Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

A lelked add!

"A lelked kérem, s te tested adod.

Könnyeim letörlöd, de továbbra is hagyod,

hogy sírjak.

A lelked add !

Nem figyelsz, a kétségbeesés hangjára,

elbújsz előlem a közöny tornyába

és nem érted.

A lelked add !

Hozzám bújsz, de nem érdek nélkül teszed,

nézed az arcom, s titokban azt lesed :

kellesz - e még ?

A lelked add!

Nem kellek, de másnak sem engedsz.

Az önzés ölelő karjaiba rejtesz

mások elől.

A lelked add!

A szeretet hiszem,a lelkedből fakad

bízom, hogy egyszer majd pőrén adod magad,

a szíveddel együtt.

A lelked add!

A lelkeddel érezz, a lelkeddel láss!

És nem állhat közénk többé soha más,

az életben.

A lelked add!

Csak annyit kérek, amennyit adhatok.

Hiszem a végén karodba bújhatok,

s szerelmes, boldog halált halhatok,

csak hagyd!

De mindig a lelked add!"

/O.Bogdány Edit verse/

HELTAI JENŐ: ŐSZ

Nyomon kisér az éjszakában

Valami halk, sejtelmes ének.

A csöndességben az öreg fák

Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simúlnak

A mesemondó, karcsú ágak

És mintha mindnek lelke volna,

Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket

Az őszi éjjel szörnyű csendje

S reszketve, félve összebújnak,

Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,

A sok levél sóhajtva rezdül -

A hervadás fehér tündére

Most megy az éjszakán keresztül.

Ady Endre

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

Vas István: Ősz felé

Fordul, fordul a föld a színes őszbe,

az ősz, mely mindent mosolyogva győz le,

már végighúzza hűvös ujjait

a földön s az lankadva újraéled

a zsarnok nyár után s örül a lélek:

az ősz, az ősz, az ősz van újra itt!

Lankadva éled, úgy bizony. Hiába

mondják, hogy ez a természet halála,

az élet az, mely másul, színesül.

Nyár végén minden száraz és halott volt,

úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort,

most zúg a szél, szabadság-énekül.

És mit tesz az, hogy mint halotti torra,

úgy öltözik aranyba és bíborba

az őszi föld s pompázva már enyész?

Bár ily halállal halhatnék meg én is,

ragyogva túl halálom végzetén is,

ó élni, halni füst csak az egész!

DSIDA JENŐ: ŐSZ

Mért van, hogy a szivem

Csupa, csupa bánat? -

Siratom halálát

A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát

A hulló levélnek,

Lassú hervadását

A virágos rétnek.

Siratom halálát

Égő forró könnyel...

...Csicsergő madárdal

Tavaszi virággal

Csak mégegyszer jöjj el!

Kökény Éva: Szeptember

Ez a nyár jókedvem nyara volt!

Szívemhez szelíden, zene hangján szólt,

ajkamra tündér-szavakat varázsolt -

lelkemet élmény járta át.

Most szeptember sző árnyat körém.

Még melenget a nap, sugarát ontja -

de vidító virágaim szirmát

süvítő szél úrfi mind lefújja,

nyár szépségeit sorra letarolja.

Már szeptember sző árnyat körém.

Nem lesz madárdal, eltűnnek

a szivárvány-szárnyú pillangók,

nélkülük szomorúbb lesz a világ -

csak a sóvárgás, a felsőbb vágy marad!

Bár szeptember sző árnyat körém.

Most szédülten, szorongva, szelíden kérdem

e szőlőszüretelő, évszakváltó hónapot,

szépséges nyaram, virágözön, madárdal

és pillangók helyett nekem mit adsz?

Szeptember! Számomra mit tartogatsz?

(Szívhang, 2012.)Kökény Éva: Szeptember

Ez a nyár jókedvem nyara volt!

Szívemhez szelíden, zene hangján szólt,

ajkamra tündér-szavakat varázsolt -

lelkemet élmény járta át.

Most szeptember sző árnyat körém.

Még melenget a nap, sugarát ontja -

de vidító virágaim szirmát

süvítő szél úrfi mind lefújja,

nyár szépségeit sorra letarolja.

Már szeptember sző árnyat körém.

Nem lesz madárdal, eltűnnek

a szivárvány-szárnyú pillangók,

nélkülük szomorúbb lesz a világ -

csak a sóvárgás, a felsőbb vágy marad!

Bár szeptember sző árnyat körém.

Most szédülten, szorongva, szelíden kérdem

e szőlőszüretelő, évszakváltó hónapot,

szépséges nyaram, virágözön, madárdal

és pillangók helyett nekem mit adsz?

Szeptember! Számomra mit tartogatsz?

(Szívhang, 2012.)

Kányádi Sándor

VALAMI KÉSZÜL

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelőre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bőrét nem félti,

és a szellő is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,

de szépen őszül.

Kányádi Sándor: Esőleső

Szomorú az esőleső,

mert eső semerről se jő.

Se keletről, se nyugatról,

már a béka se kuruttyol.

Potyára nem kuruttyolhat,

ha nincs udvara a Holdnak.

Minden este mért vesződnék,

ha nincs szavahihetőség.

Már a csacsi sem iázgat,

viszi, mit a juhász rárak.

Kétoldalt a batyu, mintha

két lecsúszott púpja ringna.

Makacs állat, nem hajt térdet,

azért nem megy el tevének.

Se tevének, se zebrának;

türelmesen poroszkálgat.

Dörren az ég, jön az eső,

jókedvű az esőleső.

Felhő föd el napot, holdat:

boldog békák kuruttyolnak.

Villám cikkan, zápor paskol

hol keletről, hol nyugatról.

Szól a szamár: csacsiságnak

tartanám, hogy most iázzak.

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét

felülmúlni nem lehet!

Bölcsességük jóra tanít 

minden apró gyereket.

Szeretettel pátyolgatja,

van ideje játszani,

felnőttnek már igazából 

Ő sem akar látszani.

Tanult régi hibáiból,

s jóvá tenni van oka,

gyakorlatban érlelt tudást 

kap tőle az unoka.

Sokan hiszik, – elkényeztet – 

pedig életre tanít,

s nem akarja, más élje meg,

rég elvesztett álmait.

Így hát, amit Ők adhatnak,

felülmúlni nem lehet.

Kincset adnak a jövőnek: 

úgy hívják, hogy SZERETET!

Sárhelyi Erika

_Augusztus végi dal_

Még nem lehet, még nem mehet,

nekem még tartozik a nyár,

elbliccelt néhány részletet,

és most feloldozásra vár.

De nálam soha nincs hitel,

én kamatostul számolok,

anélkül nem engedem el,

hogy hozzátegyen pár napot.

Egy napot kérek, hogyha fújt,

egyet, ha leszakadt az ég,

s ha dacból felhők mögé bújt,

csak egy nap nem is lesz elég.

Minden csepp esőt felrovok,

és egyenként a perceket,

amiket tőlem ellopott,

mikor előlem rejtezett.

Még nem lehet, még nem mehet,

a nyár eggyel még jön nekem,

adnia kell még pár hetet,

mielőtt szélnek eresztem.

Kányádi Sándor: Még süt a nap…

Még süt a nap, még sütöget,

csak reggelente van hideg,

csak estelente kéldegél...

újra és újra föl a szél.

Csak az éjszakák, csak azok

hűvösek, mint a csillagok.

Napközben meleg van, meleg.

Sütkéreznek a verebek.

Duruzsolnak a darazsak.

Napfényben fürdik a patak.

Gúnárok, gácsérok, tojók

élvezik még az úsztatót.

De a reggeli hideget

feledni többé nem lehet,

sem az esték, sem a sötét

éjszakák csillag-hűvösét;

tudják mindezt a levelek,

s a fáknak búcsút intenek.

Kormányos Sándor

Szeptember

Még jószagú nyár ringatózik

vidám szelek lágy ölén

hol csiklandozó víg kacajjal

kergetőzve száll a fény.

Még nyíló virág színe csókol

mezők zöldjén lobbanást,

ha illatozva nyár-ütemre

lüktet száz szívdobbanást.

De este már, ha fülledt csöndet

sóhajt ég felé a táj

a tikkadt fákon néma sejtést

borzongat a félhomály.

A nádas hosszan eltűnődve

nézi sápadt vadvizek

remegő tükrén önnön árnyát

s nem suttog már senkinek.

A felénk lopódzó némaság

egyszer végleg itt marad,

ha hideg harmat könnyét sírja

mezőkre a virradat.

De ma még nyár van, vérben fürdő

alkonyokba ring velünk

fogyó időnk, a változás, hisz

erről szól az életünk...

Juhász Gyula: Szeptember aranya

Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,

Elmúlt epedve nyaram,

A hold bőség-szarujában

Szeptember aranya van.

Ez a nyár volt a legszebb,

Mert legszomorúbb nekem.

Elmúlt. Most eldalolom majd

Szeptember éjjeleken.

Mert ez az én sorom, üdvöm,

Tűnőben szép nyaram,

Mikor a holdon, a szőkén

Szeptember aranya van.

ITT VAN AZ ÔSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ôsz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetôre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szeretô anya.

És valóban ôsszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szemébôl is látszik, hogy csak

Álmos ô, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altatódalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,

Ülj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergô természetet.

(Petőfi Sándor )

Kun Magdolna: Szeptemberi ősz

Már avarnyomban lépem a szeptemberi őszt,

melynek sápadtságán szemem elidőz.

S míg elmerengve nézem a sárgult levelet,

érzem, hogy a tűnő nyár is búcsút integet.

Te is úgy sodródsz te kicsi őszlevél,

mint felkapott tollpihe, mit messze fúj a szél.

Oly nagyon messze, oly nagy távolságra,

hogy csak ábrándnak tűnik a tavasz virágzása.

Mi sem tudjuk, mi sem sejtjük, mikor érkeznek

a kéklő égen átfutó csillagszekerek,

melyek elrepítenek majd az örök nyár honába,

ahol valósággá válik minden ember álma.

Sok őszben felragyog néhány kihullt könnycsepp,

amely a keserű elmúlás érzésétől teljes,

de ezek a fénylő könnycseppek mind felszáradnak,

ha majd az első hóvirág új tavaszt fakaszt.

Radnóti Miklós: Szeptember

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra...

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,

Ülj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

Nézd, milyen szomorú az augusztusi nyár,

mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,

mintha érezné a fagyott föld havas kő rögét,

mely jégpáncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,

mely rozsdaszínben sárgul a lombok tetején,

s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,

mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,

miben elgyengült hang már az a madárdalos ének,

mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,

hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

Kun Magdolna - Augusztusi könnyek

Kökèny Éva: Nyárutó

Eltelt hát a nyár,

úgy elfutott

június, július,

s a csillagokat:

Szent Lőrinc könnyeit

hullató augusztus!

Ti gyors napok

naptáramból

úgy elosontatok,

mintha sosem

lettetek volna ott.

A fa alatt az asztalon

egyre több lehullt levél -

s én újra faggathatom

a rám köszöntő őszt:

szövi-e, fonja-e körém

az árnyát,

ellopja-e egemről

a nap lángját

megtöri-e

szememben

a hold sugarát?

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég meguntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

Jó így még egyszer szemlehunyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára.

Pósa Lajos: Búcsú

Vándorol a gólya,

A puszták lakója,

Vissza a magasból

Búsan néz a tóra.

Mért is kell elmenni?

Hosszú útra kelni?

Nádas tavam,

Áldjon az ég!

Ki tudja, hogy

Látlak-e még?

Tó is búsan nézi,

Búcsúszavát érti,

Integet a náddal

A magasba néki.

Mért is nincsen szárnya?

Most utána szállna!

Gólyamadár,

Áldjon az ég!

Ki tudja, hogy

Látlak-e még?

Garai Gábor: Ha a szerelem elhagyott…

Mert ha a szerelem elhagyott,

kipattogzik arcodon vékony,

fehér rétegben a védtelenség,

mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,

csak loholsz az utcán szorongva,

elbűvöl s nyomban megaláz

minden parázna szoknya;

és nyelved száraz kőporban forog,

ha elalszol, kifoszt az álom,

ébren lábaid fércen rángatod;

parázson jársz, parázson. . .

És tarkódig felperzselődsz;

tagjaid hamuként elomlanak,

mozdulataidról az otthonosság

arany páncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,

tekinteted röpte kileng, és

míg kívül a forróság emészt,

belülről ráz a didergés. . .

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,

azt elviselheted még,

de jaj, ha veszni hagyod a magad

érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,

s kipattogzik arcodon vékony

fehér rétegben a védtelenség,

mint omló falon a salétrom.

Futnál – menedékül a megkövült közöny

nyirkos barlangjai várnak :

takaródzhatsz melegedni magadba,

mint bundájába az állat. –

Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,

nem ereszted az elveszítettet;

körömmel ezért behegedt sebeid

újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen, mint a sebesült harcos :

ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,

míg izmai közt bolyong a szilánk, mely

végül szivébe szalad.

Reményik Sándor : Augusztus, nyárutó

Augusztus, nyárutó...

A Göncöl tengelye,

Mint roppant égi óramutató,

Némán, merőn mutat már ősz fele

Kigyúlt hajók

Suhannak át az égbolt tengerén,

Némán, szorongó szívvel nézem én

Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak

A forró csillagokra rálehel, -

S hullnak, mint itt lenn a falevelek.

A csillagok hamarabb kezdik el...

Mi jön? Mi megy?

Mi hull le még?

Nem volt a csillaghullásból elég?

Kigyúlt hajók

Suhannak át az égbolt tengerén,

Jelek, csodák...

Némán, szorongó szívvel nézem én.

Egy új teremtés reggele előtt

Ez tán az Isten vajúdó, szent láza

És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.

Ágh István: Napraforgó

Zöld nyárson tányér sárgaréz

mérlegén fekszem mályva-ég

paradicsomföld közt lemért

lélek a súlyom semmiség

mint darázs szárnyán milligramm

virágpor megragadt arany

sugár gombostűhegye csak

de békességem súlyosabb

a mező zöld tonnáinál

mit dörgő gulya kerge nyáj

traktor nyom s leszálló madár

míg kapros kertben nő kapál

hajló Vénusz nyíló titok

óriás zöldben tűzpiros

karton parázna nyers idom

a napraforgó ráforog

szerelmesen hétszáz ággyal

közepén selyemruhásan

meddő szűz szenved magában

könny kékellik a hajában.

Kormányos Sándor: Ha elalszol...

Moccan egy érzés, a szem lecsukódva

nyílik a fény a mesék mosolyán,

párna alá gyűrt tegnapok árnya

szürkül a vágyból szőtt nyoszolyán.

Álmokat ringat a test belerezdül

szárnyakat rajzol az éj odabent,

s távoli tompa szívdobogáson

messzire készül szökni a csend.

Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,

ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,

fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,

fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,

rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.

Csak védlek.

Aranyosi Ervin: Engedd el a múltad!

Tanuld meg a múltat végképp elengedni,

letenni a terhét és szabaddá lenni!

Szárnyalni, mint sólyom, kecsesen az égen,

ki a múlt ágait elengedte régen.Belénk ültetett hit, ami akadályoz,

mert a jó Isten is felemel magához,

csupán el kell hinned, képes vagy repülni,

nem csak lent a porban bánatba merülni!

Engedd el a múltad, ne cipeld magaddal,

élj a szíveddel is, ne csupán az aggyal,

mert az érzéseid jó irányt mutatnak,

s gondolataiddal holnapodra hatnak.Csak el kell döntened. Mától kezdve változz!

s figyeld, hogy a holnap mennyi újat, mást hoz.

Engedd el a múltat és kezdj el repülni,

ne hagyd magad többé posványba merülni!Kezdj el tehát mától szebb életre vágyni,

terhek nélkül könnyebb boldogabbá válni.

Teremts gondolattal csodás szép világot,

olyat, mire szíved évek óta vágyott!

Dáliák

A hegyekről most kúszik le a reggel

Megfürdet mindent mámoros színekkel.

A ház körül öklömnyi dáliák,

Rózsás vidámak, mélabús lilák.

Az ampelopszisz fürtjei körül

A méhe-nép az életnek örül.

S üldögélvén a vadszölős verandán

Némán tűnődöm életem kalandján.

Örülni én is jól tudok nagyon,

Hetvenkét éve, hogy el sem hagyom.

De Isten tudja, ez a mostani

Öreges öröm csak más valami.

Most ami öröm, szép is, szomorú is

S könnyei között mosolyog a bú is.

Ó lila mosoly! rózsaszínű árnyék!

Nincs már a földön semmi, amit várnék.

Tudom, hogy minden óra szép ajándék.

Szívvel fogadni, amit Isten rád hoz,

Megtérni szépen apákhoz, anyákhoz,

Ahol talán még azt is fellelem,

Amit félbe sem hagytam, idelenn...

Jöjj, mondanám, utolsó kegyelem!

Hanem itt hagyni apátlanul őket,

Kikkel a lelkem Isten egybeszőtte,

Hogy búra váljék bennük a világ,

Mint bennetek, szomorú dáliák, -

Vagy ők menjenek, Isten ments, előre,

S nekem legyen a világ puszta pőre,

Mint vihar után derékon törött

Dália-szárnak az épek között...?

Ki merne kérni? kérni melyiket?

Melyik a jobb? melyik a nehezebb?

Lehajtott fejjel, mint a dáliák,

Hadd mondom el az egyetlen imát;

Elmondom egyszer, aztán hallgatok,

Legyen meg a Te szent Akaratod!

Sík Sándor

Aranyosi Ervin: A barátság

Barátod az, ki akkor jön, ha kell,

Kit nem a pénzed, s a rangod érdekel.

Aki előtt nincsenek titkaid,

s rohan, ha hívod, mindegy, hogy hol lakik.

Nem számít az sem nappal, vagy éjszaka.

Akinek fontos egy barát “jaj” szava.

Akivel gyorsan rohan az idő,

de ha hiányzik, holnap újra jő’.

Aki meghallgat, s komolyan veszi,

és hogyha sajnál, azt őszintén teszi.

Aki megérti minden gondodat,

ki szót sem vár, elég a gondolat.

Ki megért téged és ő is érthető,

ha együtt vagytok megáll az idő.

Bármit is mond, csak igazat beszél,

s elvárja azt, hogy Te, magad legyél.

Barátod, egyben lelki rokonod,

s a legjobb benne, hogy te választhatod.

Egy szinten rezeg időtlen lelketek,

egyenlők vagytok, mint ikergyermekek.

Barátod az, ki melletted marad,

ki elviseli a rigolyáidat.

Tettéért hálát tőled sose vár,

ki nélkül élni unalmas és sivár…

Bíbor alkonyat

Most lassan aláhull

a bíbor alkonyat,

Egy percre visszanéz,

majd búcsút int a nap.

Egy pillanatra csend lesz,

szinte áll a lég,

Mintha minden élő

csodára várna még.

Mily varázsos minden,

talán így marad.

Oly hamar a sötétség

reánk nem szakad.

Lassan, tétován,

fölkel a gyönge szél,

Vigasztalva suttog-

szép estét ígér.

König Imre