Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:

én vagyok.

Én vagyok az a kíváncsi csillag,

mely rád kacsingat

és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.

Végigálmodom az álmodat,

ölelésedben én epedek el,

csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,

mely szíved rejtett zárjait kinyitja,

s a nyíl vagyok, amely sivítva

holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog

holt mámorok tört ívén át az éjbe:

s én vagyok az a sápadtság, amit

éjfél után, ha bálból jössz haza,

rád lehel a sarki lámpa fénye.

Ölelés

Nem volt már fiatal az este.

Lelkünk egymást kereste.

Szemünk a test mélyére látott,

Kitagadtuk magunkból a világot.

Örvénylett, vibrált a levegő,

Vonzott és taszított egy végtelen erő.

Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett,

Magunkban éreztük az izzó fényeket.

Lassan eggyé olvadt a testünk.

Ez volt mit évmilliók óta kerestünk!

Ölelni, csak ölelni akartunk egyre,

Vágytunk a kettőből eggyé vált testre.

Magunkba olvasztottuk a végtelent,

Zártunk szeretetburokba éveket.

Kavargó, izzó gömbbé lettünk hirtelen,

S lebegtünk, forogtunk szivárvány színeken.

Sanyarú a lét!

Sanyarú a lét, ha nincs kit, csodáljon szemed,

S hiába keres valakit szíved, aki fogja a kezed.

Sanyarú a kelés, ha üres melletted az ágy,

S mint éltető forrás apad el benned a vágy.

Sanyarú a szó, mi üresen koppan falakon,

S hol végtelen élet kellene, némaság fakadjon.

Sanyarú a vigasz, mit más néked ad,

S neki öröm, nálad tépdeső bánat fakad.

Sanyarú a tett, mi magányos romokból újból születik,

S a Világ nevet, mert a szerelem lényegét meg nem érthetik!

Hegedűvarázs...

Hegedűvarázs az árvalányhajon,

Édes csók szellő ajkadon,

Diszharmónia az ágy ölén,

Vakon sírok álmaim peremén.

Szárnyaló végzete az árnynak,

Angyal tollak százai szállnak,

Hideg kő a magány a szívben,

Meleg sóhaj néha ide-oda libben

Tóth Árpád

Meddő órán

Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon,

Faricskálok lomhán egy dalon,

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén.

Jázminok

Jázminok. Fájón fehérek.

Fehér virágok, mily temérdek!

Habos, fehér özön az ágon,

hogy elrepüljön messze, várom.

Nem látszik zöld levél, vagy ág,

fehér az egész vad világ.

Ezer virág kábítva bódít,

tízezer zsongó szívet hódít.

A jázminok fájón fehérek,

illatukon lebeg a lélek.

Idegen

Minden villany leoltva, lement már a nap.

Fa ajtómon idegen, halkan kopogtat.

Nem nyitom ki, szujos lyukon csendben kilesek,

szemem tágra nyitom. Vajon ki lehet?

Kiszólok, csitt! Halkan. Válasz nem érkezik.

Hallja, hogy szuszogok, hallom, hogy lélegzik.

Ki lehet az? Kikiáltok. Mért nem válaszolsz?

Idegen vagy, tán ismerlek? Bár nem akarod?

Résre nyílik az ajtó, kulcsa van tán hozzá,

a fény felé pillantok, rám néz, aztán megáll.

Eltévedtél. Ismerlek, bár nem akarod.

Ne fogj kézen tudod, még megriadok.

Ennek ellenére, kérlek maradj velem,

s ha sötétedik, megfoghatod kezem.

Pánti Mária

Hold

S amikor már a Hold

Nem csak egy sárga folt

Az égen, mert érteni vélem:

Fenségesen ballag egymagában ott

Oly szomorú nézni e magányt

Eszembe juttat idelenn egy lányt

Ki különös körtáncot lejt:

Folyton fogyó - Újra megújuló látvány

S mert nem tudták nézni bánatát

Hitványságukkal ruházták fel őt magát

Így könnyebb lesz talán neki is:

Hátán cipeli sokak ráaggatott rongyát

S ettől lesz egyre csak teltkarcsúbb

Folton-folt mindenhol, ahová csak nyúl

Míg végül nem bírja már tovább:

Újra karcsú lesz, ahogy a göncöktől megszabadul

Így kis lélegzethez jutva kezdi újra

Egyre csak, mit talál magára húzza

Észre se veszi, s ismét gömbölyű:

Egészen addig, míg újra meg nem unja

azt hiszem ez egy tökéletes válaszvers...

köszönöm,hogy olvashattam...

Aranyosi Ervin: A szerelem sötét verem?

Mindegyik embernek van valami bája,

s lelkében, bár rejti, ott él a hibája.

Az elején megpróbál minél többet adni,

s fél, hogy a hibáit nem fogják elfogadni.

A szerelem színház, mi meg a színészek,

s nem önzésből mutatjuk önmagunkat szépnek.

Szeretet-éhsége alakítja lelkünk,

hogy párunk higgye azt, minden megvan bennünk,

amiről álmodott, amilyennek képzelt,

s olyanná változunk és tesszük a szépet.

Ám, de hosszú távon nehéz ez a játék,

s néhány tulajdonság, mi előnyödre válnék,

nyűgként húzza vállad, és ha belefáradsz,

önmagadat játszod, s a rosszra visszaváltasz.

Ez a pillanat lesz az igazi próba,

elfogad-e így is szíved elrablója,

Hogyha latba veti, mit mutat a mérleg?

Ami szép van benned, vajon mennyit ér meg?

Aranyosi Ervin: Mosoly játsszon az arcodon...

Álldogáltam a tenger partján,

A víz színén a hold pihent.

Mélységes nyugalom áradt

Odafent és idelent.

A pillanat elvarázsolt.

Szívemet béke járta át.

Ott kint a végtelen, nagy tenger,

Lelkemben bent a nagyvilág.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Álmodjunk együtt szebb jövőt!

Tenger nyugalma ránk ragadjon,

S hagyjuk elmenni a múlt időt!

Éljünk a mának! Ma is, és holnap.

Élvezzünk órát, s perceket!

Mosoly játsszon arcunkon mindig,

És szeressünk, hogy szeressenek!

Aranyosi Ervin: Sose késő:

Gondolkodj másképp, van miért,

- te rajtad múlik életed.

Benned is ott van a magva rég.

Csak rajtad áll, hogy élteted,

locsolgatod, hited vizével,

s ápolja néhány gondolat,

vagy száraz valóságot képzel,

s elzárja fénytől "bölcs" agyad.

Ha szíved mélyén őrzöd vágyad,

hagyd hatni az érzelmeket!

Csitítsd le elméd, mi onnan árad

elnyomja mélyen lelkedet.

Pedig a lélek a teremtő.

A hit, a víz mely szomjat olt.

A mag a vágy, mely sose meddő,

s remény a fény, mely felkarolt.

Ha belegondolsz és végig nézed,

Mindened megvan, ami kell.

Hunyd be szemed, s álmodj merészet,

s építs egy szebb világot fel.

"Kavargó, fullasztó, értetlen…

Érzelmek, tartsatok életben!

Menekülj, kapaszkodj, ne hagyj el…

Látom, hogy velem vagy, keresel.

Szeretlek, vágyom rád, akarlak!

Maradj meg mellettem szabadnak!

Érzem a fényt, látom a képet,

Látom bennünk a jót, a szépet.

Igazat, fájót a szemedben,

Ki ne mondd, ki ne mondd helyettem!

Szikrázó, vibráló, magasztos,

Maradjunk örökre, úgy, mint most!"

Aranyosi Ervin: Csodás napot!

Csodás napot!

Ha megkapod,

tovább adod?

Vagy őrzöd,

És félted?

Mintha élted

múlna rajta.

Vajon te milyen fajta

emberré lettél?

Vajon, ha ettél,

oda engedsz másokat a tálhoz?

Vagy szíved másokat utánoz:

ki önzőn, nem törődve mással,

elesett szíveket felnyársal.

Mond csak, mosoly dereng-e arcodon?

Szoktál-e derülni ész vesztett harcodon,

mely számodra is bizonyítja,

hogy benned van rejtve az élet "nyitja".

Készen vagy-e a változásra,

hogy rácsodálkozz egy új világra,

mely számodra eddig láthatatlan

módon virágzott,

meglátsz-e olyat, ami hiányzott,

mit még sose látott

más, - gyarló ember,

ki hinni sem mer, -

és szembe mersz nézni a félelemmel?

Emlékezz...

Emlékezz,hogy szerettelek,

Szívemhez közel engedtelek!

Tenyeremből etettelek,

Veszélytől védelmeztelek!

Szememmel simogattalak,

Lelkemmel bátorítottalak!

Örömmel vártam érkezésedet,

Ünneppé tetted jöttödet!

Kis madaram lettél,hozzám siettél,

Velem,sok sok időt töltöttél!

Sajnáltam nagyon,mikor útra keltél,

Tengereken túlra repültél!

De én vissza várlak,álmaimban látlak,

Örök időkre,szívembe zárlak!

Villás farkú,vissza vissza várlak!

Hogy én...

Hogy én mit szeretnék,

Az ne számítson sosem !

Hogy Te mit akarsz,

A fontos mindig az legyen !

Csak adni szeretnék,kapni sohasem,

Mert a szívem ,Neked Köszönhetem !

Neked köszönhetem az életem,

A szerelmed ,éltető elemem !

Nem telek be Veled ,sohasem,

Mert mindig ,újat adsz nekem !

Gyönyörű mosolyod.,az ami örök,

Ellened ,fogadom,többé ,sosem török,

Újra születtem,ezt Neked köszönhetem,

Ne félj,ezután többé nem feledem !

Újra tanultam,kit szerethetek,

Hogy milyen ,az önzetlen szeretet !

Így,már érdemes élni,

Minden pillanatát,Veled eltölteni !

Ezután ,mindig fogni kezed,

És együtt repülni,repülni Veled !

Wass Albert:

Valahol messze susognak a lombok

Valahol messze susognak a lombok,

Valahol messze dalol a madár.

A réteken már nyílnak a virágok,

S az erdő szélén ott legel a nyáj.

Valahol messze egy pacsirta szól.

Megérkezett már a vidám követ?

Avagy csalogány volna késő éjszakán?

Én nem hiszem.Azért ...talán ...lehet ...

Csak álom volt,egy szertefoszló köd.

Hisz még hideg van,künn süvölt a szél.

A földön lent egy megfagyott madár,

Fehér ruhában temeti a tél ...

Hideg van ...fázom ...menjünk a szobába.

Még nincs tavasz,fehérek a dombok,

De hallga ...mi ez? Vagy csak képzelődöm?

Valahol messze susognak a lombok ...

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.

Akartál látni szép halált velem?

A Bükkös-erdő bús elégiája

szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,

közöttük láthatatlan kéz kaszál.

Az ágakról a fölrebbent rigóraj

tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,

holnap szél indul, döntő támadás,

holnaputánra minden elfelejti,

milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyerta-csonkok roppant ravatalánál,

tönkök merednek dúltan szerteszét,

s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,

vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

SZILÁGYI DOMOKOS: CSILLAG HULLOTT

Csillag hullott. Most már ez is

közeli lett és megszokott,

mint a villany, alvás, evés,

mint ezernyi apró dolog,

mely körülvesz. Csillag hullott,

éreztem a mély éjszakát,

a mély eget s a nyugalom

s a fény emberi magasát,

azt, hogy földközelbe kerültek

a csillagok, s már földi tűzzé -

éreztem, hogyan szelídülnek

szememmé, szemeddé, szemünkké.

A szél

Szomorú a szél, mert nem simogathat

Szomorú a szél, mert nem viszi illatod

Szomorú a szél, mert nem búvik hajadba

Szomorú a szél, mert nem hallja a hangod.

Szomorú a szél, mert nem tudja hol vagy

Kereng, tekereg, jajongva keresgél

Hiába.

Nem talál. Nem vagy.

Elmentél.

Elküldöm a szelet, hozza vissza bőröd

Hozza vissza hangod, bánatod, örömöd

Elküldöm a szelet, hozza illatodat

Hozza vissza hajad, magadat, magadat

Akkor kivirul a virág

Akkor kivirul a világ

Akkor kivirulok én is

Akkor kivirul a szél is

Már nem szomorú a szél, bőröd simogatja

Borzolja hajadat, érzi illatodat,

Hallja édes hangod, és kacag, és kacag

Veled kacag, s velem kacag

Az út

Csodás ez az élet

kiszaladtunk a térre

nagy fák, szökőkút

ott kanyargott az út

Csodás ez az élet

szaltót vetettem

a kék ég alattam

a föld meg felettem

Csodás ez az élet

Te nem úgy érzed?

Hisz fogom a kezed

az út meg előttem

Csodás ez az élet

lezárt ajtók

szobák nincsenek

ablakot ne keress

Csodás ez az élet

Ugye tartasz velem

nincs semmim, igéret

az utat meg ne keresd...

Keresek valakit

József Attila

Tele vágyakkal zokog a lelkem,

szerető szívre sohase leltem,

zokog a lelkem.

Keresek valakit s nem tudom, ki az?

A pecek robognak,tűnik a tavasz

s nem tudom ki az.

Csüggedő szível loholok egyre,

keresek valakit a végtelenbe,

loholok egyre.

Könnyim csorognak majd kiapadnak

vágyak magukkal messzebb ragadnak

majd kiapadnak.

Búsan magamnak akkor megállok,

szemem csukódik,semmit se látok

akkor megállok.

lelkem elröppen a végtelenbe,

tovább nem vágyom arra az egyre,

a végtelenbe.

Majd álmaidban meg_meglátogatlak,

Mint messzi vendég, kit senki sem várt

Ne hadd hogy kint várakozzak, az ajtót be ne zárd

Belépek hozzád,csendben letelepszem, s csak nézlek a homályon át

S mikor kedves arcoddal beteltem megcsókollak, s úgy megyek tovább

Farkas Kitti: Vallomás a szerelemről

Furcsa érzés, nem értem.

Én ezt senkitől nem kértem.

Egyik percben lenn vagyok a mélyben,

Utána repülök fenn a magas égen.

Felhőn sétálok, majd érzem a pokol tüzét,

Lelkem szárnyal, majd hirtelen megég.

Néha úgy érzem, nem kell semmi,

Utána a világot át tudnám ölelni.

Mélyből a magasba, magasból a mélybe...

Hát ennek már sohasem lesz vége?

Érzem, belehalok, ha nem láthatlak.

Csak Téged, Téged, Téged akarlak!

Gyóni Géza: Valami...

Valami édes, valami fájó

Borús merengés

Ugy elfog néha, mikor az úton

Mellettem elmész...

Ugy, ugy szeretnék visszafordulni

S nézni utánad -

Nem szabad. S könnyem, érzem elönti

Bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos

Égi sejtés száll:

Valami súgja, hogy te is épen

Arra gondoltál.