Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Reményik Sándor

Mikor ünnepet ül...

Mikor ünnepet ül

Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,

- Lehet gyászünnep is -

Akit nagyon szeretsz,

Akkor hozzá mehetsz,

Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!

Akit szeretsz, annak

Egész lelket áldozz,

Jaj, csak vele gyakran ne találkozz!

Akit nagyon szeretsz:

Ne kívánd a házikódba társul,

Örvendj, ha a lelked vadvirágos,

Messze síkján néha hozzád társul.

Örvendj, mikor járhatsz

Bársony-puha karján

Erdők muzsikáló, suttogó avarján.

Vagy ha hegytetőkön,

Meredélyek felett

Vigyázva, szelíd kézzel átvezet.

Akit nagyon szeretsz:

Völgyben ne lakozzál,

Hegyen találkozzál

Ott társalogj Vele,

Társalgásod imádkozás legyen,

Fénnyel, árnnyal, végtelennel tele.

Akit nagyon szeretsz,

Soha meg ne csókold, ne öleld meg,

Áhítattal csak a kezét fogd meg.

Akit nagyon szeretsz:

Közted s közte, mint egy tündérfátyol,

Lebegjen a távol.

Mint egy fényes, hűvös tündérfátyol,

S hogy balgán letépjed,

Őrizzen az Isten attól téged!

Ami el nem kophat

Forró közelségbe',

Hosszú megszokásba,

Akárminek hívják:

Annak az érzésnek örök a zománca.

Reményik Sándor

Csak így...

Hogy mért csak így:

Ne kérdezzétek;

Én így álmodom,

Én így érzek.

Ilyen messziről,

Ilyen halkan,

Ily komoran,

Ily ködbehaltan,

Ily ragyogón,

Ily fényes vérttel;

Űzött az élet,

S mégsem ért el.

Menedékem:

A nagy hegyek,

Az élet fölött

Elmegyek;

S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:

Én, örök vándor, s örök idegen.

Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk

2009-09-15 08:45:00

Mondom néktek: mi mindíg búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsúzunk.

Vallomás

Sose mondtam neked,

mit érzek irántad,

mégis vidám vagyok,

hogyha téged látlak.

Elég rám nézned,

és már te is tudod,

huncutság szemembe,

miért is mosolyog.

Kimondatlan szóból,

mind a ketten értük,

lelkiismeretünk tiszta,

nincsen semmi vétkünk.

Ki tudja mi lesz még,

arra nem gondolunk,

egymással flörtölve,

mi jókat mulatunk.

Legyünk most boldogok,

fiatalok vagyunk, s szépek,

vénségünkre maradjanak,

eme emlékképek.

Bálint Dániel

Új Év! Új Szerelem!

Új Év! Új Szerelem!

Kopogtat a Szívemen.

Körülöttem megváltozott a Világ.

Ragyogó fényben

A Szerelem köszönt reám.

Új Év! Új Szerelem!

Ez a Csodálatos érzés

Lobog a Szívemben.

Lángoló

Vörösen izzik.

Tüze felcsap az Égig.

Új Év! Új Szerelem!

Mint a Szivárvány fénye ragyogjon!

Káprázatos színe ki ne fakuljon.

Kívánom, hogy e perzselő Tűz

Soha ki ne aludjon!

Lia Lombardy

Gyere el

Egy élet, mely este kapott szárnyra,

Szívből született, így lobbant lángra.

Egy álom, mely sosem érhet véget,

De úgy érzem, szívem már kiégett.

Por, amit szerte fúj a szél,

Szív, mely álmodik és remél.

Szerelem, amely nem ér el,

Élet, mi elszáll a széllel.

Finom kezeddel ismét hajad fogod,

Lágy mosoly, mely mögött érző szív dobog.

Kérlek néha gondolj rám,

s éjjel gyere el hozzám!

Gali Dávid

Kereszti Hajnalka: Vágyak

Forró, finom, szerető ölelésekkel kényeztetnélek,

Ajkaim mézédes csókjával mérgezhetnélek.

Karjaim minden erejével markolhatnálak,

Sötétben szemeimmel jól láthatnálak.

Nyelvem testedre nagy kalandokra vihetném,

Kezemmel lényed rejtett zónáit keresném.

Szívem dobogását együtt hallgatnánk,

Fogammal ajkadat érzékien harapnám.

Testem, lelkem, mindenem Tiéd lenne,

S ez sok éven át így mehetne.

Ez az mit igazán szeretnék,

Ez minden rejtett vágyam: Te és én!

József Attila

TÉL

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -

S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek...

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!

Reményik Sándor - A visszhang korrigál

Fájt a szívem - és fájó rejtekéből

Három szócskát világgá röpítettem,

E három szót: Mi mindig búcsúzunk!

E három szónak halk visszhangja támadt,

Visszaverték a messzi kék hegyek,

A végtelenség és az éjszaka.

De mire megint fülembe jutott:

Értelme furcsán változott a szónak,

S a három szóból csak egyetlenegy lett,

Ez az egy szó, hogy: Viszontlátásra!

hinnye..lemaradt a T..

Tóth Árpád.....

óth Árpád - Be szép az ég...

Be szép az ég bíborló baldachinja,

S be jó alant heverni szemlehunyva,

A csend szól, mintha hegedühang hullna,

Hegedül a csend, hűs arany a húrja,

Hallgatja a szív, elalszik a búja,

Álmodik a szív, s az álmot nem unja.

Mindent megun a szív, szerelmet is,

Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,

A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,

És hova hajtson, nem tudja, a hűs

Estén, és elbóbiskol néha s kis

Álmok ringatják...

Köszönöm!

Nagyon szép!

Hajnal Anna : Mond,mit adjak neked

Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?

mondd mi lenne elég?

boldog vagyok szegényes kincsemmel,

legalább mind tiéd.

Az első légy, ki mélyen vándorolva

a múltba jöjj velem,

gyerekkoromba míg csak visszalátok,

a táj tied legyen.

Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,

hol nem riaszt sötét,

ahol öröm a patak halk folyása,

a tündéri nevetés.

Neked adom az erdők lehelését,

érezzed arcodon

a várakozó csöndet, amely ébreszt

s mely veled oly rokon.

az el nem jött csodákért mind a könnyet,

a sok gyerekpanaszt,

eltitkolt kínt előtted mind kimondom,

te megbocsátod azt.

Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,

s a rend csak ideál,

csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,

bár roskadoz a váll.

S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,

mert neked vallhatom,

ítéletedre - vess el, avagy tarts meg -

magamat megadom.

Tóthárpád Ferenc: Örökségem maradandó

Csillag vagyok éber éjen,

a mennyboltot is elérem.

Az a kis pont, ott, én vagyok!

Az, amelyik mindig ragyog!

Király vagyok: napkeleti,

ki a csillagot követi.

Két zsebemben tömjént viszek,

s a csodában hiszek, hiszek!

Istállóban jászol vagyok...

Bekopognak jó pásztorok.

Szalma-ölem reményt ringat,

tömjén lengi álmainkat.

Csengő vagyok fenyőágon.

Csilingelő fenyőfákon

gyertyafényes örömtüzek

dicsérik a drága Szüzet...

Ember vagyok! És halandó!

Örökségem - maradandó!

S hagyatékom: többek között,

a mulandó és az örök.

Moretti Gemma: A napra bíztalak

forró szívében megmártva magad.

Legyél erős, tiszta és nem sebezhető,

óvd amit szeretsz, és ne feledd

ami jó és emberi, az mindig érthető.

A holdat is megkérlelem,

ha sötétbe süllyed a világ,

legyen álomba mesélő dajka,

égre festett, hajnalig fénylő virág.

Rábízlak a csillagokra is:

vigyázzák álomképed

ha alszol, szőjjenek szivárványt

szíved fölé, s a reggel kék függönye mögé bújva

lessék, köszöntsék ébredésed.

Stevendi

Megőrjít a vágy

Megőrjít a vágy mit érted érzek,

Tengernyi kín az én részem,

Háborgó szívem vigasztalan,

Testemnek szomja olthatatlan.

Kínzó vágyam csak te olthatnád,

Szerelmem tűzét csillapíthatnád,

Gyönyörű tested írja kínomnak,

Csak téged kívánlak magamnak.

Kívánom szemeid csillogását,

Tested őrült lázas vonaglását,

Csókjaidnak méz édes ízét,

Testednek minden szépségét.

Karjaidnak határozott ölelését,

Szemeidnek igéző meleg fényét,

Lábaidnak gyönyörű varázsát,

Ajkaidnak simogató bársonyát.

Mindezeket őrülten kívánom,

Mert Te vagy nekem a párom,

A találkát veled mindig várom,

Annak minden percét imádom.

Horváth-Varga Sándor - Amit az élettől akarok

Remélni jót és alkotni szépet

Boldognak látni minden népet

Megetetni az összes éhezőt

Virággal ültetni be tar mezőt

És meglocsolni a sivatagot

Ez - mit az élettől akarok

Békében nevelni sok gyermeket

S ne legyen rémisztő a rengeteg

Fény gyúljon fel az agyakban

S az ember ne éljen akaratlan

Csak az örömök legyenek nagyok

Ez - mit az élettől akarok

Emlékezni arra mi régen volt

Becsülve tisztelni az öregkort

Mert tapasztalás tanít jövőt

És erős oltalmazhat serdülőt

Hogy városokat ne fedjen el homok

Ez - mit az élettől akarok

A vérnek legyen végre értéke

S nem kérdezve, hogy kérték-e

Csak adni, magadból őszintén

Hogy kísérjen a tudás, a fény

S a gyermekek legyenek boldogok

Ez - mit az élettől akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep

Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek

Legyen hit, megértés, szeretet, béke

Hisz az életnek van valódi értéke

Így büszke lehetek, hogy ember vagyok

Ez - mit az élettől akarok

Wass Albert:

TÉL

Templomi csöndben,

Éjjeli ködben

Aszkéta-ágat zörrent a szél,

Valahol messze,

Csillag szemekre

Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,

Dárdás fenyőkön:

Zöld diadémon, pára lebeg,

Sűrű vadonban

Halkan, titokban,

Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,

Kristály patakja,

Jeges páncélban tompán zubog,

Mogorva ormon

Nincs rhododendron,

Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgybon,

Fűzfa berekben,

Néha, titokban zörren a szél,

S fent a magasban

Pára alakban

Halkan suhanó szellem: a Tél.

Annyira nem ismeretlen, Baranyi Ferenc. :)

Én is csodálkoztam, mert azért ő értékesebb verseket írt. Amúgy tetszik a vers, a mondanivalója, csak nekem amatőrnek tűnt, amikor először olvastam... ezért lepődtem meg a szerzőjén. :)

Fehér takaró,

ezüst fénytartó,

valót eltakaró.

Mintha nem volna más,

csak ez a ragyogás:

titokzatos, csodás.

Nincsen se hang, se zaj,

nincsen se seb, se baj,

se sóhajtás, se jaj...

Se bűn, se szenny, se sár,

se szín, se könny, se kár,

csak hó és holdsugár.

Hiszen így volna jó.

De nem ez a való.

Csal a fénytakaró.

Alatta szenvedés,

szenny, sár, ... elfödni és

elrejteni kevés

a hó és holdsugár.

De Valakire vár

a holdfényes határ.

S ez az adventi, mély,

havas és holdas éj,

titkot tud: Jön! ... Ne félj!

(Túrmezei Erzsébet: Adventi éjszaka)

Puskin: Tatjana levele Anyeginhoz

Én írok levelet magának -

Kell több? Nem mond ez eleget?

Méltán tarthatja hát jogának,

Hogy most megvessen engemet.

De ha sorsom panasz-szavának

Szívében egy csepp hely marad,

Nem fordul el, visszhangot ad.

Hallgattam eddig, szólni féltem,

És higgye el, hogy szégyenem

Nem tudta volna meg sosem,

Amíg titokban azt reméltem,

Hogy lesz falunkban alkalom,

S hetenként egyszer láthatom;

Csak hogy halljam szavát, bevallom,

Szóljak magához, s azután

Mind egyre gondoljak csupán,

Éjjel-nappal, míg újra hallom.

Mondják, untatja kis falunk,

A társaságokat kerüli,

Mi csillogtatni nem tudunk,

De úgy tudtunk jöttén örülni.

Miért jött el? Békességesen

Rejtőzve mély vidéki csendbe,

Tán meg sem ismerem sosem,

S a kínt sem, mely betört szívembe;

Tudatlan lelkem láza rendre

Enyhülne tán s leszállana,

S akit szívem kíván, kivárva,

Lennék örök hűségű párja

S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,

Kinek lekötném szívemet.

Ezt így rendelte fenn az Isten...

Tied szívem, téged szeret!

Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,

Zálog volt erre életem;

Az égieknek kell köszönni,

Hogy sírig őrzőm vagy nekem...

Rég álomhős vagy éjjelemben,

Látatlan is kedveltelek,

Bűvöltek a csodás szemek,

Rég zeng hangod zenéje bennem...

Nem álom volt, színezgető!

Beléptél, s ájulásba hullva,

Majd meglobbanva és kigyúlva

Szívem rád ismert: ő az, ő!

Nem a te hangod szólt-e újra,

Ha egy-egy csendes, bús napon

Ínséges szívekhez simulva

Vagy imádságban leborulva

Altattam égő bánatom?

Nem te vagy itt árnyék-alakban,

S nézel reám e pillanatban

Az áttetsző homályon át?

Nem te hajolsz párnámra éjjel,

Suttogsz: szerelemmel, reménnyel

Enyhíted lelkem bánatát?

Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?

Vagy ártóm és gonosz kisértőm?

Döntsd el hamar, hogy lássak itt.

Lelkem talán csak vágya csalja,

Tapasztalatlanság vakít,

S az égi kéz másként akarja...

Hát jó. Sorsom gyanútlanul

Gyónásommal kezedbe tettem,

Előtted könnyem hullva hull,

Könyörgök: védj, őrködj felettem...

Gondold el, mily magam vagyok,

Nincs egy megértő lelki társam,

Így élek néma tompulásban,

Én itt csak elpusztulhatok.

Várlak: emeld fel árva lelkem,

Nézz biztatón, ne adj te mást -

Vagy tépd szét ezt az álmodást

Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem,

Megöl a félelem s a szégyen,

De jelleme kezes nekem,

Bízom: a sorsom van kezében...

Őrangyal

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra

Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra

Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem

Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet

Ha az életedet veszed újra fontolóra

És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla

Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet

Ott leszek és megmentem összetört lelkedet

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz

Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda

Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda

Mert én vagyok az őrangyalod

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból

És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól

Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól

Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj

Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj

Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz

És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!

Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess

A végső pillanatban fogom meg a kezed

És az egész világot odaajándékozom neked

Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz

Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak

Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog

Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.

(ismeretlen szerző)