Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg

Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,

csak a lelkem értsd meg némely napokon,

mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,

mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.

Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,

s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,

csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,

ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.

Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,

s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,

csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,

te legyél a legigazabb szívbátorító.

Jékely Zoltán

Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak,

hullvást meggyúlnak és kimúlnak,

hullnak szegények sebesen,

egymásra merőlegesen;

hol a Tejút tündér övéből,

hol Andromeda nagy ködéből,

hullnak s mint csíbor a vízen,

cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,

imbolyognak és meg-megállnak,

de rájuk vicsorít a semmi

s gondolják: vissza kéne menni,

ezt gondolják, mikor az égből

hullnak, az Ismeretlenségből.

„Megint, ott is!” – hangod kiált,

ha búcsúzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,

ne kérdezd, a bokorba fussunk,

meleg szénaboglyát keressünk,

csillag módra beléje essünk.

Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,

de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,

s ha ők hullnak a végtelenbe,

hadd hulljak én is az öledbe!

Néha

elrévedek emberi sorsokon,

sokszor fáj,mikor az arcokon

a fájdalmat látom

s ahogy a tehetetlenség

kudarcot szül,

csak azt sajnálom,

milyen parányi pont vagyok

ezen a világon.

Néha megsimogatnám

a magányos kezeket,

csak egy percre,

hogy vigaszt találjon,

s felszárítanám a párás,

könnyes tekintetet,

ne tűnjön el mindörökre

a reményért esdeklő

ködbe suhant álom.....

Kun Magdolna

Bognár Tibor: -kavicsvers #2-

Kő vagyok. A folyamok,

s az idő sodra koptatott,

s idáig hoztak... Épp ide,

a szegéből a végibe

S ha érdekelne, hogy mirő'

fecseghet egy kicsi kő;

hajolj közel... És megsúgom:

veled lennem jó nagyon,

lennem nagyon jó veled,

mert észrevetted létemet...

Kő vagyok. A folyamok

lassú hulláma itt hagyott

partodra vetve vártalak

a föld felett s az ég alatt.

Hajolj le hozzám most.. hiszen

miattad dobban kőszívem

Kamarás Klára

Szerelem

Csak egymás mellett... Csak kéz a kézbe...

Egy fűzfa lombja? Egy csók reménye!

- A szívem érted dobog csak... Érzed?

Forró az arcod... lobog a véred...

...és szól a lányka: - Te vagy a "minden",

nekem teremtett az ég s az Isten...

Nem számít semmi, nem vágyom másra,

csak értem égő, csókos csodádra!

Ugye, örökké? Ugye, csak engem

ölelsz majd lázas, nagy szerelemmel?

- Ameddig élek, holtamig! Érzem,

karodba zárva nekem már végem...

***

Szerelmes lányok, nem is tudjátok,

hogy mennyi bánat várhat még rátok...

Juhász Gyula

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben,

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Falu Tamás

Jöhettél volna.

Jöhettél volna örömben, gyönyörben,

Mint a virradat,

Sokszínű boldogság ernyője alatt.

Jöhettél volna kacagó csengőkkel,

Kendőkkel, lengőkkel,

Könnyedén repülve fehér utakat,

S már elmultál volna,Mint a virradat.

De könnyekkel jöttél, szomorú dalokkal,

Mint a szürkület,

Mint felhők, úgy jöttél, kik a hóra hintik

Bús sötétjüket.

Botorkálva jöttél szived lámpásával,

Ezer seben által, ezer jajon által,

Által ezer seben, és ezer jajon,

És örök maradtál, mint a fájdalom.

Márai Sándor - Mosoly játsszon az arcodon...

Álldogáltam a tenger partján,

A víz színén a hold pihent.

Mélységes nyugalom áradt

Odafent és idelent.

A pillanat elvarázsolt.

Szívemet béke járta át.

Ott kint a végtelen, nagy tenger,

Lelkemben bent a nagyvilág.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Álmodjunk együtt szebb jövőt!

Tenger nyugalma ránk ragadjon,

S hagyjuk elmenni a múlt időt!

Éljünk a mának! Ma is, és holnap.

Élvezzünk órát, s perceket!

Mosoly játsszon arcunkon mindig,

És szeressünk, hogy szeressenek!

Reményik Sándor

Gellérthegy

Paloták közé ékelt sziklatömb,

Ki emelkedsz a vén Duna felett,

Óriás, kit rokon itt nem köszönt,

S akihez méltatlan a környezet,

Oroszlán-szirt, ugrásra készülő

Ki át akartad szökni a Dunát,

S kin mosolyog az alant elmenő,

Tudván, hogy úgy sem ugrod soha át,

Gellért keresztjét békén hordozod.

Zordonságod hetvenkedés csupán,

A világ megalázta homlokod.

Én üzenetet hoztam most neked,

Üdvözletüket bízták énreám

Nagyapáid: az erdélyi hegyek.

"A tegnapokkal fogy az élet,

A holnapokkal egyre nő,

S szemedben mégis mindörökké

A mának arca tűn elő.

(...)

Ezért ha illan ez az év is,

S a múltba szállva szétomolt,

Lelkedben ott a kincs örökre,

Amely valaha benne volt."

Mihai Eminescu

Lányi Sarolta:

Valami halk virulást

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,

csak amiként a fű a fához

s a csillaghoz a mécsvilág,

valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen

mint harmatos arccal réti virág,

vagy mint a gyermek anyamellen,

akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne

a múlt kincséből, kicsit, akármit,

szomjú zenéket, szép mosolygást

s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,

sötéten át is szívbe fénylőt

s valami halk virulást...

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

Wass Albert – Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,

összegyűjt minden bánatot, s vele

a lelkemet behinti csendesen:

eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,

mikor a lelkem többé nem nevet,

s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:

áld`ni fogom a lábaid nyomát,

s áldott legyen a rózsaszínű út,

az út, melyen menni fogsz tovább,

áldott legyen a szív, mely erre kerget,

s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért

áldani foglak téged akkor is,

ha nem gondolnál rám többet soha.

Csontos Sándor

Szép búzamezők

Hajló, szép búzamezők,

nekem ti vagytok a legszebbek,

mint utazónak

az aranyló nap fényében

a tengerek.

Engedjétek, hogy nézzelek,

de ha ott vagyok köztetek

nem is kell,

mert érezni a legszebb.

Belülről hullámoztok rá

a lelkemre,

elringattok a gyönyörű

csendbe.

Szívem csendjébe

önmagam vagyok.

Belülről látok,

nem kellenek

a hazug szólamok.

Itt nincs más,

csak én vagyok és

ti vagytok.

Ti adtok nekem álmot,

boldogságot. Tápláléka vagytok

az éhező léleknek.

Ha már a test is kíván,

éhét csillapítván,

kenyérré lesztek.

A legszebb adomány!

Hajló szép búzamezők, nekem

ti vagytok a legszebbek.

Én nem tudok adni nektek, csak

szemem fényével növeszteném

száratok, az legyen még szebb.

Mikor nyár van mindennap

ott lennék,

fényetekben fürödnék,

kalászaitokról

hajnali párát gyűjtenék.

S reszkető őzeknek

inni adnék.

Ó ha adhatnék,

madarak dalával

énekelnék.

Én lennék a legboldogabb,

s hajló, szép búzamezők

aranyló fényetekkel

szíveket melengetnék,

s hívnék

mindenkit, jöjjön közénk!

Érezze mi a szép,

mert akinek a föld

az anyja,

csak az tündökölhet

önzetlenül,

a lelkeket beragyogva.

Ó hajló szép búzamezők,

hívlak titeket

gyertek közénk,

mert a pazarló életnek,

csak ti adhattok, reményt!

/poet.hu/

Nagy Bandó András- Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,

Keress úgy, mintha nem volnék,

Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék.

Fizess úgy, mintha szolgálnék,

Evezz úgy, mintha tó volnék,

Melengess, mintha jég volnék,

Etess úgy, mintha éheznék,

Itass úgy, mintha szomjaznék,

Olvass úgy, mintha vers volnék,

Halgass úgy, mintha dal volnék,

Szeress úgy, mintha jó volnék.

Kun Magdolna : Anyám tanítása

Anyám megtanított arra, hogy túlélő legyek,

és soha ne veszítsem el azon hitemet,

mely erőt és kitartást ad mindahhoz a perchez,

amik sűrűn záporozó könnyhullással telnek.

Anyám megtanított arra, hogy lesznek emberek,

kik a legnagyobb bajban is mellettem lesznek,

és minden árnyat minden borút elhessegetnek,

amelyek szívemre, lelkemre ránehezedtek.

Anyám megtanított arra, hogy nem a gazdagság

az amiben meglelhetem az élet jutalmát,

ha nem az a szeretet amivel majd körülölelnek

azok, akik önzetlenül velem éreznek.

Anyám megtanított arra, hogy mindent becsüljek,

ami a szívnek, léleknek oly nagyon kedves,

mert jöhet olyan idő mikor más semmi sem marad,

csak az emlékekbe rejtett boldogság-tudat.

Mikor a reménytelenség leghűbb társad,

s nem jön a megváltás, hiába is vártad,

Ne add fel!

"Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,

és lágy mosolyodban egy világot látnak...

Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,

akik veled együtt sírnak, és nevetnek...

Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,

és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz...

Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,

s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel...

Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,

akiknek melletted lenni egy megváltás...

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,

míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!

/részlet, JeepCKing :Ne add fel!/

VÁRNAI ZSENI: MOST ESTE VAN...

Most este van, lefekszem

napomra visszanézek,

fáradt vagyok, meleg volt,

a hőség elcsigázott,

sokat futottam, mentem

s a por belepte lelkem,

mint utszéli virágot.

Napomra visszanézek,

beszéltem emberekkel,

azok is megsebeztek,

szavak tüskéjét érzem,

próbálom elfeledni,

poros ruhám levetni

s aludni hófehérben.

Késő van már, elalszom,

elfordulok napomtól,

a hold vizébe nézek

s kendőm beléje mártom,

ezüstben elmerítem,

szívemre ráterítem,

borogatom, – ne fájjon.

(1933)

Bognár Tibor: -kavicsvers-

Először kezeimbe venném,

s megnézném jól, ha lenne egy kövem

ingem ujján fényesre törölném,

s megmelengetném két tenyeremen

És szeretném... Összehúzott szemmel,

mosollyal nézném, ahogyan örül,

hogy magamnak épp őt választottam,

éppen őt, olyan sok kő közül

Úgy hallgatnám mindentudó csendjét,

mint távoli és varázsos zenét

néha újra megsimítanám,

hogy őrzi-e még kezem melegét

Estére ágyam mellé tenném,

közel magamhoz, ha lenne egy kövem,

s felé fordulva aludnék el akkor,

hogy álmaimban ő is ott legyen

S végül majd, talán egy szép napon

messze hajítom kedves kis kövem,

eldobom és meg is gyászolom

s úgy válik enyémmé teljesen

Eldobni és megtalálni újra...

Ezt tenném, ha lenne egy kövem

örök bújócskát játszanánk, keresztül

száz világon, ezer életen

“Tavasz volt, de én a nyarat vártam,

a meleget, a patakok hűs vizét.

Nyár volt, de én az őszt vártam,

a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.

Ősz volt, de én a telet vártam,

a ropogós havat, és a karácsony örömét.

Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,

a rügyfakadást, a nap melegét.

Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni,

szabad és önálló.

Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,

érett és sokat ismerő.

Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni,

ifjú és szabad lelkű.

Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni,

tevékeny élettel.

Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”

(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül),

Mi is a szeretet? ❣

Mi is a szeretet?

Nem értékes holmi,

szeretettel nem tudsz

semmit birtokolni!

Hiszen a tulajdon

a gazdája rabja,

míg a szeretet

a szabadságot adja!

B. Radó Lili : Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll,

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

Ami elmúlt, és ami lesz még,

mit rég meguntam, s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng,

és jól esik az esti csend.

Jó így még egyszer szem lehunyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára.

jusson eszedbe gyermekkorod

mosolygó napjai.

Láss magad előtt egy képet,

ahol ketten állunk, te meg én...

Talán hároméves lehettél,

mikor határozott szavakkal mondtad

- szeretlek-

S abban a pillanatban

valami leírhatatlanul jó érzés melengette

lelkemet

Hittem, hogy az életnek,

ennél boldogabb percei nincsenek,

nem lehetnek,

mert, aki így szeret, az soha

nem fájdíthat szíveket.

Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddelesdőn néztél rám

s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,

hogy karomba vegyelek,

mert, ha ölelhettelek,

felszáradtak arcunkról a könnyek

s napfénnyé változtak

az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.

Emlékszel, elengedtelek,

mikor szabadságra vágytál.

Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,

mely, akkor is átszeli a tengert,

ha tajtékzó hullám sodorja...

De az a sas, az a sas, fiam,

a végtelenbe szállva is tudja,

honnan indult el, és hol van

régi otthona.

Mi a szeretet?

Akaratnál mélyebb érzés,

a szeretet meghitt féltés.

Talán csoda,vagy alázat,

nincs rá mindig magyarázat.

Egy érintés,összenézés,

természetes mint a légzés.

És ha elér,lehetsz bárhol,

észrevétlen elvarázsol.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.

Ég. Föld. Fák. Szél.

Méh döng. Gyík vár.

Pók ring. Légy száll.

Jó itt. Nincs más

csak a kis ház.

Kint csönd és fény.

Bent te meg én.

KÜLÖNLEGES SZERELEM

♥♥♥Lehet úgy szeretni, hogy érte nem várunk semmit?

Azt sem, hogy tudjon róla az, kihez az érzés szól?

Ez már nem is szeretet, szerelem, egészen más.

Imádat ez, ahhoz, aki hozzánk egy szót sem szól.

Így, csak egy múzsát lehet szeretni, aki tárgya,

A szobrásznak, festőnek költőnek, csak egy bálvány.

Amit a művész tökéletesre formál, színez,

Fénnyel áraszt el, - sóhajával simogat árván.

Mindaddig árva, magányos maradsz, míg dolgozol.

Mert a múzsa, csak akkor lesz tiéd, ha majd látod,

Hogy gondolataid testet öltve, megalkotva,

Amit imádtál benne, művedben megtalálod.

Egy múzsát szeretni és imádni önzetlenül?

Nem! Akard Öt! A tiéd kell, hogy legyen az végül!♥♥♥

-Zsuzsanna Sárkány-

Veled...

Nem volt soha semmim,s tán nem is lesz míg élek..

Mit magamból adhatok ,hatalmas szív ,és egy csodás,szerető lélek..

Két karom átfon ,ha bármi baj ér és elbánik veled az élet...

Két lábam hozzád visz ,ha már nagy a csend és senki nem keres Téged..

Szemeim szemeid keresik s ha könnyes az enyém is sírni kezd..

Ha bántó szavakat hallasz ,két kezem takarja be füled...

Hogy ne érjen semmi baj ,örökké veled leszek..

Csak kiálts magadban értem,s én ott leszek veled <3

B.N.

Szeress 😊

Szeress kérlek azért aki vagyok..

Szeress addig ,míg lehet amíg meg nem halok..

Szeress örökké ,szeress szenvedéllyel..

Szeretve ölelj minden ,csodával teli éjjel...

Szeress éjjel és szeress nappal ...

Szeress szerelemmel vagy mérhetetlen haraggal...

Szeress addig míg szállnak a madarak ....

S én szeretlek örökké, míg az égen ragyog a nap

Shakespeare:

75. szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Szabó Lőrinc fordítása) _

R. Preier Evelin

Ötödik évforduló

Aznap ugyanígy szikrázott a Nap,

Szívemben örökké megmarad a pillanat,

Amikor egymást kézen fogva,

Izgatottan vártuk, hogy közös legyen a holnap.

Idegesek voltunk, bár nem tudom, miért,

Hisz a világ összes boldogsága volt a miénk.

Igen. Te is? Én is.

Hiszen akartalak téged, nem csak három vagy hat évig.

Örökre mindenestül együtt,

S az igaz szerelmet gyermekeinkkel megpecsételtük.

Immáron ötödik éve, göröngyös, de annál boldogabb úton.

Feleségül vettél, hisz nagyon szerettél.

És még most is érzem, hogy szeretsz,

Mindenben mellettem vagy, s velem.

Aznap ugyanígy ragyogott a Nap,

Az égiek is áldásukat adták,

S tudták, e két szív, örökre egy marad.

Wass Albert : Magányosság erdeje

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép

és megfogja két tévelygő kezem

lecsókolja két könnyező szemem...

Valaki majd az életembe lép

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép

és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki.

Valaki, akit nem ismerek

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat