Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Mihail Lermontov

Imádság

Ha sorsom néha megtapos

s bú fogja szívem át,

elmondok egy csodálatos

igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs

árad belőle rám,

s gyógyít a szent vigasztalás,

míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,

gond és bú nem sebez,

sírok, hiszek s nehéz szívem

oly könnyű, könnyű lesz.

Szuhanics Albert

Mindig megtalálsz engemet

Amikor fáradt vagy nagyon,

s nincsen már, aki felkeres,

mikor gond ül az arcodon,

mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,

úgy kell a vigasz, mint a víz,

mikor a bánat súlya összetör,

akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,

pedig beszélni kell neked,

melletted mindenki elballag,

gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,

s mindenki rideg, mint a jég,

mikor mindenki túl komor,

akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,

valaki fogja meg kezed,

s nincs senki, kitől megkapod,

hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,

senki nincs, kivel megosztanád,

vagy talán rád tör egy szenvedély,

hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,

vagy útra kelnél, de nincs kivel,

mindig számolhatsz énvelem,

veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,

s már hited sem maradna meg,

ne feledj, számíthatsz énreám,

megtalálsz mindig engemet!

NAPHIMNUSZ

Szeress úgy, mint a Nap!

"A Napsugár nem kérdezi,

Hogy mennyit ér a fénye

A Napsugár nem kérdezi,

Hogy mit kap majd cserébe

A Napsugár nem mérlegel,

Csak tündökölve árad.

Simogat és átölel,

de nem kér érte árat.

Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül

Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.

Úgy mint a nap, fényből születve

Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.

Minden ember fénysugár,

a mindenségnek része

Azt hiszi, hogy porszem,

pedig a mindennek egésze.

Minden ember fénysugár,

egy a végtelennel.

Minden ember fénysugár,

de ebben hinni nem mer.

Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül

Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.

Úgy mint a nap, fényből születve

Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.

Szeress áldást teremtve!"

Ligeti Éva: Csend

Szikla üres sötétjében

tátongó üreg közepén

az égő fáklya kezemben

lángjában benne égek én...

Lépkedek bizonytalanul

támaszt keresve, ott alul

és mint aki járni tanul

úgy matatok arctalanul

Elnyel a mély, benne korgok

mint üres gyomor éhesen

bizonytalanul toporgok

s a csend csikordul élesen

Hatalmassága összetör

még is szűk nekem ez a hely

egy gondolat, s a szó, beszéd

üres pohár, díszes kehely

Mihaszna kincsek köröttem

eltorlaszolják utamat

rejtélyes árnyak mögöttem

riadtan féltem magamat

Cipelem a dalt, a zenét

ritmusát és a szenvedélyt

a szívem halk üzenetét

s fájó lelkemben a reményt

A szerelem és a szeretet a legjobb dolog a világon. Kívánom mindenkinek, hogy ezt az érzést élje át és tartson nagyon, de nagyon sokáig.

Szívhez szóló vers, köszi, hogy megismerhettem.

IMA A GYERMEKEKÉRT

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom.

De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

Őri István:

Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni

szeretnék többé sohasem sírni

szeretném a világba kiordítani:

Ne csüggedj, van remény

az út vége a győzelem!

nehéz a harc, de 'mi vár:

boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni

szeretnék boldogságtól sírni

szeretném a világba kiordítani:

Istenem! Ő itt van velem!

Látom Őt, nemcsak álmodom

a perceket már nem számolom

mert eljött, s többé nem megy el

ó, áldott élet

áldott szépség

áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni

tündérmesét, igaz történetet

szeretném a világba kiordítani:

Szeret, szeret, szeret!

S azt is, hogy én is szeretem

jobban, mint életem

s ez a szerelem végtelen

mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani

hogy szeme gyönyörű

s ajka édes

minden, mit mond és tesz

szivárvánnyal ékes

s csak, hogy láthatom

a Mennyország nekem

szeretném elmondani nektek

hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne

szeretném, ha egyszer Ő üzenne:

Várlak, gyere, szeretlek én is!

szerettelek mindig

s szeretni foglak

a világ végezetéig!

Gyulai Pál - Tanács

Kiket szeretsz s akik szeretnek

Ha bántanak, ha megsebeznek;

Ne haragudj' rájok sokáig!

De öntsd ki szíved', s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét:

Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Oh egymást hányszor félreértjük,

Szeretteinket hányszor sértjük,

Bár szívünk éppen nem akarja.

Mi is talán vérzünk a sebben,

Nekünk is fáj, még élesebben,

De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,

Híved legott azzá lesz szinte,

Oszlik gyanú, megenyhül bánat;

Oly váratlan jöhet halálunk

S ha egymástól haraggal válunk,

A sírnál késő a bocsánat!

Forrás folyóba ömlik,

folyó az óceánba;

az egeknek folyton özönlik

vegyülő suhogása;

magány sehol; isteni jel

s rend, hogy minden tünemény

keveredjék valamivel -

Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,

habot hab ölel, szorít, átfog;

egymást ringatva, becézve

hajlonganak a virágok;

a földet a nap sugara,

a hold a tengereket:

minden csókol... - S te soha

engemet?

(Shelley)

B Huszta Irén: A dal halála

voltál te s én voltam külön

üldögéltüng egy-egy kövön

jött a tél és odafagytam

nem ismertél és nem bántam

tavasszal nyílt az orgona

kiengedett lelkem fagya

madarakkal énekeltem

te is meghallottad versem

megtetszett neked a dalom

melybe mindig szívem adom

elhitetted megszerettél

csábítottál hízelegtél

együtt kezdtünk énekelni

dalunkba szívünket szőni

eljött a nyár izzó napja

szerelmemet fölgyújtotta

mikor gazdagon lobogott

a te szíved kacsintgatott

azonnal egy másik felé

szószirmot szórsz lába elé

engem félretettél nyomban

várjak csöndben egy sarokban

üljek le egy szürke kőre

s hogyha szerelmet kapsz tőle

elfeledjelek örökre

nem kellek már én ökörke

ülhetek tovább a kövön

s ha a tél hidege megjön

ismét oda is fagyhatok

hisz oly keveset adhatok

néhány közös dal emléke

lelkem lobogó szerelme

s a te hűvös búcsúcsókod

merülhet csak feledésbe

melytől a vers meghalt bennem

s én is követem a versem

és most forró kövön ülök

fájdalomtól megkövülök.

Birtalan Ferenc: Elcserélt világ

Alszunk, az ágyak mélye rejt,

már kályha-fény se lobban,

s ablak mögött – ki sejtené a cselt -,

a tél mit készített titokban?

Ha majd az éjjel felpakol,

a reggel jön, s leváltja,

lesünk a nagy dunnák alól

az elcserélt világra.

Fehér kabát a kerteken,

hogy senki meg ne fázzon,

s ki hozta, eltűnt jeltelen,

sehol egy árva lábnyom.

Arany Tóth Katalin - Köszönlek, Anyám

Nézlek, ahogy fáradtan

mozdul törékeny tested…

Gyengülő erőd titkolva,

válladon pihen kereszted.

Nézlek, ahogy sápadtan

a múlt terhét vonszolod;

reményed könnyekbe rejted,

s csak szótlanul hordozod.

Nézlek, ahogy álmatlan

éjed ül egy hajnalon

- szemed alatt szarkalábot

mélyít az aggodalom.

Nézlek, ahogy szeretve

vársz, vagy éppen jössz felém:

ősi ösztön hajtja lépted

- áldott úton Fény kísér.

Nézlek, ahogy keresve

felém nyúlnak karjaid…

Ölelésbe fojtott könnyek

sírják Sorsunk harcait.

Nézlek, ahogy magad

áldozva vigyázol rám…

Óvjon meg Téged az Isten

és tudd: szeretlek, Anyám.

Komjáthy Jenő - Anyámhoz

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,

Szívedből szeretet s élet szakad;

Nappalodik a szenvedélyek éje,

Meleg sugárként ömlik szét szavad.

Buzdíts a jóra, óvj a küzdelemben,

Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!

Szívedbe Isten lelke költözött...

Áldott vagy te az asszonyok között!

Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!

Bár most levert és bús vagyok,

Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség

Övezi majd e büszke homlokot!

Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,

Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod

És drága könnyeiddel öntözöd!...

Áldott vagy te az asszonyok között!

Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,

Virágok nyílnak lábaid nyomán,

Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,

Amerre jársz mint égi látomány:

S hol szebb világok tiszta üdve támad,

Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,

Körötted minden fénybe öltözött...

Áldott vagy te az asszonyok között!

Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes

Szívedhez járul boldogan fiad.

Szívem remeg, mert üdvössége teljes,

Szívem zokog, de az öröm miatt.

Ó, mert áldás nő az áldás helyén:

Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!

Várnak reánk nem ismert gyönyörök...

Áldott vagy te az asszonyok között!

Vitó Zoltán: Van úgy az ember..

.

Van úgy az ember,

hogy `álmodozni` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,

hogy bár `szólani` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,

hogy `bátorságra` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,

`őszinteségre` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,

hogy `építeni` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,

hogy bár `szállani` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,

hogy az `Összhangra` vágyik,

mégsem jut messzebb:

- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:

otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;

sóváran nézi buksi kutyájának

lélek-gyémántként csillogó szemét:

és sírva simogatja

egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,

haragra, bosszúra készül előre,

de egy kedves hang csendül, -

és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,

hogy balsorsára készül már előre,

de egy tiszta fény villan, -

s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember

- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;

egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,

és mégis eljut, eljut önmagához,

- kalandos úton - legjobb Önmagához

Dsida Jenő - Vallomás

Élek, mint szigeten.

Mindennap térdre kell

hullanom. Kívüled

semmi sem érdekel.

Kihűlhet már a nap,

lehullhat már a hold,

e zengő túlvilág

magába szív, felold.

Édes illatai,

különös fényei

vannak. És szigorú

boldog törvényei.

Mit máshol ketyegő

kis óra méreget,

itt melled dobaja

méri az éveket,

s ha szólasz, mindegyik

puhán, révedezőn

ejtett igéd ezüst

virág lesz kék mezőn,

és sóhajod a szél,

mely fürtjeimbe kap,

és arcod itt a hold,

és arcod itt a nap.

Lisztharmat

Piciny kezével ahogy simogat,

ahogy ujjával simítja arcomat,

drága mosolya, mely mindennél többet ér,

ezer apró dolog, mely száz csodával is felér.

Ahogy szalad kitárt karokkal felém,

ahogy mondja"anya szeretlek én"

ahogy érzem ez így van, így bizony

kicsit sírok ilyenkor, de csak titkon.

Mert öröm maga a gondolat,

hogy-e kis csöppség ennyi szeretetet ad,

öröm és csoda ő nekünk

nélküle nem tudom, mi lenne velünk.

Piciny kezével ahogy integet,

simogat, ölel, s meg-megszeret,

piciny keze és kedves szavai

oly boldog vagyok, el sem tudom mondani.