Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Radnóti Miklós Tétova ódája nekem az egyik legszebb.

Bemásolni sajnos nem tudom, de aki ezen a fórumon jár, biztosan ismeri.

SZABÓ LŐRINC: KANDALLÓ ELŐTT

Szeretem a kandalló parazsát,

a leégett fa nyugodt aranyát,

a bíbor máglyát, a sok, szögletes,

izzó fény-kristályt s a még láng-eres

imbolygást rajtuk. Vad tájak s bohó

rúnák gyúlnak benne az álmodó

lélek elé. Titkok? Mit mondanak?

Nyitom a rácsot: álarcként tapad

arcomra a hő, s a fény elvakít:

peng a parázs: tűnt nyarak húrjait

zendíti tán a búcsúzó anyag:

vágytalan gyönyör minden pillanat,

amije van még, tündérmuzsika

és ragyogás. Az arany zúzmara

borzong itt-ott, hűl és zsugorodik,

a máglyára csipke hamuhodik,

de tüze még nagy, mint egy alkonyat,

s valamit súg. Mit? Attól függ, ki vagy.

A hóvirág hagymája mostan

titokzatos hatalmat érez,

s remegve,könnyekig hatottan

ér el a vén föld felszínéhez.

Ki ott jár,apró motozást hall:

ép most búvik ki a világra!

S tele a szív csodálkozással:

ily nagy tojásból ily piciny madárka!

Jékely Zoltán: Koratavasz

"A hajnali Nap fénye felkúszik az égre.

Menekül a sötét, - nehogy utolérje.

Madárdalra ébred a szunnyadó világ:

az újjászületés élményét éli át.

Lassan ébredezem. - Mi történik velem?

Álmom messze úszik, s érkezik a JELEN."

/Aranyosi Ervin - Ébredés/

Nem fáztok, ti téli fák,

mikor meztelen az ág?

Eldobtátok a nyári zöld

s az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye, téli fák,

ez aztán a furcsaság:

Hideg télben levetkőztök,

nyáron viseltek ruhát.”

Kányádi Sándor: Aki fázik

Aki fázik, vacogjon,

Fújja körmét, topogjon,

Földig érő kucsmába,

Nyakig érő csizmába,

Burkolózzék bundába,

Bújjon be a dunyhába.

Üljön rá a kályhára,

Mindjárt megmelegszik.

József Attila:

Amit szivedbe rejtesz

Freud nyolcvanadik születésnapjára

(részlet)

Amit szivedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt;

amit szemeddel sejtesz,

sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér. 🧡

Remélt tél

Kedves öreg, fagyos tél,

Szép tőled, hogy eljöttél.

Féltem, talán feledtél,

De végül is meglettél.

Pirult orcán olvadó,

Csodás, puha, szálingó.

Talpak alant ropogó,

Kezek között guruló.

Leheletet festettél,

Fehér paplant vetettél,

Jégvirágot teremtél,

Víz tetején dermedtél.

Reggel gyémántcsillogó,

Délben lágyan olvadó,

Este kristálytakaró,

Éjjel, égről álmodó.

Köszönöm, hogy szerettél,

Szolga lelket öleltél.

Szívemmel így törődtél,

Takaróddal elfödtél.

Veniam

Aranyosi Ervin: Akár a természet

Hófehér ruhába öltöztek a fák,

mindent elfed a hólepel.

Hidegtől tisztul a didergő világ,

a természet fehérben ünnepel.

Eltűnnek mind a tegnap árnyai.

A hó most mindent jósággal eltakar.

Mit is akar lelkünknek mondani?

A Földanyánk megtisztulni akar!

Talán a lelkünk így tisztulna meg,

hótakaró fedné a régi dolgokat?

Minden fájót megmarna a hideg,

s hitünk lenne: – Lehetnénk boldogabb!

Élnénk a mában, élvezve a telet,

s hinnénk, egyszer a tavasz visszatér.

Szívünkben érne egy újabb kikelet,

mi hitet adva, jövőnkbe elkísér!

BETEG KUTYA

Úgy néz reád, mint a szótlan fájdalom

És vánszorog a ragyogó napon.

Szeméből csöndes panasz sír feléd,

Keresi részvéted tekintetét.

Tebenned bízik, úrban a hívő,

És kínjait eléd teríti ő.

A mindenség poklában didereg,

Oly nyomorult, akár az emberek.

A megváltó halált nem ismeri,

Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

Csak nyöszörög, sírása könnytelen

S az égre szűköl árván, csöndesen.

Testvéred ő is és osztályosod,

A nap alatt egy a ti sorsotok,

Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,

Ártatlan ő, szegény és védtelen.

Mégis embernek ember gyilkosa

És a kutyától nem tanul soha!

/Juhász Gyula/

Pósa Lajos:Hó

Kiszakadt az angyaloknak

Párnája, dunnája,

Hull a pehely az udvarra,

Erdőre, pusztára.

Nyisd ki, baba, tenyeredet!

Fogd meg jól, fogd meg jól!

Vigyázz, vigyázz, el ne szálljon

Rózsás kis markodból!

Megy a baba pelyhet szedni

Párnába, dunnába:

Jól megfogja, de elolvad

Rózsás kis markába.

Álmélkodik, bámészkodik

A baba, a bohó -

Nem pehely az, kis báránykám,

Hanem hó, hanem hó.

Nini! nézd csak, de szépek a

Mezőcskék, hegyecskék!

Az angyalok fehér hóval

Behúzták, befedték.

Száll az égből, szállingózik,

Hull a hó, hull a hó -

Szegény földnek a hidegben

Jó meleg takaró!

Lupsánné Kovács Eta

Mégis szép

Messzi hegy ormán tombol az orkán,

reccsen a szikla, koppan a kő,

jéggé van fagyva minden alatta,

dermedt a föld, és zord az idő.

Zúzmarás ködben, hajnali csöndben

alvó fa ágán dér didereg,

fenn a magasban fa ága roppan,

száguld a vad szél, tép a hideg.

Gomolygó köd a hóra telepszik,

fehér a csend, és alszik a rét,

köd fátyla lebben, fagy-fehér minden,

hűvös a táj, és mégis oly szép.

A téli vándor

Finom hólepel takarja a téli tájat,

úgy ahogy gyapjú védi a hideg lábat.

Kint fagy, és dér ül a merev ágakon:

a gyönyörű szép dunántúli tájakon.

A sál-sapka mögül egy szempár kandikál,

miközben a vándor a patak partján sántikál:

csak keresi-kutatja a dérrel csípett somot,

s vizslatja a friss szarvastehén nyomot.

Lelki szemei előtt az otthon melege felvillan,

mialatt egy őzgida előtte épp elillan.

Az átfagyott vándor már hazaért,

s vágyja a kandallója melegét,

innen csodálja a természet erejét.

Vágyja a vad közelségét,

és megújuló szerepét.

Téli világ

Vastag a jég, és száguld a szán,

messzire jutsz a tél vonatán;

fagy sem kisebbít vonzerején,

barázdát szánt a hó mezején.

Kemény a víz már, mint az acél;

korcsolya siklik, hasít az él,

száguld a vas, majd hullámot ír,

boldogság színe arcon a pír.

Kéklik az ég, és csillan a hó,

éterben elszáll messze a szó;

hópihe táncol tó tetején,

elfogy lassan a Nap tenyerén.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

de reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Zelk Zoltán: Téli fák —

Nem fáztok, ti téli fák,

Mikor meztelen az ág?

Eldobtátok a nyári zöld

S az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye, téli fák,

Ez aztán a furcsaság:

Hideg télben levetkőztök,

Nyáron viseltek ruhát!

Fekete István: Ünnep után

Elmúlt az ünnep, fáradt a város,

sötét szobákban kopott fenyők,

bús gyertyacsonkok és álmos mackók,

bádog vasutak és törött hajók,

künn hull a hó az ablak előtt.

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt

mint néma árny oson a róka.

Surran a patak mohos híd alatt,

sziszegő szél sepri a partokat,

s dúdol magának tegnap óta.

Régi a dal és régi az ünnep,

a tél havas csókja most meleg,

és tiszta, mint a szálló, szűzi hó,

mint az imádság, a legutolsó…

Itt nem múltak el az ünnepek.

Csak egy apró

Egy szó, egy menedék,

Hűs szívnek melegség,

És boldogabb a holnap,

A végtelen végest kap.

Egy jel, egy apró fény,

És szárnnyal a remény.

Könnyedsége megemel,

Szintet ér a felhőkkel.

Semmiből mind marad,

Esélytelenebb esélyt ad.

Ami leszünk az megható,

Mint hajléktalannak az ajtó.

[Nemes Andrea]

Január elöl jár,

Február a nyomán,

Március szántóvető,

Április neveltető,

Május szépen zöldellő,

Június nevelő,

Július érlelő,

Augusztus csépelő,

Szeptember gyümölcshozó,

Október borozó,

November telelő,

December pihenő.

"Te Új Világ, jóra törekvő,

bár te lennél az a rég várt,

békét hozó, csodás esztendő,

mely az Idők méhében érik

talán már évmilliók óta...

s most a mi Századunk tüzében,

most válik nagy... igaz valóra...

Boldog új évet, emberek!"

Várnai Zseni

Óév búcsúztató

Vidáman teljen az Ó-év utolsó pár napja!

Vidámsággal élvezze a ház apraja-nagyja!

A mosolyod ragyogása, legyen arcod éke!

A megértő, szép szeretet, szívek menedéke!

Ne tartsd vissza a nevetést, viduljon a lelked!

Legyen mindig okod, amit meg kell ünnepelned!

Az ünnephez mindig legyen, veled-boldog társad!

Vidám kedvvel add a múltad át az elmúlásnak!

Aranyosi Ervin

Ametist

Karácsonyi gondolatok

Múlt - jelen - jövő

Jelened fűzi át múltad

a jövőbe - jelened múltad is

és lelked őre, kezeden

anyád simogató keze,

homlokodon átsüt apád

szelleme... szemedben

ott ragyog gyermekeid fénye,

náluk a kulcs: a szeretet,

a béke... angyal-arcuk

az egyetlen igazság,

előttük porba hull

mindenféle gazság -

Karácsony van - a lélek

ünnepe, bennünk lobog,

mint őseink hite...

nem bírhat rá semmi,

hogy megtagadjuk,

úgy adjuk át, ahogy

mi magunk is kaptuk!

Karácsonyi pillangók

Karácsonyi kismadár

üldögél az ágon;

karácsonyi muzsika:

szél zenél a fákon.

Könnyed röptű hópihék

pillangóként szállnak,

ünnepváró pásztorok

köszönteni járnak.

Közeleg az este is:

hótiszta az álom;

angyal szavú szózatod

igaz szívvel várom.

Valakik hiányozni fognak

Valakik hiányozni fognak

Kik ránk már nem mosolyognak

Egyik szemünk sír, a másik nevet

Így várjuk, a meghitt ünnepet

Gyertyát gyújtunk, a hideg téli estében

Vacsorázunk, a karácsonyi fényben

Arcunkról lassan eltűnik minden könnycsepp

S örülünk, minden ölelésnek

Bár valakik hiányozni fognak

Asztalnál, velünk már nem falatoznak

Fentről néznek már reánk

Értük is ég, majd a gyertyaláng

Karácsonykor sok lélekangyal a földre száll

Mindegyik megkeresi elhagyott otthonát

Melegséggel töltik be a szobát

Csendes éjben, sok lélek egymásra talál

Valakik hiányozni fognak

Emlékük szívünkig hatolnak

Üvegdíszben csillan a könnycsepp

Ők velünk, már nem ünnepelnek

(Jolie Taylor)

"Karácsony készül, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek

hogy emberek lehessetek!"

Wass Albert

A NAPKELETI BÖLCSEK

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakán,

Mint egy fehérfő, csendes álom,

Úgy vonult el a komoly karaván.

És elöl ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron

Feküdt el lábaik alatt.

Méltóságos sora a száz tevének

A harmaton halkan haladt.

És mintha fehér árnyak lengenének,

Úgy vonult végig a fehér sereg

A völgyön, akol nem nőttek virágok,

S a városon, ahol az emberek,

Nem virrasztottak és nem énekeltek

S akol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen

Életre éledt vágya Napkeletnek,

Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Sík Sándor

Aranyosi Ervin

Mikor szeretettel nézed

Mikor szeretettel nézed a világot,

sokkal élhetőbbnek, kedvesebbnek látod!

Sokszor a kevésből, sokkal könnyebb adni,

két lábbal a földön, embernek maradni!

Mikor megöregszel, akkor majd megérted:

Te vagy a világért, s a világ van érted!

Tudsz Te emelt fővel, máshoz lehajolni,

s Te vagy aki szolgál, nem a drága holmi.

S hidd el téged szolgál az életben minden.

Ahol szeretet van, – tudd, – ott hiány nincsen…

Aranyosi Ervin: Karácsonyi sütemény

Süssünk karácsonyra szeretet süteményt,

hozzuk vele vissza szívekbe a reményt!

Szedjük össze szépen a hozzávalókat,

tegye boldoggá a belőle falókat!

Kezdjük egy nagy adag meleg szeretettel,

mit szerető szívvel gyúr bele az ember,

majd vegyük elő a türelem szitáját,

s mielőtt sértenél, a szót itt szitáld át!

Pletyka és gúnyos szó fenn marad a szitán,

s aki ezt kidobja, az mind jól teszi tán!

Keverjünk helyére jó szót, emberséget,

ezzel kínálgassunk betérő vendéget!

Egy pár szép tojásnyi kedvesség is jöhet,

amit a jó szándék, s örömszerzés követ.

Ha megkelt tésztája derűs, vidám kedvvel,

kezdj el foglalkozni alvó tűzhelyeddel!

Egy mosoly-szikrával lobbants benne lángot,

kitartás tűzével melegíts világot.

Szórd meg finom liszttel, hangos kacagással,

amikor sülni kezd, már nevethetsz mással!

Pár csepp megfontolást is csepegtess rája,

ettől lesz majd teljes, finom aromája!

Amikor elkészült, vágd ezer darabra,

jusson mindenkinek, jusson minden napra!

Majd gondoskodj róla, többé ki ne fogyjon,

szeretetért senki gyomra ne korogjon.

Néhány szép szeletet mindig tegyél félre,

hátha rászoruló jön hozzád ebédre.

Ha finom a sütid, meghívnak majd mások,

szeretetet sütni mindig akad száz ok!

Kell, hogy múljon

Mert kell, hogy múljon

a tündöklő ifjúság.

Mint törékeny,

fátyolos pille szárny.

Élete teljében

még uralja az eget.

Másnap már számolja

a haldokló perceket.

Mert kell, hogy múljon

életünknek tavasza.

Színes virágok ezreinek

bódító illata.

Amit a szél ma még

a magasba emel.

Holnap már a földön

heverve hervad el.

Mert kell, hogy múljon

fényünknek melege.

Egyszer leáldozó napunk

halványuló ereje.

Egy röpke időre a tiéd

lehetett, hát ne sajnáld!

Hisz’ kell, hogy múljon

az illanó ifjúság.

Linda Beáta Bojtár-Fatsina

FATSINA LINDA (Bojtár-Fatsina Linda)

2018 december

Csanádi Imre

Első hóköszöntő

Hó, hó, friss hó,

angyalváró,

gyöngyen hulló

gyöngyvirág-hó-,

csupasz bokrok

csipkézője,

fák fodros

fejkötője,

kerítések

keszkenője,

hegyek-völgyek

ünneplője.