juthat, hogy mennyit lehet majd örökölni. Ez csúnyán hangozhat, azonban ez egy látens agresszió, amit a gyerek ilyenkor nem mer kimondani, mert a rendes gyerek nem gondol ilyesmit. A fantáziákra viszont figyelni kell, mert azt jelzik, hogy már borzasztóan elegünk van abból, hogy nem engednek minket egy bizonyos távolságnál messzebbre.
- Hogy veheti észre az ember, hogy destruktív a szülővel való kapcsolata?
- Amikor apa vagy anya nevét meglátod a kijelzőn, és frászt kapsz attól, hogy megint hív, az egy elég erős jel. Egy destruktív szülői kapcsolatban az ember általában megpróbál egy válaszfalat húzni, de nem egy erős betonból, hanem csupán gipszkartonból, ami a szülő hívásakor azonnal beszakad. A szorongás, az idegesség pedig felszínre tör, hogy mit akar már megint tőlem?
Van egy másikfajta szülő, aki nagyon szeretetteljes, és a gyerek igazán szereti is, de így nem veszi észre, hogy hiába töltötte be már majdnem az ötvenet, hiába van saját családja és élete, anyával mégis mindennap beszélni kell - legalább egyszer. Akkor is, ha nincs miről, mert nem történt semmi, és akkor is, ha mindketten élvezik ezeket a beszélgetéseket. A gyerek bokáján ebben az esetben is ott van az a bizonyos béklyó, amivel szorosan fogják, csak épp láthatatlan, és a lánca cukormázzal van átitatva. Nem arról van szó, hogy az ideális szülői kapcsolatban anya és gyermek a világ két felén él, és havonta egyszer beszélnek telefonon, hanem, hogy mindketten képesek tiszteletben tartani egymás életét, érzelmeit és a jogát ahhoz, hogy éljen.
- Ha valaki felismeri ezt, és változtatna, hogy tegye meg? És elég, ha csak a gyerek próbál változtatni?
- Lehet, hogy először nagy konfliktus alakul ki, amikor a gyerek elkezd változtatni, de akkor is meg kell tenni ezt a lépést. Az igazán agresszív szülők általában nem engednek, változtathatatlanok. Akik kisebb mértékben azok, akár hetvenévesen is rugalmasabban változtatnak, mert megérzik, hogy másként elveszíthetik a gyereküket. Itt az a kérdés, hogy mennyire fontos a szülő számára a gyereke.
- Ez esetben lehet, hogy a gyerekben egyfajta félelem dolgozik, hogy ha változtat, akkor már nem fogják annyira szeretni?
- Lehetséges, de tisztában kell lennie azzal, hogy ha a szülő a saját viselkedéséhez ragaszkodik, és nem változtat, akkor önmagához ragaszkodik. Akkor minden mondatnak, ami arról szól, hogy drága gyermekem, mi szeretünk téged, a valóságtartalma igenis megkérdőjelezhető. Mert, ha tényleg annyira szeretné, akkor megérezné, hogy változtatnia kell, és minimum megpróbálná. Ezek a nehéz helyzetek, mert mindenkiben feljönnek az indulatok, a félelmek és a szorongás.
Ennek ellenére azt kell, mondjam, mindenkinek joga van egy olyan élethez, amiben boldog, nyugodt és kiegyensúlyozott, és ehhez le kell tudni válni a szülőkről. Annál, aki mázlista, ez megtörténik már a húszas évei elején, mert a szülei elengedik. Ez nem azt jelenti, hogy már nem szeretik egymást, hanem, hogy mindkét félnek megvan a szabadsága, a tisztelete egymás iránt. Nincs a kapcsolatukban félelem, zsarolás, manipuláció, sem röghöz kötés. Nincs a generációkra fogva, hogy valamit meg kell csinálni a másikért - mert anya már idős, mert apa már beteg -, hanem tényleg szeretik és megértik egymást, és a másik fél másfajta viselkedése nem jelent szeretetlenséget. A terápiás helyzetekben viszont azt látjuk, hogy a szülők makacsul megkötik magukat, és a gyereken áll vagy bukik harminc-, negyven- vagy ötvenéves korában, hogy vesz-e egy nagy levegőt, és kitart, vagy visszaigazodik a szülő viselkedéséhez. Ha visszaigazodik, akkor saját magát is azzal áltatja, hogy ezen már úgysem lehet változtatni, viszont ilyenkor lenyeli saját boldogtalanságát, ami örökké benne marad.
Te mikor mész legközelebb a pszichológushoz?
Azt se felejtsd el, hogy te túlontúl függsz anyukádtól, ezt meg neked kell helyre tenned magadban.
Akarom irni:
Sztem nem tud neked mit mondani és ezért csesztet.
További ajánlott fórumok:
- Anyósék idegileg kikészítenek!
- 4 éves fiam kikészíti a családot:(
- Tegnap beadtam a válást. A férjem nem hagyja el a házam, kikészít idegileg bár fizikálisan nem bánt. hogy tegyem ki a házból?
- Lehetséges, hogy a gyümölcsnap ugy kikészít, hogy hánysz tőle és lázas vagy?
- Hibázom a munkahelyemen és ez kikészít
- Ha kikészíti valaki a másikat idegileg!